,,Miley mindig nagyon fontos lesz neki!"

Nah, meghoztam az új részt. Ez szerintem, olyan átlagos. Romantikus, ,,fordulatos" stb stb. Kommenteljetek, lécci! Nagyon örülök neki, hogy mostanában mindig megvan a minimum 10 komment. Köszi mindenkinek.

Vicky

Nick szemszöge

Néhány hónappal később…

Együtt vagyok Chloe-val. Az elején minden jól indult.
Megbeszéltük, hogy egy ideig titokban tartjuk az egészet, mert nem akartam, hogy a média teljesen szétszedjen.
Chloe viszont mindenkinek elmondta. Ebből lett egy kis vitánk, de most már minden rendben van.
A srácokkal épp a stúdióba tartunk. Deminek segítünk az új albumában. Chloe, természetesen elkísért minket.
Amikor odaértünk, kiszálltunk a kocsiból. Már alig volt néhány méter a bejáratig. Chloe mégis hozzám bújt, és megfogta a kezem.
Mentünk a stúdió fele, folyosón. Egyáltalán nem is szóltunk egymáshoz.
Igazából nem ez az első ilyen eset. Valahogy, nincs meg köztünk a közös téma.
Valamiért, nem ugyanolyan, mint Miley-val…

Mi a srácokkal bementünk a stúdióba, Chloe pedig a saját dolgára.
Néhány órával később, kimentem az öltőzőnkbe, egyedül, öt üveg vízért. Kint a folyosón Brandie jött velem szemben. Lefele nézett.
- Szia, Brandie! – köszöntem neki, de nem köszönt vissza, csak elment mellettem, mintha nem is hallotta volna. Megálltam, és utána mentem. Megfogtam a kezét, megpróbáltam megállítani.
- Baj van? – kérdeztem, mire megfordult, és sóhajtott egy nagyot.
- Szia, Nick! Ne haragudj, csak… most beszéltem Miley-val, és teljesen ki van borulva…
- Miért? Mi baj van? – kérdeztem egyből, nem is hagytam, hogy Brandie folytassa.
- Hát, tudod, apu és anyu válnak. És tegnap adták be a válási papírokat. – először nagyon meglepődtem, aztán tovább kérdezgettem Brandie-t.
- De, eddig nem tudta Miley, hogy mi a helyzet?
- De. Apuék már említették, csak… Miley nem hitte, hogy tényleg ennyire el fog fajulni. És, ráadásul magát hibáztatja mindenért.
- Mi? Ennek semmi értelme!
- Én tudom, de Miley… hajthatatlan. – egy percre elgondolkodtam. Tudtam, hogy nem lesz jó, amit most akarok tenni, de nem érdekelt.
- Most hol van?
- Nick…- sóhajtott - nem ez a legjobb alkalom.
- Hol van? – kérdeztem újra, sokkal határozottabban.
- Amikor eljöttem, még az öltözőjében volt.
- Rendben. Kösz! – majd elindultam Miley öltözője felé. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a folyosón szembe jön velem Demi és Chloe. Chloe egyből odajött, és megölelt.
- Szia! – majd megcsókolt. – Hova sietsz ennyire?
- Sehova, én csak… Miley-hoz. – majd tovább mentem. Nem is figyeltem arra, hogy mit mondtak, miután eljöttem, de azt akaratlanul is hallottam, ami Demi mondott:
- Miley mindig nagyon fontos lesz neki! – majd elhúzta Chloe-t, aki eléggé szomorú és összetört volt.
De abban a pillanatban nem érdekelt semmi, és senki. Csak mentem, Miley öltözője felé.
Mikor odaértem, láttam, hogy az ajtó félig nyitva volt.
Kinyitottam teljesen. Miley nem volt bent.
Egy perc múlva már tudtam, hogy hol lehet.
A raktárban. Biztos voltam benne, hogy ott van.
Arrafele vettem az irányt. A ajtó ott sem volt bezárva. Bár azt megértem, hogy miért.
Mikor beléptem, egyből megláttam Miley-t.
Semmit nem változott ez alatt a néhány hónap alatt. Ugyanolyan gyönyörű, mint volt.
Járkált, föl és alá.
- Szia! – köszöntem neki. Megfordult. Egy picit, mintha meglepődött volna. Aztán visszaváltott a kemény stílusára.
- Mit akarsz itt? – kérdezte gorombán, közben letörölte a könnyeit.
- Csak, gondoltam megnézem, mi van veled.
- Remek. Láttad. Most már elmehetsz. – majd hátat fordított nekem. Közelebb mentem, olyannyira, hogy szinte már csak egy fél méter volt köztünk. Megérintettem a karját, de elrántotta. Majd összefonta, a mellkasa előtt.
- Miley, én csak segíteni akarok… - de nem hagyta, hogy befejezzem. Megfordult, és kiabálni kezdett.
- De nem kell. Nem érted, hogy nincs szükségem rád. Csak fogd fel, hogy… utállak. – és kitört belőle a sírás. Igazából, ennyire még nem láttam sírni. A vak is észrevette volna, hogy mennyi fájdalom, és düh van most benne, egyszerre.
Nem mentem el, csak ott álltam, és néztem. Rám nézett, ugyanúgy, sírva.
Közelebb léptem és megöleltem. Nem ellenkezett, sőt, szorosan magához ölelt.
A karjaimban is éreztem, hogy most annyira védtelen és összetört.
Minden összejött neki mostanában: a munka, a családja… én.
Ott öleltük egymást, kb. 5 perce. Aztán egy picit elhúzódtam, hogy rá tudjak nézni.
- Gyere. Hazaviszlek.
- Rendben. – válaszolta, olyan halkan, hogy alig lehetett hallani. Megfogtam a kezét, majd kimentünk.
A folyosón szerencsére nem találkoztunk senkivel.
Direkt egy hátsó kijáraton mentünk ki, hogy ne vegyenek észre a paparazzik.
A kocsiban nem szóltunk egymáshoz. Miley végig nézett kifele az ablakon. Kezei az ölében voltak.
Jobb kezemet rátettem az övére.
- Minden rendben lesz! – először a kezemre, majd rám nézett. Egy apró, erőltetett mosoly jelent meg a szája szélén. Majd megint az utat nézte, de kezeit nem vette ki az enyémből.
Megérkeztünk. Bekísértem.
Bent, leült a kanapéra.
Én, pedig csak ott álltam.
Miley ismét könnyezni kezdett, majd rám nézett és ezt mondta.
- Nem utállak.
- Tudom. – válaszoltam egy apró mosollyal a számon. Néhány másodperc múlva megfordultam. Mikor megfogtam a kilincset Miley hangja húzott vissza.
- Nick.
- Igen? – fordultam meg, újra.
- Kérlek… maradj itt! – nem szóltam semmit, csak leültem mellé.
Beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy hogy is volt ez az egész válás.

Már elég sok ideje voltam ott.
A kanapé egyik szélén ültem én, a másikon Miley.
Egy, két perce, elmentem a mosdóba. Mire visszaértem, Miley elaludt.
Körülnéztem és találtam egy lepedőt. Ráterítettem Miley-ra, majd vissza, leültem a kanapé másik végébe.
Pont, mire kényelembe helyeztem magam, felébredt. Körülnézett, mintha nem tudná, hol van.
Majd meglátott engem. Megfordult, és odacsúszott hozzám. Fejét a mellkasomra helyezte, majd a lepedővel betakart engem is.

Úgy aludt tovább. Néhány perc múlva én is elaludtam…