Díj

Kaptam egy díjat enciiiii-től. Itt is szeretném megköszönni! Ez tényleg nagyon sokat jelent nekem! Mindenki szereti, ha elismerik a ,,munkáját"! 8)
Ezt a történetet még (2010) év elején kezdtem. Akkor kb. 3 barátnőmnek mutattam. Nekik tetszett, de mivel ők is Niley-fannok, így alap dolog volt, hogy tetszett nekik.
Nagyon sokáig, azért nem raktam fel az Internetre, mert nem tudtam, hogy mit fognak hozzá szólni, hogy fog tetszeni, és hogy egyáltalán valaki olvasni fogja-e.
Az első néhány részhez nem is nagyon írtak kommentet, csak 1-2. Tudtam, hogy még nagyon az elején vagyok, de akkor is már azt gondoltam, hogy csak magamnak rakom felfele a részeket. xD Aztán egyre több komment érkezett. Amikor már volt 5 komment, én majd kibújtam a bőrömből. xD
És most... a legtöbb 18 komment. Ti, szerintem nem is tudjátok, hogy ennek én mennyire örülök.
Ez alatt, természetesen minden komment jól esett, de volt néhány olyan, amikor tényleg azt éreztem, hogy van értelme ennek az egésznek. Pl. amikor valaki azt írta (Tiki), hogy megkönnyezett egy részen. 8) Aztán, nem egy ember írta, hogy a történetem olvasása közben rájött, hogy Nick és Miley mennyire összeillenek. Majd rávettem magam, hogy megmutassam az unokatestvéremnek (Dóri). Ő nem nagyon ismeri se Miley-t, se Nick-et, ezért elég sokat kellett magyarázni, de csak azért elolvasta, mert én írtam. Aztán megdicsért, és azt mondta, hogy belőlem valami író lesz. Legalább az is lesz a családban xD Később, az egyik legjobb barátnőm (Orsi) bíztatott, hogy készítsek egy videót hozzá. Bár nekem nem tetszik, sokan dicsértétek, így épp most csinálok egy ujjat, a következő részhez. 8) Végül, (megint) az egyik legjobb barátnőm (Marcsi) pedig elmondta, hogy ő soha nem bírta a Niley-párost, de a történetemben mindig várja, hogy mi lesz, és drukkol nekik.
Ez a legjobb, amikor látom, hogy elérem, hogy az is megszeresse ezt a történetet, aki amúgy nem is szereti a párost. 8)
Végül enciiiii elküldte nekem ezt a díjat. Ez nekem hatalmas megtisztelés, de komolyan. Mivel tovább küldhetem valakinek, egyértelműen M-nek küldöm tovább! Megérdemli! 8)

Csak gondoltam leírom nektek ennek a történetnek a történetét. xD (Jó hosszú lett xD)
Még egyszer megköszönöm mindenkinek, aki ha csak egyszer is, de megnézte a blogomat. Ti vagytok a legjobbak. 8)

Köszi, ha elolvastad.
Puszi, Vicky

,,Bárcsak ne mentél volna el!"

Új rész! Mostantól megpróbálom olyan hamar felrakni minden új részt, ahogy csak az időm engedi. Ez, nekem az egyik kedvenc részem. Hosszú, sok minden kiderül benne, plusz romantikus, és a vége izgalmas. Megint találgathattok majd! 8D Remélem a min. 10 komment megint összejön. Jah, és ha valaki esetleg még nem tudta, akkor elmondom, hogy készítettem a blogomhoz egy videót (előzetes-féle), és felraktam a Youtube-ra. Katt IDE, ha megnéznéd. A kép nekem nagyon tetszik, jól sikerült, szóval most meg vagyok elégedve magammal. xD Remélem ti is velem. Puszi, Vicky

Nick szemszöge

Ismét a turnén vagyunk. Jól indult minden. Jól szórakozunk.

Miley egyszer sem telefonált, hogy mi van. Ez egy picit zavart. De amúgy minden jó volt. Chloe és én kezdünk visszarázódni a régi kerékvágásba.

Ma este Detroit-ban fogunk koncertezni. Ott is mindig nagy tömeg vár, ezért már eléggé izgultunk.

Megvolt már a koncert próba. Ott buliztunk egy kicsit azzal a néhány rajongóval, akik el tudtak jönni. Joe, kitalálta, hogy játszunk székfoglalósat. Annyit nevettünk. De igazából valami nekem most is hiányzott.

Este. Már csak néhány perccel a koncert előtt. Az öltözőnkben már csak én voltam. Ajtónyitást hallottam, és Chloe jött be rajta.

- Szia, Nick! – köszönt, mosolyogva, izgatottan. – Már nagyon várom az esti show-t. – majd adott egy puszit a számra.    

- Én is! Biztos klassz lesz! – mosolyogtam.

- Van egy meglepetésem! – mondta, csakugyan mosolyogva, Chloe. Majd kivett valamit a zsebéből. Egy ezüst karkötő volt, amin egy kis medál lógott. Ebbe volt bele vésve az én, és az ő nevének a kezdőbetűje. „N&C”. Rácsatolta a kezemre, majd a szemembe nézve ennyit mondott.

- Szeretlek! – én csak mosolyogtam. Tudtam, hogy vár valamit. Valamit, amit nekem kéne kimondanom.

- Én is szeretlek! – majd megöleltük egymást. Igazából, legbelül rossz érzés fogott el, mert nem volt igaz, amit mondtam. Szeretem Chloe-t, de nem úgy. Sajnos. Azt hittem, majd idő közben szerelmes leszek belé, de tévedtem…

Most, a következő dal a Hello Beautiful, amit játszunk A táncosok ott álltak a színpad szélén, mert vártak a következő számra, amiben már ők is részt vesznek. A dal kezdése előtt Joe, lement a színpadról, majd Chloe-val, Demi-vel, és Danielle-el jött vissza. Mind hármójukat leültette egy székre, és nekik énekeltük a dalt.

Nekem, közben mindvégig az, járt a fejemben, hogy miért mondtam Chloe-nak, hogy szeretem, ha nem.

Egyszerűen egy mosolyt sem tudtam kicsalni magamból. Pedig Chloe annyira boldog volt…

Miley szemszöge

Annyira nehéz most minden. Apu inkább a munkába temetkezik, anyu pedig… úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Én is próbálom jól érezni magam, de ez nagyon nehéz. Persze, a kameráknak mosolygok, de több nem megy.

Annyira nehéz, ha erről kérdeznek, vagy ha Brandie-vel, vagy bárkivel erről beszélünk.

Ráadásul Nick sincs itt.

Sok barátom velem van, de mégis annyira egyedül érzem magam.

Eddig is így volt, hogy ha valami tényleg nagyon bántott, akkor csak Nick tudott megvigasztalni. De most ő sincs itt.

Felhívni pedig nem akarom, mert most a turnén van. Nem akarom elrontani neki. Plusz akkor Chloe-val is veszekedne, és azt sem szeretném. Csak annyit, hogy boldog legyen. És ez, úgy látszik, már megvan.

Már napok óta alig tudtam elaludni. Ez ma sem volt másképp. Néhány órát, ha aludtam. Reggel lementem a konyhába. Mielőtt beléptem volna, halottam, hogy anyu valakivel telefonon kiabál.

- Nem vagyok együtt Bret Michaels-el. Hagyjanak már békén. Nem fogok nyilatkozni. Úristen! – majd lecsapta a telefont. Kimentem hozzá. Láttam, hogy sírt, de amikor meglátott letörölte a könnyeit, és mosolygott.        

- Jó reggelt, Miley! Kérsz reggelit? – nem válaszoltam, csak közelebb mentem hozzá, és megkérdeztem.

- Anyu, mi volt ez az egész? – vett egy nagy levegőt, majd kifújta, és elmondta, nyugodtan.

- Néhány ember, kitalálta, hogy apád és én azért válunk, mert én megcsaltam Bret Michaels-el, amíg ő veled volt a turnékon.

- Mi?! De hát ez hülyeség.

- Én tudom, de… figyelj, Miley! Ne foglalkozz velük. – majd elkezdett megteríteni a reggelihez.

- Anyu, ne haragudj, de én most nem tudnék enni. – majd felmentem a szobámba. Eszembe jutott, hogy délután a Disney stúdiójába kéne mennem, mert még van egy pár szám, amit fel kell vennünk.

Délután 4. Elindultam.

A parkolóban megálltam a kocsimmal. Amint kiszálltam kb. 10 paparazzi jött oda hozzám, fényképeztek, és kérdezgettek. Már alig volt néhány méter a bejáratig, amikor az egyik megkérdezte, hogy anyunak tényleg viszonya van e Bret Michaels-el.

Ezzel elindított egy lavinát, mivel ezt követően mindegyik paparazzi ugyanilyen kérdéseket rakott fel. Próbáltam gyorsabban bemenni, de teljesen körbefogtak. Végül, amikor bementem, már nagyon ideges és szomorú voltam egyszerre. Hogy lehet néhány ember, ennyire kiállhatatlan.

Most annyira szükségem lett volna Nick-re. Jobban, mint bármikor. Tudtam, hogy nem kéne, de felhívtam. Csak az, járt a fejemben, amikor azt mondta, hogy hívjam, ha baj van.

Néhány csöngés után fel is vette

- Szia, Nick! – köszöntem neki.            

- Ó! Szia, Miles! Hogy vagy? – kérdezte.

- Hát, ami azt illeti, nem túl jól.

- Miért, valami baj van? – ez a kérdés után, kitört belőlem minden.

- Nick… bárcsak ne mentél volna el! Kérlek, gyere vissza! Szükségem van rád!

Nick szemszöge

- Nick… bárcsak ne mentél volna el! Kérlek, gyere vissza! Szükségem van rád! – mondta Miley, valószínűleg sírva. Először teljesen leblokkoltam, mert erre az egyre nem számítottam. Ma Wichita-ban vagyunk. Itt lesz ma este a koncert. Ez elég messze van Los Angeles-től.

Miley, folytatta, picit nyugodtabban:

- Ne haragudj, tudom, hogy nem kérhetek ilyet… - de nem hagytam, hogy befejezze.

- Miley! Csak nyugodj meg! – majd vettem egy nagy levegőt, és ezt mondtam - Visszamegyek! Néhány óra múlva ott leszek! Szia! – majd leraktam a telefont. Pont ezután, a srácok léptek be az öltözőbe, mert nemsokára készülődnünk kell a koncertre.

- Srácok! Én ma nem tudok fellépni! – böktem ki egyből. Joe és Kevin is nagy meglepődtek.

- Miért? Mi a baj? – kérdezték szinte egyszerre.

- Miley most hívott, és… visszamegyek L.A.-be.

- De Nick. Ez nem így megy! – kezdték el, de én nem hagytam, hogy befejezzék.

- Tudom, mindent tudok. De Miley-nak szüksége van rám, és… más nem számít! – Kev és Joe egymásra nézett, majd odajöttek mellém, és ennyit mondtak.

- Tedd, amit kell, tesó! - majd elmentem. Kint, amilyen szerencsém van, persze, hogy találkoztam Chloe-val.

- Szia! – ölelt volna meg, de megfogtam a kezét, hogy ne tudjon. – Mi a baj?

- Semmi, de ma én nem fogok fellépni.

- Mi?! Miért? Baj van?

- Nem, de… visszamegyek L.A.-be…

- Miért? – majd, miután nem válaszoltam, leesett neki – Miley-hoz?!

- Igen. Szüksége van rám. – majd elmentem Chloe mellett. Alig mentem pár lépést, megállított.

- Nick! Ha most elmész Miley-hoz… akkor vége! – mondta, teljesen komolyan. Nem szóltam semmit. Aztán ránéztem a karkötőre, amit tőle kaptam. Közelebb léptem Chloe-hoz, majd levettem a kezemről a karkötőt, és odaadtam neki. Végül csak ennyit mondtam.

- Sajnálom! – majd hátat fordítottam, és elmentem. Gyorsan beültem a kocsimba, és elindultam L.A.-be.

Miley szemszöge

Néhány órával később…

Nem tudtam, hogy most akkor mi van. Megbántam, hogy felhívtam, mert így tönkretettem a koncertjüket.

Nem tudtam, mit tegyek.

Aztán felhívtam Joe-t telefonon.

- Szia, Joe! Nick igaz ott van?

- Szia! Nem, Nick nincs itt! Elment. Azt mondta, hogy hozzád.

- Rendben, köszi! – válaszoltam, majd leraktam a telefont.

Néhány perccel később arra jutottam, hogy felhívom Nick-et.

Elsőre nem vette fel, csak másodjára.

- Szia, Miley! Már mindjárt ott vagyok!   

- Nick, nagyon köszönöm, de nem kellett volna ott hagynod mindent…

- Miley, hiszen rólad van szó… - majd csend lett. Ez annyira jól esett. Nem tudtam mit válaszolni rá. Aztán Nick kisegített – Már Las Vegas-ban vagyok.

- Nick… valamit el kell mondjak!

- Mi az? – kérdezte.

- Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nem hiányzol… épp ellenkezőleg: nagyon is hiányzol, mindennél jobban. – egy rövid csend után, Nick válaszolt.

- De miért nem mondtad el ezt eddig?

- Mert… én csak azt akarom, hogy boldog légy. És Chloe-val az vagy. De… csak hogy tudd… semmi sem változott.

- Ez hogy érted? – kérdezte Nick, ismét egy pici csend után.

- Úgy, hogy… még mindig szeretlek. – majd megint csend következett. A csendben egyszer csak, mintha üveg-törés hangját hallottam volna. Aztán folyamatosan csak ezt halottam. Nagyon megijedtem. Nick még mindig nem szólt semmit.

- Nick! Szólalj meg! – de semmi nem történt, aztán megszakadt a vonal.

,,Olyan sok rossz dolgot vágtam a fejedhez, és mégis itt vagy"

Új rész! Tudom, hogy sajnos megint sokára jött, de remélem megértitek. Nah szóval, ez egy picit rövidebb, mint a többi, de megígérem, hogy a következő még a héten fent lesz! Remélem hamar meglesz a 10 komment, és rakhatom felfele az új részt.  

Nick szemszöge

Én keltem fel hamarabb. Megpróbáltam úgy felállni, hogy Miley ne kelljen fel. Nehezen, de sikerült.

Egy percre kimentem az udvarra. Gondolkoztam. Annyi minden járt most a fejemben… minden, amihez Miley-nak köze van most. Bárcsak tudnék valahogy segíteni neki!

Visszamentem a nappaliba, és leültem Miley mellé.

Teljesen elmerültem. A tegnap este járt leginkább a fejemben. Olyan volt, mint régen, kb. 1 éve. Amikor még boldogok voltunk. Együtt.

Ahogy néztem őt, s közben erre gondoltam, észrevettem, hogy a kezén még mindig ott van a gyűrű. A jegygyűrű, amit én adtam neki. Ez teljesen meglepett. Hiszen, annyira haragudott rám, azt hittem, hogy mindent kidobott, amit tőlem kapott. Főleg ezt. De nem. Azóta is a kezén van. Ez a gyűrű egyenlő az ígérettel, amit neki tettem. Azzal az ígérettel, hogy most és mindörökké szeretni fogom. Ezek szerint még mindig hisz benne... de akkor miért taszít el magától?!  

Rápillantottam az órára. Már reggel 8 volt. Indulnom kellene – gondoltam.

Közelebb dőltem Miley-hoz, majd megpusziltam az arcát.

Kifele menet, megnéztem a telefonomat. Nagyon sok nem fogadott hívásom volt. A legtöbb az Chloe volt.

Kevin-től egy sms-t is kaptam. Ez írta: „Holnap is a stúdióban leszünk. Ha lehet, gyere majd oda. Kevin&Joe&Demi”

Így a stúdióba mentem.

A folyosón találkoztam Demivel. Megpróbáltam csak simán elmenni mellette, mert tudtam, hogy mit akar mondani.

A tervem nem jött össze, mivel megállított:

- Várj csak! – húzott vissza – Nézd, tudod, hogy imádlak, és Miley-t is, de az, csúnya volt, amit tegnap csináltál Chloe-val…

- Tudom, de Miley-nak szüksége volt valakire. Én csak azt szeretném, ha barátok lennénk.

- Jól van. Ezzel semmi baj. De ezt Chloe-val is beszéld meg előtte.

- Kérjek tőle „engedélyt”? – grimaszoltam.

- Nem. De ő a barátnőd, tehát fontos része az életednek. Igaz?

- Persze. – válaszoltam, nem túl nagy magabiztossággal.

- Hát, ha tényleg így van, akkor mutasd is ki. Főleg neki. – sóhajtottam egyet, majd ezt mondtam:

- Utálom, ha igazad van! – Demi csak mosolygott, aztán észrevettük, hogy jön Chloe.

- Chloe, beszélhetnénk? – kérdeztem tőle. Bólogatott, majd bementünk az öltözőjébe.

- Nézd, sajnálom a tegnapit…

- Nick, én csak 1 valamit szeretnék tudni.

- És… mi az? – kérdeztem bizonytalanul.

- Mondd meg, hogy… kivel akarsz lenni? Őszintén!

- Figyelj… tegnap, Miley-nak szüksége volt valakire, mert nagyon rossz dolgok történtek vele mostanában, de… én veled vagyok, érted?! – végre mosolyra húzta a száját, majd közelebb jött, és megölelt.

Közben hallottuk, hogy kint a folyosón valaki kiáltotta a nevem.

- Ez Kevin. Megyek, de… néhány perc és jövök, oké? – mosolyogtam Chloe-ra.

- Rendben. – majd kimentem.

Miley szemszöge

Felkeltem, de már nem volt mellettem senki.

Bennem volt, azaz érzés, hogy mindenféleképpen beszélnem kell Nick-el. A tegnap estéről, és… rólunk.

Tudtam, hogy a stúdióban lesz, ezért miután megreggelizem, és helyreraktam magam, odamentem.

Sehol nem találkoztam senkivel, ezért arra gondoltam, hogy bemegyek az öltözőjébe, és ott megvárom.

Amikor beléptem az ajtón, egy olyan ember állt bent, akivel soha nem akartam volna többé találkozni. Chloe.

- Szia! – mosolygott, nagyképűen. 

- Nick, hol van? – kérdeztem tőle, olyan kedves hangsúllyal, ahogy csak tudtam. Ő, egyből rávágta:

- Semmi közöd hozzá!
- Rendben, akkor megvárom kint. – majd megfordultam.

- Ribanc. – ezt hallottam, pont miután megfordultam. Chloe jegyezte meg halkan. Megfordultam ismét, felé, majd ezt mondtam.

- Szerintem inkább te vagy a ribanc, ribanc! – és mit sem törődve vele, kimentem.

Kb. egy órát álltam ott, mire Nick, Joe és Kevin megjöttek. Odajöttek hozzám.

- Szia. – köszönt Nick – Jobban vagy már?

- Igen, de… beszélnünk kell.

- Rendben, gyere. – majd elmentünk a raktárba. A MI közös helyünkre.

- Szeretném még egyszer megköszönni a tegnap estét. És ne haragudj, hogy megkértelek, hogy maradj ott, de… tudod, Demi most nagyon elfoglalt, Selena pedig Európában van, és… szükségem volt valakire…

- Miley, semmi baj, Figyelj… én mindig itt leszek neked. Ezt megígértem, és megtartom. – majd egy pillanatig csend lett. Aztán ismét ő szólalt meg – Holnap megyünk tovább a turnén, de… hívj nyugodtan, ha bármi baj van… rendben?!

- Rendben. És köszönöm.

- Ezt már mondtad. – nevettem.

- Tudom, csak… annyira hihetetlen. Olyan sok rossz dolgot vágtam a fejedhez, és mégis itt vagy. – Nick csak mosolygott, s közben meghúzta a vállát. Ezután ismét csönd volt. Most én törtem meg.

- Akkor én megyek. Csak ennyit akartam. – Nick nem szólt semmit. Viszont teljesen a kijáratig ki kísért. Ott pedig egy öleléssel engedett el. 

,,Miley mindig nagyon fontos lesz neki!"

Nah, meghoztam az új részt. Ez szerintem, olyan átlagos. Romantikus, ,,fordulatos" stb stb. Kommenteljetek, lécci! Nagyon örülök neki, hogy mostanában mindig megvan a minimum 10 komment. Köszi mindenkinek.

Vicky

Nick szemszöge

Néhány hónappal később…

Együtt vagyok Chloe-val. Az elején minden jól indult.
Megbeszéltük, hogy egy ideig titokban tartjuk az egészet, mert nem akartam, hogy a média teljesen szétszedjen.
Chloe viszont mindenkinek elmondta. Ebből lett egy kis vitánk, de most már minden rendben van.
A srácokkal épp a stúdióba tartunk. Deminek segítünk az új albumában. Chloe, természetesen elkísért minket.
Amikor odaértünk, kiszálltunk a kocsiból. Már alig volt néhány méter a bejáratig. Chloe mégis hozzám bújt, és megfogta a kezem.
Mentünk a stúdió fele, folyosón. Egyáltalán nem is szóltunk egymáshoz.
Igazából nem ez az első ilyen eset. Valahogy, nincs meg köztünk a közös téma.
Valamiért, nem ugyanolyan, mint Miley-val…

Mi a srácokkal bementünk a stúdióba, Chloe pedig a saját dolgára.
Néhány órával később, kimentem az öltőzőnkbe, egyedül, öt üveg vízért. Kint a folyosón Brandie jött velem szemben. Lefele nézett.
- Szia, Brandie! – köszöntem neki, de nem köszönt vissza, csak elment mellettem, mintha nem is hallotta volna. Megálltam, és utána mentem. Megfogtam a kezét, megpróbáltam megállítani.
- Baj van? – kérdeztem, mire megfordult, és sóhajtott egy nagyot.
- Szia, Nick! Ne haragudj, csak… most beszéltem Miley-val, és teljesen ki van borulva…
- Miért? Mi baj van? – kérdeztem egyből, nem is hagytam, hogy Brandie folytassa.
- Hát, tudod, apu és anyu válnak. És tegnap adták be a válási papírokat. – először nagyon meglepődtem, aztán tovább kérdezgettem Brandie-t.
- De, eddig nem tudta Miley, hogy mi a helyzet?
- De. Apuék már említették, csak… Miley nem hitte, hogy tényleg ennyire el fog fajulni. És, ráadásul magát hibáztatja mindenért.
- Mi? Ennek semmi értelme!
- Én tudom, de Miley… hajthatatlan. – egy percre elgondolkodtam. Tudtam, hogy nem lesz jó, amit most akarok tenni, de nem érdekelt.
- Most hol van?
- Nick…- sóhajtott - nem ez a legjobb alkalom.
- Hol van? – kérdeztem újra, sokkal határozottabban.
- Amikor eljöttem, még az öltözőjében volt.
- Rendben. Kösz! – majd elindultam Miley öltözője felé. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a folyosón szembe jön velem Demi és Chloe. Chloe egyből odajött, és megölelt.
- Szia! – majd megcsókolt. – Hova sietsz ennyire?
- Sehova, én csak… Miley-hoz. – majd tovább mentem. Nem is figyeltem arra, hogy mit mondtak, miután eljöttem, de azt akaratlanul is hallottam, ami Demi mondott:
- Miley mindig nagyon fontos lesz neki! – majd elhúzta Chloe-t, aki eléggé szomorú és összetört volt.
De abban a pillanatban nem érdekelt semmi, és senki. Csak mentem, Miley öltözője felé.
Mikor odaértem, láttam, hogy az ajtó félig nyitva volt.
Kinyitottam teljesen. Miley nem volt bent.
Egy perc múlva már tudtam, hogy hol lehet.
A raktárban. Biztos voltam benne, hogy ott van.
Arrafele vettem az irányt. A ajtó ott sem volt bezárva. Bár azt megértem, hogy miért.
Mikor beléptem, egyből megláttam Miley-t.
Semmit nem változott ez alatt a néhány hónap alatt. Ugyanolyan gyönyörű, mint volt.
Járkált, föl és alá.
- Szia! – köszöntem neki. Megfordult. Egy picit, mintha meglepődött volna. Aztán visszaváltott a kemény stílusára.
- Mit akarsz itt? – kérdezte gorombán, közben letörölte a könnyeit.
- Csak, gondoltam megnézem, mi van veled.
- Remek. Láttad. Most már elmehetsz. – majd hátat fordított nekem. Közelebb mentem, olyannyira, hogy szinte már csak egy fél méter volt köztünk. Megérintettem a karját, de elrántotta. Majd összefonta, a mellkasa előtt.
- Miley, én csak segíteni akarok… - de nem hagyta, hogy befejezzem. Megfordult, és kiabálni kezdett.
- De nem kell. Nem érted, hogy nincs szükségem rád. Csak fogd fel, hogy… utállak. – és kitört belőle a sírás. Igazából, ennyire még nem láttam sírni. A vak is észrevette volna, hogy mennyi fájdalom, és düh van most benne, egyszerre.
Nem mentem el, csak ott álltam, és néztem. Rám nézett, ugyanúgy, sírva.
Közelebb léptem és megöleltem. Nem ellenkezett, sőt, szorosan magához ölelt.
A karjaimban is éreztem, hogy most annyira védtelen és összetört.
Minden összejött neki mostanában: a munka, a családja… én.
Ott öleltük egymást, kb. 5 perce. Aztán egy picit elhúzódtam, hogy rá tudjak nézni.
- Gyere. Hazaviszlek.
- Rendben. – válaszolta, olyan halkan, hogy alig lehetett hallani. Megfogtam a kezét, majd kimentünk.
A folyosón szerencsére nem találkoztunk senkivel.
Direkt egy hátsó kijáraton mentünk ki, hogy ne vegyenek észre a paparazzik.
A kocsiban nem szóltunk egymáshoz. Miley végig nézett kifele az ablakon. Kezei az ölében voltak.
Jobb kezemet rátettem az övére.
- Minden rendben lesz! – először a kezemre, majd rám nézett. Egy apró, erőltetett mosoly jelent meg a szája szélén. Majd megint az utat nézte, de kezeit nem vette ki az enyémből.
Megérkeztünk. Bekísértem.
Bent, leült a kanapéra.
Én, pedig csak ott álltam.
Miley ismét könnyezni kezdett, majd rám nézett és ezt mondta.
- Nem utállak.
- Tudom. – válaszoltam egy apró mosollyal a számon. Néhány másodperc múlva megfordultam. Mikor megfogtam a kilincset Miley hangja húzott vissza.
- Nick.
- Igen? – fordultam meg, újra.
- Kérlek… maradj itt! – nem szóltam semmit, csak leültem mellé.
Beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy hogy is volt ez az egész válás.

Már elég sok ideje voltam ott.
A kanapé egyik szélén ültem én, a másikon Miley.
Egy, két perce, elmentem a mosdóba. Mire visszaértem, Miley elaludt.
Körülnéztem és találtam egy lepedőt. Ráterítettem Miley-ra, majd vissza, leültem a kanapé másik végébe.
Pont, mire kényelembe helyeztem magam, felébredt. Körülnézett, mintha nem tudná, hol van.
Majd meglátott engem. Megfordult, és odacsúszott hozzám. Fejét a mellkasomra helyezte, majd a lepedővel betakart engem is.

Úgy aludt tovább. Néhány perc múlva én is elaludtam…

,,Én azt akartam, hogy harcoljon értem!"

Na, ismét egy új rész. Ez most kicsit rövid, de szerintem eléggé tartalmas. 

Nagyon remélem, hogy főleg a vége tetszeni fog nektek, ugyanis megpróbáltam minden érzését leírni Miley-nak, úgy, hogy ha valaki elolvassa, szinte ugyanazt érezze. Nem tudom mennyire sikerült. 8)

Kommenteljetek, lécci! Az utolsó néhány részben már megvolt a 10 komment, legyen meg itt is. Köszi!

Ja, és a képről is várom a véleményeteket, szerintem jól sikerült. Puszi, Vicky 

 Nick szemszöge

- Mit keresel itt? – szólalt meg, egy hosszú csend után.

- Téged. Nézd, nem akarom, hogy így érjen véget.

- Amikor megcsókoltad Chloe-t, akkor sem akartad?

- Ő csókolt meg engem, és nekem semmit nem számított, tényleg. – erre már nem szólt semmit. Odament a sminkes asztalához és elkezdett pakolászni. Közelebb léptem hozzá, és megfogtam a kezét. Nem akart rám nézni, azt akarta, hogy ne vegyem észre, hogy már majdnem sír.

- Szeretlek, Miley! Hogy mondjam, hogy el hidd?! – aztán végre rám nézett, és folytatta:

- Én elhiszem Nick, de ez nem elég! A szerelem nem elég ahhoz, hogy mindenen túl juss.

- De ha együtt vagyunk, akkor minden könnyebb.

- Nem, épp ellenkezőleg. Mindent csak megnehezítünk. Ezért… - és lenézett a földre. Kivette kezét, az enyémből, és mintha még jobban sírni kezdett volna, aztán vett egy nagy levegőt, és folytatta – én nem akarom ezt tovább. Nincs szükségem rád. És, már nem hiányzol. – egy pillanatra minden megállt.

Ez nem hasonlítható semmihez.

Ha valaki azt mondja neked, hogy már nem hiányzol neki, akkor eléggé el van rontva minden.

Miley, ott állt. Sírt. Aztán hátat fordított nekem, és ennyivel befejezte az egészet.

- Menj el, Nick! Kérlek! – nem tudtam mit mondani, egyszerűen, kisétáltam.

Hazamentem. Otthon a srácok már úgy vártak, hogy Miley-val érkezem. Nagy megdöbbenésükre senki nem volt velem. Senki.

Megpróbáltam haragudni. Vagy csalódott lenni, hiszen mégiscsak azt mondta nekem, hogy már nem hiányzok neki.

Mindenkinek igaza volt. Mindenkinek, csak nekem nem.

Én azt hittem, hogy Miley azóta is vár rám, és mindennél jobban hiányzom neki.

De nem. Legalább megtudtam az igazságot.

Megpróbáltam haragudni, de nem ment. Miley Cyrus, azaz egyetlen egy személy, akire nem tudnék, soha, semmiért haragudni.

Néhány nappal később…

Már a turnén vagyunk.

Remekül indult, és most is így van. Demivel és a Camp Rock 2 táncosokkal nagyon jól elszórakozunk.

Kivéve Chloe-val, aki még mindig neheztel rám. Vagy csak került. Igazából nem tudom.

A mai egy szerdai nap. Mi koncert-próbán vagyunk, ők pedig tánc-próbán.

Hamarabb befejeztük, mint amire számítottunk, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük a tánc-próbát.

Chloe is bent volt, természetesen.

Gyönyörű volt, még tánc közben is.

Tartottak egy 5 perces szünetet, addig ő a terem egyik sarkába ment, és egy üveg vízből kezdett inni.

Odamentem.

- Szia!

- Szia! - köszönt vissza, kicsit gorombán.

- Chloe, ne haragudj. Én csak… kérlek, adj nekem még egy esélyt. – erre egyből felnézett. Nem is tudom, miért mondtam.

Azt hiszem, hogy ennek is Miley volt az oka. El akartam felejteni, és tudtam, hogy Chloe biztosan el tudná ezt érni.  

- Ezt hogy érted? – szólalt meg végre, egy apró mosollyal a szája szélén. 

- Úgy, ahogy mondom. – mosolyogtam én is, majd Chloe odajött, és szorosan megölelt.

Miley szemszöge

Egy nap nem telt el úgy, hogy nem gondoltam volna rá. Folyton ő jár a fejembe.

Tudom, hogy eléggé csúnya dolgokat mondtam neki, de megbántott. És, ha csak egy pillanatra is, de azt akartam, hogy ugyanúgy fájjon neki, ahogy nekem.

Ráadásul azt hallottam, hogy együtt van Chloe-val, azzal az emberrel, aki miatt szakítottunk.  Egy hónap sem telt el, de ő neki már más van. Már más a fontos.

Ha rájuk gondolok, elfog a féltékenység, pedig tudom, hogy Nick már nem az enyém.

Rettenetes volt azt hazudni neki, hogy már nincs szükségem rá, és hogy már nem hiányzik.  

Igazából, én csak azt akartam, hogy ne menjen el, hanem addig álljon itt, amíg vissza nem kap. Hogy harcoljon értem. Hogy azt mondja, nem kell senki más. Hogy nem tud, és nem is akar mással lenni, ha nem lehet velem, ezért inkább egyedül marad.

Azt a Nick Jonas-t akartam, aki a raktárban megcsókolt. Azt, aki mellett gyönyörűnek érzem magam. Azt, aki hallja, amit mondok, akkor is, amikor nem mondok semmit. Aki a biztonságot jelentette nekem. Mikor azt mondta, „Kicsim, minden rendben lesz!” elhittem neki. Ő a hely, ahova futottam.

Azt a Nick Jonas-t, akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem. Szeretek. És szeretni fogok, Most és Mindörökké…      

,,Válassz kettejük közül!"

  Nick szemszöge

Egy hete ennek az egésznek.

A srácokkal éppen a Disney felé tartottunk, hogy leforgassuk az utolsó Jonas epizódot.

Igazából semmi nem ment úgy, mint azelőtt. Valahogy mindent elrontottam. Mármint, teljesen olyan voltam, mint egy kezdő, a színészetben, a gitározásban. Még az éneklés sem úgy ment, mint régen.

Ennyire rossz passzban, még soha nem voltam.

Joe és Kevin kértek egy 15 perc szünetet a forgatáson, hogy beszéljenek velem.

- Gyere, haver! – veregette meg Kev a vállam, majd elindultunk az öltözőnk felé. – Még mindig Miley a baj?

- Nem tudom! Azt hiszem. – sóhajtottam.

- Nézd Nick! – szólalt meg Joe. - Két választásod van. Az egyik: hátat fordítasz, és tovább állsz. Minden erőddel arra törekedsz, hogy ne érdekeljen. És máshol keresed a boldogságot.

- Vagy? – néztem fel Joe-ra, de helyette Kevin válaszolt.

- Vagy harcolsz érte, és nem engeded el.

- De hát már elment…

- Úgy értem, hogy a szívedből nem engeded el. – Joe és Kev szavai nagyon nagy hatással lettek rám. Azt is tudtam, hogy gondolkodás nélkül a másodiknál döntöttem voltam. – De valamit tenned kell, mert ez így nem mehet tovább! – folytatták.

- Tudom… csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá.

- Idővel rá fogsz jönni! – veregette meg Kev ismét a vállam, majd mindketten elmentek. Én még mindig ott álltam egyedül a folyosón. Elmélkedtem.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy a folyosón szembe, Chloe tart felém.

- Szia Nick! – köszönt. – Nézd, sajnálom, ami Miley-val történt.

- Nem. – vágtam rá, egyből. – TE nem sajnálod. Miért kellett megcsókolj, Chloe?

- Gyere, ezt ne itt beszéljük meg. – és megfogta a kezem, majd behúzott az öltözőjébe. Mikor bent voltunk bezárta az ajtót, és hozzákezdett: - Nézd, ha már ennyire rátértünk az őszinteségre, akkor elmondom, hogy nem. Tényleg nem sajnálom. Sőt, örülök annak, hogy már nem vagytok együtt.

- De hát miért? Nem értelek.

- Nick, tetszel nekem!

- Mi?! – ráncoltam össze a szemöldököm.

- Igen. Már az első perctől, amikor megláttalak. – s elkezdett közeledni. Már teljesen ott állt előttem, és két kezét az arcomra helyezte.

- Ne csináld ezt. Én Miley-t szeretem.

- De ő nem szeret téged. Nem ment volna el, ha szeretne.

- Miattad ment el. Azért mert te megcsókoltál.

- Nick, először is, a csókhoz két ember kell, másodszor: egy jól működő kapcsolat szétrombolásához nem elég egy harmadik.

- Minden rendben volt, amíg te nem kerültél a képbe.

- Nem hiszem el. Miley nem becsült meg téged. Ellentétben velem. – és ismét megcsókolt. Rövid csók volt, majd utána folytatta – Adj nekem egy esélyt. Hidd el, hogy én jobban szeretlek, mint Miley valaha. – és ismét megcsókolt. Nem egyből, de elhúzódtam.

- Nem tehetem ezt. – Chloe levette a kezeit az arcomról, majd elindult kifele. De az ajtó előtt még megfordult, és ezt mondta.

- Akkor ülj itt, és légy szomorú egy olyan ember miatt, akit már egyáltalán nem érdekelsz. – majd végleg kiment. Bár nem akartam hinni abban, amit mondott, mégis legbelül tudtam, hogy igaza van. Csak éppen magamnak sem akartam beismerni.

Tudtam, hogy elment. Azért, mert megbántottam. Újra, pedig megígértem, hogy nem teszem.

De azt szintén tudtam, még a legszörnyűbb napjaimban, vagy óráiban is, hogy egy nap visszajön, és újra boldogok leszünk.

Mindenről elment a kedvem. Bár nem mintha eddig lett volna.

Még 5 perc volt a szünetből, addig én ellógtam.

Hazaértem, és bent a szobámba ücsörögtem.

Néhány óra múlva Joe és Kevin is hazajött.

- Hol voltál, tesó?

- Eljöttem.

- Csak úgy eljöttél a forgatásról?

- Igen. – válaszoltam Kevinéknek lehangoltan. Odajöttek és leültek mellém az ágyra.

- Nézd, találkoztunk Chloe-val, és elmesélt mindent.

- Minden mindent?

- Igen, minden mindent. A csókot, és hogy mit beszéltetek. Szerintünk, van abban igazság, mait mondott. És, tudod, tényleg látszik rajta, hogy szeret. És hogy boldoggá akar tenni.

- Tehát szerintetek adjak egy esélyt neki?

- Szerintünk, válassz kettejük közül.

- Köszi, srácok! Ti vagytok a legjobbak!

- Ezt tudjuk! – mosolygott Joe, mire végre egy picit elnevettem magam. Aztán mindketten kimentek.

Ismét csak gondoltam. Azon, amit a testvéreim mondtak. Válasszak. Igazából mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya.

Döntöttem. Már tudom, hogy ki az, akivel lenni akarok.

Lementem a nappaliba. Joe és Kev is ott volt. Kapcsolgatták a tv-t.

- Srácok, döntöttem!

- És kit választottál?

…

A kocsimban ültem. Vezettem. Közben néhány kedves emlékre gondoltam, amit vele éltem át.

Néhány órával később már egy öltözőben ültem. A tükör előtt.

A tükörre díszként, fel volt ragasztva néhány kép. Az egyiken én voltam. Ez nagyon sokat jelentett a számomra.

Egy félórával később nyílt az ajtó.

Bejött, becsapta az ajtót, és nekidőlt. Fáradt volt. Aztán végre rávette magát, hogy elmozduljon az ajtótól. Egyenesen a tükör felé tartott. De csak lefele nézett.

Aztán végre észrevett. Hirtelen már nem is volt olyan fáradt. Inkább meglepett.

Én nem mozdultam. Ott ültem a székben, és néztem őt a tükörben.

- Nick?! – „a szem a lélek tükre” Ez nála kétszer jobban érezhető, mint bárki másnál. Annyira meglepődött, egyáltalán nem számított rám. Mégis valahol mélyen, a szemében, azt éreztem, hogy örül annak, hogy itt vagyok.  

- Szia… Miley!

,,Ne kérj tőlem olyat, amit te sem akarsz!"

 Hamar összegyűlt a 9 komment... (bár tudom, hogy nem 9 embertől, hanem volt aki kettőt is írt, de azért örülök, hogy ennyire érdekel) 8)

A képről: ezt most nem én csináltam. Mivel ilyen gyorsan fel kellett raknom az új részt, így nem volt időm képet csinálni.

Valaki az előző résznél a kommentjében kérdezte, hogy mi van azzal a képpel, aminek egy kisebb részletét már láthattátok.. na hát arra várni kell egy picit, ugyanis a képeket mindig úgy csinálom, hogy menjen a témához, és az viszont most nem megy ehhez/ezekhez a témához.

Remélem ez a rész is tetszik... és hogy itt is ömleni fognak a kommentek! 8)8)8) Vicky

Miley szemszöge

- Kérlek, hallgass meg! Chloe-val szakítottak, és el volt keseredve, és… megcsókolt, de nem jelentett semmit!

- Nick! A csók mindig jelent valamit! Miért csókoltad vissza? Miért?

- Én csak…

- Te csak mi? Te csak megint hazudtál nekem!

- Nem, én csak… kérlek, bízz bennem, és higgy nekem, amikor azt mondom, hogy csakis téged szeretlek.

- Nem! Többé már nem bízok benned, és nem hiszek neked! Menj vissza Chloe-hoz, és mond azt neki, hogy vele leszel, örökre! Mondd azt neki, hogy csakis őt szereted… mert engem már nem érdekel! – majd, sírva hátat fordítottam.

- Csak adj egy esélyt!

- Hány esélyt adjak még?! – kiabáltam, s közben visszafordultam. Akaratlanul is észrevettem, hogy Chloe az öltözője ajtajába áll, és néz minket. Nem szóltam semmit, csak elmentem Nick mellett, Chloe-hoz, és arcon vágtam.

Nem éreztem ettől jobban magam, de egyszerűen ez kellett…

A szobámban ültem. Töprengtem. Ezt csináltam kb. 3 napja. Annyian hívtak, hogy menjek ide, meg oda, de én egyikre sem válaszoltam.

Lenéztem a kezemre, és megláttam a gyűrűt. Az eljegyzési gyűrűt, amit ő adott nekem. Újra sírni kezdtem.

Tudom, hogy az, lett volna a legtisztább, ha leveszem, de nem akartam. Akármit is tett, akkor is őt szeretem. 

De megbántott. Tényleg megbántott. És ezt nem tudom elfelejteni. Nem megy. Becsukom a szemem, és az van előttem, ahogy csókolóznak.

A turnét lemondtam. Felhívtam Nick apját, és megmondtam neki, hogy nem megyek velük, hanem egyedül. Viszont akkor egy héttel előbb, szóval 2 nap múlva megyek. Már készülődnöm kellett volna, de nem akartam. Semmihez sem volt kedvem.

Bekapcsoltam a mobilom, mert már tegnap kikapcsoltam, hogy ne hívjanak.

Miután bekapcsolt ez a hang fogadott:”Önnek 47 nem fogadott hívása van!”

Megnéztem, és mind a 47 Nick volt.

Persze, hogy ezt is telefonon akarja megbeszélni.

Mit is vártam…

2 nappal később…

Itt az idő.

Indulnom kell a turnéra. Örültem neki, mert legalább végre elvonja majd valami a figyelmemet.

Pakoltam befele a bőröndömbe. Egy kép került a kezembe, az éjjeli szekrényemről. Nick volt rajta.

5 perce, csak fogtam a kezemben, és néztem. Nem tudtam, hogy mit tegyek vele. Végül elraktam a bőröndömbe.

- Kicsim! Gyere! Indulnunk kell! – szólt be anyu. Erre a turnéra most csak ő jön, mert apunak megmondtam, hogy maradjon itt, és legyen többet Noah-val és Braison-nal.

Lent elbúcsúztam mindenkitől, majd beültünk a kocsiba anyuval.

Elmentünk egy elzárt parkolóba, ahol a turné buszom állt.

Bemutatkozott a sofőr, majd bepakolta a cuccunkat. Addig mi körbenéztünk a buszban. Elképesztő belülről. Minden van benne, ami kell.

Később felszállt a sofőr is.

- Indulhatunk? – anyu is rám nézett.   

- Igen. Induljunk. – majd leültem. Néztem kifele az ablakon. Egy perc sem telt el, a busz megállt.

- Mi a baj? - kérdeztem anyut, de addigra a buszos is hátrajött.

- Valaki… azt hiszem, hogy szeretne beszélni veled. – mondta nekem, majd odahívott, és kinyitotta az ajtót.

Nick állt kint.

Odamentem hozzá, de nem szóltam semmit.

- Szia! – ennyit nyögött ki először. Nem köszöntem neki vissza, csak néztem őt, dühösen, és csalódottan. – Miley! Kérlek… kérlek, ne menj el! – könyörgött, s közben megfogta a kezem. Én, mintha valami szúrós növény ért volna a kezemhez, gyorsan elvettem.

- Nick, ne kérj tőlem olyat, amit te sem akarsz! Ne kérd tőlem, hogy menjek hozzád! És ne kérd tőlem, hogy maradjak itt… mert nem fogok!

- Ne taszíts el magadtól újra, kérlek!

- Újra? – ráncoltam össze a szemöldököm, mert nem értettem, hogy mire gondol.

- Igen. Amióta ismét együtt vagyunk, folyton az érzem, hogy vársz arra, hogy eltaszíts magadtól!

- Remek. Megcsókolod azt a ribancot. És én taszítalak el magamtól!? – és kitört belőlem a sírás. Egyik táskám ott állt a buszban. Bementem, és kivettem belőle egy cd tartót.

- Ha annyira el akarlak magamtól taszítani, akkor miért vettem meg az összes alkalommal minden átkozott albumot, amivel csak találkoztam az elmúlt két évben?! – kiabáltam, miközben megmutattam Nicknek az a temérdek Jonas Brothers cd-t, amit megvettem, mert tudtam, hogy ő a dalaiban adja ki magát igazán. – When You Look Me In The Eyes!? – és odadobtam neki egy albumot. – Sorry?! – és egy újabbat. – Stay?! – és még egyet. – Azt kívánom, bárcsak sosem írtad volna meg ezeket, a dalokat, mert nem is gondoltad őket komolyan! - a fejét lesütötte, és csak a földet nézte. 

Egy kicsit lenyugodtam. Közelebb léptem hozzá, és a kezeimet az arcára helyeztem.

- Így töltöttem az elmúlt néhány évet! Vágytam rád! De most… - s közben lassan odahajoltam, és megpusziltam az arcát, majd ezzel fejeztem be – viszlát, Nick! – aztán megfordultam.

- Kérlek… könyörgöm! Ne menj el! – halottam a hangját. Éreztem, hogy nagyon erősen visszatartja a sírást.

- Sajnálom! – válaszoltam halkan, majd sírva, visszaszálltam a buszra. – Menjünk! Most! – kiabáltam a sofőrnek, aki erre egyből elindult. Az ablaknál még visszanéztem. Nick ugyanúgy állt ott, mint ahogy otthagytam…