,,Ha bármi baja esik, én abba belehalok!"

Itt az új rész! Remélem majd mindenkinek tetszik, és kommenteltek! ind. 10 komment, tudjátok! 8) A következő dolog, szerintem egy újabb videó (előzetes) lesz, aztán egy rész! A kép most kis egyszerű, de azért szimbolizálja a rész lényegét. 8)

Puszi, Vicky

 

Miley szemszöge

Teljesen tehetetlennek éreztem magam. És ez volt az egészben a legrosszabb.

Arra gondoltam, hogy várok egy kicsit, aztán újra felhívom Nick-et, hátha csak megszakadt a vonal, és rosszul hallottam.

Még csak pár perce vártam, de még is egy örökkévalóságnak tűnt. Nem tudtam, hogy mi van Nick-el.

Talán… arra gondoltam, hogy autóbalesete volt. Erre gondoltam, de nem akartam felfogni. Az nem lehet. Ha bármi baja esik Nicknek, én abba belehalok. Ráadásul ez is miattam történt. Ha nem beszélünk telefonon, akkor biztosan jobban tudott volna figyelni. Sőt, ha egyáltalán nem is hívom fel, akkor most egy koncerten lenne, nem pedig…

Egy negyed óra telt el. Tárcsáztam Nick-et. Nem tudom miért, de féltem a fülemhez rakni a telefont. Annyira féltem, hogy valami baja van.

Vártam néhány másodpercet, mire egy hang megszólalt. A szolgáltató volt az, hogy ezt a számot most nem lehet kapcsolni, próbáljam meg később.

Annyira rémült voltam. Felhívtam Joe-t, hátha ő tud valamit.

- Szia, Joe! 

- Szia, Miley! Mizu?

- Figyelj, tudsz valamit Nick-ről?

- Hát elment hozzád, L. A.-be, de ezt már mondtam.

- És az óta nem hívott, vagy valami?

- Nem, de… valami baj van? Olyan… várj, van egy másik hívásom. – mondta. Türelmetlenül vártam, hogy végre ismét mondjon valamit. Aztán végre megszólalt, de a hangja eléggé rémült volt.

- Bocs, Miley! Le kell tennem!

- Miért, mi a baj?

- Nézd, ne légy ideges, de… Nicknek autóbalesete volt, és… most viszik a kórházba. - először nem tudtam megszólalni. Annyira rossz érzés volt. Aztán végül kicsikartam magamból néhány szót.

- Joe… mondtak valamit az állapotáról? Hogy van?

- Rosszul. Nagyon. Egyszer már újra kellett éleszteni. – a hangján hallatszott, hogy ő is nagyon rémült és ideges.

- Én is bemegyek!

- Figyelj, inkább érted megyek! Ne vezess, ilyen állapotban! Már én is hazafelé tartok. Mindjárt ott vagyok.

- Rendben! Siess! – majd leraktuk a telefont. Ismét várakoztam.

Néhány perc múlva megérkezett. Gyorsan beszálltam a kocsijába. A szemeim már teljesen ki voltak sírva, de nem érdekelt. Hátul ült Demi is. Ő is nagyon rosszul nézett ki. Mikor beültem mellé, gyorsan megölelt. Nagyon jól esett most egy ölelés, de nem segített túl sokat.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz! – hallottam Demi halk, szomorú hangját. Sokat jelentett nekem, de ez sem segített túl sokat. Sajnos. Kb. egy fél óra múlva értünk be a kórházba. Nick már bent volt. Épp műtötték, mi pedig az ajtó előtt várakoztunk. Az összes szembe jövő doktort, és nővért megkérdeztem, hogy tudnak e valamit, de szinte senki sem tudott válaszolni. Az égvilágon semmi nem tudtam Nick-ről. Az sem, hogy egyáltalán él e.

Belegondolni sem mertem, hogy mi van, ha Ő meghal. Azt nem bírnám ki. Túl sok minden lenne egyszerre.

Végre kijött a doktor.

- Mi van Nick-el? Jól van? Életben, igaz? – kérdezgettem egyből.  

- Miley, nyugodj meg! – mondta halkan Joe, majd megkérdezte Ő. – Doktor Úr?

- Nick… életben van. Nehéz volt, de minden tőlünk telhetőt megtettünk, és életben maradt.

- Ez nagyszerű! – mondta Joe.

- Viszont… az autó ablakai teljesen összetörtek, és néhány üvegszilánk, sajnos belevésődött a fiú jobb kezébe…

- Ez mit jelent? – kérdeztem, elbizonytalanodva.

- Szerencsére nem kapott el olyan ereket, amikbe akár bele is hallhatott volna, de… van, amit súrolt…

- Folytassa! – türelmetlenkedtem.

- Az a helyzet, hogy nem biztos, hogy tudja majd használni a jobb kezét. Sajnálom. – ezután megszűnt körülöttem minden. Mi lesz a dobolással? A gitározással? Nicknek ez az élete. A jobb keze mindenhez kell…

Aztán arra gondoltam, hogy az a lényeg, hogy él. Majd nyugodtan feltettem egy újabb kérdést a doktornak.

- És mikor fog kiderülni, hogy tudja e majd használni a kezét?

- Miután magához tér, még néhány napig biztosan nem fogja tudni használni, de ha 5-6 nap után sem, akkor valószínűleg… soha többé. – vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam, és felraktam az utolsó kérdésem.

- Be lehet menni hozzá?

- Természetesen. Ha nincs több kérdésük, akkor én megyek.

- Rendben, és minden köszönünk! – mondta Joe, majd felém fordult, és ezt mondta – Menj be te! Én és Demi addig felhívjuk apuékat, és mindenkit, akinek tudnia kell róla. – nem szóltam semmit, csak bólogattam.

Beléptem az ajtón. Odamentem Nick-hez. Csak ott álltam és néztem.

Sírva fakadtam, és leborultam hozzá. Teljesen magamhoz szorítottam, s közben csak sírtam. Sokáig csak ennyit tettem.

Majd mikor picit összeszedtem magam, leültem egy székre, az ágya mellé.

- Nick! Kérlek, térj magadhoz! Ezt nem bírom tovább! Nélküled én… semmi vagyok! – majd ismét sírni kezdtem. – Annyira szeretlek! – de nem történt semmi. A keze az enyémben volt, de semmit nem éreztem.

Egyszer csak, ajtónyitást hallottam. Megfordultam, majd megláttam… Chloe-t és Selena-t. Chloe ugyanúgy, sírt, mint én. Mikor meglátott, megállt. Majd elég ideges lett, egyik percről a másikra.

- Miley! Takarodj innen! – én csak néztem Chloe-ra. Nem értettem, hogy miért mondta ezt.

- Tessék?!
- Jól hallottad! Ez az egész a te hibád! Hát nem érted?! Nick majdnem meghalt. Ha végre békén hagytad volna, akkor boldog lenne. De te csak magaddal törődsz. – majd vett egy levegőt, kifújta, és picit nyugodtabban ezt mondta – Most az egyszer gondolj Nick-re is, és hagyd békén. – ránéztem Selena-ra. Nem szólt semmit, csak a padlót nézte.

- Selena?! – vártam. Azt vártam, hogy leállítsa Chloe-t, és mellém álljon. Ehelyett ennyit mondott, miközben lassan rám nézett 

- Igaza van! – nem akartam hinni a fülemnek. A legjobb barátnőm sem állt mellém. Nem szóltam semmit, csak kimentem. Kint elmentem Joe mellett, szótlanul. Szembe jött velem Demi.

- Miley, mi a baj? – fogta meg a kezem, mert meg akart állítani. Én viszont kirántottam, és elmentem….