,,Jó lenne minden reggel erre felkelni"

 Végre itt van az új rész! Ne haragudjatok, hogy ilyen sokára jött, de nagyon sok a házi. Elég hosszú lett, és (sztem) érdekes, szóval remélem ez kárpótol titeket. A képről megint várom a véleményeket, hogy mi tetszik benne mi nem, szóval részletesebb véleményt 8) (Katt a képre a nagyobb méretért) Köszi, Vicky

18. rész (Miley szemszöge)

Először Demi és a táncosok léptek fel, Nickék pedig a háttérben gitároztak. Egy pillanatban lenézett rám, és kacsintott egyet, amire én akaratlanul is mosolyogtam. Olyan aranyos volt.

Aztán a táncosok lejöttek, közben Joe-ék csatlakoztak Demi-hez.

Chloe odajött mellém.

- Na, hogy tetszett? 

- Jó volt, ügyesek voltatok. – dicsértem meg kényszerből, pedig legszívesebben rá sem néztem volna. Pont, miután befejeztem a mondatomat, egy gitárszóló következett. Nick és Kev adta elő, de nagy részét inkább Nick.

- Állati ügyes! – mondta Chloe Nickre, mire én még jobban féltékeny lettem, és szinte szünet nélkül böktem rá, kissé gorombán.

- Igen, tudom! – Chloe-nak valamilyen szinten leesett, mert egyből lemosódott a vigyor az arcáról a válaszom után. De nem hagyta abba.

- Büszke lehetsz a pasidra! Nem csak helyes, de tehetséges is! – itt már majdnem betelt a pohár. Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam, ezzel is megnyugtattam magam, aztán így válaszoltam:

- Hát igen! És ő csak az enyém! - néztem rá Chloe-ra, és reméltem, hogy most már befogja.

A koncertnek vége volt, így a srácok lejöttek. Chloe még mindig ott állt mellettem. Még alig ért le a lépcsőn Nick, de én mégis odahúztam magamhoz és megcsókoltam. Csodálkozott, az igaz, de nem ellenkezett, sőt.

Mikor abbahagytuk, ránéztem Chloe-ra, aki nem tűnt megbántottnak, csak szimplán elment.

Nick, mikor látta, hogy kit nézek, leesett neki, hogy mi van.

- Ez csak azért volt, hogy Chloe-t féltékennyé tedd? – nézett rám. Én pedig nem tudtam szólni semmit, mert nem akartam hazudni, de ha elmondom, hogy igen, akkor megharagszik. Ezért inkább nem szóltam semmit.

Nick egyből értette a hallgatásom okát, ezért eléggé megbántódott.

- Sajnálom, nem akartalak megbántani csak…

- Miley, miért nem bízol bennem? Nincs és nem is lesz semmi Chloe és köztem. Vagy bárki más és köztem.

- Azért te is megérthetnél. Kitudja hány sikítozó csaj van a világban, akikkel versenyeznem kell, erre még itt vannak azok is, akik bármikor elérhetnek… - folytattam volna tovább, de Nick leállított azzal, hogy felemelte a kezem, azt, amelyiken a gyűrű van, és ezt mondta:

- Nézd, azért adtam neked ezt a gyűrűt, mert biztosan tudom, hogy veled akarod maradni, örökre. Nem Chloe-val vagy a többi lánnyal. Csak veled. Kérlek, bízzunk meg egymásban. Tudod, hogy sohasem bántanálak meg, semmivel. – és megcsókolt.

- Tudom! – mosolyogtam a csók után. Aztán kézen fogva elindultunk a kocsijához. Kint egy csomó rajongó és paparazzi várt. Mi csak áttörtünk a tömegen, Big Rob segítségével, majd beszálltunk a kocsiba, és irány haza.

Én is Nickéknél mentem. Apuval a koncert alatt beszéltem telefonon, és azt mondtam neki, hogy ma későn érek haza, mert be akarok nézni az új házamba is, hogy hogy haladnak.

Felmentünk a szobájába, és megvártam, amíg átöltözik. Addig lefeküdtem az ágyára. Nagyon fáradt voltam, pedig ma még elég enyhe napom volt. Egy pillanatra, jobb oldalra hajtottam a fejem, és becsuktam a szemem. Több sem kellett, el is aludtam.

Arra nyitottam ki a szemem, hogy Nick mellettem fekszik, és a nyakamat puszilgatja.

- Elaludtam… - állapítottam meg akkor is, amikor felkeltem.

- Semmi baj. – válaszolta Nick, közben vagy az arcomat vagy a nyakamat puszilgatta.

- Mi van veled? – kérdeztem nevetve.

- Csak nagyon szeretlek. – válaszolta szintén nevetve, és még mindig csak puszilgatott, közben már a hasamat is simogatta.

- Jó lenne minden reggel erre felkelni. – mondtam neki mosolyogva.

- Hát, ha akarod, én szívesen elintézem neked, minden reggel. – válaszolta csakugyan mosolyogva.

- Figyelj, azt mondtam apunak, hogy mielőtt hazamegyek, benézek a házamba. Nem akarsz elkísérni?

- De persze. Sétáljunk egyet, úgy sincs messze. – és elindultunk. Mikor kiértünk, fogtuk egymás kezét, és ez a világon az össze paparazzit oda vonzotta. Kb. 5 méterre álltak tőlünk, és fényképeztek, vagy videóztak minket.   

Egyáltalán nem foglalkoztunk velük, kivéve egyszer, amikor 3 vagy 4 közelebb jött, és megkérdezték, hogy együtt vagyunk e. Erre Nick mosolyogva felemelte az összekulcsolt kezünket, és ennyit válaszolt.

- Szerinted? – de másra nem válaszolt. Úgy tett mintha nem is hallaná őket. Most nagyon jó kedve volt, ezért ha zavarta is, nem mutatta ki, egész végig mosolygott.

Ahogy bementünk láttuk, hogy még azért van mit javítani. Elég nagy kupi volt ott bent.

- Az egyetlen szoba, ami úgy, ahogy már kész van az a hálóm. Megnézed?       

- Aha. – és bementünk. Egyetlen bútor volt bent, az ágyam. Azon kívül csak dobozok álltak egymáson.

- Na milyen?

- Biztos szép lesz. – válaszolta Nick, miközben szétnézett. Eszembe jutott, az ahogyan felkeltett egy órája, majd odamentem hozzá, átkaroltam, és megcsókoltam.

- Nem akarod kipróbálni az ágyat? – értetlenül nézett, de próbálta leplezni. Simán lefeküdt az ágyra, majd megszólalt.

- Klassz!

- Nem! Én azt mondtam, hogy – s közben ráfeküdtem Nickre – próbáld ki az ágyat! – majd lassan megcsókoltam. Mikor abbahagytuk, ezt mondta:

- Tetszik nekem ez az ágy!

- Biztos voltam benne! – mosolyogtam. Majd ismét csókolózásba kezdtünk. A csók közben kigomboltam az ingén az összes gombot, majd az utolsó után, saját magamról is levettem a felsőt. Nick csak mosolygott, majd egyik kezével a derekamat, másikkal a combomat fogta meg, és fordított rajtunk egyet, úgy, hogy ő legyen felül. Ezután csak nézett, mélyen a szemembe, közben éreztem, hogy a combomat simogatja.

Mivel ő nem szólt semmit, így én törtem meg a csendet.

- Nick, komolyan meggondoltad ezt az egész eljegyzést? Mármint, a szüleink úgyis le akarnak majd minket beszélni, és ott van a média is… - közben felültem. Nick is, egy pillanat után felült, majd annyira közel, ahogy csak tudod, hozzám bújt, és ezt mondta.

- Sosem voltam még semmiben sem ilyen biztos. Nézd, ebben nem érdekel sem a szüleink véleménye, sem a médiáé. Csakis a tiéd. Még mindig akarod? – én pedig habozás nélkül ezt válaszoltam.

- Igen, akarom!

- Nekem ennél több nem kell! – majd elhallgatott. Ismét én törtem meg a csendet.

- Hogy csinálod, hogy mindig megnyugtatsz? – mire Nick hatalmas mosolyra húzta a száját, és háttal levágódott az ágyra.

- Ezt is szoktam gyakorolni a tükör előtt! – viccelődött.

- Hát erre már én is azt mondom, hogy nagyon jól megy! – és ledőltem hozzá, majd csókolni kezdtem. Szép lassan levetkőztettük egymást, majd megtörtént az, amit mindketten akartunk…

Mindez után a fejemet, mint mindig, a mellkasára hajtottam.

- Elég sokáig nézzük a házamat, nem? – nevettem, mivel úgy volt, hogy csak egy 5 percre ugrunk be. 

- Nekem kifejezetten tetszik! – mosolygott ő is.

- Figyelj… - közben felnéztem rá – mi lenne, ha, mivel úgy is össze fogunk házasodni – úristen, olyan jó kimondani – addig nem feküdnénk le egymással…

- Mi?! – nézett fel Nick.

- Hát, tudod, már eleve úgy volt, és hogy ennyivel tartozunk, nem?

- De, csak… - és elakadt.

- Ha nem akarod, akkor…

- Nem, semmi gond… ha te így akarod! – és adott egy puszit.

- Azt hittem, hogy nem akarod majd, annyira meglepődtél…

- Hát igen, mert… nem hiszem, hogy TE be fogod tudni tartani… - vette elő a vicces egóját. Én csak nevettem, majd folytattam a témát.

- Szóval én nem fogom tudni betartani?!

- Igen, mert… látom, hogy folyton ezen töröd magad! – ismét csak nevettem – De azért egy ágyban aludhatunk, igaz? - bizonytalanodott el.

- Az még talán megengedhető! – mosolyogtam.

- Végül is úgy sem tudnál elaludni nélkülem, szóval értem, hogy ebbe miért egyeztél bele. – folytatta a viccelődést. Egy 2 perig megint csaend lett, majd én szólalta

- Szerintem most már menjünk, mert elég sokáig vagyunk itt.

- Jó ötlet! – válaszolta, mire felkeltünk, és felöltöztünk.

Mikor már mindketten készen voltunk, elmentünk a Jonas házba, a kocsiért, hogy Nick hazavigyen.

Az érkezés után be is kísért a házba.

Bementünk, és láttuk, hogy anyu bent van. Ránéztem Nickre, mire ő bólogatni kezdett, jelezve ezzel azt, hogy itt az ideje elmondani neki.

- Szia… sztok! – egészítette ki, amikor meglátta Nicket is. Brandie is ott volt a konyhában, beszélgettek anyuval, de mikor mi beléptünk mindketten elhallgattak.

- Jó estét! – mosolygott Nick.

- Értékelem Nick, hogy ezúttal az ajtót választottad bejáratnak, és nem az ablakot! – viccelődött anyu, mire Nick egy picit zavarba jött. Odabújtam hozzá, hogy ezzel is megnyugtassam, mert az, akitől nem kell félni, az anyu.

- Mi ez a nagy csend? – nevettet anyu, mert tudta, hogy valami fontos dolgot akarunk elmondani.

- Csak… szeretnénk mondani valamit. Nézd, anyu, Brandie! Tudjátok, hogy milyen vagyok: olyan, aki mindent 2-szer átgondol, és nem siet el semmit, és…

-… olyan, aki mindig eltér a tárgytól? – szólt közbe anyu, célozgatva arra, hogy rá térhetnék a lényegre.

- Az a helyzet, hogy… - közben Nick még közelebb jött hozzám, és átkarolt. – Nick megkérte a kezem. És igent mondtam. – majd felmutattam a gyűrűt. Brandie-nek is és anyunak is leesett az álla. Nem szóltak semmit, csak néztek. Kicsit olyan volt anyu, mintha levegőt sem venne.

- Oké, várjatok egy percet! – szólalt meg végre, majd vett egy nagy levegőt, és lassan kifújta – Ezt… teljesen komolyan gondoltátok?! Nick! Ezzel teljesen megváltozik az életetek! Hiszen még gyerekek vagytok, előtettek az élet… - de Nick a szavába vágott.

- Bocsánat, hogy a szavába vágok, de… igen, én is ezerszer átgondoltam, és tudtam, hogy senki sem fog bennünk hinni, de én biztos vagyok benne, hogy… - és tekinteté rám szegezte - örökké tudnám szeretni Miley-t, és más nem számít. Akkor minek várjunk?! – mire én hatalmas mosolyra húztam a számat, ahogy mindezeket elmondta, miközben végig rám nézett. Aztán vissza anyura.

- De, az nem zavar, hogy mindenki ismer, és tud rólatok…

- Nem, minket ez nem érdekel! – szóltam közbe most én, majd közelebb léptem anyuhoz, és ezzel folytattam – Nézd, szeretem őt! Szerelmes vagyok belé! És tudom, hogy ez nem egy tini-szerelem. Senkivel sem érzem, vagy éreztem azt, mint amit vele. És biztos vagyok benne, hogy ő sem. Nekünk ennyi elég! – látszott anyun, hogy ezzel egy kicsit meggyőztem.

- Akkor…- majd vette megint egy nagy levegőt, és ezzel folytatta -… gratulálok! – és megölelt. Mikor elhúzódtunk egymástól, én Brandie-hez, anyu pedig Nick-hez ment oda.

- Gratulálok, szépfiú! – hallottam, hogy ezt mondta anyu, az ölelésük előtt. Annyira boldog lettem, hogy most már anyu is tudja.