,,Veled akarok lenni, nem vele!"

Láttuk, hogy apu nincs itthon, így felmentünk a szobámba. Igazából jobb is volt, hogy neki még nem kellett elmondanunk.

Én mentem elől, fülig érő szájjal, közben egy pillanatra sem engedtem el Nick kezét. Az ajtónál hátrafordultam, és megcsókoltam.

- Annyira boldog vagyok! – sóhajtottam, miután beértünk. Nick mosolygott, de ahogy ránéztem, láttam, hogy ez egy ilyen kényszer mosoly.   

- Mi a baj? – majd szorosan odabújtam hozzá.

- Semmi. – hallottam a válaszát. Nem néztem rá, de mégis tudtam, hogy nem mond igazat.

- Ugyan, látszik rajtad, hogy nyomaszt valami. – néztem fel rá.

- Tényleg nincs semmi. – vágott megint egy kényszer-mosolyt.

- Na jó, ha nem akarod elmondani… - és úgy tettem mintha megharagudtam volna, majd leültem az ágyra. Nick odajött, és leguggolt elém, majd nevetve ennyit mondott.

- Miley, tényleg nincs semmi, csak fáj egy kicsit a fejem. – visszamosolyogtam, majd ledőltem hozzá, és adtam egy puszit a homlokára. Aztán Nick jobb kezét az arcomra helyezte.

- Szeretlek. – mire én még nagyobb mosolyra húztam a számat.

- Hogy tudtál ennyire megváltozni? – kérdeztem, hiszen tényleg, annyira más, mint régen.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, ahogy mondom. Mostanában, mióta megint együtt vagyunk, egy percet sem tudok úgy lenni, hogy ne hiányozz.

- Miért, régen nem hiányoztam? – nevetett.

- Tudod, hogy értem. – nevettem én is.

- Nekem már haza kéne mennem… - szólalt meg, egy 2 perc csend után.

- Nem maradsz itt éjszakára? – közben odamentem elé, és átkaroltam a nyakát.

- Na és mi lesz az „újra tett fogadalommal”? – kérdezte egyből.

- A szerelem szívás… - állapítottam meg, mire Nick nevetni kezdett. Lekísértem, majd az ajtó előtt megcsókoltam. Aztán ő kiment, én pedig a nappaliban leültem a kanapéra, és csak néztem a plafont. Aztán megjött apu is. Épp egy klip forgatáson volt, mert úgy döntött, hogy újra alapítja az együttest, mivel a Hannah Montana-nak nemsokára vége. Mikor bejött leült mellém.

- Szia! – majd megölelt.

- Szia – köszöntem én is – Apu! Mondanom kell valamit!

- Igen, kicsim? – nézett rám. Ekkor elcsuklott a hangom. El akartam mondani, hogy Nick megkérte a kezem, de egyszerűen nem ment. Tudtam, hogy ő nem úgy állt volna hozzá, mint anyu. Ezért inkább témát váltottam.

- Nincs kedved elutazni?

- Mire gondolsz? – nézett fel. Gondolom, nem értette, hogy mit akarok.

- Hát, a Hannah már megy 5 éve, és ez alatt elég keveset voltál Braison-nal, vagy Noah-val. Arra gondoltam, hogy elmehetnétek velük, hogy mától ők is annyit legyenek veled, mint én.

- Igazad van! Megyek is és beszélek velük! – majd felment az emeletre, de előtte megpuszilta a homlokom.

Ahogy apu felment, anyu lépett a nappaliba.

- Le akarsz minket léptetni? – mosolygott.

- Tessék?! – vágtam bamba fejet. Ő még mindig csak mosolygott, majd odajött és leült mellém.        

- Hallottam, amit beszéltetek apáddal. Ezért gondolom, hogy egyedül légy itthon, és akkor Nick ismét itt lesz…

- Nem, dehogyis… pff… miből gondolod?! – de anyut nem győztem meg.

- Miley. Ez az egész házasság, ugye nem csak a szex miatt van?

- Mi?! Nem, anyu mondtam, hogy én is és Nick is teljesen komolyan gondoljuk. Meg amúgy is már… na mindegy, szóval komolyan gondoljuk.

- Mi „mindegy”?

- Mi „mi mindegy”?

- Az előbb nem fejezted be a mondatodat… vagyis… már megtettének, Nickkel? – mosódott le a vigyor anyu arcáról. Én nem válaszoltam, amivel természetesen megint lebuktattam magam.

- Tudod, én megbíztam benned, és Nickben is…

- De… tudod, hogy nem tettem volna meg, ha nem lettem volna biztos abban, hogy szeretem. De az, voltam, és… megtörtént. Hiszen te is látod… megkérte a kezem. Ez azt jelenti, hogy ő is velem akar maradni. Anyu, kérlek, ne haragudj rám!

- Én nem haragszom! A te életed! Azt teszel, amit akarsz… - majd felállt, és visszament a konyhába. Tudtam, hogy eléggé rosszul esett neki. De ez az én fogadalmam volt, nem az övé, akkor most miért haragszik?! Nincs oka rá.

Én, persze, amilyen makacs vagyok, felmentem a szobámba, és bezártam magamra az ajtót.

Mikor felértem, megcsörrent a telefonom. Selena volt az.

- Szia! – köszöntem.

- Szia! Gondoltam felhívlak, ha te már nem tudsz…

- Ne haragudj, csak… történnek itt a dolgok…

- Na, mesélj!

- Hát ezt nem telefonon akartam közölni, de… mindegy. Szóval… Nick megkérte a kezem!

- Hogy mi van? – s közben éreztem, hogy mosolyog, bár nem láttam őt.

- Jól hallottad.

- Ezt nem hiszem el! – nevetett. – Most komolyan? Na, ez az az egy dolog, amit nem hittem volna Nick-ről.

- Én sem, hidd el. De megtörtént. – annyira boldog leszek, ha csak beszélek róla.

- De hogy kérte meg? Mit mondott? Mondj el mindent!

- Hát, mondta, hogy szeret, és hogy örökre velem lesz. És aztán rendesen megkérte a kezem. Olyan édes volt.

- Nekem is mondta, hogy… illetve nem szóltam semmit. Akkor most nagyon boldogok vagytok, igaz?

- Igen, de mit mondott neked is? – a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett, mert már tudtam, hogy valami olyasmit fogok hallani, amit nagyon nem szeretnék.

- Semmit. Csak beszélek itt össze-vissza. Ne is foglalkozz velem! – mentegetőzött Sel.

- De, mondd el! Selena, addig nem foglak békén hagyni.

- Csak… régebben nekem is mondta, hogy örökre velem lesz, de ez már nem számít, az már régen volt, ne is foglalkozz vele! – én pedig meg sem tudtam szólalni. Akkor vajon hány lánynak mondta, hogy örökre velük lesz… egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek.

- Miley?!

- Bocs, most le kell tennem! – és nekivágtam a telefonom a falnak, amitől széttört. Annyira dühös, és egyben csalódott lettem…

Egy szem hunyásnyit sem aludtam az éjjel, de lemondtam mindent, amit mára terveztem, mert egyszerűen semmihez sem volt kedvem. Lementem a konyhába, és közben megpillantottam, hogy a nappaliban egy csomó bőrönd áll.

- Hova mentek? – kérdeztem aput.   

- Hát elutazunk. Tudod, tegnap beszéltük.

- Ó, és meddig maradtok?

- Szerintem 2 hétig, de lehet, hogy 3 hétig. Majd még meglátjuk. De úgy is fel foglak hívni, és majd akkor megbeszéljük.

- Rendben. – aztán megreggeliztem. Felmentem a szobámba, felöltöztem valami itthoni cuccba, és mire leértem apu, Braison, Noah és anyu is kész volt. Odamentem, elköszöntem tőlük, majd kikísértem őket a kocsihoz.

Bementem, odamentem a hűtőhöz, és kivettem belőle egy doboz jégkrémet. Leültem egy székre a pult előtt, és csak ettem.

Ajtónyitást hallottam. Felnéztem és láttam, hogy Demi az.

- Úristen, Miley! Nézd, csak távolodj el a jégkrémtől… van még miért élned… - gúnyolódott velem Demz, de ő persze csak nevetett.

- Haha! – lemosta a vigyort az arcáról, majd leült mellém egy székre.

- Mi a baj?

- Miért lenne bármi baj?

- 1. Nem veszed fel a telefont. 2. Jégkrémet eszel. 3. Látszik rajtad… soroljam még?

- Ennyi elég volt, köszi!   

- Szóval? Mi van a telefonoddal?

- Hát, egy picit széttört.

- Hogy hogy?

- Nekivágtam a falnak.

- Váó! De miért?

- Mert… ideges voltam.

- Most komolyan így kell kihúzni belőled mindent? Mire voltál ideges? Vagy kire?

- Nickre…

- De hát, csak nem rég jegyezett el, akkor meg… boldognak kéne lenned…

- Igen, tudom, de… szóval, tegnap beszéltünk Selenaval telefonon, és elmondtam neki, hogy Nick hogy kérte meg a kezem, és Sel elmondta, hogy neki is azt mondta, hogy örökre vele lesz.

- Aú! – Demi csak ennyit tudott hozzáfűzni. – És Nick tudja, hogy… haragszol rá?

- Még nem! – válaszoltam egyből.

- Figyelj, ne beszéljek vele én?

- Nem! Köszi, de… majd én!

- Rendben! – majd megcsörrent Demz telefonja. – Figyelj, nekem mennem kell, de majd még beszélünk! – és megölelt.

- Persze, és köszi, hogy benéztél!
- Ez természetes! – majd elköszöntünk, és elment. Én pedig csak tovább ettem a jégkrémet. Néhány órával később már a nappaliban ültem, és kapcsolgattam a tv-t. Már eléggé sötét volt odakint, és az eső is esett.

Egy perc múlva újabb ajtónyitást vettem észre. Most viszont Nick jött be rajta.

- Szia, Miles! Miért nem veszed fel a telefont? Kezdtem aggódni, hogy mi van veled… - majd leült mellém. Adni akart egy puszit, de én elhúzódtam.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Ó, semmi különös.

- Ugyan látom, hogy baj van… - nem szóltam utána semmit, csak néhány perccel később.

- Nick, nem kell ezt nekünk folytatni. – majd levettem a gyűrűt, és leraktam az asztalra, ami a kanapé előtt volt.

- Hogy érted?

- Úgy, ahogy mondom… miért úgy kérted meg a kezem, hogy azt mondtad, ez örökké fog tartani?!

- Mert úgy is van. Mi bajod van az ’örökké’vel?

- Semmi… de biztos jobban hangzott, két éve, amikor Selena-nak mondtad! – majd felálltam és kimentem az udvarra, s közben egyáltalán nem érdekelt, hogy kint zuhog.

Nick egyből utánam jött. De én elindultam. Nem kifele, mert ott vártak volna a paparazzik. De amúgy is, elég nagy az udvarunk, és elindultam egy irányba.

- Miley, hagyd abba, ez nevetséges! Hiszen 2 éve történt, nem is emlékszem az egészre!    

- Legalább most emlékeztettelek! – már mindketten tiszta vizesek voltunk, de nem álltam meg, csak mentem előre. – Eddig tartott neked az örökké?!

- Sajnálom, hiba volt!

- Amikor nekem, vagy Selena-nak mondtad? – kiabáltam vissza, de egy percre sem álltam meg. Nick utánam futott, megfogta a kezem és megfordított.

- Nézd, tudom, hogy mostanában egy kicsit zaklatott vagy, de…

- Mi van?!

- Igen, mert mindent elkövetsz, hogy szakítsunk. Féltékenykedsz, mert félsz, hogy megint rosszul sül el minden.

- De Nick, ugyanazokkal a szavakkal?!

- Nem gondoltam komolyan, amikor Selena-nak mondtam. Csak dühös voltam, mert minden ok nélkül szakítottál velem, és…

- Egy ilyen mondat mindig számít valamit. Szóval, akkor most miért én, miért nem Selena?

- Nézd, ő a barátom, és a te legjobb barátnőd. És érdekel, hogy mi van vele.

- Akkor mi itt a különbség?

- Az, hogy szerelmes vagyok beléd, Miley. Veled akarok lenni, nem vele. – ez a két mondat után megint hinni kezdtem benne. És mintha kitörölték volna az agyamból azt a mondatot, hogy Selena-nak is ezt mondta.

Nem szóltam semmit, csak közelebb léptem hozzá, és megcsókoltam. Elég sokáig csókolóztunk az esőben.

- Szóval, akkor még áll...? 

- Micsoda?!

- Hát, hogy hozzám jössz. – majd elővette a gyűrűt a zsebéből. – Kihoztam.

- Szóval biztos voltál benne, hogy beadom a derekam.

- Reménykedtem benne. – mosolygott, majd ismét megcsókolt. Utána megint felhúzta a gyűrűt az ujjamra.

Befele menet hülyéskedtünk egy kicsit. Felugrottam a hátára, és kb. 5 méter után letett, hogy most én vigyem őt. Csak viccnek indult, de végül mégis felvettem a hátamra. Kb. fél métert, tudtam menni, aztán egy hatalmas esés lett a vége, de mi csak nevettünk. Én, pontosabban, majd meg szakadtam a nevetéstől.

Végül csak beértünk a házba. Ott néhány törölközővel megszárítottuk egymást. Majd odamentem Nick-hez, átkaroltam, majd ennyit mondtam:

- Maradj itt ma este! – kértem meg.

- És a fogadalmad?

- Csak aludj velem, azt nem mondtam, hogy több is lesz.

- Rendben. – majd felmentünk.

Fent, én direkt bementem a fürdőszobába átöltözni pizsamára, és azt hittem, hogy majd mire kiérek, Nick is átöltözik. De nem. Ő szándékosan megvárta, amíg kijövök. Levette a pólóját, majd leült mellém, és csak nézett.

- Mi az?! – kérdeztem, már-már nevetve, mert kicsit zavarba hozott.

- Semmi. – majd teljesen odahajolt és megcsókolt. Mire én átkaroltam, és húztam magamra fele. Ennél a pontnál, ő megállított.

- Várj, és mi van a fogadalommal?

- Tudod mit?! A tilalom csak holnaptól lép életbe…