,,Válassz kettejük közül!"

  Nick szemszöge

Egy hete ennek az egésznek.

A srácokkal éppen a Disney felé tartottunk, hogy leforgassuk az utolsó Jonas epizódot.

Igazából semmi nem ment úgy, mint azelőtt. Valahogy mindent elrontottam. Mármint, teljesen olyan voltam, mint egy kezdő, a színészetben, a gitározásban. Még az éneklés sem úgy ment, mint régen.

Ennyire rossz passzban, még soha nem voltam.

Joe és Kevin kértek egy 15 perc szünetet a forgatáson, hogy beszéljenek velem.

- Gyere, haver! – veregette meg Kev a vállam, majd elindultunk az öltözőnk felé. – Még mindig Miley a baj?

- Nem tudom! Azt hiszem. – sóhajtottam.

- Nézd Nick! – szólalt meg Joe. - Két választásod van. Az egyik: hátat fordítasz, és tovább állsz. Minden erőddel arra törekedsz, hogy ne érdekeljen. És máshol keresed a boldogságot.

- Vagy? – néztem fel Joe-ra, de helyette Kevin válaszolt.

- Vagy harcolsz érte, és nem engeded el.

- De hát már elment…

- Úgy értem, hogy a szívedből nem engeded el. – Joe és Kev szavai nagyon nagy hatással lettek rám. Azt is tudtam, hogy gondolkodás nélkül a másodiknál döntöttem voltam. – De valamit tenned kell, mert ez így nem mehet tovább! – folytatták.

- Tudom… csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá.

- Idővel rá fogsz jönni! – veregette meg Kev ismét a vállam, majd mindketten elmentek. Én még mindig ott álltam egyedül a folyosón. Elmélkedtem.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy a folyosón szembe, Chloe tart felém.

- Szia Nick! – köszönt. – Nézd, sajnálom, ami Miley-val történt.

- Nem. – vágtam rá, egyből. – TE nem sajnálod. Miért kellett megcsókolj, Chloe?

- Gyere, ezt ne itt beszéljük meg. – és megfogta a kezem, majd behúzott az öltözőjébe. Mikor bent voltunk bezárta az ajtót, és hozzákezdett: - Nézd, ha már ennyire rátértünk az őszinteségre, akkor elmondom, hogy nem. Tényleg nem sajnálom. Sőt, örülök annak, hogy már nem vagytok együtt.

- De hát miért? Nem értelek.

- Nick, tetszel nekem!

- Mi?! – ráncoltam össze a szemöldököm.

- Igen. Már az első perctől, amikor megláttalak. – s elkezdett közeledni. Már teljesen ott állt előttem, és két kezét az arcomra helyezte.

- Ne csináld ezt. Én Miley-t szeretem.

- De ő nem szeret téged. Nem ment volna el, ha szeretne.

- Miattad ment el. Azért mert te megcsókoltál.

- Nick, először is, a csókhoz két ember kell, másodszor: egy jól működő kapcsolat szétrombolásához nem elég egy harmadik.

- Minden rendben volt, amíg te nem kerültél a képbe.

- Nem hiszem el. Miley nem becsült meg téged. Ellentétben velem. – és ismét megcsókolt. Rövid csók volt, majd utána folytatta – Adj nekem egy esélyt. Hidd el, hogy én jobban szeretlek, mint Miley valaha. – és ismét megcsókolt. Nem egyből, de elhúzódtam.

- Nem tehetem ezt. – Chloe levette a kezeit az arcomról, majd elindult kifele. De az ajtó előtt még megfordult, és ezt mondta.

- Akkor ülj itt, és légy szomorú egy olyan ember miatt, akit már egyáltalán nem érdekelsz. – majd végleg kiment. Bár nem akartam hinni abban, amit mondott, mégis legbelül tudtam, hogy igaza van. Csak éppen magamnak sem akartam beismerni.

Tudtam, hogy elment. Azért, mert megbántottam. Újra, pedig megígértem, hogy nem teszem.

De azt szintén tudtam, még a legszörnyűbb napjaimban, vagy óráiban is, hogy egy nap visszajön, és újra boldogok leszünk.

Mindenről elment a kedvem. Bár nem mintha eddig lett volna.

Még 5 perc volt a szünetből, addig én ellógtam.

Hazaértem, és bent a szobámba ücsörögtem.

Néhány óra múlva Joe és Kevin is hazajött.

- Hol voltál, tesó?

- Eljöttem.

- Csak úgy eljöttél a forgatásról?

- Igen. – válaszoltam Kevinéknek lehangoltan. Odajöttek és leültek mellém az ágyra.

- Nézd, találkoztunk Chloe-val, és elmesélt mindent.

- Minden mindent?

- Igen, minden mindent. A csókot, és hogy mit beszéltetek. Szerintünk, van abban igazság, mait mondott. És, tudod, tényleg látszik rajta, hogy szeret. És hogy boldoggá akar tenni.

- Tehát szerintetek adjak egy esélyt neki?

- Szerintünk, válassz kettejük közül.

- Köszi, srácok! Ti vagytok a legjobbak!

- Ezt tudjuk! – mosolygott Joe, mire végre egy picit elnevettem magam. Aztán mindketten kimentek.

Ismét csak gondoltam. Azon, amit a testvéreim mondtak. Válasszak. Igazából mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya.

Döntöttem. Már tudom, hogy ki az, akivel lenni akarok.

Lementem a nappaliba. Joe és Kev is ott volt. Kapcsolgatták a tv-t.

- Srácok, döntöttem!

- És kit választottál?

…

A kocsimban ültem. Vezettem. Közben néhány kedves emlékre gondoltam, amit vele éltem át.

Néhány órával később már egy öltözőben ültem. A tükör előtt.

A tükörre díszként, fel volt ragasztva néhány kép. Az egyiken én voltam. Ez nagyon sokat jelentett a számomra.

Egy félórával később nyílt az ajtó.

Bejött, becsapta az ajtót, és nekidőlt. Fáradt volt. Aztán végre rávette magát, hogy elmozduljon az ajtótól. Egyenesen a tükör felé tartott. De csak lefele nézett.

Aztán végre észrevett. Hirtelen már nem is volt olyan fáradt. Inkább meglepett.

Én nem mozdultam. Ott ültem a székben, és néztem őt a tükörben.

- Nick?! – „a szem a lélek tükre” Ez nála kétszer jobban érezhető, mint bárki másnál. Annyira meglepődött, egyáltalán nem számított rám. Mégis valahol mélyen, a szemében, azt éreztem, hogy örül annak, hogy itt vagyok.  

- Szia… Miley!