,,Ha itt vagy velem, nem vagyok szomorú!"

5. rész
Nemsokkal, a beszélgetés után, megjött Selena. Le is mentem, hogy beengedjem. Ott álltunk a nappaliban, és a konyhából átjött anyu hozzánk.
-Szia, Selena, 1000 éve nem láttalak!-fülig érő szájjal ölelte meg Sel-t.
-Jónapot!-Sel kissé meglepődött, de mosolygott.
Ott még anyuval beszélgettek egy kicsit, majd felmentünk a szobámba. Mikor felértünk becsuktam az ajtót. Selena még mindig meg volt lepődve valamin.
-Mi a baj? Meglepettnek tűnsz! - mondtam neki.
-Csak fura, hogy anyukád így köszönt a történtek után!
-Ó, hát ő nem tudja, hogy miért vesztünk össze. Mindig amikor kérdezte, akkor azt mondtam, hogy vagy neked sok a dolgod vagy nekem, szóval.
-Köszi, nagyon rendes tőled! - mondta Sel a válaszomra - szóval, miért voltál olyan fura a telefonban? -kérdezte kíváncsian.
-Elég hosszú történet, de a lényege az, hogy tegnap Nick és én megint összejöttünk! -mondtam, egy eröltetett mosollyal.
-Ez nagyszerű, mondtam neked, hogy ti még összefogtok jönni......de nem úgy tűnsz, mint aki örül ennek.....
-De, annak nagyon örülök, hogy Nick még mindig szeret, de úgy volt, hogy tegnap szakítok Liam-el, de egyszerűen nem tudtam. -mondtam neki elkeseredve.
-Dehát aztmondtad, hogy már nem szereted! - bökte rá Sel.
-Igen, de nem tudom, mi volt velem tegnap, szerintem megsajnáltam! Nem tudom mit fog mondani erre Nick.
-Hogy hogy mit fog mondani? Még nem tudja? - kérdezte Sel meglepett arcal.
-Nem, mert nem telefonon akarom neki elmondani....mert....szakítani fogok Liam-el, csak nem tudom mikor.
-Miley, valamit akkor is tenned kell, nem lehetsz együtt mind a kettővel egyszerre.
-Tudom...tudom! Nem is úgy gondoltam.
Aztán hallotuk, hogy anyu kiállt fel nekem, hogy menjek le. Lementünk Selel. Én mentem elől, Sely kb. 2 méterre jött utánam. Mikor leértem a lépcsőn, megláttam a nappaliban anyut és mellette Nicket. Nagyon meglepődtem, hiszen Nick úgy tudta, hogy én nem leszek otthon.Gondolom lesett neki, hogy anyu még nem tud róla, ezért nem jött oda megpuszilni, hanem csak állt ott és nézett bambán. Sel tudta már, hogy itt balhé lesz, ezért elhúzott. Én pedig végre kiböktem valamit:
-Nick, gondolom azért jöttél, mert tegnap véletlenül nekem adtak egy szerzősést, ami a J.O.N.A.S.-al kapcsolatos.-és közben olyan arcott vágtam, amiből Nick levette, hogy kamuzni próbálok, és hogy ő is azt tegye.
-Ammmm....igen, pontosan!-mondta egy kis mosollyal az arcán.
-Rendben, gyere fel a szobámba, ott van!-majd rá sem néztem anyura, hogy milyen mimikát csinált, csak megfordultam és elindultam a szobám felé. Közben nem figyletem hátra, de hallottam, hogy Nick jön utánam. A szoba ajtaj előtt Nick a derekamra tette a kezét, és hátulról adott egy puszit az arcomra. Én erre csak elmosolyodtam, de belül tomboltam, mert 2 napja még nem hittem volna, hogy ez velem mégegyszer meg fog történni. Bementünk a szobába, és Nick egyből megcsókolt. Én viszont a mellkasára tettem a kezem, és lassan eltoltam.
-Nick mondanom kell valamit!-egyből leállt, ebből is látszott, hogy teljesen más, mint Liam, mert neki 6szor kell szólni, hogy leállítsa magát, Nick pedig egyből érdeklődő arcal nézett rám, és kérdezte:
-Valami baj van?
-Neem.....vagyis, ami azt illeti...igen.-mondtam neki, kicsit olyan ártatlan arcal.
Aztán hallottam, hogy valaki ki akarja nyitni az ajtót, csak nem tudja, mert én kulcsra zártam. Megkérdeztem, h ,,Ki az?" és hangzott a válasz ,,Liam!"
Nick is és én is zavarodott arcot vágtunk. Nick azért, mert azthitte szakítottam Liam-el, én pedig, mert nem számítottam rá. Liam újra bekiabált:
-Kinyitnád az ajtót?!-kicsit flegmán mondta, de nem értem rá emiatt vitázni.
-Igen, egy pillanat!-válaszoltam. Majd Nicknek csak annyit mondtam, hogy menjen be  a gardróbba. Mivel, hogy a gardróbóm ajtaja a szobámban nyílt, így ez jutott eszembe. Nick nem nagyon akart, de én betoltam. Aztán bezártam kulcsra az ajtót. Majd gyorsan odafutottam a szobám ajatajához, és kinyitottam Liam-nek, aki már elég türelmetlenül várta.
-Miért tartott ilyen sokáig, hogy kinyisd az ajtót?-kérdezte.
-Mert.....éppen öltöztem és, amikor bakartál jönni.....még nem volt rajtam semmi felül-mondtam azt, ami először eszembe jutott.
-Engem nem zavart volna - mondta Liam. Először azthittem, hogy csak viccell,de nem nevetett és nem is moyolgott, szóval még egy ok a listára, hogy Liam nem azért van velem, mert tényleg szeret.
Elkezdett befele menni a szobámba, és megállt a szekrényem előtt. Először a képeket nézte, majd egy polcal lentebb a könyveket.
-Most éppen mit olvasol?-kérdezett rá, de gondolom nem ezért jött be.
-Hát túl sok időm nincs, de amikor van, a kedvenc könyvemet olvasom újra.- válaszoltam neki. Azt gondoltam, vagyis teljesen biztos voltam benne, hogy tudja mi a kedvenc könyvem.....de hatalmasat tévedtem, mert rákérdezett:
-Oké.....és mi a kedvenc könyved? - bamba fejjel.
-Örülök, hogy tudod. Mindegy. Most kérlek menj ki a szobámból, mert nagyon russzol vagyok.-mondtam neki, csa azért, hogy ki menjen, mert nagyon rosszul esett ez a dolog.
-Rosszul vagy? Ó, micsoda meglepetés? És ez engem miért nem lep meg? -kicsit hangosabban.
-Most mi bajod van?
-Csak annyi, hogy én ha menni akarok valahova veled, vagy csinálni veled valamit, akkor te mindig hirtelen rosszul leszel. -mondta nekem Liam még egy kicsit hangosabban.
-Téged meg mindig csak az érdekel, hogy nem megyek veled, az nem érdekel, persze, hogy mi bajom van! - mondtam már kiabálva. Miután elmondtam hátat fordítottam neki, és elindultam. vagyis csak akartam, mert Liam megragadta  a karom, és visszarántott, annyira erősen, hogy a keze nyoma ott maradt egy darabig a karomon. Csak nézett rám, aztán elengedte.
-Liam, menj ki! Most! -förmedtem rá.
-De......-Liam.
-MENJ! -megint csak ráförmedtem. Ennyire még sosem fájt semmi, amit Liam tett. De ez nem volt elég, mert miután aztmondtam neki, hogy menjen ki, még neki állt feljebb, és ahogy kimet becsapta maga után az ajtót. Nem akartam elhinni, amit tett. Arra gondoltam, hogy ha mégegyszer veszekedünk, akkor megpofoz, vagy mi?
Ilyenek gondolkodtam, majd eszembe jutott, hogy Nick még mindig a gardróbomban van. Gyorsan odamentem és kinyitottam az ajtót. Nick kijött, és elég ideges volt
-Mi volt ez? Azthittem szakítottál Liam-el? Reggel a telefonban nem is mondtad, hogy még nem szakítottál vele!
-Igen, tudom. Nick én csak.....beszélni akartam vele tegnap, csak....
-Kételkedtél?
-Neeem, nem kételkedtem, mert....tudom, biztosan, hogy téged akarlak! Veled akarok lenni! -mondtam neki, már egy kicsit könnyes szemekkel.
-Hát én nem úgy látom! -válaszolta Nick, majd megindult kifele.
-Nick, várj! -szóltam neki vissza, de mintha meg se hallaná. -NICK! Kérlek! -ennél a  szónál, már hallani lehetett, hogy sírva mondtam. Nick is hallotta, suóval megállt, és megfordult. Én pedig, mivel az ágyamnál álltam leültem arra. Nick odajött és legugolt elém.
-Miles, ne haragudj! Nem akartalak megbántani...
-Nem, te ne haragudj! Azért nem szakítottam Liam-el tegnap, mert megsajnáltam! De, ettől függetlenül, biztosan tudom, hogy veled akarok lenni. -mondtam neki könnyekkel küszködve. Ő erre elmosolyodott, és a jobb kezével letörölte a könnyeimet.
-Tudod, hogy nem szeretem, ha szomorú vagy!-Nick.
-Tudom! -majd visszamosolyogtam rá. Aztán ledőltem és megcsókoltam. Kb. 3 percig csak csókolóztunk, majd Brandie ránknyitott. Gyorsan elhúzodtunk egymástól Nickel, de nem volt elég időnk, mert Brandie mindent látott.
-Sziasztok, bocs, hogy nem tudok kopogni! Miley.....mindegy visszajövök később! -és ezt mind mosolyogva mondta, mert ő mindig is azt mondta nekem, hogy hozzám Nick illik.
Nick és én is nevettünk, miután kiment, majd egymásra néztünk.
-Veled minden annyival könnyebb.-mondtam neki mélyen a szemében nézve.
-Mire gondolsz?-kérdezte értetlenül.
-Mindenre. Mert ha veled vagyok, csak rád tudok gondolni, és kettőnkre. Minden más megszünik. Nick, veled akarok lenni!-majd egy kis szünetet tartottam.
-Én is!-mondta nekem mosolyogva. Én is rámosolyogtam, és ezzel folytattam:
-Szeretlek, Nickholas Jerry  Jonas!
-Én is szeretlek! Örökké szeretni foglak! -mondta nekem. Ez a 2 mondat tőle olyan volt, mintha rózsaszín felhőkön járkálnék, és olyan....leírhatatlan érzés.
Itt is teljesen más volt, mint Liam. Liam eddig azt egyszer mondta ki, hogy szeret, de akkor is a szemében csak annyit láttam, hogy valamit akar és azért mondja, de Nick....Nick szemében látszott, hogy teljesen komolyan gondolja. Megint megcsókoltam. Mikor abbahagytuk mondtam neki valamit, amit teljesen komolyan gonoltam:
-Figyelj, még ma esküszöm szakítok Liam-el!
-Szerintem ezt velem kéne megmondani neki, mert látod, hogy most is, hogy megfogott -és rámutatott a karomon a nyomra, ami már annyira nem látszott, de észre lehetett venni- majd ketten elmondjuk neki.
-Rendben. -majd adtam a szájára egy puszit. Hirtelen eszembe jutott, hogy Liam nem tudta, mi a kedvenc könyvem, és ez nekem fontos volt. És miközben erre gondoltam, megkérdeztem Nick-től.
-Nick, mi a kedvenc könyvem? -majd láttam, hogy Nick elég furán néz rám. Gondolom nem értette miért kérdezem.
-Most ez, hogy jutott eszedbe?
-Csak kérdezem. -pedig belül rettentően érdekelt. Azt gondoltam, hogy tudja, dehát Liam-re is azt hittem, hogy tudja, pedig nem. Nekem nagyon fontos, hogy legalább ennyire ismerjen az, akivel vagyok. És hát Nick-ben, mint mindig, most sem csalódtam.
-Hát két éve Lurlene McDaniel-től a Don't Die, My Love volt. Ammenyire szeretted, szerintem azóta is az. De még mindig nem értem, hogy miért kérdezted!?
-Rendben, elmondom! Mikor te a gardróbómban voltál, Liam a könyvespolcomat nézte, és megkérdezte, hogy mit olvasok most, én pedig mondtam, hogy a kdevenc könyvemet. Nem mondtam a címét, mert azthittem tudja. De nagyot tévedtem, és kiváncsi voltam, hogy te tudod e. De benned nem csalódtam!-mondtam neki, hogy büszke lehessen rá.
-Értem, és örülök neki, hogy bennem nem csalódtál. De gyugodj meg, többé már nem kellesz Liam miatt szomorkodnod! Most viszont megyek, mert nehogy anyukád is benyisson!-mondta mosolyogva, majd elindult az ablak felé. -Sztem én itt kimászok! Ahogy kint néztem, a te szobád nincs olyan magason, és ott van mellette egy fa, szóval...
Elkezdett kifele mászni, de még mielőtt kimászott volna odamentem gyorsan, és magamhozhúztam. Könnyeztem egy kicsit, de nem akartam a sírni, mert nem akartam, hogy lássa, hogy mennyire gyenge vagyok mióta vele szakítottam. A Cyrus családban nőttek fel, ahoz túl büszkék. Sajnos.Csak ennyit böktem ki:
-Annyira szeretném, ha még itt maradhatnál! -majd mégiscsak kitört belőlem a sírás. Persze nem az a hisztérikus sírás, hanem a nagyon nagyon szomorú sírás.
-Háát, végülis én itt maradhatok, de csak egy feltétellel!- nagyon meglepődtem ezen, hogy vajon mi az, és rá is kérdeztem.
-Mi a feltétel?
-Ha többé nem sírsz! Tudod, hogy ha te szomorú vagy, akkor én is! -és közben annyira mosolygott. Annak a mosolynak tényleg nem lehet ellen álni.
-Tudom. És megeggyeztünk!Amúgy is, ha itt vagy velem, nem vagyok szomorú! -Miley.
Ahogy ígérte itt maradt, és mivel mindenki a házban úgy tudta, hogy én rosszul vagyok, senki sem zavart minket. Kivéve persze apu, aki nem tudta, hogy bajom van, de ha tudta volna is, nem hagyott volna békén. De ő most a hétvégén nincs itthon, mert a régi bandájával mentek el Londonba felidézni a ,,régi szép időket". Szóval nyugi volt. Nickel nagyon sokat beszélgettünk, és teljesen más volt, mint Liammel, pl. Liam volt, hogy ha én meséltem neki valamit, akkor ásitott, de Nick annyira figyelt, hogy jobban érdekelte, mint a saját dolga.
Egyre többet meséltem én, hogy mi volt velem mióta elhagytam őt, és előtte, az életemről, amit még Nick nem tudott.
-Nem zavar, hogy állandóan magamról dumálok? -rákérdeztem.
-Nem, egy fiúnak néha hallgatnia is kell! -Nick.
Majd tovább meséltem. El meséltem neki azt is, hogy a nagypapám mennyire sokat jelentett nekem, bár még nagyon kicsi voltam, amikor meghalt, de azokat az időket, amiket együtt töltöttünk, sosem fogom elfelejteni. Több mint egy órát csak én meséltem. Nick-et igazából minden érdekelte, de leginkább az, amikor arról meséltem, hogy mennyire fájt a szakítás, vagy hogy mennyire rosz volt nélküle, és hogy még Justinba sem tudtam beleszeretni. Persze, tudom, hogy minden fiú örül, ha ilyet hall, de általában azért örülnek, mert büszkék rá, hogy ennyire magukba bolondítottak egy lányt, de Nick azért örült, mert boldog volt, hogy ennyire szeretem. Tudom. Éreztem rajta.
-Egy fiú ritkán hallgat így.....de benned még ez is megvan! -mondtam neki, majd megcsókoltam, annyira szenvedélyesen, hogy úgy még senkit sem csókoltam, még őt sem, amikor jártunk. Az ágyon ültünk. Én a párnáim előtt, Nick pedig tőlem egy pár centire. Ahogy csókolóztunk, elkezdtem magamra fele húzni, miközben én dőltem lefele. Nem ellenkezett. Tudtam, hogy mind a kettőnk fogadalmat tett, de abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni. Szerettük, és akartuk egymást, abban a pillanatban más nem számított. Nick először a számat, majd a nyakamat csókolta. Miközben folyamatosan csókolóztunk, éreztem, hogy már teljesen lefeküdtem, és hogy Nick teste, lassan, de az enyémhez feszül. Beleltúrt a hajamba, én pedig a hátát és a vállát simogattam. Mint mindig, most is ing volt rajta, amit elkezdtem kifele gombolni. Mikor már teljesen kigomdoltam, Nick a pólom alatt a hátamat és a hasamat térképezte. Tudtam, hogy még lett volna idő megállni, de nem akartam. Azt akartam, hogy az eslő emlékezetes legyen, és főleg azzal, akit nagyon, a szívemből szeretek.
Ahogy csókolóztunk, és közben Nick simogatott éreztem, hogy ő is épp annyira ideges, mint én. Mikor már majdnem levette rólam a pólómat, megrándult a kilincs. Apu szólt be, hogy fent vagyok e még, mert égett a villany. Nem is értettem, hogy ő mit keres még itthon, azt hittem Londonban van.
Nem mondhattam, hogy nem, mert akkor bejön magától, és lekapcsolja a villanyt. És persze meglát minket, Nicket amúgy sem bírja, és ha még ezt is megtudná, nem állna jót magáért. Nickel, amint meghallottuk, gyorsan elugrottunk egymástól. Már rutinból a gardróbómba ment, és magára zárta az ajtót. Én gyorsan a tükör előtt megigazítottam a hajam, hogy álljon valahogy, és kinyitottam apának az ajtót.
-Kicsim, sziaa. Azthittem már nem vagy fent. Én keltettelek fel?-kérdezte, azzal a tipikus ,,apa, aki a lányáért aggódik" arcal.
-Neem, még nem aludtam, nyugi.
-Pedig, hogy őszinte legyek, kéne. Már féltizenegy óra. -amikor kimondta nagyon meglepődtem, hogy hogy lehet féltizenegy, amikor Nickel hét órakkor kezdtünk el beszélgetni.
-Rendben, apu, akkor máris fekszek lefele! De egyébként te hogy hogy itthon vagy? Nem Londonban kéne lenned?
-Hát változott a terv, szóval holnap reggel hajnalban indulunk. Egyébként Liam hol van? Nincs a szobájában! -mondta, mintha érdekelné. Mikor Nicket nem bírta, és ki is nyilvánította, nagyon összevesztünk, ezért azóta minden pasimnál úgy tesz, mintha szeretné őket.Mondjuk Justin-t egyébként is bírta, de csak azért, mert őt maga apu mutatta be nekem.
-Szerintem elment a haverjaival szórakozni.
-Mivel megígértam nem mondom, de ha nem ígértem volna meg azt mondanám, hogy nagyon rendes, hogy te rosszul vagy, és ő meg elmegy szórakozni. Ezt most értetted? - kérdezte mosolyogva apu, mert a saját mondatában elvesztette a fonalat.
-A mondatotad nem -majd nevettünk -de hogy mit akartál mondani azt igen. És hidd el, én is így gondolom! -Akkor aludj, jó éjszakát kislányom! -apu.
-Jóéjt. -majd elindultam az ágyam felé.
-Szeretlek! -mondta, még mielőtt bezárta volna az ajtót.
-Szeretlek!
Majd miután kiment apu, gyorsan kimásztam az ágyból, de mire a gardróbomhoz értem volna, Nick már kinyitotta.
-Már tényleg megyek, mert féltizenegy. De holnap hívlak, azt a mási dolgot meg.....-azthittem, hogy aztfogja mondani, h ,,felejtsük el",de ehelyet- majd folytatjuk. -vetett egy rövid mosolyt, megpuszilta az arcom, és kimászott az ablakon. Utána néztem, és már lent is volt a házunk udvarán. Az autója gondolom kint volt, a ház előtt parkolt.
Miután elment én az ágyamba ugrottam. Nagyon nagyon boldog voltam, ennyire még sosem. Majdnem megszegtem a fogadalmam, de örültem neki, mert azzal történt meg majdnem, akit tényleg nagyon szeretek. Örültem neki, hogy Nick nem azt mondta, h ,,felejtsük el" mert az olyan lett volna, minthogyha ő nem akarná. De ez igazából annyira nem is érdekelt csak az, hogy Nickel új esélyt adtunk egymásnak, és tudom, hogy ez tényleg örökké fog tartani....