,,Ha bármi baja esik, én abba belehalok!"

Itt az új rész! Remélem majd mindenkinek tetszik, és kommenteltek! ind. 10 komment, tudjátok! 8) A következő dolog, szerintem egy újabb videó (előzetes) lesz, aztán egy rész! A kép most kis egyszerű, de azért szimbolizálja a rész lényegét. 8)

Puszi, Vicky

 

Miley szemszöge

Teljesen tehetetlennek éreztem magam. És ez volt az egészben a legrosszabb.

Arra gondoltam, hogy várok egy kicsit, aztán újra felhívom Nick-et, hátha csak megszakadt a vonal, és rosszul hallottam.

Még csak pár perce vártam, de még is egy örökkévalóságnak tűnt. Nem tudtam, hogy mi van Nick-el.

Talán… arra gondoltam, hogy autóbalesete volt. Erre gondoltam, de nem akartam felfogni. Az nem lehet. Ha bármi baja esik Nicknek, én abba belehalok. Ráadásul ez is miattam történt. Ha nem beszélünk telefonon, akkor biztosan jobban tudott volna figyelni. Sőt, ha egyáltalán nem is hívom fel, akkor most egy koncerten lenne, nem pedig…

Egy negyed óra telt el. Tárcsáztam Nick-et. Nem tudom miért, de féltem a fülemhez rakni a telefont. Annyira féltem, hogy valami baja van.

Vártam néhány másodpercet, mire egy hang megszólalt. A szolgáltató volt az, hogy ezt a számot most nem lehet kapcsolni, próbáljam meg később.

Annyira rémült voltam. Felhívtam Joe-t, hátha ő tud valamit.

- Szia, Joe! 

- Szia, Miley! Mizu?

- Figyelj, tudsz valamit Nick-ről?

- Hát elment hozzád, L. A.-be, de ezt már mondtam.

- És az óta nem hívott, vagy valami?

- Nem, de… valami baj van? Olyan… várj, van egy másik hívásom. – mondta. Türelmetlenül vártam, hogy végre ismét mondjon valamit. Aztán végre megszólalt, de a hangja eléggé rémült volt.

- Bocs, Miley! Le kell tennem!

- Miért, mi a baj?

- Nézd, ne légy ideges, de… Nicknek autóbalesete volt, és… most viszik a kórházba. - először nem tudtam megszólalni. Annyira rossz érzés volt. Aztán végül kicsikartam magamból néhány szót.

- Joe… mondtak valamit az állapotáról? Hogy van?

- Rosszul. Nagyon. Egyszer már újra kellett éleszteni. – a hangján hallatszott, hogy ő is nagyon rémült és ideges.

- Én is bemegyek!

- Figyelj, inkább érted megyek! Ne vezess, ilyen állapotban! Már én is hazafelé tartok. Mindjárt ott vagyok.

- Rendben! Siess! – majd leraktuk a telefont. Ismét várakoztam.

Néhány perc múlva megérkezett. Gyorsan beszálltam a kocsijába. A szemeim már teljesen ki voltak sírva, de nem érdekelt. Hátul ült Demi is. Ő is nagyon rosszul nézett ki. Mikor beültem mellé, gyorsan megölelt. Nagyon jól esett most egy ölelés, de nem segített túl sokat.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz! – hallottam Demi halk, szomorú hangját. Sokat jelentett nekem, de ez sem segített túl sokat. Sajnos. Kb. egy fél óra múlva értünk be a kórházba. Nick már bent volt. Épp műtötték, mi pedig az ajtó előtt várakoztunk. Az összes szembe jövő doktort, és nővért megkérdeztem, hogy tudnak e valamit, de szinte senki sem tudott válaszolni. Az égvilágon semmi nem tudtam Nick-ről. Az sem, hogy egyáltalán él e.

Belegondolni sem mertem, hogy mi van, ha Ő meghal. Azt nem bírnám ki. Túl sok minden lenne egyszerre.

Végre kijött a doktor.

- Mi van Nick-el? Jól van? Életben, igaz? – kérdezgettem egyből.  

- Miley, nyugodj meg! – mondta halkan Joe, majd megkérdezte Ő. – Doktor Úr?

- Nick… életben van. Nehéz volt, de minden tőlünk telhetőt megtettünk, és életben maradt.

- Ez nagyszerű! – mondta Joe.

- Viszont… az autó ablakai teljesen összetörtek, és néhány üvegszilánk, sajnos belevésődött a fiú jobb kezébe…

- Ez mit jelent? – kérdeztem, elbizonytalanodva.

- Szerencsére nem kapott el olyan ereket, amikbe akár bele is hallhatott volna, de… van, amit súrolt…

- Folytassa! – türelmetlenkedtem.

- Az a helyzet, hogy nem biztos, hogy tudja majd használni a jobb kezét. Sajnálom. – ezután megszűnt körülöttem minden. Mi lesz a dobolással? A gitározással? Nicknek ez az élete. A jobb keze mindenhez kell…

Aztán arra gondoltam, hogy az a lényeg, hogy él. Majd nyugodtan feltettem egy újabb kérdést a doktornak.

- És mikor fog kiderülni, hogy tudja e majd használni a kezét?

- Miután magához tér, még néhány napig biztosan nem fogja tudni használni, de ha 5-6 nap után sem, akkor valószínűleg… soha többé. – vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam, és felraktam az utolsó kérdésem.

- Be lehet menni hozzá?

- Természetesen. Ha nincs több kérdésük, akkor én megyek.

- Rendben, és minden köszönünk! – mondta Joe, majd felém fordult, és ezt mondta – Menj be te! Én és Demi addig felhívjuk apuékat, és mindenkit, akinek tudnia kell róla. – nem szóltam semmit, csak bólogattam.

Beléptem az ajtón. Odamentem Nick-hez. Csak ott álltam és néztem.

Sírva fakadtam, és leborultam hozzá. Teljesen magamhoz szorítottam, s közben csak sírtam. Sokáig csak ennyit tettem.

Majd mikor picit összeszedtem magam, leültem egy székre, az ágya mellé.

- Nick! Kérlek, térj magadhoz! Ezt nem bírom tovább! Nélküled én… semmi vagyok! – majd ismét sírni kezdtem. – Annyira szeretlek! – de nem történt semmi. A keze az enyémben volt, de semmit nem éreztem.

Egyszer csak, ajtónyitást hallottam. Megfordultam, majd megláttam… Chloe-t és Selena-t. Chloe ugyanúgy, sírt, mint én. Mikor meglátott, megállt. Majd elég ideges lett, egyik percről a másikra.

- Miley! Takarodj innen! – én csak néztem Chloe-ra. Nem értettem, hogy miért mondta ezt.

- Tessék?!
- Jól hallottad! Ez az egész a te hibád! Hát nem érted?! Nick majdnem meghalt. Ha végre békén hagytad volna, akkor boldog lenne. De te csak magaddal törődsz. – majd vett egy levegőt, kifújta, és picit nyugodtabban ezt mondta – Most az egyszer gondolj Nick-re is, és hagyd békén. – ránéztem Selena-ra. Nem szólt semmit, csak a padlót nézte.

- Selena?! – vártam. Azt vártam, hogy leállítsa Chloe-t, és mellém álljon. Ehelyett ennyit mondott, miközben lassan rám nézett 

- Igaza van! – nem akartam hinni a fülemnek. A legjobb barátnőm sem állt mellém. Nem szóltam semmit, csak kimentem. Kint elmentem Joe mellett, szótlanul. Szembe jött velem Demi.

- Miley, mi a baj? – fogta meg a kezem, mert meg akart állítani. Én viszont kirántottam, és elmentem….          

Új videó előzetes

Megígértem, mivel néhányan írtátok, így készítettem egy új videót. Ez tényleg olyan, mint egy előzetes, méghozzá a következő 3-4 rész előzetese. Láthattok benne néhány jelenetet, de csak annyit, hogy utána csikarjon a kíváncsiság. 8) Nem lövök le semmit, ha elárulok annyit, hogy Nick nem hal meg. (A következő rész első néhány sorában úgy is kiderült volna.8)) Remélem tetszik. Ez most jobban sikerült, mint az előző. 
Remélem emlékeztek, hogy hol hagytam abba, mert közvetlen annak a folytatásával kezdődik a videó. A zene alatta ismét a What Hurt The Most, de ez most Rascal Flatts ÉS Kelly Clarkson előadása. Szerintem gyönyörű. 
Véleményeket várom ide, kommentben, vagy aki akarja a következő részhez! (Kb. Keddre, Szerdára várható) De persze, a Youtube csatornával rendelkezők oda is írhatnak. 8)
Katt IDE a videóért...
Puszi, Vicky

Díj

Kaptam egy díjat enciiiii-től. Itt is szeretném megköszönni! Ez tényleg nagyon sokat jelent nekem! Mindenki szereti, ha elismerik a ,,munkáját"! 8)
Ezt a történetet még (2010) év elején kezdtem. Akkor kb. 3 barátnőmnek mutattam. Nekik tetszett, de mivel ők is Niley-fannok, így alap dolog volt, hogy tetszett nekik.
Nagyon sokáig, azért nem raktam fel az Internetre, mert nem tudtam, hogy mit fognak hozzá szólni, hogy fog tetszeni, és hogy egyáltalán valaki olvasni fogja-e.
Az első néhány részhez nem is nagyon írtak kommentet, csak 1-2. Tudtam, hogy még nagyon az elején vagyok, de akkor is már azt gondoltam, hogy csak magamnak rakom felfele a részeket. xD Aztán egyre több komment érkezett. Amikor már volt 5 komment, én majd kibújtam a bőrömből. xD
És most... a legtöbb 18 komment. Ti, szerintem nem is tudjátok, hogy ennek én mennyire örülök.
Ez alatt, természetesen minden komment jól esett, de volt néhány olyan, amikor tényleg azt éreztem, hogy van értelme ennek az egésznek. Pl. amikor valaki azt írta (Tiki), hogy megkönnyezett egy részen. 8) Aztán, nem egy ember írta, hogy a történetem olvasása közben rájött, hogy Nick és Miley mennyire összeillenek. Majd rávettem magam, hogy megmutassam az unokatestvéremnek (Dóri). Ő nem nagyon ismeri se Miley-t, se Nick-et, ezért elég sokat kellett magyarázni, de csak azért elolvasta, mert én írtam. Aztán megdicsért, és azt mondta, hogy belőlem valami író lesz. Legalább az is lesz a családban xD Később, az egyik legjobb barátnőm (Orsi) bíztatott, hogy készítsek egy videót hozzá. Bár nekem nem tetszik, sokan dicsértétek, így épp most csinálok egy ujjat, a következő részhez. 8) Végül, (megint) az egyik legjobb barátnőm (Marcsi) pedig elmondta, hogy ő soha nem bírta a Niley-párost, de a történetemben mindig várja, hogy mi lesz, és drukkol nekik.
Ez a legjobb, amikor látom, hogy elérem, hogy az is megszeresse ezt a történetet, aki amúgy nem is szereti a párost. 8)
Végül enciiiii elküldte nekem ezt a díjat. Ez nekem hatalmas megtisztelés, de komolyan. Mivel tovább küldhetem valakinek, egyértelműen M-nek küldöm tovább! Megérdemli! 8)

Csak gondoltam leírom nektek ennek a történetnek a történetét. xD (Jó hosszú lett xD)
Még egyszer megköszönöm mindenkinek, aki ha csak egyszer is, de megnézte a blogomat. Ti vagytok a legjobbak. 8)

Köszi, ha elolvastad.
Puszi, Vicky

,,Bárcsak ne mentél volna el!"

Új rész! Mostantól megpróbálom olyan hamar felrakni minden új részt, ahogy csak az időm engedi. Ez, nekem az egyik kedvenc részem. Hosszú, sok minden kiderül benne, plusz romantikus, és a vége izgalmas. Megint találgathattok majd! 8D Remélem a min. 10 komment megint összejön. Jah, és ha valaki esetleg még nem tudta, akkor elmondom, hogy készítettem a blogomhoz egy videót (előzetes-féle), és felraktam a Youtube-ra. Katt IDE, ha megnéznéd. A kép nekem nagyon tetszik, jól sikerült, szóval most meg vagyok elégedve magammal. xD Remélem ti is velem. Puszi, Vicky

Nick szemszöge

Ismét a turnén vagyunk. Jól indult minden. Jól szórakozunk.

Miley egyszer sem telefonált, hogy mi van. Ez egy picit zavart. De amúgy minden jó volt. Chloe és én kezdünk visszarázódni a régi kerékvágásba.

Ma este Detroit-ban fogunk koncertezni. Ott is mindig nagy tömeg vár, ezért már eléggé izgultunk.

Megvolt már a koncert próba. Ott buliztunk egy kicsit azzal a néhány rajongóval, akik el tudtak jönni. Joe, kitalálta, hogy játszunk székfoglalósat. Annyit nevettünk. De igazából valami nekem most is hiányzott.

Este. Már csak néhány perccel a koncert előtt. Az öltözőnkben már csak én voltam. Ajtónyitást hallottam, és Chloe jött be rajta.

- Szia, Nick! – köszönt, mosolyogva, izgatottan. – Már nagyon várom az esti show-t. – majd adott egy puszit a számra.    

- Én is! Biztos klassz lesz! – mosolyogtam.

- Van egy meglepetésem! – mondta, csakugyan mosolyogva, Chloe. Majd kivett valamit a zsebéből. Egy ezüst karkötő volt, amin egy kis medál lógott. Ebbe volt bele vésve az én, és az ő nevének a kezdőbetűje. „N&C”. Rácsatolta a kezemre, majd a szemembe nézve ennyit mondott.

- Szeretlek! – én csak mosolyogtam. Tudtam, hogy vár valamit. Valamit, amit nekem kéne kimondanom.

- Én is szeretlek! – majd megöleltük egymást. Igazából, legbelül rossz érzés fogott el, mert nem volt igaz, amit mondtam. Szeretem Chloe-t, de nem úgy. Sajnos. Azt hittem, majd idő közben szerelmes leszek belé, de tévedtem…

Most, a következő dal a Hello Beautiful, amit játszunk A táncosok ott álltak a színpad szélén, mert vártak a következő számra, amiben már ők is részt vesznek. A dal kezdése előtt Joe, lement a színpadról, majd Chloe-val, Demi-vel, és Danielle-el jött vissza. Mind hármójukat leültette egy székre, és nekik énekeltük a dalt.

Nekem, közben mindvégig az, járt a fejemben, hogy miért mondtam Chloe-nak, hogy szeretem, ha nem.

Egyszerűen egy mosolyt sem tudtam kicsalni magamból. Pedig Chloe annyira boldog volt…

Miley szemszöge

Annyira nehéz most minden. Apu inkább a munkába temetkezik, anyu pedig… úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Én is próbálom jól érezni magam, de ez nagyon nehéz. Persze, a kameráknak mosolygok, de több nem megy.

Annyira nehéz, ha erről kérdeznek, vagy ha Brandie-vel, vagy bárkivel erről beszélünk.

Ráadásul Nick sincs itt.

Sok barátom velem van, de mégis annyira egyedül érzem magam.

Eddig is így volt, hogy ha valami tényleg nagyon bántott, akkor csak Nick tudott megvigasztalni. De most ő sincs itt.

Felhívni pedig nem akarom, mert most a turnén van. Nem akarom elrontani neki. Plusz akkor Chloe-val is veszekedne, és azt sem szeretném. Csak annyit, hogy boldog legyen. És ez, úgy látszik, már megvan.

Már napok óta alig tudtam elaludni. Ez ma sem volt másképp. Néhány órát, ha aludtam. Reggel lementem a konyhába. Mielőtt beléptem volna, halottam, hogy anyu valakivel telefonon kiabál.

- Nem vagyok együtt Bret Michaels-el. Hagyjanak már békén. Nem fogok nyilatkozni. Úristen! – majd lecsapta a telefont. Kimentem hozzá. Láttam, hogy sírt, de amikor meglátott letörölte a könnyeit, és mosolygott.        

- Jó reggelt, Miley! Kérsz reggelit? – nem válaszoltam, csak közelebb mentem hozzá, és megkérdeztem.

- Anyu, mi volt ez az egész? – vett egy nagy levegőt, majd kifújta, és elmondta, nyugodtan.

- Néhány ember, kitalálta, hogy apád és én azért válunk, mert én megcsaltam Bret Michaels-el, amíg ő veled volt a turnékon.

- Mi?! De hát ez hülyeség.

- Én tudom, de… figyelj, Miley! Ne foglalkozz velük. – majd elkezdett megteríteni a reggelihez.

- Anyu, ne haragudj, de én most nem tudnék enni. – majd felmentem a szobámba. Eszembe jutott, hogy délután a Disney stúdiójába kéne mennem, mert még van egy pár szám, amit fel kell vennünk.

Délután 4. Elindultam.

A parkolóban megálltam a kocsimmal. Amint kiszálltam kb. 10 paparazzi jött oda hozzám, fényképeztek, és kérdezgettek. Már alig volt néhány méter a bejáratig, amikor az egyik megkérdezte, hogy anyunak tényleg viszonya van e Bret Michaels-el.

Ezzel elindított egy lavinát, mivel ezt követően mindegyik paparazzi ugyanilyen kérdéseket rakott fel. Próbáltam gyorsabban bemenni, de teljesen körbefogtak. Végül, amikor bementem, már nagyon ideges és szomorú voltam egyszerre. Hogy lehet néhány ember, ennyire kiállhatatlan.

Most annyira szükségem lett volna Nick-re. Jobban, mint bármikor. Tudtam, hogy nem kéne, de felhívtam. Csak az, járt a fejemben, amikor azt mondta, hogy hívjam, ha baj van.

Néhány csöngés után fel is vette

- Szia, Nick! – köszöntem neki.            

- Ó! Szia, Miles! Hogy vagy? – kérdezte.

- Hát, ami azt illeti, nem túl jól.

- Miért, valami baj van? – ez a kérdés után, kitört belőlem minden.

- Nick… bárcsak ne mentél volna el! Kérlek, gyere vissza! Szükségem van rád!

Nick szemszöge

- Nick… bárcsak ne mentél volna el! Kérlek, gyere vissza! Szükségem van rád! – mondta Miley, valószínűleg sírva. Először teljesen leblokkoltam, mert erre az egyre nem számítottam. Ma Wichita-ban vagyunk. Itt lesz ma este a koncert. Ez elég messze van Los Angeles-től.

Miley, folytatta, picit nyugodtabban:

- Ne haragudj, tudom, hogy nem kérhetek ilyet… - de nem hagytam, hogy befejezze.

- Miley! Csak nyugodj meg! – majd vettem egy nagy levegőt, és ezt mondtam - Visszamegyek! Néhány óra múlva ott leszek! Szia! – majd leraktam a telefont. Pont ezután, a srácok léptek be az öltözőbe, mert nemsokára készülődnünk kell a koncertre.

- Srácok! Én ma nem tudok fellépni! – böktem ki egyből. Joe és Kevin is nagy meglepődtek.

- Miért? Mi a baj? – kérdezték szinte egyszerre.

- Miley most hívott, és… visszamegyek L.A.-be.

- De Nick. Ez nem így megy! – kezdték el, de én nem hagytam, hogy befejezzék.

- Tudom, mindent tudok. De Miley-nak szüksége van rám, és… más nem számít! – Kev és Joe egymásra nézett, majd odajöttek mellém, és ennyit mondtak.

- Tedd, amit kell, tesó! - majd elmentem. Kint, amilyen szerencsém van, persze, hogy találkoztam Chloe-val.

- Szia! – ölelt volna meg, de megfogtam a kezét, hogy ne tudjon. – Mi a baj?

- Semmi, de ma én nem fogok fellépni.

- Mi?! Miért? Baj van?

- Nem, de… visszamegyek L.A.-be…

- Miért? – majd, miután nem válaszoltam, leesett neki – Miley-hoz?!

- Igen. Szüksége van rám. – majd elmentem Chloe mellett. Alig mentem pár lépést, megállított.

- Nick! Ha most elmész Miley-hoz… akkor vége! – mondta, teljesen komolyan. Nem szóltam semmit. Aztán ránéztem a karkötőre, amit tőle kaptam. Közelebb léptem Chloe-hoz, majd levettem a kezemről a karkötőt, és odaadtam neki. Végül csak ennyit mondtam.

- Sajnálom! – majd hátat fordítottam, és elmentem. Gyorsan beültem a kocsimba, és elindultam L.A.-be.

Miley szemszöge

Néhány órával később…

Nem tudtam, hogy most akkor mi van. Megbántam, hogy felhívtam, mert így tönkretettem a koncertjüket.

Nem tudtam, mit tegyek.

Aztán felhívtam Joe-t telefonon.

- Szia, Joe! Nick igaz ott van?

- Szia! Nem, Nick nincs itt! Elment. Azt mondta, hogy hozzád.

- Rendben, köszi! – válaszoltam, majd leraktam a telefont.

Néhány perccel később arra jutottam, hogy felhívom Nick-et.

Elsőre nem vette fel, csak másodjára.

- Szia, Miley! Már mindjárt ott vagyok!   

- Nick, nagyon köszönöm, de nem kellett volna ott hagynod mindent…

- Miley, hiszen rólad van szó… - majd csend lett. Ez annyira jól esett. Nem tudtam mit válaszolni rá. Aztán Nick kisegített – Már Las Vegas-ban vagyok.

- Nick… valamit el kell mondjak!

- Mi az? – kérdezte.

- Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nem hiányzol… épp ellenkezőleg: nagyon is hiányzol, mindennél jobban. – egy rövid csend után, Nick válaszolt.

- De miért nem mondtad el ezt eddig?

- Mert… én csak azt akarom, hogy boldog légy. És Chloe-val az vagy. De… csak hogy tudd… semmi sem változott.

- Ez hogy érted? – kérdezte Nick, ismét egy pici csend után.

- Úgy, hogy… még mindig szeretlek. – majd megint csend következett. A csendben egyszer csak, mintha üveg-törés hangját hallottam volna. Aztán folyamatosan csak ezt halottam. Nagyon megijedtem. Nick még mindig nem szólt semmit.

- Nick! Szólalj meg! – de semmi nem történt, aztán megszakadt a vonal.

,,Olyan sok rossz dolgot vágtam a fejedhez, és mégis itt vagy"

Új rész! Tudom, hogy sajnos megint sokára jött, de remélem megértitek. Nah szóval, ez egy picit rövidebb, mint a többi, de megígérem, hogy a következő még a héten fent lesz! Remélem hamar meglesz a 10 komment, és rakhatom felfele az új részt.  

Nick szemszöge

Én keltem fel hamarabb. Megpróbáltam úgy felállni, hogy Miley ne kelljen fel. Nehezen, de sikerült.

Egy percre kimentem az udvarra. Gondolkoztam. Annyi minden járt most a fejemben… minden, amihez Miley-nak köze van most. Bárcsak tudnék valahogy segíteni neki!

Visszamentem a nappaliba, és leültem Miley mellé.

Teljesen elmerültem. A tegnap este járt leginkább a fejemben. Olyan volt, mint régen, kb. 1 éve. Amikor még boldogok voltunk. Együtt.

Ahogy néztem őt, s közben erre gondoltam, észrevettem, hogy a kezén még mindig ott van a gyűrű. A jegygyűrű, amit én adtam neki. Ez teljesen meglepett. Hiszen, annyira haragudott rám, azt hittem, hogy mindent kidobott, amit tőlem kapott. Főleg ezt. De nem. Azóta is a kezén van. Ez a gyűrű egyenlő az ígérettel, amit neki tettem. Azzal az ígérettel, hogy most és mindörökké szeretni fogom. Ezek szerint még mindig hisz benne... de akkor miért taszít el magától?!  

Rápillantottam az órára. Már reggel 8 volt. Indulnom kellene – gondoltam.

Közelebb dőltem Miley-hoz, majd megpusziltam az arcát.

Kifele menet, megnéztem a telefonomat. Nagyon sok nem fogadott hívásom volt. A legtöbb az Chloe volt.

Kevin-től egy sms-t is kaptam. Ez írta: „Holnap is a stúdióban leszünk. Ha lehet, gyere majd oda. Kevin&Joe&Demi”

Így a stúdióba mentem.

A folyosón találkoztam Demivel. Megpróbáltam csak simán elmenni mellette, mert tudtam, hogy mit akar mondani.

A tervem nem jött össze, mivel megállított:

- Várj csak! – húzott vissza – Nézd, tudod, hogy imádlak, és Miley-t is, de az, csúnya volt, amit tegnap csináltál Chloe-val…

- Tudom, de Miley-nak szüksége volt valakire. Én csak azt szeretném, ha barátok lennénk.

- Jól van. Ezzel semmi baj. De ezt Chloe-val is beszéld meg előtte.

- Kérjek tőle „engedélyt”? – grimaszoltam.

- Nem. De ő a barátnőd, tehát fontos része az életednek. Igaz?

- Persze. – válaszoltam, nem túl nagy magabiztossággal.

- Hát, ha tényleg így van, akkor mutasd is ki. Főleg neki. – sóhajtottam egyet, majd ezt mondtam:

- Utálom, ha igazad van! – Demi csak mosolygott, aztán észrevettük, hogy jön Chloe.

- Chloe, beszélhetnénk? – kérdeztem tőle. Bólogatott, majd bementünk az öltözőjébe.

- Nézd, sajnálom a tegnapit…

- Nick, én csak 1 valamit szeretnék tudni.

- És… mi az? – kérdeztem bizonytalanul.

- Mondd meg, hogy… kivel akarsz lenni? Őszintén!

- Figyelj… tegnap, Miley-nak szüksége volt valakire, mert nagyon rossz dolgok történtek vele mostanában, de… én veled vagyok, érted?! – végre mosolyra húzta a száját, majd közelebb jött, és megölelt.

Közben hallottuk, hogy kint a folyosón valaki kiáltotta a nevem.

- Ez Kevin. Megyek, de… néhány perc és jövök, oké? – mosolyogtam Chloe-ra.

- Rendben. – majd kimentem.

Miley szemszöge

Felkeltem, de már nem volt mellettem senki.

Bennem volt, azaz érzés, hogy mindenféleképpen beszélnem kell Nick-el. A tegnap estéről, és… rólunk.

Tudtam, hogy a stúdióban lesz, ezért miután megreggelizem, és helyreraktam magam, odamentem.

Sehol nem találkoztam senkivel, ezért arra gondoltam, hogy bemegyek az öltözőjébe, és ott megvárom.

Amikor beléptem az ajtón, egy olyan ember állt bent, akivel soha nem akartam volna többé találkozni. Chloe.

- Szia! – mosolygott, nagyképűen. 

- Nick, hol van? – kérdeztem tőle, olyan kedves hangsúllyal, ahogy csak tudtam. Ő, egyből rávágta:

- Semmi közöd hozzá!
- Rendben, akkor megvárom kint. – majd megfordultam.

- Ribanc. – ezt hallottam, pont miután megfordultam. Chloe jegyezte meg halkan. Megfordultam ismét, felé, majd ezt mondtam.

- Szerintem inkább te vagy a ribanc, ribanc! – és mit sem törődve vele, kimentem.

Kb. egy órát álltam ott, mire Nick, Joe és Kevin megjöttek. Odajöttek hozzám.

- Szia. – köszönt Nick – Jobban vagy már?

- Igen, de… beszélnünk kell.

- Rendben, gyere. – majd elmentünk a raktárba. A MI közös helyünkre.

- Szeretném még egyszer megköszönni a tegnap estét. És ne haragudj, hogy megkértelek, hogy maradj ott, de… tudod, Demi most nagyon elfoglalt, Selena pedig Európában van, és… szükségem volt valakire…

- Miley, semmi baj, Figyelj… én mindig itt leszek neked. Ezt megígértem, és megtartom. – majd egy pillanatig csend lett. Aztán ismét ő szólalt meg – Holnap megyünk tovább a turnén, de… hívj nyugodtan, ha bármi baj van… rendben?!

- Rendben. És köszönöm.

- Ezt már mondtad. – nevettem.

- Tudom, csak… annyira hihetetlen. Olyan sok rossz dolgot vágtam a fejedhez, és mégis itt vagy. – Nick csak mosolygott, s közben meghúzta a vállát. Ezután ismét csönd volt. Most én törtem meg.

- Akkor én megyek. Csak ennyit akartam. – Nick nem szólt semmit. Viszont teljesen a kijáratig ki kísért. Ott pedig egy öleléssel engedett el. 

,,Miley mindig nagyon fontos lesz neki!"

Nah, meghoztam az új részt. Ez szerintem, olyan átlagos. Romantikus, ,,fordulatos" stb stb. Kommenteljetek, lécci! Nagyon örülök neki, hogy mostanában mindig megvan a minimum 10 komment. Köszi mindenkinek.

Vicky

Nick szemszöge

Néhány hónappal később…

Együtt vagyok Chloe-val. Az elején minden jól indult.
Megbeszéltük, hogy egy ideig titokban tartjuk az egészet, mert nem akartam, hogy a média teljesen szétszedjen.
Chloe viszont mindenkinek elmondta. Ebből lett egy kis vitánk, de most már minden rendben van.
A srácokkal épp a stúdióba tartunk. Deminek segítünk az új albumában. Chloe, természetesen elkísért minket.
Amikor odaértünk, kiszálltunk a kocsiból. Már alig volt néhány méter a bejáratig. Chloe mégis hozzám bújt, és megfogta a kezem.
Mentünk a stúdió fele, folyosón. Egyáltalán nem is szóltunk egymáshoz.
Igazából nem ez az első ilyen eset. Valahogy, nincs meg köztünk a közös téma.
Valamiért, nem ugyanolyan, mint Miley-val…

Mi a srácokkal bementünk a stúdióba, Chloe pedig a saját dolgára.
Néhány órával később, kimentem az öltőzőnkbe, egyedül, öt üveg vízért. Kint a folyosón Brandie jött velem szemben. Lefele nézett.
- Szia, Brandie! – köszöntem neki, de nem köszönt vissza, csak elment mellettem, mintha nem is hallotta volna. Megálltam, és utána mentem. Megfogtam a kezét, megpróbáltam megállítani.
- Baj van? – kérdeztem, mire megfordult, és sóhajtott egy nagyot.
- Szia, Nick! Ne haragudj, csak… most beszéltem Miley-val, és teljesen ki van borulva…
- Miért? Mi baj van? – kérdeztem egyből, nem is hagytam, hogy Brandie folytassa.
- Hát, tudod, apu és anyu válnak. És tegnap adták be a válási papírokat. – először nagyon meglepődtem, aztán tovább kérdezgettem Brandie-t.
- De, eddig nem tudta Miley, hogy mi a helyzet?
- De. Apuék már említették, csak… Miley nem hitte, hogy tényleg ennyire el fog fajulni. És, ráadásul magát hibáztatja mindenért.
- Mi? Ennek semmi értelme!
- Én tudom, de Miley… hajthatatlan. – egy percre elgondolkodtam. Tudtam, hogy nem lesz jó, amit most akarok tenni, de nem érdekelt.
- Most hol van?
- Nick…- sóhajtott - nem ez a legjobb alkalom.
- Hol van? – kérdeztem újra, sokkal határozottabban.
- Amikor eljöttem, még az öltözőjében volt.
- Rendben. Kösz! – majd elindultam Miley öltözője felé. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a folyosón szembe jön velem Demi és Chloe. Chloe egyből odajött, és megölelt.
- Szia! – majd megcsókolt. – Hova sietsz ennyire?
- Sehova, én csak… Miley-hoz. – majd tovább mentem. Nem is figyeltem arra, hogy mit mondtak, miután eljöttem, de azt akaratlanul is hallottam, ami Demi mondott:
- Miley mindig nagyon fontos lesz neki! – majd elhúzta Chloe-t, aki eléggé szomorú és összetört volt.
De abban a pillanatban nem érdekelt semmi, és senki. Csak mentem, Miley öltözője felé.
Mikor odaértem, láttam, hogy az ajtó félig nyitva volt.
Kinyitottam teljesen. Miley nem volt bent.
Egy perc múlva már tudtam, hogy hol lehet.
A raktárban. Biztos voltam benne, hogy ott van.
Arrafele vettem az irányt. A ajtó ott sem volt bezárva. Bár azt megértem, hogy miért.
Mikor beléptem, egyből megláttam Miley-t.
Semmit nem változott ez alatt a néhány hónap alatt. Ugyanolyan gyönyörű, mint volt.
Járkált, föl és alá.
- Szia! – köszöntem neki. Megfordult. Egy picit, mintha meglepődött volna. Aztán visszaváltott a kemény stílusára.
- Mit akarsz itt? – kérdezte gorombán, közben letörölte a könnyeit.
- Csak, gondoltam megnézem, mi van veled.
- Remek. Láttad. Most már elmehetsz. – majd hátat fordított nekem. Közelebb mentem, olyannyira, hogy szinte már csak egy fél méter volt köztünk. Megérintettem a karját, de elrántotta. Majd összefonta, a mellkasa előtt.
- Miley, én csak segíteni akarok… - de nem hagyta, hogy befejezzem. Megfordult, és kiabálni kezdett.
- De nem kell. Nem érted, hogy nincs szükségem rád. Csak fogd fel, hogy… utállak. – és kitört belőle a sírás. Igazából, ennyire még nem láttam sírni. A vak is észrevette volna, hogy mennyi fájdalom, és düh van most benne, egyszerre.
Nem mentem el, csak ott álltam, és néztem. Rám nézett, ugyanúgy, sírva.
Közelebb léptem és megöleltem. Nem ellenkezett, sőt, szorosan magához ölelt.
A karjaimban is éreztem, hogy most annyira védtelen és összetört.
Minden összejött neki mostanában: a munka, a családja… én.
Ott öleltük egymást, kb. 5 perce. Aztán egy picit elhúzódtam, hogy rá tudjak nézni.
- Gyere. Hazaviszlek.
- Rendben. – válaszolta, olyan halkan, hogy alig lehetett hallani. Megfogtam a kezét, majd kimentünk.
A folyosón szerencsére nem találkoztunk senkivel.
Direkt egy hátsó kijáraton mentünk ki, hogy ne vegyenek észre a paparazzik.
A kocsiban nem szóltunk egymáshoz. Miley végig nézett kifele az ablakon. Kezei az ölében voltak.
Jobb kezemet rátettem az övére.
- Minden rendben lesz! – először a kezemre, majd rám nézett. Egy apró, erőltetett mosoly jelent meg a szája szélén. Majd megint az utat nézte, de kezeit nem vette ki az enyémből.
Megérkeztünk. Bekísértem.
Bent, leült a kanapéra.
Én, pedig csak ott álltam.
Miley ismét könnyezni kezdett, majd rám nézett és ezt mondta.
- Nem utállak.
- Tudom. – válaszoltam egy apró mosollyal a számon. Néhány másodperc múlva megfordultam. Mikor megfogtam a kilincset Miley hangja húzott vissza.
- Nick.
- Igen? – fordultam meg, újra.
- Kérlek… maradj itt! – nem szóltam semmit, csak leültem mellé.
Beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy hogy is volt ez az egész válás.

Már elég sok ideje voltam ott.
A kanapé egyik szélén ültem én, a másikon Miley.
Egy, két perce, elmentem a mosdóba. Mire visszaértem, Miley elaludt.
Körülnéztem és találtam egy lepedőt. Ráterítettem Miley-ra, majd vissza, leültem a kanapé másik végébe.
Pont, mire kényelembe helyeztem magam, felébredt. Körülnézett, mintha nem tudná, hol van.
Majd meglátott engem. Megfordult, és odacsúszott hozzám. Fejét a mellkasomra helyezte, majd a lepedővel betakart engem is.

Úgy aludt tovább. Néhány perc múlva én is elaludtam…

,,Én azt akartam, hogy harcoljon értem!"

Na, ismét egy új rész. Ez most kicsit rövid, de szerintem eléggé tartalmas. 

Nagyon remélem, hogy főleg a vége tetszeni fog nektek, ugyanis megpróbáltam minden érzését leírni Miley-nak, úgy, hogy ha valaki elolvassa, szinte ugyanazt érezze. Nem tudom mennyire sikerült. 8)

Kommenteljetek, lécci! Az utolsó néhány részben már megvolt a 10 komment, legyen meg itt is. Köszi!

Ja, és a képről is várom a véleményeteket, szerintem jól sikerült. Puszi, Vicky 

 Nick szemszöge

- Mit keresel itt? – szólalt meg, egy hosszú csend után.

- Téged. Nézd, nem akarom, hogy így érjen véget.

- Amikor megcsókoltad Chloe-t, akkor sem akartad?

- Ő csókolt meg engem, és nekem semmit nem számított, tényleg. – erre már nem szólt semmit. Odament a sminkes asztalához és elkezdett pakolászni. Közelebb léptem hozzá, és megfogtam a kezét. Nem akart rám nézni, azt akarta, hogy ne vegyem észre, hogy már majdnem sír.

- Szeretlek, Miley! Hogy mondjam, hogy el hidd?! – aztán végre rám nézett, és folytatta:

- Én elhiszem Nick, de ez nem elég! A szerelem nem elég ahhoz, hogy mindenen túl juss.

- De ha együtt vagyunk, akkor minden könnyebb.

- Nem, épp ellenkezőleg. Mindent csak megnehezítünk. Ezért… - és lenézett a földre. Kivette kezét, az enyémből, és mintha még jobban sírni kezdett volna, aztán vett egy nagy levegőt, és folytatta – én nem akarom ezt tovább. Nincs szükségem rád. És, már nem hiányzol. – egy pillanatra minden megállt.

Ez nem hasonlítható semmihez.

Ha valaki azt mondja neked, hogy már nem hiányzol neki, akkor eléggé el van rontva minden.

Miley, ott állt. Sírt. Aztán hátat fordított nekem, és ennyivel befejezte az egészet.

- Menj el, Nick! Kérlek! – nem tudtam mit mondani, egyszerűen, kisétáltam.

Hazamentem. Otthon a srácok már úgy vártak, hogy Miley-val érkezem. Nagy megdöbbenésükre senki nem volt velem. Senki.

Megpróbáltam haragudni. Vagy csalódott lenni, hiszen mégiscsak azt mondta nekem, hogy már nem hiányzok neki.

Mindenkinek igaza volt. Mindenkinek, csak nekem nem.

Én azt hittem, hogy Miley azóta is vár rám, és mindennél jobban hiányzom neki.

De nem. Legalább megtudtam az igazságot.

Megpróbáltam haragudni, de nem ment. Miley Cyrus, azaz egyetlen egy személy, akire nem tudnék, soha, semmiért haragudni.

Néhány nappal később…

Már a turnén vagyunk.

Remekül indult, és most is így van. Demivel és a Camp Rock 2 táncosokkal nagyon jól elszórakozunk.

Kivéve Chloe-val, aki még mindig neheztel rám. Vagy csak került. Igazából nem tudom.

A mai egy szerdai nap. Mi koncert-próbán vagyunk, ők pedig tánc-próbán.

Hamarabb befejeztük, mint amire számítottunk, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük a tánc-próbát.

Chloe is bent volt, természetesen.

Gyönyörű volt, még tánc közben is.

Tartottak egy 5 perces szünetet, addig ő a terem egyik sarkába ment, és egy üveg vízből kezdett inni.

Odamentem.

- Szia!

- Szia! - köszönt vissza, kicsit gorombán.

- Chloe, ne haragudj. Én csak… kérlek, adj nekem még egy esélyt. – erre egyből felnézett. Nem is tudom, miért mondtam.

Azt hiszem, hogy ennek is Miley volt az oka. El akartam felejteni, és tudtam, hogy Chloe biztosan el tudná ezt érni.  

- Ezt hogy érted? – szólalt meg végre, egy apró mosollyal a szája szélén. 

- Úgy, ahogy mondom. – mosolyogtam én is, majd Chloe odajött, és szorosan megölelt.

Miley szemszöge

Egy nap nem telt el úgy, hogy nem gondoltam volna rá. Folyton ő jár a fejembe.

Tudom, hogy eléggé csúnya dolgokat mondtam neki, de megbántott. És, ha csak egy pillanatra is, de azt akartam, hogy ugyanúgy fájjon neki, ahogy nekem.

Ráadásul azt hallottam, hogy együtt van Chloe-val, azzal az emberrel, aki miatt szakítottunk.  Egy hónap sem telt el, de ő neki már más van. Már más a fontos.

Ha rájuk gondolok, elfog a féltékenység, pedig tudom, hogy Nick már nem az enyém.

Rettenetes volt azt hazudni neki, hogy már nincs szükségem rá, és hogy már nem hiányzik.  

Igazából, én csak azt akartam, hogy ne menjen el, hanem addig álljon itt, amíg vissza nem kap. Hogy harcoljon értem. Hogy azt mondja, nem kell senki más. Hogy nem tud, és nem is akar mással lenni, ha nem lehet velem, ezért inkább egyedül marad.

Azt a Nick Jonas-t akartam, aki a raktárban megcsókolt. Azt, aki mellett gyönyörűnek érzem magam. Azt, aki hallja, amit mondok, akkor is, amikor nem mondok semmit. Aki a biztonságot jelentette nekem. Mikor azt mondta, „Kicsim, minden rendben lesz!” elhittem neki. Ő a hely, ahova futottam.

Azt a Nick Jonas-t, akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem. Szeretek. És szeretni fogok, Most és Mindörökké…      

,,Válassz kettejük közül!"

  Nick szemszöge

Egy hete ennek az egésznek.

A srácokkal éppen a Disney felé tartottunk, hogy leforgassuk az utolsó Jonas epizódot.

Igazából semmi nem ment úgy, mint azelőtt. Valahogy mindent elrontottam. Mármint, teljesen olyan voltam, mint egy kezdő, a színészetben, a gitározásban. Még az éneklés sem úgy ment, mint régen.

Ennyire rossz passzban, még soha nem voltam.

Joe és Kevin kértek egy 15 perc szünetet a forgatáson, hogy beszéljenek velem.

- Gyere, haver! – veregette meg Kev a vállam, majd elindultunk az öltözőnk felé. – Még mindig Miley a baj?

- Nem tudom! Azt hiszem. – sóhajtottam.

- Nézd Nick! – szólalt meg Joe. - Két választásod van. Az egyik: hátat fordítasz, és tovább állsz. Minden erőddel arra törekedsz, hogy ne érdekeljen. És máshol keresed a boldogságot.

- Vagy? – néztem fel Joe-ra, de helyette Kevin válaszolt.

- Vagy harcolsz érte, és nem engeded el.

- De hát már elment…

- Úgy értem, hogy a szívedből nem engeded el. – Joe és Kev szavai nagyon nagy hatással lettek rám. Azt is tudtam, hogy gondolkodás nélkül a másodiknál döntöttem voltam. – De valamit tenned kell, mert ez így nem mehet tovább! – folytatták.

- Tudom… csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá.

- Idővel rá fogsz jönni! – veregette meg Kev ismét a vállam, majd mindketten elmentek. Én még mindig ott álltam egyedül a folyosón. Elmélkedtem.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy a folyosón szembe, Chloe tart felém.

- Szia Nick! – köszönt. – Nézd, sajnálom, ami Miley-val történt.

- Nem. – vágtam rá, egyből. – TE nem sajnálod. Miért kellett megcsókolj, Chloe?

- Gyere, ezt ne itt beszéljük meg. – és megfogta a kezem, majd behúzott az öltözőjébe. Mikor bent voltunk bezárta az ajtót, és hozzákezdett: - Nézd, ha már ennyire rátértünk az őszinteségre, akkor elmondom, hogy nem. Tényleg nem sajnálom. Sőt, örülök annak, hogy már nem vagytok együtt.

- De hát miért? Nem értelek.

- Nick, tetszel nekem!

- Mi?! – ráncoltam össze a szemöldököm.

- Igen. Már az első perctől, amikor megláttalak. – s elkezdett közeledni. Már teljesen ott állt előttem, és két kezét az arcomra helyezte.

- Ne csináld ezt. Én Miley-t szeretem.

- De ő nem szeret téged. Nem ment volna el, ha szeretne.

- Miattad ment el. Azért mert te megcsókoltál.

- Nick, először is, a csókhoz két ember kell, másodszor: egy jól működő kapcsolat szétrombolásához nem elég egy harmadik.

- Minden rendben volt, amíg te nem kerültél a képbe.

- Nem hiszem el. Miley nem becsült meg téged. Ellentétben velem. – és ismét megcsókolt. Rövid csók volt, majd utána folytatta – Adj nekem egy esélyt. Hidd el, hogy én jobban szeretlek, mint Miley valaha. – és ismét megcsókolt. Nem egyből, de elhúzódtam.

- Nem tehetem ezt. – Chloe levette a kezeit az arcomról, majd elindult kifele. De az ajtó előtt még megfordult, és ezt mondta.

- Akkor ülj itt, és légy szomorú egy olyan ember miatt, akit már egyáltalán nem érdekelsz. – majd végleg kiment. Bár nem akartam hinni abban, amit mondott, mégis legbelül tudtam, hogy igaza van. Csak éppen magamnak sem akartam beismerni.

Tudtam, hogy elment. Azért, mert megbántottam. Újra, pedig megígértem, hogy nem teszem.

De azt szintén tudtam, még a legszörnyűbb napjaimban, vagy óráiban is, hogy egy nap visszajön, és újra boldogok leszünk.

Mindenről elment a kedvem. Bár nem mintha eddig lett volna.

Még 5 perc volt a szünetből, addig én ellógtam.

Hazaértem, és bent a szobámba ücsörögtem.

Néhány óra múlva Joe és Kevin is hazajött.

- Hol voltál, tesó?

- Eljöttem.

- Csak úgy eljöttél a forgatásról?

- Igen. – válaszoltam Kevinéknek lehangoltan. Odajöttek és leültek mellém az ágyra.

- Nézd, találkoztunk Chloe-val, és elmesélt mindent.

- Minden mindent?

- Igen, minden mindent. A csókot, és hogy mit beszéltetek. Szerintünk, van abban igazság, mait mondott. És, tudod, tényleg látszik rajta, hogy szeret. És hogy boldoggá akar tenni.

- Tehát szerintetek adjak egy esélyt neki?

- Szerintünk, válassz kettejük közül.

- Köszi, srácok! Ti vagytok a legjobbak!

- Ezt tudjuk! – mosolygott Joe, mire végre egy picit elnevettem magam. Aztán mindketten kimentek.

Ismét csak gondoltam. Azon, amit a testvéreim mondtak. Válasszak. Igazából mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya.

Döntöttem. Már tudom, hogy ki az, akivel lenni akarok.

Lementem a nappaliba. Joe és Kev is ott volt. Kapcsolgatták a tv-t.

- Srácok, döntöttem!

- És kit választottál?

…

A kocsimban ültem. Vezettem. Közben néhány kedves emlékre gondoltam, amit vele éltem át.

Néhány órával később már egy öltözőben ültem. A tükör előtt.

A tükörre díszként, fel volt ragasztva néhány kép. Az egyiken én voltam. Ez nagyon sokat jelentett a számomra.

Egy félórával később nyílt az ajtó.

Bejött, becsapta az ajtót, és nekidőlt. Fáradt volt. Aztán végre rávette magát, hogy elmozduljon az ajtótól. Egyenesen a tükör felé tartott. De csak lefele nézett.

Aztán végre észrevett. Hirtelen már nem is volt olyan fáradt. Inkább meglepett.

Én nem mozdultam. Ott ültem a székben, és néztem őt a tükörben.

- Nick?! – „a szem a lélek tükre” Ez nála kétszer jobban érezhető, mint bárki másnál. Annyira meglepődött, egyáltalán nem számított rám. Mégis valahol mélyen, a szemében, azt éreztem, hogy örül annak, hogy itt vagyok.  

- Szia… Miley!

,,Ne kérj tőlem olyat, amit te sem akarsz!"

 Hamar összegyűlt a 9 komment... (bár tudom, hogy nem 9 embertől, hanem volt aki kettőt is írt, de azért örülök, hogy ennyire érdekel) 8)

A képről: ezt most nem én csináltam. Mivel ilyen gyorsan fel kellett raknom az új részt, így nem volt időm képet csinálni.

Valaki az előző résznél a kommentjében kérdezte, hogy mi van azzal a képpel, aminek egy kisebb részletét már láthattátok.. na hát arra várni kell egy picit, ugyanis a képeket mindig úgy csinálom, hogy menjen a témához, és az viszont most nem megy ehhez/ezekhez a témához.

Remélem ez a rész is tetszik... és hogy itt is ömleni fognak a kommentek! 8)8)8) Vicky

Miley szemszöge

- Kérlek, hallgass meg! Chloe-val szakítottak, és el volt keseredve, és… megcsókolt, de nem jelentett semmit!

- Nick! A csók mindig jelent valamit! Miért csókoltad vissza? Miért?

- Én csak…

- Te csak mi? Te csak megint hazudtál nekem!

- Nem, én csak… kérlek, bízz bennem, és higgy nekem, amikor azt mondom, hogy csakis téged szeretlek.

- Nem! Többé már nem bízok benned, és nem hiszek neked! Menj vissza Chloe-hoz, és mond azt neki, hogy vele leszel, örökre! Mondd azt neki, hogy csakis őt szereted… mert engem már nem érdekel! – majd, sírva hátat fordítottam.

- Csak adj egy esélyt!

- Hány esélyt adjak még?! – kiabáltam, s közben visszafordultam. Akaratlanul is észrevettem, hogy Chloe az öltözője ajtajába áll, és néz minket. Nem szóltam semmit, csak elmentem Nick mellett, Chloe-hoz, és arcon vágtam.

Nem éreztem ettől jobban magam, de egyszerűen ez kellett…

A szobámban ültem. Töprengtem. Ezt csináltam kb. 3 napja. Annyian hívtak, hogy menjek ide, meg oda, de én egyikre sem válaszoltam.

Lenéztem a kezemre, és megláttam a gyűrűt. Az eljegyzési gyűrűt, amit ő adott nekem. Újra sírni kezdtem.

Tudom, hogy az, lett volna a legtisztább, ha leveszem, de nem akartam. Akármit is tett, akkor is őt szeretem. 

De megbántott. Tényleg megbántott. És ezt nem tudom elfelejteni. Nem megy. Becsukom a szemem, és az van előttem, ahogy csókolóznak.

A turnét lemondtam. Felhívtam Nick apját, és megmondtam neki, hogy nem megyek velük, hanem egyedül. Viszont akkor egy héttel előbb, szóval 2 nap múlva megyek. Már készülődnöm kellett volna, de nem akartam. Semmihez sem volt kedvem.

Bekapcsoltam a mobilom, mert már tegnap kikapcsoltam, hogy ne hívjanak.

Miután bekapcsolt ez a hang fogadott:”Önnek 47 nem fogadott hívása van!”

Megnéztem, és mind a 47 Nick volt.

Persze, hogy ezt is telefonon akarja megbeszélni.

Mit is vártam…

2 nappal később…

Itt az idő.

Indulnom kell a turnéra. Örültem neki, mert legalább végre elvonja majd valami a figyelmemet.

Pakoltam befele a bőröndömbe. Egy kép került a kezembe, az éjjeli szekrényemről. Nick volt rajta.

5 perce, csak fogtam a kezemben, és néztem. Nem tudtam, hogy mit tegyek vele. Végül elraktam a bőröndömbe.

- Kicsim! Gyere! Indulnunk kell! – szólt be anyu. Erre a turnéra most csak ő jön, mert apunak megmondtam, hogy maradjon itt, és legyen többet Noah-val és Braison-nal.

Lent elbúcsúztam mindenkitől, majd beültünk a kocsiba anyuval.

Elmentünk egy elzárt parkolóba, ahol a turné buszom állt.

Bemutatkozott a sofőr, majd bepakolta a cuccunkat. Addig mi körbenéztünk a buszban. Elképesztő belülről. Minden van benne, ami kell.

Később felszállt a sofőr is.

- Indulhatunk? – anyu is rám nézett.   

- Igen. Induljunk. – majd leültem. Néztem kifele az ablakon. Egy perc sem telt el, a busz megállt.

- Mi a baj? - kérdeztem anyut, de addigra a buszos is hátrajött.

- Valaki… azt hiszem, hogy szeretne beszélni veled. – mondta nekem, majd odahívott, és kinyitotta az ajtót.

Nick állt kint.

Odamentem hozzá, de nem szóltam semmit.

- Szia! – ennyit nyögött ki először. Nem köszöntem neki vissza, csak néztem őt, dühösen, és csalódottan. – Miley! Kérlek… kérlek, ne menj el! – könyörgött, s közben megfogta a kezem. Én, mintha valami szúrós növény ért volna a kezemhez, gyorsan elvettem.

- Nick, ne kérj tőlem olyat, amit te sem akarsz! Ne kérd tőlem, hogy menjek hozzád! És ne kérd tőlem, hogy maradjak itt… mert nem fogok!

- Ne taszíts el magadtól újra, kérlek!

- Újra? – ráncoltam össze a szemöldököm, mert nem értettem, hogy mire gondol.

- Igen. Amióta ismét együtt vagyunk, folyton az érzem, hogy vársz arra, hogy eltaszíts magadtól!

- Remek. Megcsókolod azt a ribancot. És én taszítalak el magamtól!? – és kitört belőlem a sírás. Egyik táskám ott állt a buszban. Bementem, és kivettem belőle egy cd tartót.

- Ha annyira el akarlak magamtól taszítani, akkor miért vettem meg az összes alkalommal minden átkozott albumot, amivel csak találkoztam az elmúlt két évben?! – kiabáltam, miközben megmutattam Nicknek az a temérdek Jonas Brothers cd-t, amit megvettem, mert tudtam, hogy ő a dalaiban adja ki magát igazán. – When You Look Me In The Eyes!? – és odadobtam neki egy albumot. – Sorry?! – és egy újabbat. – Stay?! – és még egyet. – Azt kívánom, bárcsak sosem írtad volna meg ezeket, a dalokat, mert nem is gondoltad őket komolyan! - a fejét lesütötte, és csak a földet nézte. 

Egy kicsit lenyugodtam. Közelebb léptem hozzá, és a kezeimet az arcára helyeztem.

- Így töltöttem az elmúlt néhány évet! Vágytam rád! De most… - s közben lassan odahajoltam, és megpusziltam az arcát, majd ezzel fejeztem be – viszlát, Nick! – aztán megfordultam.

- Kérlek… könyörgöm! Ne menj el! – halottam a hangját. Éreztem, hogy nagyon erősen visszatartja a sírást.

- Sajnálom! – válaszoltam halkan, majd sírva, visszaszálltam a buszra. – Menjünk! Most! – kiabáltam a sofőrnek, aki erre egyből elindult. Az ablaknál még visszanéztem. Nick ugyanúgy állt ott, mint ahogy otthagytam…        

,,Sosem fog elmúlni!"

  

Meghoztam az új részt... remélem, hogy olyan izgalmas, amilyenre terveztem. Rajtatok áll, hogy milyen gyorsasággal tegyem fel a következő részt, mert (csak úgy szólok) már az is megvan... 10, vagy minimum 9 komment és azonnal felrakom a következő részt!!

Másnap reggel ismét úgy keltem fel, hogy Nick nem volt mellettem. Vártam néhány percet, addig lustiztam egy picit.

Nem sokkal később Nick lépett be az ajtón, egy tálcával a kezében. A tálcán a reggeli volt, és egy szál vörös rózsa.

- Jó reggelt, kicsim! – oda jött, leült mellém, a tálcát lerakta az ölembe, és adott egy puszit az arcomra. – Jól aludtál? – én viszont nem tudtam válaszolni. Szóhoz sem jutottam, mert erre az egy dologra nem számítottam. Nem várt sokat, hogy válaszoljak, hanem folytatta – Figyelj, beszéltem apuékkal, és szóba hoztam azt is, hogy mivel neked most jelent meg az új albumod, így jöhetnél… szóval, nagy dobás lenne egy Jonas Brothers-Demi Lovato-Miley Cyrus turné, és legalább mi is többet lehetnénk együtt, tehát… ha úgy alakul, lenne kedved velünk jönni a turnéra? – ezzel nem segített sokat, hogy meg tudjak szólalni. Végül csak ennyi jött ki a számon:

- Ez most komoly?

- Teljesen.

- Persze, hogy megyek! – majd megöleltem, olyan szorosan, ahogy csak tudtam. – De, ezt hogy intézted el?

- Nem volt könnyű, és még nem biztos, de… nagyon remélem, hogy összejön. – akkora mosoly keletkezett az arcomon, hogy még én sem láttam ilyet. Ismét megöleltem, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Annyira édes, és aranyos tőle, hogy ezt megtette.

- Szeretlek! – mondtam, mélyen a szemébe nézve.

- Remélem is! – vágott egy mosolyt. Aztán összekulcsolta a kezét az enyémmel. Azzal a kezemmel, amin a gyűrű van. Mindketten arra szegeztük a tekintetünket. Sokáig csak a gyűrűt néztük, és nem szóltunk semmit.

Majd Nick szólalt meg először.

- Most viszont be kell, menjek a Disney-hez. Aztán meg lesz egy csomó interjú a turnéval kapcsolatban. Például este 8-kor, megyünk David Letterman műsorába. 

- A mai napom nekem is tele van. Sajnos. – sóhajtottam. – De David-hez el tudlak titeket kísérni.

- Az klassz! – mosolyodott el Nick. Aztán én is elkészültem, majd mindketten elindultunk. Nem egy kocsival, mert nekem egy interjú helyszínére kellett mennem, Nick pedig a Disney-hez ment.

Az interjúra elkészülni, aztán végig csinálni egy egész örökkévalóságnak tűnt, de nem voltam elfáradva a végén. Viszont mehettem a Hannah Montana-t forgatni, úgyhogy ennek a napnak sem volt vége.

Ahogy odaértem, gyorsan bementem, hogy ne tudjanak fényképezni a fotósok. Bent keresgéltem Nicket, de sietnem is kellett, mert már így is késésben voltam.

Nem találtam sehol, se, őt se Joe-t vagy Kevin-t.      

Bementem a forgatásra. Már mindenki ott volt, és rám várt.

Kb. 4 óra hosszát, forgattunk, és már mindenki fáradt volt. A végén a rendező odahívott mindenkit, és elmondta, hogy már csak 4 rész van hátra az utolsó epizódig, vagyis a végéig.

Igazából engem most semmi sem tudott elszomorítani, de azért rossz volt belegondolni, hogy néhány nap, és vége a forgatásnak.

Kimentem az öltözőmbe. Átöltöztem, majd kocsival hazaviharoztam.

Otthon ledobtam mindent, befeküdtem a kanapéra, és elaludtam.

Amikor kinyitottam a szemem, és rápillantottam az órára már 8 volt. Gyorsan felugrottam, és felmentem a szobámba átöltözni. Mikor kész voltam, kisminkeltem magam, hogy úgy nézze ki, mint egy ember.

Már teljesen kész voltam, szóval gyorsan kimentem a kocsimhoz, és irány a műsor.

Mikor odaértem, Nick, Joe és Kevin már ott ültek a műsorvezető, David Letterman mellett.

Egy ideig nem láttuk egymást Nickel, de aztán végre lepillantott, és meglátott. Mosolygott, és intett egyet, feltűnés nélkül. 

„Nick, minden újság címlapján Miley Cyrus-sal szerepeltek. Bár minden újság mást ír: összeköltözés, eljegyzés, szakítás, vagy, hogy egyáltalán nem is vagytok együtt. Tisztáznál itt mindent?”

Joe, Kevin és mindenki Nickre szegezte tekintetét. Ő pedig csak mosolygott. Aztán rám nézett. Én, pedig csak visszamosolyogtam rá.

„Az igazság az, hogy igen, együtt vagyunk Miley-val, de a testvéreimmel együtt, sohasem szoktam nagyon kiteregetni a magánéletem. Amiről kell tudniuk a rajongóknak és a sajtónak, az tudják. Úgy gondolom, hogy a többi a mi dolgunk.”

David még kérdezgette erről a dologról, de Nick nem tért el a válaszától, aminek nagyon örültem. Én sem akartam, hogy mindent tudjanak rólunk.

Miután vége lett az interjúnak lejöttek Nickék. Odamentem és megöleltem, üdvözlésképpen.

- Bocsi, hogy késtem. – mondtam közben.    

- Semmi baj. – hallottam lágy hangját.

Hazamentünk, de egyből, mindketten az ágynak vettük az irányt. Hosszú nap volt a mai, ráadásul a holnapi sem lesz rövidebb.

Át sem öltöztünk, csak lefeküdtünk az ágyra, és aludtunk.

Reggel szinte egyszerre keltünk fel. Elkészültünk, aztán megreggeliztünk. Mindvégig egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, és ez elég rossz volt.

- Mennem kell! – pillantott Nick az órájára. – Vigyelek el?

- Igen. – válaszoltam lehangolóan, majd elindultunk a kocsijához.

Útközben sem szóltunk egymáshoz. Majd végre Nick megszólalt.

- Baj van?         

- Ami azt illeti, igen. Kezdünk elhidegülni egymástól, nem gondolod? Tegnap este, és ma reggel sem szóltunk egymáshoz. – pont mire a mondatom végére értünk, megérkeztünk a parkolóba. Nick nem szólt semmit, csak figyelte azt, hogy hol van szabad hely. Mikor végre megállt, felém fordult, kezét becsúsztatta a hátamhoz, majd gyengéden odaszorított magához és megcsókolt. A csók után az arcomra adott egy puszit, és ezt mondta

- Nézd, tegnap fáradt voltam, de ez nem azt jelenti, hogy kezdünk elhidegülni egymástól, oké? Csak bízz bennem, és hidd el, hogy örökre szeretni foglak! Ez sosem fog elmúlni.  – mint mindig, most is sikerült megnyugtatni. Befele, már úgy, mint régen, kézen fogva, széles vigyorral mentünk.

Bent a folyosón találkoztunk Demivel és Joe-val, akik nagyon jól elvoltak egymással.

- Sziasztok! – köszöntem oda, majd megöleltem Demit és Joe-t is.  

- Hello! – mosolygott Demi, ahogy mindig. – Látom, már minden rendben. – súgta oda nekem, amikor megöleltem.

- Igen, teljesen! – mosolyogtam én is, majd odabújtam Nick-hez. Ott beszélgettünk négyen, majd láttuk, hogy Chloe jön.

- Szia Chloe! Mi újság? – köszönt Nick, de Chloe nem válaszolt, csak elment mellettünk, és próbálta eltakarni, hogy sír. Mi csak néztük, majd amikor teljesen eltűnt a folyosóról, Nick megszólalt.

- Utána megyek, megnézem, hogy mi a baja. – de megfogtam a karját, és visszahúztam.

- Ne, Nick!

- Miley, ő a barátom! Csak megnézem, hogy mi van vele! – majd megpuszilt, és elment Chloe után. Én pedig próbáltam ugyanolyan nyugodt maradni, és beszélgetni tovább Demi-ékkel.

Nick szemszöge

Utána mentem, de már nem láttam a folyosón. Biztos bement az öltözőjébe – gondoltam.

Nem kopogtam, csak benyitottam, lassan. Ahogy gondoltam, bent volt, és sírt a sminkes asztala előtt.

- Szia. – majd behajtottam az ajtót. – Mi a baj? – kérdeztem tőle, halkan.

- Semmi. – válaszolta, kissé gorombán.

- Ugyan, látom, hogy van valami – közben egy picit közelebb mentem. – Szóval?

- Szakított velem a barátom. – nyílt meg végre.

- Miért?

- Mert nincs elég időm rá. – válaszolta egyből, s ezzel csak még jobban sírni kezdett.

- Nézd, hidd el… ő veszített többet. – mire Chloe egy pici mosolyra húzta a száját. Felállt és a karjaimba borult, én pedig, mint egy barát, szorosan átöleltem. – Nyugodj meg! – majd elhúzódott. Mosolyogni akartam, de akkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Chloe megcsókolt. És fogalmam sincs, hogy miért, de… visszacsókoltam. 

Utána, amikor észbe kaptam, gyorsan elhúzódtam.

Éreztem, hogy valaki néz minket. Biztos mindenkinek van ilyen érzése időnként, hogy egy személy csak őt nézi. Én is ezt éreztem. És igazam volt.

Oldalra néztem, ugyanolyan megilletődött arccal, és Miley-t láttam meg, amint az ajtóban áll, és a könnyeivel küszködik.

Aztán gyorsan letörölte, és elindult kifele, futva.

- Miley! – futottam utána. Ő viszont, mintha meg sem hallotta volna. Mikor végre utolértem, megfogtam a kezét, és megfordítottam. Ő viszont kihúztam az övét, az én kezemből.

- Ne érj hozzám! – ahogy rám nézett… úgy nézett rám, ahogy még senki. Fájdalom, düh és csalódottság áradt a szeméből egyszerre...

„Élj a jelenben, és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá.”

Végre meghoztam a legújabb részt. Tényleg sajnálom, hogy ennyit kell várnotok, de egyszerűen nincs időm. Viszont most volt, úgyhogy megírtam, és megcsináltam a képet. Ez egy nagyobb képből van kivágva, amit szintén én csináltam. Majd a következő részhez láthatjátok a teljes képet. 
Ebben a részben leginkább az elején észrevehetitek, hogy eléggé költőin fogalmazok. xD Nem tudom miért, egyszerűen rám jött. Elolvashatjátok ez elején az egyik kedvenc idézetemet is. A másik nagy kedvencemet még a 9. részben láthattátok. Remélem tetszik ez a rész is, és hogy kommenteltek. Még mindig ti vagytok a legjobban! 8D Vicky

 - Úgy szeretnék így maradni… - szorított magához Nick, miközben a fejem a mellkasára helyeztem.

- Jó lenne… - helyeseltem mosolyogva. Mostanra teljesen elfelejtettem az egész veszekedést, már nem is érdekelt. Csak az, hogy Nickel lehetek. És az, hogy hallom, ahogyan azt mondja, hogy ő is így akar maradni, az, valami leírhatatlan érzés.

Ahogy ott feküdtünk az ágyon, egyáltalán nem gondoltam sem a múltra, sem a jövőre. Nem érdekelt, hogy min vesztünk össze egy hete, vagy egy órája, és nem érdekelt, hogy néhány hónap múlva turnézni megy.

Eszembe jutott egy Scott Taylor idézet, ami pont ide illett.  

„Ne tekints hátra, ne vájkálj a múltban, mert, ami elmúlt, az elmúlt. És ne aggodalmaskodj a jövőd miatt, mert az messze van. Élj a jelenben, és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá.”

Igen. Én is ezt akarom. A jelennek élni. Nick Jonassal. Nick Jonassal, akit tényleg, mélyen, a szívemből szeretek.

Tudom, hogy sok rossz dolgot tettem eddig, sok rossz döntést hoztam, és hogy fogok is, de ha ránézek erre a srácra itt mellettem, akkor egyfajta megváltást látok.

Egy olyan embert, aki nem abból ítél meg, amit a magazinokban olvas, hanem amit bennem lát. Amit bennem érez. És nekem ennyi elég. Ha az egész világ rosszat gondolna rólam, de ő nem, nekem már az elég lenne.

Tudom, hogy nem vagyok egyedül. Érzem, hogy amikor majd minden darabokra hullik, ő akkor is itt lesz mellettem.

Egyszerűen minden, de tényleg minden rendben van.

Nick megtörte ezt a hosszú csendet.

- Min gondolkodsz?

- Rólad. – s közben felnéztem rá – Hogy mennyire boldoggá tudsz tenni. – Nick csak mosolygott. Aztán ezt mondta kissé nevetve:

- Én pedig azon, hogy szerintem egész életemben nem mosolyogtam, annyit, mint amióta újra együtt vagyunk. – én is nevettem vele. Aztán véletlenül rápillantottam az órára.

- Váó! Már hajnali fél kettő. – Nick is ránézett az órára, de ő ugyanolyan nyugodt maradt, majd ezt mondta:

- Hát igen, mert valakinek – közben rám mutatott – este fél tizenegykor volt kedve kint az esőben fogócskázni. – mire én rányújtottam a nyelvem, de utána nem bírtam ki, hogy ne nevessek.

- Szerintem most már aludni kéne, mert holnap nekem korán kell kelni. Megyek forgatni az új klipemet.

- A Who Ons My Heart számodnak, igaz?

- Honnan tudod? – húztam fel a szemöldököm.

- Attól, hogy szakítottunk, én figyelemmel követtelek. – mosolygott, mire én is mosolyra húztam a számat, és megkérdeztem:

- Nem akarsz elkísérni?

- A holnapom pont szabad, szóval persze.

- Klassz. – majd megpusziltam. – De most már tényleg aludjunk.

Bár én sem, és ő sem volt álmos, azért kellett volna, mert nem fogunk tudni reggel kikászálódni az ágyból

Nick el is hallgatott… egy ideig.

- Miley, már alszol?      

- Még nem. – sóhajtottam. Gondoltam, hogy biztos csak egyszer megkérdezte… de nem.

- Miley, fent vagy még? – súgta oda.

- Már igen. – sóhajtottam újra. – Nick, csak aludj! Holnap nem fogsz bírni, felkelni.

- Én mindig felbírok.

- Oké, majd holnap meglátjuk. – aztán végre elhallgatott. De csak egy ideig.    

Ezt csinálta kb. 15 percen át. Már eléggé kiakadtam, mégis csak nevettem rajta. Végül megunta és elaludt.

Reggel, most volt először, hogy én keltem fel hamarabb. Fél hét volt. Fel akartam ébreszteni őt is, de olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, felöltöztem, majd lementem a konyhába. Már hét óra volt, mire megreggeliztem, és akkor eldöntöttem, hogy akármilyen aranyos is, felkeltem Nicket, mert elkésünk.

Felmentem a szobába, odamentem az ágyhoz, leültem mellé, és megpusziltam a száján. Erre egyből kinyitotta a szemét.

- Jó reggelt!

- Neked is! – mondta egy ásítás közben. Majd a másik oldalára fordult, és aludni akart tovább.

- Na, nem alszol tovább! Elkésünk. Gyerünk! – mondtam, közben ráültem a lábára. Ettől persze nem tudott tovább aludni, ezért felállt, és bement a fürdőbe. Ott volt egy 15 percig, majd végre kijött. Kint már teljesen olyan volt, mint délután. Eléggé fitt. Odajött, kezeit a derekamra helyezte, majd megcsókolt.

- Ezt már szeretem! – mosolyogtam rá a csók után.

Aztán kézen fogva, mint mindig, elindultunk kifele. Kint a paparazzik startra készen vártak. Odaviharoztak hozzánk, és kérdezgettek. Mi, most is, egyikre sem válaszoltunk, csak beszálltunk Nick kocsijába. Még beugrottunk egy kávéért a Starbucks-ba, majd elindultunk a helyszínre, ahol majd a klipet forgatjuk. Ez egy hatalmas nagy, Amerika egyik legnagyobb kastélya volt.

Gyönyörű, kívülről-belülről, de nem volt túl sok időm nézelődni, mert mennem kellett átöltözni. Néhány furgon állt kint, és a legelső volt az enyém. Nickel bementünk. Ő leült, én pedig átöltöztem.

Majd mindketten átsétáltunk a kastélyba. Nick megállt a kamerák mögött, én pedig ráfeküdtem egy ágyra, és énekeltem a dalt…

Már kb. 5 órája, csak forgatunk. Nick mindvégig ott volt. Már csak egy jelent volt, ahol táncolok a tömegben, és közben persze éneklek. 

Ennél a résznél arra gondoltam, hogy lehet jobb lett, volna nem meghívni Nicket, mert itt néhány sráchoz kellesz, dörzsölődjek tánc közben. De biztos megérti majd.

Másfél óráig ezen az egy jeleneten dolgoztunk, és végül kész lett. Már nagyon örültem neki, mert a tegnap este után kicsit fáradt lettem.

A végső simítások után odamentem Nick-hez.

- Na, hogy tetszett?

- Nagyon klassz lett, tényleg! Az utolsó jelenet a kedvencem…

- Tudod, hogy csak a klip kedvéért táncoltam úgy?!

- Persze, tudom. – mosolygott, de most sem tudtam leplezni, hogy ez egy kényszer mosoly.

- A mai nap többi részében a tied vagyok. – majd dőltem odafele, hogy megcsókoljam, de ő elhúzódott.

- Az a helyzet, hogy nekem mennem kell egy interjúra.

- Akkor elkísérlek. – vágtam rá egyből, mire Nick, ugyanilyen gyorsasággal ezt válaszolta:

- Nem. Nem kell! Hazaviszlek, és aztán megyek. – válaszolta, majd kiment a kocsijához.

Én még elmentem a furgonba felöltözni, közben csak ezen járt az eszem. Nem értem, hogy miért haragudott meg ezért. Hisz ez csak egy klip. Na mindegy, arra gondoltam, hogy majd úgy is lenyugszik.

Kimentem. Láttam, hogy már a kocsiban ült. Odamentem, és beültem mellé. Meg sem szólalt, csak beindította a kocsit, és hazafele vette az irányt. Annyira rosszul éreztem magam az úton. Akaratlanul is bántott ez az egész.

A ház előtt nem állt meg, hanem behajtott, hogy a paparazzik ne rohamozzanak meg. Bent már teljesen megállt.

Hezitáltam, hogy most mit tegyek, vagy mondjak. Aztán arra jutottam, hogy odadőltem, és adtam neki egy puszit az arcára. Nem csinált semmit, rám sem nézett. Éreztem, hogy tényleg bántja ez az egész.

- Akkor, este visszajössz? – kérdeztem, kicsit zavartan.    

- Nem tudom. Nem hiszem. – válaszoltam, s közben egy szempillantást sem vetett rám.

- Mindent értek. – válaszoltam, majd makacsul, egy szó nélkül kiszálltam a kocsiból. Az ajtónál visszanéztem, de Nick meg sem állt, csak gyorsan kihajtott.

Bementem az ajtón, és leültem a kanapéra. Ránéztem a gyűrűmre, és egyből az a gondolat hasított belém, hogy ha most egy kis dolgon összeveszünk, vagy megharagszik, akkor mi lesz velünk később?

Ott maradtam a kanapén, és kapcsolgattam a tv-t. Vártam Nicket. Tudtam, hogy ezt az interjú-dumát csak kitalálta, de bíztam benne, hogy hátha visszajön. Este kilenc volt már, de Nick sehol. Beletörődtem, hogy nem jön vissza. Ma biztos nem. Felmentem a fürdőmbe, és lezuhanyoztam. Majd pizsamára öltöztem, és befeküdtem az ágyamba. Nem nagyon tudtam aludni, de azért lekapcsoltam a lámpát, hátha elalszok.

Egyszer csak hallottam, hogy valaki a nevemen szólít, halkan, szinte suttogva. Megfordultam, és láttam, hogy Nick jött be, az ajtón. Mosolygott. Nem szóltam semmit, csak visszamosolyogtam. Odajött, mire én felültem. Még mindig csend volt, és ő még mindig mosolygott. Közelebb dőlt, annyira, hogy homlokát az enyémhez érintse.

- Sajnálom.

- Ne, nem érdekel. – majd megcsókoltam. A csók közben mindkét kezemet az arcára helyeztem.

- Nem lesz több ilyen, megígérem! – súgta oda nekem.

Majd odabújt mellém a takaró alá, és kezével átkarolta a derekam.

,,Veled akarok lenni, nem vele!"

Láttuk, hogy apu nincs itthon, így felmentünk a szobámba. Igazából jobb is volt, hogy neki még nem kellett elmondanunk.

Én mentem elől, fülig érő szájjal, közben egy pillanatra sem engedtem el Nick kezét. Az ajtónál hátrafordultam, és megcsókoltam.

- Annyira boldog vagyok! – sóhajtottam, miután beértünk. Nick mosolygott, de ahogy ránéztem, láttam, hogy ez egy ilyen kényszer mosoly.   

- Mi a baj? – majd szorosan odabújtam hozzá.

- Semmi. – hallottam a válaszát. Nem néztem rá, de mégis tudtam, hogy nem mond igazat.

- Ugyan, látszik rajtad, hogy nyomaszt valami. – néztem fel rá.

- Tényleg nincs semmi. – vágott megint egy kényszer-mosolyt.

- Na jó, ha nem akarod elmondani… - és úgy tettem mintha megharagudtam volna, majd leültem az ágyra. Nick odajött, és leguggolt elém, majd nevetve ennyit mondott.

- Miley, tényleg nincs semmi, csak fáj egy kicsit a fejem. – visszamosolyogtam, majd ledőltem hozzá, és adtam egy puszit a homlokára. Aztán Nick jobb kezét az arcomra helyezte.

- Szeretlek. – mire én még nagyobb mosolyra húztam a számat.

- Hogy tudtál ennyire megváltozni? – kérdeztem, hiszen tényleg, annyira más, mint régen.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, ahogy mondom. Mostanában, mióta megint együtt vagyunk, egy percet sem tudok úgy lenni, hogy ne hiányozz.

- Miért, régen nem hiányoztam? – nevetett.

- Tudod, hogy értem. – nevettem én is.

- Nekem már haza kéne mennem… - szólalt meg, egy 2 perc csend után.

- Nem maradsz itt éjszakára? – közben odamentem elé, és átkaroltam a nyakát.

- Na és mi lesz az „újra tett fogadalommal”? – kérdezte egyből.

- A szerelem szívás… - állapítottam meg, mire Nick nevetni kezdett. Lekísértem, majd az ajtó előtt megcsókoltam. Aztán ő kiment, én pedig a nappaliban leültem a kanapéra, és csak néztem a plafont. Aztán megjött apu is. Épp egy klip forgatáson volt, mert úgy döntött, hogy újra alapítja az együttest, mivel a Hannah Montana-nak nemsokára vége. Mikor bejött leült mellém.

- Szia! – majd megölelt.

- Szia – köszöntem én is – Apu! Mondanom kell valamit!

- Igen, kicsim? – nézett rám. Ekkor elcsuklott a hangom. El akartam mondani, hogy Nick megkérte a kezem, de egyszerűen nem ment. Tudtam, hogy ő nem úgy állt volna hozzá, mint anyu. Ezért inkább témát váltottam.

- Nincs kedved elutazni?

- Mire gondolsz? – nézett fel. Gondolom, nem értette, hogy mit akarok.

- Hát, a Hannah már megy 5 éve, és ez alatt elég keveset voltál Braison-nal, vagy Noah-val. Arra gondoltam, hogy elmehetnétek velük, hogy mától ők is annyit legyenek veled, mint én.

- Igazad van! Megyek is és beszélek velük! – majd felment az emeletre, de előtte megpuszilta a homlokom.

Ahogy apu felment, anyu lépett a nappaliba.

- Le akarsz minket léptetni? – mosolygott.

- Tessék?! – vágtam bamba fejet. Ő még mindig csak mosolygott, majd odajött és leült mellém.        

- Hallottam, amit beszéltetek apáddal. Ezért gondolom, hogy egyedül légy itthon, és akkor Nick ismét itt lesz…

- Nem, dehogyis… pff… miből gondolod?! – de anyut nem győztem meg.

- Miley. Ez az egész házasság, ugye nem csak a szex miatt van?

- Mi?! Nem, anyu mondtam, hogy én is és Nick is teljesen komolyan gondoljuk. Meg amúgy is már… na mindegy, szóval komolyan gondoljuk.

- Mi „mindegy”?

- Mi „mi mindegy”?

- Az előbb nem fejezted be a mondatodat… vagyis… már megtettének, Nickkel? – mosódott le a vigyor anyu arcáról. Én nem válaszoltam, amivel természetesen megint lebuktattam magam.

- Tudod, én megbíztam benned, és Nickben is…

- De… tudod, hogy nem tettem volna meg, ha nem lettem volna biztos abban, hogy szeretem. De az, voltam, és… megtörtént. Hiszen te is látod… megkérte a kezem. Ez azt jelenti, hogy ő is velem akar maradni. Anyu, kérlek, ne haragudj rám!

- Én nem haragszom! A te életed! Azt teszel, amit akarsz… - majd felállt, és visszament a konyhába. Tudtam, hogy eléggé rosszul esett neki. De ez az én fogadalmam volt, nem az övé, akkor most miért haragszik?! Nincs oka rá.

Én, persze, amilyen makacs vagyok, felmentem a szobámba, és bezártam magamra az ajtót.

Mikor felértem, megcsörrent a telefonom. Selena volt az.

- Szia! – köszöntem.

- Szia! Gondoltam felhívlak, ha te már nem tudsz…

- Ne haragudj, csak… történnek itt a dolgok…

- Na, mesélj!

- Hát ezt nem telefonon akartam közölni, de… mindegy. Szóval… Nick megkérte a kezem!

- Hogy mi van? – s közben éreztem, hogy mosolyog, bár nem láttam őt.

- Jól hallottad.

- Ezt nem hiszem el! – nevetett. – Most komolyan? Na, ez az az egy dolog, amit nem hittem volna Nick-ről.

- Én sem, hidd el. De megtörtént. – annyira boldog leszek, ha csak beszélek róla.

- De hogy kérte meg? Mit mondott? Mondj el mindent!

- Hát, mondta, hogy szeret, és hogy örökre velem lesz. És aztán rendesen megkérte a kezem. Olyan édes volt.

- Nekem is mondta, hogy… illetve nem szóltam semmit. Akkor most nagyon boldogok vagytok, igaz?

- Igen, de mit mondott neked is? – a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett, mert már tudtam, hogy valami olyasmit fogok hallani, amit nagyon nem szeretnék.

- Semmit. Csak beszélek itt össze-vissza. Ne is foglalkozz velem! – mentegetőzött Sel.

- De, mondd el! Selena, addig nem foglak békén hagyni.

- Csak… régebben nekem is mondta, hogy örökre velem lesz, de ez már nem számít, az már régen volt, ne is foglalkozz vele! – én pedig meg sem tudtam szólalni. Akkor vajon hány lánynak mondta, hogy örökre velük lesz… egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek.

- Miley?!

- Bocs, most le kell tennem! – és nekivágtam a telefonom a falnak, amitől széttört. Annyira dühös, és egyben csalódott lettem…

Egy szem hunyásnyit sem aludtam az éjjel, de lemondtam mindent, amit mára terveztem, mert egyszerűen semmihez sem volt kedvem. Lementem a konyhába, és közben megpillantottam, hogy a nappaliban egy csomó bőrönd áll.

- Hova mentek? – kérdeztem aput.   

- Hát elutazunk. Tudod, tegnap beszéltük.

- Ó, és meddig maradtok?

- Szerintem 2 hétig, de lehet, hogy 3 hétig. Majd még meglátjuk. De úgy is fel foglak hívni, és majd akkor megbeszéljük.

- Rendben. – aztán megreggeliztem. Felmentem a szobámba, felöltöztem valami itthoni cuccba, és mire leértem apu, Braison, Noah és anyu is kész volt. Odamentem, elköszöntem tőlük, majd kikísértem őket a kocsihoz.

Bementem, odamentem a hűtőhöz, és kivettem belőle egy doboz jégkrémet. Leültem egy székre a pult előtt, és csak ettem.

Ajtónyitást hallottam. Felnéztem és láttam, hogy Demi az.

- Úristen, Miley! Nézd, csak távolodj el a jégkrémtől… van még miért élned… - gúnyolódott velem Demz, de ő persze csak nevetett.

- Haha! – lemosta a vigyort az arcáról, majd leült mellém egy székre.

- Mi a baj?

- Miért lenne bármi baj?

- 1. Nem veszed fel a telefont. 2. Jégkrémet eszel. 3. Látszik rajtad… soroljam még?

- Ennyi elég volt, köszi!   

- Szóval? Mi van a telefonoddal?

- Hát, egy picit széttört.

- Hogy hogy?

- Nekivágtam a falnak.

- Váó! De miért?

- Mert… ideges voltam.

- Most komolyan így kell kihúzni belőled mindent? Mire voltál ideges? Vagy kire?

- Nickre…

- De hát, csak nem rég jegyezett el, akkor meg… boldognak kéne lenned…

- Igen, tudom, de… szóval, tegnap beszéltünk Selenaval telefonon, és elmondtam neki, hogy Nick hogy kérte meg a kezem, és Sel elmondta, hogy neki is azt mondta, hogy örökre vele lesz.

- Aú! – Demi csak ennyit tudott hozzáfűzni. – És Nick tudja, hogy… haragszol rá?

- Még nem! – válaszoltam egyből.

- Figyelj, ne beszéljek vele én?

- Nem! Köszi, de… majd én!

- Rendben! – majd megcsörrent Demz telefonja. – Figyelj, nekem mennem kell, de majd még beszélünk! – és megölelt.

- Persze, és köszi, hogy benéztél!
- Ez természetes! – majd elköszöntünk, és elment. Én pedig csak tovább ettem a jégkrémet. Néhány órával később már a nappaliban ültem, és kapcsolgattam a tv-t. Már eléggé sötét volt odakint, és az eső is esett.

Egy perc múlva újabb ajtónyitást vettem észre. Most viszont Nick jött be rajta.

- Szia, Miles! Miért nem veszed fel a telefont? Kezdtem aggódni, hogy mi van veled… - majd leült mellém. Adni akart egy puszit, de én elhúzódtam.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Ó, semmi különös.

- Ugyan látom, hogy baj van… - nem szóltam utána semmit, csak néhány perccel később.

- Nick, nem kell ezt nekünk folytatni. – majd levettem a gyűrűt, és leraktam az asztalra, ami a kanapé előtt volt.

- Hogy érted?

- Úgy, ahogy mondom… miért úgy kérted meg a kezem, hogy azt mondtad, ez örökké fog tartani?!

- Mert úgy is van. Mi bajod van az ’örökké’vel?

- Semmi… de biztos jobban hangzott, két éve, amikor Selena-nak mondtad! – majd felálltam és kimentem az udvarra, s közben egyáltalán nem érdekelt, hogy kint zuhog.

Nick egyből utánam jött. De én elindultam. Nem kifele, mert ott vártak volna a paparazzik. De amúgy is, elég nagy az udvarunk, és elindultam egy irányba.

- Miley, hagyd abba, ez nevetséges! Hiszen 2 éve történt, nem is emlékszem az egészre!    

- Legalább most emlékeztettelek! – már mindketten tiszta vizesek voltunk, de nem álltam meg, csak mentem előre. – Eddig tartott neked az örökké?!

- Sajnálom, hiba volt!

- Amikor nekem, vagy Selena-nak mondtad? – kiabáltam vissza, de egy percre sem álltam meg. Nick utánam futott, megfogta a kezem és megfordított.

- Nézd, tudom, hogy mostanában egy kicsit zaklatott vagy, de…

- Mi van?!

- Igen, mert mindent elkövetsz, hogy szakítsunk. Féltékenykedsz, mert félsz, hogy megint rosszul sül el minden.

- De Nick, ugyanazokkal a szavakkal?!

- Nem gondoltam komolyan, amikor Selena-nak mondtam. Csak dühös voltam, mert minden ok nélkül szakítottál velem, és…

- Egy ilyen mondat mindig számít valamit. Szóval, akkor most miért én, miért nem Selena?

- Nézd, ő a barátom, és a te legjobb barátnőd. És érdekel, hogy mi van vele.

- Akkor mi itt a különbség?

- Az, hogy szerelmes vagyok beléd, Miley. Veled akarok lenni, nem vele. – ez a két mondat után megint hinni kezdtem benne. És mintha kitörölték volna az agyamból azt a mondatot, hogy Selena-nak is ezt mondta.

Nem szóltam semmit, csak közelebb léptem hozzá, és megcsókoltam. Elég sokáig csókolóztunk az esőben.

- Szóval, akkor még áll...? 

- Micsoda?!

- Hát, hogy hozzám jössz. – majd elővette a gyűrűt a zsebéből. – Kihoztam.

- Szóval biztos voltál benne, hogy beadom a derekam.

- Reménykedtem benne. – mosolygott, majd ismét megcsókolt. Utána megint felhúzta a gyűrűt az ujjamra.

Befele menet hülyéskedtünk egy kicsit. Felugrottam a hátára, és kb. 5 méter után letett, hogy most én vigyem őt. Csak viccnek indult, de végül mégis felvettem a hátamra. Kb. fél métert, tudtam menni, aztán egy hatalmas esés lett a vége, de mi csak nevettünk. Én, pontosabban, majd meg szakadtam a nevetéstől.

Végül csak beértünk a házba. Ott néhány törölközővel megszárítottuk egymást. Majd odamentem Nick-hez, átkaroltam, majd ennyit mondtam:

- Maradj itt ma este! – kértem meg.

- És a fogadalmad?

- Csak aludj velem, azt nem mondtam, hogy több is lesz.

- Rendben. – majd felmentünk.

Fent, én direkt bementem a fürdőszobába átöltözni pizsamára, és azt hittem, hogy majd mire kiérek, Nick is átöltözik. De nem. Ő szándékosan megvárta, amíg kijövök. Levette a pólóját, majd leült mellém, és csak nézett.

- Mi az?! – kérdeztem, már-már nevetve, mert kicsit zavarba hozott.

- Semmi. – majd teljesen odahajolt és megcsókolt. Mire én átkaroltam, és húztam magamra fele. Ennél a pontnál, ő megállított.

- Várj, és mi van a fogadalommal?

- Tudod mit?! A tilalom csak holnaptól lép életbe…