,,William Shakespeare: Nem szerelem az, ami változik, ha MINDEN megváltozik"

9.rész (Miley szemszöge)
Leszaladtam üdvözölni aput. Ahogy leértem odafutottam hozzá, és a nyakába ugrottam. Már nagyon hiányzott, bár alig volt 2 napot. Sokáig beszélgettünk, így a család, a nappaliban, majd Noah álmos lett. Anyuval felmentek a szobájába, Brandie az övébe, és már csak én és apu maradtunk lent. Mesélt még néhány dolgot, és látszott rajta, hogy tényleg örült ennek a találkozónak, mert már rég látta a banda többi tagját, és jó volt neki újra zenélni.
-Itthon történt valami veled? Úgy tudom, hogy Noah és Tish elmentek Brandie egy koncertjére. - kérdezte, hogy végre én is szóhoz jussak.
-Igen, igen. Hát, túl sok minden nem volt. Viszont Liam-el szakítottunk
-Hogy hogy? - lepődött meg.
-Honvágya volt, és én tudtam, hogy NEKI -hangsúllyoztam ki- nem érek annyit, hogy örökre elköltözzön otthonról...
-Tudod kicsim, szerintem így lesz a legjobb neked. Liam.......na mindegy, az a lényeg, hogy vége, ne is beszéljünk tovább Liam-ről, rendben?
-Hogy őszinte legyek én is így gondoltam. -helyeseltem mosolyogva.
-Én meg már azthittem, hogy egy harmadik van a dologban. -nevetett apu.
-Tényleg? Miből gondolhattad....-nevettem én is, pedig tudtam, hogy pontosan eltalálta. Majd mikor abbahagytuk a kacagást, komolyan rám nézett és ezt mondta:
-Figyelj Miley, tudom, hogy az elmúlt 3 kapcsolatod nem éppen a legrózsásabban végződött, de még csak 17 éves vagy. Megtalállod majd te is az igazit. -ennél a mondatnál egyből Nick jutott eszembe. Nagyon szerettem volna azt mondani apunak, hogy ,,Azthiszem, már megtaláltam!". -Na, én megyek aludni, mert nagyon elfáradtam. -fejezte be apu.
-Persze, pihenj egy kicsit. Én is felmegyek a szobámba. -mondtam, majd ketten felmentünk. Ahogy bementem a szobámba nem tudtam mit csinálni, nagyon unatkoztam. Arra gondoltam, hogy felhívom Nick-et, de már nem kellett, ugyanis megcsörrent a telefonom az ő csengőhangjával.
-Szia! -szóltam bele.
-Szia Miley! Miújság? -kérdezte egyből.
-Semmi! Apu hazajött. Ha 2 óra hosszát nem beszélgettünk, vagyis ő beszélt, akkor eggyet sem. De azért jó volt látni, hogy boldog. Veled mizu?
-Velem sincs túl sok minden. Képzeld, holnap este Danielle és Kevin nálunk rendeznek egy ilyen családi összejövetelt, mert hogy most lesz 7 hónapja, hogy összeházasodtak. Ne kérdezd, hogy ennek mi értelme van, mert én sem tudom. Csak a család lesz itt. Szóval.....eljönnél velem? -kérdezte Nick kicsit félénken. Mikor meghallottam nem akartam elhinni. Majd kibújtam a bőrömből, de aztán gyorsan lehiggadtam és ennyi mondtam:
-Nagyon örülök, hogy meghívtál és szívesen mennék, de nem azt mondtad, hogy ez egy családi összejövetel?!
-Igen, de te már a családomhoz tartozol, hiszen a barátnőm vagy.
-Olyan jó volt hallani, hogy így neveztél. -sóhajtottam.
-Szóval, akkor eljössz? -tett fel újra a kérdést, még mindig izgatottan.
-Akkor igen, szívesen elmegyek veled! -válaszoltam boldogan.
-Klasz! Örülök neki! Akkor holnap fél hétkor érted megyek, rendben?
-Persze, akkor holnap fél hétkor...
-Holnap fél hétkor...
-Igen...figyelj, nekem most mennem kell, de holnap fél hétkor..-köszöntem el és megismételtem a ,,holnap félhetet".
-Holnap félhétkor. Szia, aludj jól. -köszönt el ő is.
-Te is....szia! -aznap aludni sem tudtam, mert nagyon ideges voltam, a holnap miatt. Végül valahogy elaludtam. Másnap gyorsan szóltam Brandie-nek, elmagyaráztam neki mindent, és megkértem, hogy segítsen ruhát választani.
-Rendben, nyugodj meg. Menjünk a gardróbodba! -mondta Brandie.
-A gardróbomba? Brandie, Nick-éknél megyek egy családi összejövetelre. Nem vehetek fel akármit. Menjünk el gyorsan egy boltba. -Brandie-n láttam, hogy kezdtem vagosni az idegeit, de velem jött. Bár én is tudtam, hogy a gardróbom tele van szebbnél szebb ruhákkal, mégis egy teljesen újjat, és még annál is szebbet akartam felvenni ma este. Nagyon sok boltot körbe jártunk, közben sokmindenkivel fotózkodtunk, de olyan ruhát, ami megfelelt volna, olyat nem találtunk. Kb. a 18. boltnál jártunk amikor végre megláttam egy nagyon gyönyörű ruhát, ami teljesen elnyerte a tetszésemet. Egy v-kivágású, mélyen dekoltált, a combomig érő fehér ruha volt. De nem tudtam, hogy ha ezt most felveszem, azzal nem öltözök e túl, vagy ilyesmi. Végül Brandie megnyugtatott, és megvettük. Hazamentünk, ott Brandie segített megcsinálni a hajamat. Közben kb. 100-szor hívtak, hogy idemenjek-odamenjek, de én mindet lemondtam az állitólagos ,,rosszullétem" miatt. A hajamat egy picit begöndörítettük és beszárítottuk. Pont mikor kész volt, anyu és apu lépet be az ajtómon.
-Miley, hova készülsz ennyire? -kérdezte apu. Odamnetem eléjük és elmondtam nekik, hogy újra összejöttem Nick-el és azt is, hogy most hova megyek, majd ezzel a mondattal fejeztem be:
-Kérlek titeket, hogy most ne mondjátok el a véleményeteket, mert úgy is tudom, és nem szeretném a ma estét ezzel elrontani. -fejeztem be. Anyuék először csak néztek, majd legnagyobb meglepetésemre apu ezt mondta:
-Rendben kislányom! Érezd jól magad! -mondta mire én megöleltem. Aztán anyut is megöleltem, majd tovább készülődtünk Brandie-vel. Kilakkoztuk a körmömet és Brandie kisminkelt. 6 óra volt, amikor elkezdtem felfele venni a ruhámat. Mire felvettem lett negyed hét. Ezután még beálltam a tükör elé, és megigazítottam a ruhámat. Már fél hét után volt 5 perccel, amikor Brandie szólt be:
-Miley! Gyere le, mert vár téged valaki! -egyből tudtam, hogy Nick az, és elkezdtem fel s alá járkálni.
 -Úristen, Nick már itt van, és én még nem vagyok kész! Hol van a cipőm? -kérdeztem Brandie-től idegesen.
-Miley, a lábadon van! -majd odajött hozzám, és ezt mondta - Nyugodj meg, gyönyörűen nézel ki!
-Rendben, ne haragudj, csak, tudod, ez lesz az első ilyen estém, hogy Nick szüleivel, és az egész családdal együtt vacsorázom. És kicsit ideges vagyok, hogy nehogy rossz benyomást keltsek. -miután befejeztem Brandie megölelt.
-Nincs miért! Ügyes csajszi vagy, és nem lesz semmi.. -végre sikerült megnyugtatnia, bár nem teljesen, majd folytatta - Most menj le, mert Nick ott van lent egyedül apuval. -mire mindketten mosolyra húztuk a szánkat, majd végre elindultam.
Mikor még a lépcső végén jártam láttam, hogy Nick, apa mellett áll, és eléggé zavarban van. Apu biztos lenyomta a ,,Hazahozod a lányomat 10-re, vagy bajok lesznek!" szöveget. Mikor leértem és már mindenki látott, apu elállt Nick mellől és odament anyuhoz. Én pedig Nick-hez mentem. A szívem vadul kalapált, mikor megláttam közelebbről Nick-et. Egy farmer volt rajta, és belehúzva egy fehér ing, természetesen az ujja a könyökéig felhajta, fekete nyakendővel. Hosszú ideig csak bámult engem. A gyomromban a pillangók már madarákká váltak, a csend miatt. Egyből arra gondoltam, hogy túllőttem a célon a ruhával, vagy a sminkel. Már a legrosszabra is gondoltam, amikor Nick egy mosolyra húzta a száját.
-Egyszerűen....hihetetlenül nézel ki. Gyönyörű vagy. -szólalt meg. A szavai nagyon megnyugtattak, hiszen az elsődleges célom az volt, hogy neki tetszek, de még ott van a családja.
Nick odanyujtotta a karját, én átkaroltam és úgy mentünk ki a kocsijához. Mikor odaértünk egy kicsit visszarántottam és megkérdeztem tőle:
-Nem gondolod, hogy túl sok? -mutattam magamon végig. Nick közelebb lépett, és a csípőmre tette a kezét.
-Egyáltalán nem.
-De nem is kevés, ugye?
-Pont jó. -suttogta Nick. Ezután megigazítottam a nyakkendőjét, majd átöleltem a nyakát.
-Te is nagyon elegáns vagy. -mondtam mosolyogva, mire Nick is mosolygott. Ezután odament a kocsi ajtajához és kinyitotta nekem. Miután beültem bezárta az ajtót, és ő is beült. Mialatt mentünk odafele, kicsit ideges voltam, és ez látszott is rajtam. A kezem ott volt az ölemben, és folyamatosan tördeltem az ujjaim.
-Mivan? -kérdezte nevetve Nick.
-Semmi, csak....kicsit ideges vagyok..
-Nyugi, ismered a szüleimeit. Nem lesz semmi baj. -majd megfogta  a kezem. Ettől teljesen megnyugodtam. Mikor odaértünk úgy is mentünk befele, hogy folyamatosan fogta a kezem. Bementünk a házba és mindenki nagy örömmel fogadott engem, és kedvesek voltak. Leültünk a nappaliba, ahol mindenki mindenkivel beszélgetett. Volt, hogy a lányok a lányokkal, fiúk a fiúkkal. Nick egész végig mellettem volt, és fogta a kezem. Danielle többször is megjegyezte, hogy örül nekünk. Aztán leültünk vacsorázni. Denise, Nick édesanyja főzőtt olasz kaját, és nagyon finomra sikerült. Olyan volt, mint az első nap, amikor Nick-el találkoztam, mert az anyja akkor is olasz kaját csinált, és az is isteni volt. A vacsora alatt sem volt semmi probléma, kérdezgettek, hogy hogy jöttünk össze megint Nick-el. Elmeséltük, és még sok mást is meséltünk, de aztán mondtam, hogy mostmár Danielle és Kevin meséljen, hiszen őket ünnepeljük. Mikor vége volt a vacsinak megint csak a nappaliba mentünk. Megint fiú-lány csoportba oszlottunk, de Nick és én ketten maradtunk, és félrementünk  a nappali sarkába. Ott beszélgettünk. Nick aztán közelebb hajolt és megcsókolt, majd mosolyogva ennyit kérdezett.
-Mondtam már, hogy milyen csinos vagy ma este? -most rajtam volt a sor, hogy mosolyogjak. Még mindig éreztem a számon Nick csókjának az ízét.
-Az elmúlt 10 percben még nem. -mondtam, majd újra megcsókoltam. Még beszélgettünk egy kicsit, majd láttuk, hogy Kevin és Danielle búcsúzkodnak. Odajöttek hozzánk is. Danielle megölelt, majd Nick-et. Aztán Kevin is, majd kiléptek az ajtón.
-Szerintem nekem is mennem kéne. -mondtam Nick-nek. Odamentem elbúcsúzni a szüleitől, és Joe-tól. Majd vissza Nick-hez, Megkaroltam, és kimentünk a kocsijához. Megint csak kinyitotta nekem az ajtót, ami nagyon jól esett. Aztán odaértünk elénk. Kiszáltunk mind a ketten. Nick odajött hozzám, megfota a derekam, és magához szorított. Régebben is nagyon jó volt, de most valahogy különösebb érzés fog el, amikor a karjaiban vagyok. Olyankor úgy érzem, hogy minden rosz eltűnik. Mintha egy rózsaszín felhőn járkálnék. És amikor meglátom..amikor a barna szemébe nézek.....akkor már nem a gravitáció tart a földön...hanem ő. És semmi más nem számít. Majd megtörte a csöndet:
-Jól érezted magad?
-Igen, nagyon. -válaszoltam, majd megcsókoltam. Sokáig csak csókolóztunk. Majd amikor abbahagytuk ezt mondta:
-Emlékszel, még a raktárban mondtam, amikor bentragadtunk, hogy az eddig kapcsolataim, vagy akár a barátságaim azért mentek tönkre mert tiszteletlen vagyok másokkal...
-Igen....
-Lehet, hogy nyálasan fog hangzani, de úgyérzem, hogy te máris megváltoztattál...-én szokásomhoz híven, csak mosolyogtam. Mondani akartam rá valamit, de egyszerűen nem jöttek belőlem a szavak.
-Tegnap este, dalírás közben írtam egy kis idézetet rólad és rólam: ,,Nem szerelem az, ami változik, ha MINDEN megváltozik." 180 fokot fordult körülöttünk a világ , de mégis ugyanúgy szeretjük egymást..
-Ez nagyon szép....csak kár, hogy egyszer már megirták -mosolyogtam Nick-re.
-Hogy érted? -lepődött meg.
-,,Nem szerelem az, ami változik, ha minden megváltozik" -próbáltam költői arcot vágni és úgy mondani aztán folytattam -..William Shakespeare....
-Lebuktam....-válaszolta, majd egy nagyon aranyos arcot vágott.
-Mindegy, azért nagyon jól esett......Tudod, olyan szexi vagy, amikor így beszélsz...-erre mind a ketten nevetni kezdtünk. -Mostmár bemegyek. Már biztosan elmúlt 10, apa pedig.....tudod milyen...-nevettem. -Tudom. -nevetett velem Nick is. Utána megint csak átöleltem Nick nyakát és mélyen a szemébe néztem közben nem szóltam semmit.
-Mi az? -kérdezte mosolyogva.
-Semmi, csak.....nagyon szerelmes vagyok beléd, Nick. És ez nagy dolog. -válaszoltam, mire Nick ismét mosolygott.
-És is nagyon szeretlek, jobban mint bárkit. -mondta. -Egyébként a jobb oldaról az egyik bokorból éppen egy nagyon kedves lesifotós kukkol minket. -mondta, mire mindketten nevettünk. Nevetve ezzel búcsúztam:
-Akkor adjuk meg neki azt a címlapfotót! -és újra megcsókoltam. Majd elbúcsúzott, s közben beszált a kocsijába. Én is bementem a házba. Nagy meglepetésemre nem várt apu a nappaliban, de jobb is volt így. Felmentem a szobámba és levágodtam az ágyra. Még átöltözni sem volt kedvem, de aztán erőt vettem magamon, és le zuhanyoztam, fogat mostam. Nagyon boldogan feküdtem az ágyba azok után, amiket Nick mondott nekem. Viszont az előző este után egy kicsit hiányzott mellőlem....