,,Sosem fog elmúlni!"

  

Meghoztam az új részt... remélem, hogy olyan izgalmas, amilyenre terveztem. Rajtatok áll, hogy milyen gyorsasággal tegyem fel a következő részt, mert (csak úgy szólok) már az is megvan... 10, vagy minimum 9 komment és azonnal felrakom a következő részt!!

Másnap reggel ismét úgy keltem fel, hogy Nick nem volt mellettem. Vártam néhány percet, addig lustiztam egy picit.

Nem sokkal később Nick lépett be az ajtón, egy tálcával a kezében. A tálcán a reggeli volt, és egy szál vörös rózsa.

- Jó reggelt, kicsim! – oda jött, leült mellém, a tálcát lerakta az ölembe, és adott egy puszit az arcomra. – Jól aludtál? – én viszont nem tudtam válaszolni. Szóhoz sem jutottam, mert erre az egy dologra nem számítottam. Nem várt sokat, hogy válaszoljak, hanem folytatta – Figyelj, beszéltem apuékkal, és szóba hoztam azt is, hogy mivel neked most jelent meg az új albumod, így jöhetnél… szóval, nagy dobás lenne egy Jonas Brothers-Demi Lovato-Miley Cyrus turné, és legalább mi is többet lehetnénk együtt, tehát… ha úgy alakul, lenne kedved velünk jönni a turnéra? – ezzel nem segített sokat, hogy meg tudjak szólalni. Végül csak ennyi jött ki a számon:

- Ez most komoly?

- Teljesen.

- Persze, hogy megyek! – majd megöleltem, olyan szorosan, ahogy csak tudtam. – De, ezt hogy intézted el?

- Nem volt könnyű, és még nem biztos, de… nagyon remélem, hogy összejön. – akkora mosoly keletkezett az arcomon, hogy még én sem láttam ilyet. Ismét megöleltem, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Annyira édes, és aranyos tőle, hogy ezt megtette.

- Szeretlek! – mondtam, mélyen a szemébe nézve.

- Remélem is! – vágott egy mosolyt. Aztán összekulcsolta a kezét az enyémmel. Azzal a kezemmel, amin a gyűrű van. Mindketten arra szegeztük a tekintetünket. Sokáig csak a gyűrűt néztük, és nem szóltunk semmit.

Majd Nick szólalt meg először.

- Most viszont be kell, menjek a Disney-hez. Aztán meg lesz egy csomó interjú a turnéval kapcsolatban. Például este 8-kor, megyünk David Letterman műsorába. 

- A mai napom nekem is tele van. Sajnos. – sóhajtottam. – De David-hez el tudlak titeket kísérni.

- Az klassz! – mosolyodott el Nick. Aztán én is elkészültem, majd mindketten elindultunk. Nem egy kocsival, mert nekem egy interjú helyszínére kellett mennem, Nick pedig a Disney-hez ment.

Az interjúra elkészülni, aztán végig csinálni egy egész örökkévalóságnak tűnt, de nem voltam elfáradva a végén. Viszont mehettem a Hannah Montana-t forgatni, úgyhogy ennek a napnak sem volt vége.

Ahogy odaértem, gyorsan bementem, hogy ne tudjanak fényképezni a fotósok. Bent keresgéltem Nicket, de sietnem is kellett, mert már így is késésben voltam.

Nem találtam sehol, se, őt se Joe-t vagy Kevin-t.      

Bementem a forgatásra. Már mindenki ott volt, és rám várt.

Kb. 4 óra hosszát, forgattunk, és már mindenki fáradt volt. A végén a rendező odahívott mindenkit, és elmondta, hogy már csak 4 rész van hátra az utolsó epizódig, vagyis a végéig.

Igazából engem most semmi sem tudott elszomorítani, de azért rossz volt belegondolni, hogy néhány nap, és vége a forgatásnak.

Kimentem az öltözőmbe. Átöltöztem, majd kocsival hazaviharoztam.

Otthon ledobtam mindent, befeküdtem a kanapéra, és elaludtam.

Amikor kinyitottam a szemem, és rápillantottam az órára már 8 volt. Gyorsan felugrottam, és felmentem a szobámba átöltözni. Mikor kész voltam, kisminkeltem magam, hogy úgy nézze ki, mint egy ember.

Már teljesen kész voltam, szóval gyorsan kimentem a kocsimhoz, és irány a műsor.

Mikor odaértem, Nick, Joe és Kevin már ott ültek a műsorvezető, David Letterman mellett.

Egy ideig nem láttuk egymást Nickel, de aztán végre lepillantott, és meglátott. Mosolygott, és intett egyet, feltűnés nélkül. 

„Nick, minden újság címlapján Miley Cyrus-sal szerepeltek. Bár minden újság mást ír: összeköltözés, eljegyzés, szakítás, vagy, hogy egyáltalán nem is vagytok együtt. Tisztáznál itt mindent?”

Joe, Kevin és mindenki Nickre szegezte tekintetét. Ő pedig csak mosolygott. Aztán rám nézett. Én, pedig csak visszamosolyogtam rá.

„Az igazság az, hogy igen, együtt vagyunk Miley-val, de a testvéreimmel együtt, sohasem szoktam nagyon kiteregetni a magánéletem. Amiről kell tudniuk a rajongóknak és a sajtónak, az tudják. Úgy gondolom, hogy a többi a mi dolgunk.”

David még kérdezgette erről a dologról, de Nick nem tért el a válaszától, aminek nagyon örültem. Én sem akartam, hogy mindent tudjanak rólunk.

Miután vége lett az interjúnak lejöttek Nickék. Odamentem és megöleltem, üdvözlésképpen.

- Bocsi, hogy késtem. – mondtam közben.    

- Semmi baj. – hallottam lágy hangját.

Hazamentünk, de egyből, mindketten az ágynak vettük az irányt. Hosszú nap volt a mai, ráadásul a holnapi sem lesz rövidebb.

Át sem öltöztünk, csak lefeküdtünk az ágyra, és aludtunk.

Reggel szinte egyszerre keltünk fel. Elkészültünk, aztán megreggeliztünk. Mindvégig egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, és ez elég rossz volt.

- Mennem kell! – pillantott Nick az órájára. – Vigyelek el?

- Igen. – válaszoltam lehangolóan, majd elindultunk a kocsijához.

Útközben sem szóltunk egymáshoz. Majd végre Nick megszólalt.

- Baj van?         

- Ami azt illeti, igen. Kezdünk elhidegülni egymástól, nem gondolod? Tegnap este, és ma reggel sem szóltunk egymáshoz. – pont mire a mondatom végére értünk, megérkeztünk a parkolóba. Nick nem szólt semmit, csak figyelte azt, hogy hol van szabad hely. Mikor végre megállt, felém fordult, kezét becsúsztatta a hátamhoz, majd gyengéden odaszorított magához és megcsókolt. A csók után az arcomra adott egy puszit, és ezt mondta

- Nézd, tegnap fáradt voltam, de ez nem azt jelenti, hogy kezdünk elhidegülni egymástól, oké? Csak bízz bennem, és hidd el, hogy örökre szeretni foglak! Ez sosem fog elmúlni.  – mint mindig, most is sikerült megnyugtatni. Befele, már úgy, mint régen, kézen fogva, széles vigyorral mentünk.

Bent a folyosón találkoztunk Demivel és Joe-val, akik nagyon jól elvoltak egymással.

- Sziasztok! – köszöntem oda, majd megöleltem Demit és Joe-t is.  

- Hello! – mosolygott Demi, ahogy mindig. – Látom, már minden rendben. – súgta oda nekem, amikor megöleltem.

- Igen, teljesen! – mosolyogtam én is, majd odabújtam Nick-hez. Ott beszélgettünk négyen, majd láttuk, hogy Chloe jön.

- Szia Chloe! Mi újság? – köszönt Nick, de Chloe nem válaszolt, csak elment mellettünk, és próbálta eltakarni, hogy sír. Mi csak néztük, majd amikor teljesen eltűnt a folyosóról, Nick megszólalt.

- Utána megyek, megnézem, hogy mi a baja. – de megfogtam a karját, és visszahúztam.

- Ne, Nick!

- Miley, ő a barátom! Csak megnézem, hogy mi van vele! – majd megpuszilt, és elment Chloe után. Én pedig próbáltam ugyanolyan nyugodt maradni, és beszélgetni tovább Demi-ékkel.

Nick szemszöge

Utána mentem, de már nem láttam a folyosón. Biztos bement az öltözőjébe – gondoltam.

Nem kopogtam, csak benyitottam, lassan. Ahogy gondoltam, bent volt, és sírt a sminkes asztala előtt.

- Szia. – majd behajtottam az ajtót. – Mi a baj? – kérdeztem tőle, halkan.

- Semmi. – válaszolta, kissé gorombán.

- Ugyan, látom, hogy van valami – közben egy picit közelebb mentem. – Szóval?

- Szakított velem a barátom. – nyílt meg végre.

- Miért?

- Mert nincs elég időm rá. – válaszolta egyből, s ezzel csak még jobban sírni kezdett.

- Nézd, hidd el… ő veszített többet. – mire Chloe egy pici mosolyra húzta a száját. Felállt és a karjaimba borult, én pedig, mint egy barát, szorosan átöleltem. – Nyugodj meg! – majd elhúzódott. Mosolyogni akartam, de akkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Chloe megcsókolt. És fogalmam sincs, hogy miért, de… visszacsókoltam. 

Utána, amikor észbe kaptam, gyorsan elhúzódtam.

Éreztem, hogy valaki néz minket. Biztos mindenkinek van ilyen érzése időnként, hogy egy személy csak őt nézi. Én is ezt éreztem. És igazam volt.

Oldalra néztem, ugyanolyan megilletődött arccal, és Miley-t láttam meg, amint az ajtóban áll, és a könnyeivel küszködik.

Aztán gyorsan letörölte, és elindult kifele, futva.

- Miley! – futottam utána. Ő viszont, mintha meg sem hallotta volna. Mikor végre utolértem, megfogtam a kezét, és megfordítottam. Ő viszont kihúztam az övét, az én kezemből.

- Ne érj hozzám! – ahogy rám nézett… úgy nézett rám, ahogy még senki. Fájdalom, düh és csalódottság áradt a szeméből egyszerre...