,,Sosem fog elmúlni!"

  

Meghoztam az új részt... remélem, hogy olyan izgalmas, amilyenre terveztem. Rajtatok áll, hogy milyen gyorsasággal tegyem fel a következő részt, mert (csak úgy szólok) már az is megvan... 10, vagy minimum 9 komment és azonnal felrakom a következő részt!!

Másnap reggel ismét úgy keltem fel, hogy Nick nem volt mellettem. Vártam néhány percet, addig lustiztam egy picit.

Nem sokkal később Nick lépett be az ajtón, egy tálcával a kezében. A tálcán a reggeli volt, és egy szál vörös rózsa.

- Jó reggelt, kicsim! – oda jött, leült mellém, a tálcát lerakta az ölembe, és adott egy puszit az arcomra. – Jól aludtál? – én viszont nem tudtam válaszolni. Szóhoz sem jutottam, mert erre az egy dologra nem számítottam. Nem várt sokat, hogy válaszoljak, hanem folytatta – Figyelj, beszéltem apuékkal, és szóba hoztam azt is, hogy mivel neked most jelent meg az új albumod, így jöhetnél… szóval, nagy dobás lenne egy Jonas Brothers-Demi Lovato-Miley Cyrus turné, és legalább mi is többet lehetnénk együtt, tehát… ha úgy alakul, lenne kedved velünk jönni a turnéra? – ezzel nem segített sokat, hogy meg tudjak szólalni. Végül csak ennyi jött ki a számon:

- Ez most komoly?

- Teljesen.

- Persze, hogy megyek! – majd megöleltem, olyan szorosan, ahogy csak tudtam. – De, ezt hogy intézted el?

- Nem volt könnyű, és még nem biztos, de… nagyon remélem, hogy összejön. – akkora mosoly keletkezett az arcomon, hogy még én sem láttam ilyet. Ismét megöleltem, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Annyira édes, és aranyos tőle, hogy ezt megtette.

- Szeretlek! – mondtam, mélyen a szemébe nézve.

- Remélem is! – vágott egy mosolyt. Aztán összekulcsolta a kezét az enyémmel. Azzal a kezemmel, amin a gyűrű van. Mindketten arra szegeztük a tekintetünket. Sokáig csak a gyűrűt néztük, és nem szóltunk semmit.

Majd Nick szólalt meg először.

- Most viszont be kell, menjek a Disney-hez. Aztán meg lesz egy csomó interjú a turnéval kapcsolatban. Például este 8-kor, megyünk David Letterman műsorába. 

- A mai napom nekem is tele van. Sajnos. – sóhajtottam. – De David-hez el tudlak titeket kísérni.

- Az klassz! – mosolyodott el Nick. Aztán én is elkészültem, majd mindketten elindultunk. Nem egy kocsival, mert nekem egy interjú helyszínére kellett mennem, Nick pedig a Disney-hez ment.

Az interjúra elkészülni, aztán végig csinálni egy egész örökkévalóságnak tűnt, de nem voltam elfáradva a végén. Viszont mehettem a Hannah Montana-t forgatni, úgyhogy ennek a napnak sem volt vége.

Ahogy odaértem, gyorsan bementem, hogy ne tudjanak fényképezni a fotósok. Bent keresgéltem Nicket, de sietnem is kellett, mert már így is késésben voltam.

Nem találtam sehol, se, őt se Joe-t vagy Kevin-t.      

Bementem a forgatásra. Már mindenki ott volt, és rám várt.

Kb. 4 óra hosszát, forgattunk, és már mindenki fáradt volt. A végén a rendező odahívott mindenkit, és elmondta, hogy már csak 4 rész van hátra az utolsó epizódig, vagyis a végéig.

Igazából engem most semmi sem tudott elszomorítani, de azért rossz volt belegondolni, hogy néhány nap, és vége a forgatásnak.

Kimentem az öltözőmbe. Átöltöztem, majd kocsival hazaviharoztam.

Otthon ledobtam mindent, befeküdtem a kanapéra, és elaludtam.

Amikor kinyitottam a szemem, és rápillantottam az órára már 8 volt. Gyorsan felugrottam, és felmentem a szobámba átöltözni. Mikor kész voltam, kisminkeltem magam, hogy úgy nézze ki, mint egy ember.

Már teljesen kész voltam, szóval gyorsan kimentem a kocsimhoz, és irány a műsor.

Mikor odaértem, Nick, Joe és Kevin már ott ültek a műsorvezető, David Letterman mellett.

Egy ideig nem láttuk egymást Nickel, de aztán végre lepillantott, és meglátott. Mosolygott, és intett egyet, feltűnés nélkül. 

„Nick, minden újság címlapján Miley Cyrus-sal szerepeltek. Bár minden újság mást ír: összeköltözés, eljegyzés, szakítás, vagy, hogy egyáltalán nem is vagytok együtt. Tisztáznál itt mindent?”

Joe, Kevin és mindenki Nickre szegezte tekintetét. Ő pedig csak mosolygott. Aztán rám nézett. Én, pedig csak visszamosolyogtam rá.

„Az igazság az, hogy igen, együtt vagyunk Miley-val, de a testvéreimmel együtt, sohasem szoktam nagyon kiteregetni a magánéletem. Amiről kell tudniuk a rajongóknak és a sajtónak, az tudják. Úgy gondolom, hogy a többi a mi dolgunk.”

David még kérdezgette erről a dologról, de Nick nem tért el a válaszától, aminek nagyon örültem. Én sem akartam, hogy mindent tudjanak rólunk.

Miután vége lett az interjúnak lejöttek Nickék. Odamentem és megöleltem, üdvözlésképpen.

- Bocsi, hogy késtem. – mondtam közben.    

- Semmi baj. – hallottam lágy hangját.

Hazamentünk, de egyből, mindketten az ágynak vettük az irányt. Hosszú nap volt a mai, ráadásul a holnapi sem lesz rövidebb.

Át sem öltöztünk, csak lefeküdtünk az ágyra, és aludtunk.

Reggel szinte egyszerre keltünk fel. Elkészültünk, aztán megreggeliztünk. Mindvégig egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz, és ez elég rossz volt.

- Mennem kell! – pillantott Nick az órájára. – Vigyelek el?

- Igen. – válaszoltam lehangolóan, majd elindultunk a kocsijához.

Útközben sem szóltunk egymáshoz. Majd végre Nick megszólalt.

- Baj van?         

- Ami azt illeti, igen. Kezdünk elhidegülni egymástól, nem gondolod? Tegnap este, és ma reggel sem szóltunk egymáshoz. – pont mire a mondatom végére értünk, megérkeztünk a parkolóba. Nick nem szólt semmit, csak figyelte azt, hogy hol van szabad hely. Mikor végre megállt, felém fordult, kezét becsúsztatta a hátamhoz, majd gyengéden odaszorított magához és megcsókolt. A csók után az arcomra adott egy puszit, és ezt mondta

- Nézd, tegnap fáradt voltam, de ez nem azt jelenti, hogy kezdünk elhidegülni egymástól, oké? Csak bízz bennem, és hidd el, hogy örökre szeretni foglak! Ez sosem fog elmúlni.  – mint mindig, most is sikerült megnyugtatni. Befele, már úgy, mint régen, kézen fogva, széles vigyorral mentünk.

Bent a folyosón találkoztunk Demivel és Joe-val, akik nagyon jól elvoltak egymással.

- Sziasztok! – köszöntem oda, majd megöleltem Demit és Joe-t is.  

- Hello! – mosolygott Demi, ahogy mindig. – Látom, már minden rendben. – súgta oda nekem, amikor megöleltem.

- Igen, teljesen! – mosolyogtam én is, majd odabújtam Nick-hez. Ott beszélgettünk négyen, majd láttuk, hogy Chloe jön.

- Szia Chloe! Mi újság? – köszönt Nick, de Chloe nem válaszolt, csak elment mellettünk, és próbálta eltakarni, hogy sír. Mi csak néztük, majd amikor teljesen eltűnt a folyosóról, Nick megszólalt.

- Utána megyek, megnézem, hogy mi a baja. – de megfogtam a karját, és visszahúztam.

- Ne, Nick!

- Miley, ő a barátom! Csak megnézem, hogy mi van vele! – majd megpuszilt, és elment Chloe után. Én pedig próbáltam ugyanolyan nyugodt maradni, és beszélgetni tovább Demi-ékkel.

Nick szemszöge

Utána mentem, de már nem láttam a folyosón. Biztos bement az öltözőjébe – gondoltam.

Nem kopogtam, csak benyitottam, lassan. Ahogy gondoltam, bent volt, és sírt a sminkes asztala előtt.

- Szia. – majd behajtottam az ajtót. – Mi a baj? – kérdeztem tőle, halkan.

- Semmi. – válaszolta, kissé gorombán.

- Ugyan, látom, hogy van valami – közben egy picit közelebb mentem. – Szóval?

- Szakított velem a barátom. – nyílt meg végre.

- Miért?

- Mert nincs elég időm rá. – válaszolta egyből, s ezzel csak még jobban sírni kezdett.

- Nézd, hidd el… ő veszített többet. – mire Chloe egy pici mosolyra húzta a száját. Felállt és a karjaimba borult, én pedig, mint egy barát, szorosan átöleltem. – Nyugodj meg! – majd elhúzódott. Mosolyogni akartam, de akkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. Chloe megcsókolt. És fogalmam sincs, hogy miért, de… visszacsókoltam. 

Utána, amikor észbe kaptam, gyorsan elhúzódtam.

Éreztem, hogy valaki néz minket. Biztos mindenkinek van ilyen érzése időnként, hogy egy személy csak őt nézi. Én is ezt éreztem. És igazam volt.

Oldalra néztem, ugyanolyan megilletődött arccal, és Miley-t láttam meg, amint az ajtóban áll, és a könnyeivel küszködik.

Aztán gyorsan letörölte, és elindult kifele, futva.

- Miley! – futottam utána. Ő viszont, mintha meg sem hallotta volna. Mikor végre utolértem, megfogtam a kezét, és megfordítottam. Ő viszont kihúztam az övét, az én kezemből.

- Ne érj hozzám! – ahogy rám nézett… úgy nézett rám, ahogy még senki. Fájdalom, düh és csalódottság áradt a szeméből egyszerre...

„Élj a jelenben, és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá.”

Végre meghoztam a legújabb részt. Tényleg sajnálom, hogy ennyit kell várnotok, de egyszerűen nincs időm. Viszont most volt, úgyhogy megírtam, és megcsináltam a képet. Ez egy nagyobb képből van kivágva, amit szintén én csináltam. Majd a következő részhez láthatjátok a teljes képet. 
Ebben a részben leginkább az elején észrevehetitek, hogy eléggé költőin fogalmazok. xD Nem tudom miért, egyszerűen rám jött. Elolvashatjátok ez elején az egyik kedvenc idézetemet is. A másik nagy kedvencemet még a 9. részben láthattátok. Remélem tetszik ez a rész is, és hogy kommenteltek. Még mindig ti vagytok a legjobban! 8D Vicky

 - Úgy szeretnék így maradni… - szorított magához Nick, miközben a fejem a mellkasára helyeztem.

- Jó lenne… - helyeseltem mosolyogva. Mostanra teljesen elfelejtettem az egész veszekedést, már nem is érdekelt. Csak az, hogy Nickel lehetek. És az, hogy hallom, ahogyan azt mondja, hogy ő is így akar maradni, az, valami leírhatatlan érzés.

Ahogy ott feküdtünk az ágyon, egyáltalán nem gondoltam sem a múltra, sem a jövőre. Nem érdekelt, hogy min vesztünk össze egy hete, vagy egy órája, és nem érdekelt, hogy néhány hónap múlva turnézni megy.

Eszembe jutott egy Scott Taylor idézet, ami pont ide illett.  

„Ne tekints hátra, ne vájkálj a múltban, mert, ami elmúlt, az elmúlt. És ne aggodalmaskodj a jövőd miatt, mert az messze van. Élj a jelenben, és tedd olyanná, hogy érdemes legyen visszaemlékezni rá.”

Igen. Én is ezt akarom. A jelennek élni. Nick Jonassal. Nick Jonassal, akit tényleg, mélyen, a szívemből szeretek.

Tudom, hogy sok rossz dolgot tettem eddig, sok rossz döntést hoztam, és hogy fogok is, de ha ránézek erre a srácra itt mellettem, akkor egyfajta megváltást látok.

Egy olyan embert, aki nem abból ítél meg, amit a magazinokban olvas, hanem amit bennem lát. Amit bennem érez. És nekem ennyi elég. Ha az egész világ rosszat gondolna rólam, de ő nem, nekem már az elég lenne.

Tudom, hogy nem vagyok egyedül. Érzem, hogy amikor majd minden darabokra hullik, ő akkor is itt lesz mellettem.

Egyszerűen minden, de tényleg minden rendben van.

Nick megtörte ezt a hosszú csendet.

- Min gondolkodsz?

- Rólad. – s közben felnéztem rá – Hogy mennyire boldoggá tudsz tenni. – Nick csak mosolygott. Aztán ezt mondta kissé nevetve:

- Én pedig azon, hogy szerintem egész életemben nem mosolyogtam, annyit, mint amióta újra együtt vagyunk. – én is nevettem vele. Aztán véletlenül rápillantottam az órára.

- Váó! Már hajnali fél kettő. – Nick is ránézett az órára, de ő ugyanolyan nyugodt maradt, majd ezt mondta:

- Hát igen, mert valakinek – közben rám mutatott – este fél tizenegykor volt kedve kint az esőben fogócskázni. – mire én rányújtottam a nyelvem, de utána nem bírtam ki, hogy ne nevessek.

- Szerintem most már aludni kéne, mert holnap nekem korán kell kelni. Megyek forgatni az új klipemet.

- A Who Ons My Heart számodnak, igaz?

- Honnan tudod? – húztam fel a szemöldököm.

- Attól, hogy szakítottunk, én figyelemmel követtelek. – mosolygott, mire én is mosolyra húztam a számat, és megkérdeztem:

- Nem akarsz elkísérni?

- A holnapom pont szabad, szóval persze.

- Klassz. – majd megpusziltam. – De most már tényleg aludjunk.

Bár én sem, és ő sem volt álmos, azért kellett volna, mert nem fogunk tudni reggel kikászálódni az ágyból

Nick el is hallgatott… egy ideig.

- Miley, már alszol?      

- Még nem. – sóhajtottam. Gondoltam, hogy biztos csak egyszer megkérdezte… de nem.

- Miley, fent vagy még? – súgta oda.

- Már igen. – sóhajtottam újra. – Nick, csak aludj! Holnap nem fogsz bírni, felkelni.

- Én mindig felbírok.

- Oké, majd holnap meglátjuk. – aztán végre elhallgatott. De csak egy ideig.    

Ezt csinálta kb. 15 percen át. Már eléggé kiakadtam, mégis csak nevettem rajta. Végül megunta és elaludt.

Reggel, most volt először, hogy én keltem fel hamarabb. Fél hét volt. Fel akartam ébreszteni őt is, de olyan édesen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, felöltöztem, majd lementem a konyhába. Már hét óra volt, mire megreggeliztem, és akkor eldöntöttem, hogy akármilyen aranyos is, felkeltem Nicket, mert elkésünk.

Felmentem a szobába, odamentem az ágyhoz, leültem mellé, és megpusziltam a száján. Erre egyből kinyitotta a szemét.

- Jó reggelt!

- Neked is! – mondta egy ásítás közben. Majd a másik oldalára fordult, és aludni akart tovább.

- Na, nem alszol tovább! Elkésünk. Gyerünk! – mondtam, közben ráültem a lábára. Ettől persze nem tudott tovább aludni, ezért felállt, és bement a fürdőbe. Ott volt egy 15 percig, majd végre kijött. Kint már teljesen olyan volt, mint délután. Eléggé fitt. Odajött, kezeit a derekamra helyezte, majd megcsókolt.

- Ezt már szeretem! – mosolyogtam rá a csók után.

Aztán kézen fogva, mint mindig, elindultunk kifele. Kint a paparazzik startra készen vártak. Odaviharoztak hozzánk, és kérdezgettek. Mi, most is, egyikre sem válaszoltunk, csak beszálltunk Nick kocsijába. Még beugrottunk egy kávéért a Starbucks-ba, majd elindultunk a helyszínre, ahol majd a klipet forgatjuk. Ez egy hatalmas nagy, Amerika egyik legnagyobb kastélya volt.

Gyönyörű, kívülről-belülről, de nem volt túl sok időm nézelődni, mert mennem kellett átöltözni. Néhány furgon állt kint, és a legelső volt az enyém. Nickel bementünk. Ő leült, én pedig átöltöztem.

Majd mindketten átsétáltunk a kastélyba. Nick megállt a kamerák mögött, én pedig ráfeküdtem egy ágyra, és énekeltem a dalt…

Már kb. 5 órája, csak forgatunk. Nick mindvégig ott volt. Már csak egy jelent volt, ahol táncolok a tömegben, és közben persze éneklek. 

Ennél a résznél arra gondoltam, hogy lehet jobb lett, volna nem meghívni Nicket, mert itt néhány sráchoz kellesz, dörzsölődjek tánc közben. De biztos megérti majd.

Másfél óráig ezen az egy jeleneten dolgoztunk, és végül kész lett. Már nagyon örültem neki, mert a tegnap este után kicsit fáradt lettem.

A végső simítások után odamentem Nick-hez.

- Na, hogy tetszett?

- Nagyon klassz lett, tényleg! Az utolsó jelenet a kedvencem…

- Tudod, hogy csak a klip kedvéért táncoltam úgy?!

- Persze, tudom. – mosolygott, de most sem tudtam leplezni, hogy ez egy kényszer mosoly.

- A mai nap többi részében a tied vagyok. – majd dőltem odafele, hogy megcsókoljam, de ő elhúzódott.

- Az a helyzet, hogy nekem mennem kell egy interjúra.

- Akkor elkísérlek. – vágtam rá egyből, mire Nick, ugyanilyen gyorsasággal ezt válaszolta:

- Nem. Nem kell! Hazaviszlek, és aztán megyek. – válaszolta, majd kiment a kocsijához.

Én még elmentem a furgonba felöltözni, közben csak ezen járt az eszem. Nem értem, hogy miért haragudott meg ezért. Hisz ez csak egy klip. Na mindegy, arra gondoltam, hogy majd úgy is lenyugszik.

Kimentem. Láttam, hogy már a kocsiban ült. Odamentem, és beültem mellé. Meg sem szólalt, csak beindította a kocsit, és hazafele vette az irányt. Annyira rosszul éreztem magam az úton. Akaratlanul is bántott ez az egész.

A ház előtt nem állt meg, hanem behajtott, hogy a paparazzik ne rohamozzanak meg. Bent már teljesen megállt.

Hezitáltam, hogy most mit tegyek, vagy mondjak. Aztán arra jutottam, hogy odadőltem, és adtam neki egy puszit az arcára. Nem csinált semmit, rám sem nézett. Éreztem, hogy tényleg bántja ez az egész.

- Akkor, este visszajössz? – kérdeztem, kicsit zavartan.    

- Nem tudom. Nem hiszem. – válaszoltam, s közben egy szempillantást sem vetett rám.

- Mindent értek. – válaszoltam, majd makacsul, egy szó nélkül kiszálltam a kocsiból. Az ajtónál visszanéztem, de Nick meg sem állt, csak gyorsan kihajtott.

Bementem az ajtón, és leültem a kanapéra. Ránéztem a gyűrűmre, és egyből az a gondolat hasított belém, hogy ha most egy kis dolgon összeveszünk, vagy megharagszik, akkor mi lesz velünk később?

Ott maradtam a kanapén, és kapcsolgattam a tv-t. Vártam Nicket. Tudtam, hogy ezt az interjú-dumát csak kitalálta, de bíztam benne, hogy hátha visszajön. Este kilenc volt már, de Nick sehol. Beletörődtem, hogy nem jön vissza. Ma biztos nem. Felmentem a fürdőmbe, és lezuhanyoztam. Majd pizsamára öltöztem, és befeküdtem az ágyamba. Nem nagyon tudtam aludni, de azért lekapcsoltam a lámpát, hátha elalszok.

Egyszer csak hallottam, hogy valaki a nevemen szólít, halkan, szinte suttogva. Megfordultam, és láttam, hogy Nick jött be, az ajtón. Mosolygott. Nem szóltam semmit, csak visszamosolyogtam. Odajött, mire én felültem. Még mindig csend volt, és ő még mindig mosolygott. Közelebb dőlt, annyira, hogy homlokát az enyémhez érintse.

- Sajnálom.

- Ne, nem érdekel. – majd megcsókoltam. A csók közben mindkét kezemet az arcára helyeztem.

- Nem lesz több ilyen, megígérem! – súgta oda nekem.

Majd odabújt mellém a takaró alá, és kezével átkarolta a derekam.

,,Veled akarok lenni, nem vele!"

Láttuk, hogy apu nincs itthon, így felmentünk a szobámba. Igazából jobb is volt, hogy neki még nem kellett elmondanunk.

Én mentem elől, fülig érő szájjal, közben egy pillanatra sem engedtem el Nick kezét. Az ajtónál hátrafordultam, és megcsókoltam.

- Annyira boldog vagyok! – sóhajtottam, miután beértünk. Nick mosolygott, de ahogy ránéztem, láttam, hogy ez egy ilyen kényszer mosoly.   

- Mi a baj? – majd szorosan odabújtam hozzá.

- Semmi. – hallottam a válaszát. Nem néztem rá, de mégis tudtam, hogy nem mond igazat.

- Ugyan, látszik rajtad, hogy nyomaszt valami. – néztem fel rá.

- Tényleg nincs semmi. – vágott megint egy kényszer-mosolyt.

- Na jó, ha nem akarod elmondani… - és úgy tettem mintha megharagudtam volna, majd leültem az ágyra. Nick odajött, és leguggolt elém, majd nevetve ennyit mondott.

- Miley, tényleg nincs semmi, csak fáj egy kicsit a fejem. – visszamosolyogtam, majd ledőltem hozzá, és adtam egy puszit a homlokára. Aztán Nick jobb kezét az arcomra helyezte.

- Szeretlek. – mire én még nagyobb mosolyra húztam a számat.

- Hogy tudtál ennyire megváltozni? – kérdeztem, hiszen tényleg, annyira más, mint régen.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, ahogy mondom. Mostanában, mióta megint együtt vagyunk, egy percet sem tudok úgy lenni, hogy ne hiányozz.

- Miért, régen nem hiányoztam? – nevetett.

- Tudod, hogy értem. – nevettem én is.

- Nekem már haza kéne mennem… - szólalt meg, egy 2 perc csend után.

- Nem maradsz itt éjszakára? – közben odamentem elé, és átkaroltam a nyakát.

- Na és mi lesz az „újra tett fogadalommal”? – kérdezte egyből.

- A szerelem szívás… - állapítottam meg, mire Nick nevetni kezdett. Lekísértem, majd az ajtó előtt megcsókoltam. Aztán ő kiment, én pedig a nappaliban leültem a kanapéra, és csak néztem a plafont. Aztán megjött apu is. Épp egy klip forgatáson volt, mert úgy döntött, hogy újra alapítja az együttest, mivel a Hannah Montana-nak nemsokára vége. Mikor bejött leült mellém.

- Szia! – majd megölelt.

- Szia – köszöntem én is – Apu! Mondanom kell valamit!

- Igen, kicsim? – nézett rám. Ekkor elcsuklott a hangom. El akartam mondani, hogy Nick megkérte a kezem, de egyszerűen nem ment. Tudtam, hogy ő nem úgy állt volna hozzá, mint anyu. Ezért inkább témát váltottam.

- Nincs kedved elutazni?

- Mire gondolsz? – nézett fel. Gondolom, nem értette, hogy mit akarok.

- Hát, a Hannah már megy 5 éve, és ez alatt elég keveset voltál Braison-nal, vagy Noah-val. Arra gondoltam, hogy elmehetnétek velük, hogy mától ők is annyit legyenek veled, mint én.

- Igazad van! Megyek is és beszélek velük! – majd felment az emeletre, de előtte megpuszilta a homlokom.

Ahogy apu felment, anyu lépett a nappaliba.

- Le akarsz minket léptetni? – mosolygott.

- Tessék?! – vágtam bamba fejet. Ő még mindig csak mosolygott, majd odajött és leült mellém.        

- Hallottam, amit beszéltetek apáddal. Ezért gondolom, hogy egyedül légy itthon, és akkor Nick ismét itt lesz…

- Nem, dehogyis… pff… miből gondolod?! – de anyut nem győztem meg.

- Miley. Ez az egész házasság, ugye nem csak a szex miatt van?

- Mi?! Nem, anyu mondtam, hogy én is és Nick is teljesen komolyan gondoljuk. Meg amúgy is már… na mindegy, szóval komolyan gondoljuk.

- Mi „mindegy”?

- Mi „mi mindegy”?

- Az előbb nem fejezted be a mondatodat… vagyis… már megtettének, Nickkel? – mosódott le a vigyor anyu arcáról. Én nem válaszoltam, amivel természetesen megint lebuktattam magam.

- Tudod, én megbíztam benned, és Nickben is…

- De… tudod, hogy nem tettem volna meg, ha nem lettem volna biztos abban, hogy szeretem. De az, voltam, és… megtörtént. Hiszen te is látod… megkérte a kezem. Ez azt jelenti, hogy ő is velem akar maradni. Anyu, kérlek, ne haragudj rám!

- Én nem haragszom! A te életed! Azt teszel, amit akarsz… - majd felállt, és visszament a konyhába. Tudtam, hogy eléggé rosszul esett neki. De ez az én fogadalmam volt, nem az övé, akkor most miért haragszik?! Nincs oka rá.

Én, persze, amilyen makacs vagyok, felmentem a szobámba, és bezártam magamra az ajtót.

Mikor felértem, megcsörrent a telefonom. Selena volt az.

- Szia! – köszöntem.

- Szia! Gondoltam felhívlak, ha te már nem tudsz…

- Ne haragudj, csak… történnek itt a dolgok…

- Na, mesélj!

- Hát ezt nem telefonon akartam közölni, de… mindegy. Szóval… Nick megkérte a kezem!

- Hogy mi van? – s közben éreztem, hogy mosolyog, bár nem láttam őt.

- Jól hallottad.

- Ezt nem hiszem el! – nevetett. – Most komolyan? Na, ez az az egy dolog, amit nem hittem volna Nick-ről.

- Én sem, hidd el. De megtörtént. – annyira boldog leszek, ha csak beszélek róla.

- De hogy kérte meg? Mit mondott? Mondj el mindent!

- Hát, mondta, hogy szeret, és hogy örökre velem lesz. És aztán rendesen megkérte a kezem. Olyan édes volt.

- Nekem is mondta, hogy… illetve nem szóltam semmit. Akkor most nagyon boldogok vagytok, igaz?

- Igen, de mit mondott neked is? – a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett, mert már tudtam, hogy valami olyasmit fogok hallani, amit nagyon nem szeretnék.

- Semmit. Csak beszélek itt össze-vissza. Ne is foglalkozz velem! – mentegetőzött Sel.

- De, mondd el! Selena, addig nem foglak békén hagyni.

- Csak… régebben nekem is mondta, hogy örökre velem lesz, de ez már nem számít, az már régen volt, ne is foglalkozz vele! – én pedig meg sem tudtam szólalni. Akkor vajon hány lánynak mondta, hogy örökre velük lesz… egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek.

- Miley?!

- Bocs, most le kell tennem! – és nekivágtam a telefonom a falnak, amitől széttört. Annyira dühös, és egyben csalódott lettem…

Egy szem hunyásnyit sem aludtam az éjjel, de lemondtam mindent, amit mára terveztem, mert egyszerűen semmihez sem volt kedvem. Lementem a konyhába, és közben megpillantottam, hogy a nappaliban egy csomó bőrönd áll.

- Hova mentek? – kérdeztem aput.   

- Hát elutazunk. Tudod, tegnap beszéltük.

- Ó, és meddig maradtok?

- Szerintem 2 hétig, de lehet, hogy 3 hétig. Majd még meglátjuk. De úgy is fel foglak hívni, és majd akkor megbeszéljük.

- Rendben. – aztán megreggeliztem. Felmentem a szobámba, felöltöztem valami itthoni cuccba, és mire leértem apu, Braison, Noah és anyu is kész volt. Odamentem, elköszöntem tőlük, majd kikísértem őket a kocsihoz.

Bementem, odamentem a hűtőhöz, és kivettem belőle egy doboz jégkrémet. Leültem egy székre a pult előtt, és csak ettem.

Ajtónyitást hallottam. Felnéztem és láttam, hogy Demi az.

- Úristen, Miley! Nézd, csak távolodj el a jégkrémtől… van még miért élned… - gúnyolódott velem Demz, de ő persze csak nevetett.

- Haha! – lemosta a vigyort az arcáról, majd leült mellém egy székre.

- Mi a baj?

- Miért lenne bármi baj?

- 1. Nem veszed fel a telefont. 2. Jégkrémet eszel. 3. Látszik rajtad… soroljam még?

- Ennyi elég volt, köszi!   

- Szóval? Mi van a telefonoddal?

- Hát, egy picit széttört.

- Hogy hogy?

- Nekivágtam a falnak.

- Váó! De miért?

- Mert… ideges voltam.

- Most komolyan így kell kihúzni belőled mindent? Mire voltál ideges? Vagy kire?

- Nickre…

- De hát, csak nem rég jegyezett el, akkor meg… boldognak kéne lenned…

- Igen, tudom, de… szóval, tegnap beszéltünk Selenaval telefonon, és elmondtam neki, hogy Nick hogy kérte meg a kezem, és Sel elmondta, hogy neki is azt mondta, hogy örökre vele lesz.

- Aú! – Demi csak ennyit tudott hozzáfűzni. – És Nick tudja, hogy… haragszol rá?

- Még nem! – válaszoltam egyből.

- Figyelj, ne beszéljek vele én?

- Nem! Köszi, de… majd én!

- Rendben! – majd megcsörrent Demz telefonja. – Figyelj, nekem mennem kell, de majd még beszélünk! – és megölelt.

- Persze, és köszi, hogy benéztél!
- Ez természetes! – majd elköszöntünk, és elment. Én pedig csak tovább ettem a jégkrémet. Néhány órával később már a nappaliban ültem, és kapcsolgattam a tv-t. Már eléggé sötét volt odakint, és az eső is esett.

Egy perc múlva újabb ajtónyitást vettem észre. Most viszont Nick jött be rajta.

- Szia, Miles! Miért nem veszed fel a telefont? Kezdtem aggódni, hogy mi van veled… - majd leült mellém. Adni akart egy puszit, de én elhúzódtam.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Ó, semmi különös.

- Ugyan látom, hogy baj van… - nem szóltam utána semmit, csak néhány perccel később.

- Nick, nem kell ezt nekünk folytatni. – majd levettem a gyűrűt, és leraktam az asztalra, ami a kanapé előtt volt.

- Hogy érted?

- Úgy, ahogy mondom… miért úgy kérted meg a kezem, hogy azt mondtad, ez örökké fog tartani?!

- Mert úgy is van. Mi bajod van az ’örökké’vel?

- Semmi… de biztos jobban hangzott, két éve, amikor Selena-nak mondtad! – majd felálltam és kimentem az udvarra, s közben egyáltalán nem érdekelt, hogy kint zuhog.

Nick egyből utánam jött. De én elindultam. Nem kifele, mert ott vártak volna a paparazzik. De amúgy is, elég nagy az udvarunk, és elindultam egy irányba.

- Miley, hagyd abba, ez nevetséges! Hiszen 2 éve történt, nem is emlékszem az egészre!    

- Legalább most emlékeztettelek! – már mindketten tiszta vizesek voltunk, de nem álltam meg, csak mentem előre. – Eddig tartott neked az örökké?!

- Sajnálom, hiba volt!

- Amikor nekem, vagy Selena-nak mondtad? – kiabáltam vissza, de egy percre sem álltam meg. Nick utánam futott, megfogta a kezem és megfordított.

- Nézd, tudom, hogy mostanában egy kicsit zaklatott vagy, de…

- Mi van?!

- Igen, mert mindent elkövetsz, hogy szakítsunk. Féltékenykedsz, mert félsz, hogy megint rosszul sül el minden.

- De Nick, ugyanazokkal a szavakkal?!

- Nem gondoltam komolyan, amikor Selena-nak mondtam. Csak dühös voltam, mert minden ok nélkül szakítottál velem, és…

- Egy ilyen mondat mindig számít valamit. Szóval, akkor most miért én, miért nem Selena?

- Nézd, ő a barátom, és a te legjobb barátnőd. És érdekel, hogy mi van vele.

- Akkor mi itt a különbség?

- Az, hogy szerelmes vagyok beléd, Miley. Veled akarok lenni, nem vele. – ez a két mondat után megint hinni kezdtem benne. És mintha kitörölték volna az agyamból azt a mondatot, hogy Selena-nak is ezt mondta.

Nem szóltam semmit, csak közelebb léptem hozzá, és megcsókoltam. Elég sokáig csókolóztunk az esőben.

- Szóval, akkor még áll...? 

- Micsoda?!

- Hát, hogy hozzám jössz. – majd elővette a gyűrűt a zsebéből. – Kihoztam.

- Szóval biztos voltál benne, hogy beadom a derekam.

- Reménykedtem benne. – mosolygott, majd ismét megcsókolt. Utána megint felhúzta a gyűrűt az ujjamra.

Befele menet hülyéskedtünk egy kicsit. Felugrottam a hátára, és kb. 5 méter után letett, hogy most én vigyem őt. Csak viccnek indult, de végül mégis felvettem a hátamra. Kb. fél métert, tudtam menni, aztán egy hatalmas esés lett a vége, de mi csak nevettünk. Én, pontosabban, majd meg szakadtam a nevetéstől.

Végül csak beértünk a házba. Ott néhány törölközővel megszárítottuk egymást. Majd odamentem Nick-hez, átkaroltam, majd ennyit mondtam:

- Maradj itt ma este! – kértem meg.

- És a fogadalmad?

- Csak aludj velem, azt nem mondtam, hogy több is lesz.

- Rendben. – majd felmentünk.

Fent, én direkt bementem a fürdőszobába átöltözni pizsamára, és azt hittem, hogy majd mire kiérek, Nick is átöltözik. De nem. Ő szándékosan megvárta, amíg kijövök. Levette a pólóját, majd leült mellém, és csak nézett.

- Mi az?! – kérdeztem, már-már nevetve, mert kicsit zavarba hozott.

- Semmi. – majd teljesen odahajolt és megcsókolt. Mire én átkaroltam, és húztam magamra fele. Ennél a pontnál, ő megállított.

- Várj, és mi van a fogadalommal?

- Tudod mit?! A tilalom csak holnaptól lép életbe…

,,Jó lenne minden reggel erre felkelni"

 Végre itt van az új rész! Ne haragudjatok, hogy ilyen sokára jött, de nagyon sok a házi. Elég hosszú lett, és (sztem) érdekes, szóval remélem ez kárpótol titeket. A képről megint várom a véleményeket, hogy mi tetszik benne mi nem, szóval részletesebb véleményt 8) (Katt a képre a nagyobb méretért) Köszi, Vicky

18. rész (Miley szemszöge)

Először Demi és a táncosok léptek fel, Nickék pedig a háttérben gitároztak. Egy pillanatban lenézett rám, és kacsintott egyet, amire én akaratlanul is mosolyogtam. Olyan aranyos volt.

Aztán a táncosok lejöttek, közben Joe-ék csatlakoztak Demi-hez.

Chloe odajött mellém.

- Na, hogy tetszett? 

- Jó volt, ügyesek voltatok. – dicsértem meg kényszerből, pedig legszívesebben rá sem néztem volna. Pont, miután befejeztem a mondatomat, egy gitárszóló következett. Nick és Kev adta elő, de nagy részét inkább Nick.

- Állati ügyes! – mondta Chloe Nickre, mire én még jobban féltékeny lettem, és szinte szünet nélkül böktem rá, kissé gorombán.

- Igen, tudom! – Chloe-nak valamilyen szinten leesett, mert egyből lemosódott a vigyor az arcáról a válaszom után. De nem hagyta abba.

- Büszke lehetsz a pasidra! Nem csak helyes, de tehetséges is! – itt már majdnem betelt a pohár. Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam, ezzel is megnyugtattam magam, aztán így válaszoltam:

- Hát igen! És ő csak az enyém! - néztem rá Chloe-ra, és reméltem, hogy most már befogja.

A koncertnek vége volt, így a srácok lejöttek. Chloe még mindig ott állt mellettem. Még alig ért le a lépcsőn Nick, de én mégis odahúztam magamhoz és megcsókoltam. Csodálkozott, az igaz, de nem ellenkezett, sőt.

Mikor abbahagytuk, ránéztem Chloe-ra, aki nem tűnt megbántottnak, csak szimplán elment.

Nick, mikor látta, hogy kit nézek, leesett neki, hogy mi van.

- Ez csak azért volt, hogy Chloe-t féltékennyé tedd? – nézett rám. Én pedig nem tudtam szólni semmit, mert nem akartam hazudni, de ha elmondom, hogy igen, akkor megharagszik. Ezért inkább nem szóltam semmit.

Nick egyből értette a hallgatásom okát, ezért eléggé megbántódott.

- Sajnálom, nem akartalak megbántani csak…

- Miley, miért nem bízol bennem? Nincs és nem is lesz semmi Chloe és köztem. Vagy bárki más és köztem.

- Azért te is megérthetnél. Kitudja hány sikítozó csaj van a világban, akikkel versenyeznem kell, erre még itt vannak azok is, akik bármikor elérhetnek… - folytattam volna tovább, de Nick leállított azzal, hogy felemelte a kezem, azt, amelyiken a gyűrű van, és ezt mondta:

- Nézd, azért adtam neked ezt a gyűrűt, mert biztosan tudom, hogy veled akarod maradni, örökre. Nem Chloe-val vagy a többi lánnyal. Csak veled. Kérlek, bízzunk meg egymásban. Tudod, hogy sohasem bántanálak meg, semmivel. – és megcsókolt.

- Tudom! – mosolyogtam a csók után. Aztán kézen fogva elindultunk a kocsijához. Kint egy csomó rajongó és paparazzi várt. Mi csak áttörtünk a tömegen, Big Rob segítségével, majd beszálltunk a kocsiba, és irány haza.

Én is Nickéknél mentem. Apuval a koncert alatt beszéltem telefonon, és azt mondtam neki, hogy ma későn érek haza, mert be akarok nézni az új házamba is, hogy hogy haladnak.

Felmentünk a szobájába, és megvártam, amíg átöltözik. Addig lefeküdtem az ágyára. Nagyon fáradt voltam, pedig ma még elég enyhe napom volt. Egy pillanatra, jobb oldalra hajtottam a fejem, és becsuktam a szemem. Több sem kellett, el is aludtam.

Arra nyitottam ki a szemem, hogy Nick mellettem fekszik, és a nyakamat puszilgatja.

- Elaludtam… - állapítottam meg akkor is, amikor felkeltem.

- Semmi baj. – válaszolta Nick, közben vagy az arcomat vagy a nyakamat puszilgatta.

- Mi van veled? – kérdeztem nevetve.

- Csak nagyon szeretlek. – válaszolta szintén nevetve, és még mindig csak puszilgatott, közben már a hasamat is simogatta.

- Jó lenne minden reggel erre felkelni. – mondtam neki mosolyogva.

- Hát, ha akarod, én szívesen elintézem neked, minden reggel. – válaszolta csakugyan mosolyogva.

- Figyelj, azt mondtam apunak, hogy mielőtt hazamegyek, benézek a házamba. Nem akarsz elkísérni?

- De persze. Sétáljunk egyet, úgy sincs messze. – és elindultunk. Mikor kiértünk, fogtuk egymás kezét, és ez a világon az össze paparazzit oda vonzotta. Kb. 5 méterre álltak tőlünk, és fényképeztek, vagy videóztak minket.   

Egyáltalán nem foglalkoztunk velük, kivéve egyszer, amikor 3 vagy 4 közelebb jött, és megkérdezték, hogy együtt vagyunk e. Erre Nick mosolyogva felemelte az összekulcsolt kezünket, és ennyit válaszolt.

- Szerinted? – de másra nem válaszolt. Úgy tett mintha nem is hallaná őket. Most nagyon jó kedve volt, ezért ha zavarta is, nem mutatta ki, egész végig mosolygott.

Ahogy bementünk láttuk, hogy még azért van mit javítani. Elég nagy kupi volt ott bent.

- Az egyetlen szoba, ami úgy, ahogy már kész van az a hálóm. Megnézed?       

- Aha. – és bementünk. Egyetlen bútor volt bent, az ágyam. Azon kívül csak dobozok álltak egymáson.

- Na milyen?

- Biztos szép lesz. – válaszolta Nick, miközben szétnézett. Eszembe jutott, az ahogyan felkeltett egy órája, majd odamentem hozzá, átkaroltam, és megcsókoltam.

- Nem akarod kipróbálni az ágyat? – értetlenül nézett, de próbálta leplezni. Simán lefeküdt az ágyra, majd megszólalt.

- Klassz!

- Nem! Én azt mondtam, hogy – s közben ráfeküdtem Nickre – próbáld ki az ágyat! – majd lassan megcsókoltam. Mikor abbahagytuk, ezt mondta:

- Tetszik nekem ez az ágy!

- Biztos voltam benne! – mosolyogtam. Majd ismét csókolózásba kezdtünk. A csók közben kigomboltam az ingén az összes gombot, majd az utolsó után, saját magamról is levettem a felsőt. Nick csak mosolygott, majd egyik kezével a derekamat, másikkal a combomat fogta meg, és fordított rajtunk egyet, úgy, hogy ő legyen felül. Ezután csak nézett, mélyen a szemembe, közben éreztem, hogy a combomat simogatja.

Mivel ő nem szólt semmit, így én törtem meg a csendet.

- Nick, komolyan meggondoltad ezt az egész eljegyzést? Mármint, a szüleink úgyis le akarnak majd minket beszélni, és ott van a média is… - közben felültem. Nick is, egy pillanat után felült, majd annyira közel, ahogy csak tudod, hozzám bújt, és ezt mondta.

- Sosem voltam még semmiben sem ilyen biztos. Nézd, ebben nem érdekel sem a szüleink véleménye, sem a médiáé. Csakis a tiéd. Még mindig akarod? – én pedig habozás nélkül ezt válaszoltam.

- Igen, akarom!

- Nekem ennél több nem kell! – majd elhallgatott. Ismét én törtem meg a csendet.

- Hogy csinálod, hogy mindig megnyugtatsz? – mire Nick hatalmas mosolyra húzta a száját, és háttal levágódott az ágyra.

- Ezt is szoktam gyakorolni a tükör előtt! – viccelődött.

- Hát erre már én is azt mondom, hogy nagyon jól megy! – és ledőltem hozzá, majd csókolni kezdtem. Szép lassan levetkőztettük egymást, majd megtörtént az, amit mindketten akartunk…

Mindez után a fejemet, mint mindig, a mellkasára hajtottam.

- Elég sokáig nézzük a házamat, nem? – nevettem, mivel úgy volt, hogy csak egy 5 percre ugrunk be. 

- Nekem kifejezetten tetszik! – mosolygott ő is.

- Figyelj… - közben felnéztem rá – mi lenne, ha, mivel úgy is össze fogunk házasodni – úristen, olyan jó kimondani – addig nem feküdnénk le egymással…

- Mi?! – nézett fel Nick.

- Hát, tudod, már eleve úgy volt, és hogy ennyivel tartozunk, nem?

- De, csak… - és elakadt.

- Ha nem akarod, akkor…

- Nem, semmi gond… ha te így akarod! – és adott egy puszit.

- Azt hittem, hogy nem akarod majd, annyira meglepődtél…

- Hát igen, mert… nem hiszem, hogy TE be fogod tudni tartani… - vette elő a vicces egóját. Én csak nevettem, majd folytattam a témát.

- Szóval én nem fogom tudni betartani?!

- Igen, mert… látom, hogy folyton ezen töröd magad! – ismét csak nevettem – De azért egy ágyban aludhatunk, igaz? - bizonytalanodott el.

- Az még talán megengedhető! – mosolyogtam.

- Végül is úgy sem tudnál elaludni nélkülem, szóval értem, hogy ebbe miért egyeztél bele. – folytatta a viccelődést. Egy 2 perig megint csaend lett, majd én szólalta

- Szerintem most már menjünk, mert elég sokáig vagyunk itt.

- Jó ötlet! – válaszolta, mire felkeltünk, és felöltöztünk.

Mikor már mindketten készen voltunk, elmentünk a Jonas házba, a kocsiért, hogy Nick hazavigyen.

Az érkezés után be is kísért a házba.

Bementünk, és láttuk, hogy anyu bent van. Ránéztem Nickre, mire ő bólogatni kezdett, jelezve ezzel azt, hogy itt az ideje elmondani neki.

- Szia… sztok! – egészítette ki, amikor meglátta Nicket is. Brandie is ott volt a konyhában, beszélgettek anyuval, de mikor mi beléptünk mindketten elhallgattak.

- Jó estét! – mosolygott Nick.

- Értékelem Nick, hogy ezúttal az ajtót választottad bejáratnak, és nem az ablakot! – viccelődött anyu, mire Nick egy picit zavarba jött. Odabújtam hozzá, hogy ezzel is megnyugtassam, mert az, akitől nem kell félni, az anyu.

- Mi ez a nagy csend? – nevettet anyu, mert tudta, hogy valami fontos dolgot akarunk elmondani.

- Csak… szeretnénk mondani valamit. Nézd, anyu, Brandie! Tudjátok, hogy milyen vagyok: olyan, aki mindent 2-szer átgondol, és nem siet el semmit, és…

-… olyan, aki mindig eltér a tárgytól? – szólt közbe anyu, célozgatva arra, hogy rá térhetnék a lényegre.

- Az a helyzet, hogy… - közben Nick még közelebb jött hozzám, és átkarolt. – Nick megkérte a kezem. És igent mondtam. – majd felmutattam a gyűrűt. Brandie-nek is és anyunak is leesett az álla. Nem szóltak semmit, csak néztek. Kicsit olyan volt anyu, mintha levegőt sem venne.

- Oké, várjatok egy percet! – szólalt meg végre, majd vett egy nagy levegőt, és lassan kifújta – Ezt… teljesen komolyan gondoltátok?! Nick! Ezzel teljesen megváltozik az életetek! Hiszen még gyerekek vagytok, előtettek az élet… - de Nick a szavába vágott.

- Bocsánat, hogy a szavába vágok, de… igen, én is ezerszer átgondoltam, és tudtam, hogy senki sem fog bennünk hinni, de én biztos vagyok benne, hogy… - és tekinteté rám szegezte - örökké tudnám szeretni Miley-t, és más nem számít. Akkor minek várjunk?! – mire én hatalmas mosolyra húztam a számat, ahogy mindezeket elmondta, miközben végig rám nézett. Aztán vissza anyura.

- De, az nem zavar, hogy mindenki ismer, és tud rólatok…

- Nem, minket ez nem érdekel! – szóltam közbe most én, majd közelebb léptem anyuhoz, és ezzel folytattam – Nézd, szeretem őt! Szerelmes vagyok belé! És tudom, hogy ez nem egy tini-szerelem. Senkivel sem érzem, vagy éreztem azt, mint amit vele. És biztos vagyok benne, hogy ő sem. Nekünk ennyi elég! – látszott anyun, hogy ezzel egy kicsit meggyőztem.

- Akkor…- majd vette megint egy nagy levegőt, és ezzel folytatta -… gratulálok! – és megölelt. Mikor elhúzódtunk egymástól, én Brandie-hez, anyu pedig Nick-hez ment oda.

- Gratulálok, szépfiú! – hallottam, hogy ezt mondta anyu, az ölelésük előtt. Annyira boldog lettem, hogy most már anyu is tudja.

,,Mert olyan cuki vagyok!"

Ha nem nagy kérés, akkor lécci írjátok le a kommentbe, hogy ez a kép, hogy tetszik (katt a nagyobb méretért), csak mert itt tényleg mindent én raktam össze, kb. 6  képből, és nagyon érdekelne a véleményetek. Előre is köszí! Ti vagytok a legjobbak! Vicky

17. rész (Miley szemszöge)

 Mikor leértünk mindenki a nappaliban volt, és beszélgettek. Mi is leültünk egymás mellé, úgy hogy közben átkaroltam Nicket.

Nagyon sok mindenről beszélgettünk. A legfőbb téma az volt Nick szüleinek, hogy Joe és Demi hogy jöttek össze, megint. Mikor elmeséltük Nickel a mi sztorinkat, hogy hogyan is mesterkedtünk ezen, Deminek is és Joenak is lesett a álla, mivel ők azt nem is vették észre. 

Végül leültünk vacsorázni. Minden finom volt, tehát Nick anyja megőrizte szokását.

Aztán a nappaliban Kev, Danielle és a szülők beszélgetni kezdtek. Egy idő után meguntuk, majd Joe, Demi én és Nick arrébb vonultunk.

Ahogy láttam Demiéket, annyira örültem, hogy ilyen jól megvannak. Állandóan ölelgették egymást, mi pedig csak néztük őket Nick-el, miközben ő hátulról átkarolt, s a hasamnál összekulcsolta kezeit.

- Már úgy várom a turnét! – hallottam Demi izgatott hangját – Olyan jó lesz, hogy majd a munka is össze fog minket kötni… - és megint hozzábújt Joe-hoz.

- Hát igen, jó nektek… - válaszoltam lehangolóan, majd egy pillantást vetettem Nickre, aki ugyanígy lehajtotta fejét, egy másodpercre.

- Ó, sajnálom Miley! Nem akartalak megbántani! – védekezett Demi, pedig nem volt miért, nem ő tehet róla.

- Ugyan, semmi baj! – mosolyogtam rá. Még beszélgettünk pár dologról, majd csend lett. Főleg Demi maradt csendbe, pedig eddig be sem állt a szája. Majd kb. 3 perc után megszólalt:

- Miley, légyszi’ kísérj el a WC-re.

- Ezen a folyosón mész, és a második ajtó jobbra – mondtam el neki, hogy hol van, mert azt hittem, hogy nem tudja, ezért kéri, hogy kísérjem el. De tévedtem.

- Tudom, hol van, csak… gyere velem! – és elhúzott a kezemnél fogva.

Mikor beértünk sietősen bezárta az ajtót, felemelte a kezem, és rámutatott a gyűrűmre.

- Ez az, amire gondolok? – kérdezte, a szája szélén egy apró, alig észrevehető mosollyal.

- Attól függ, mire gondolsz… - mosolyogtam vissza.

- Nick eljegyezett? – kérdezett rá.

- Talán… - mosolyogtam még mindig, mire Demi egy gyorsat visított.

- Shh, Demi! Halkabban! – állítottam le, nevetve.

- Miley, ez nagyszerű hír! – és megölelt, olyan szorosan, hogy a szuszt is kinyomta belőlem. Mindeközben gyorsan benyitottak. Joe és Nick volt azt, mindketten megrémült arccal, elől Nick. Gyorsan odajött hozzám, Joe pedig Demihez.

- Mi a baj? Jól vagytok? Sikítást hallottunk… - aggodalmaskodtak, mire Demivel csak mosolyogni tudtunk. Olyan édesek voltak.

- Semmi baj, csak Demz… - néztem Demire, mert nem tudtam befejezni a mondatot. Vette a lapot és befejezte helyettem.

- Azt hittem, hogy ott van egy pók… - a srácok értetlenül álltak ott. Egymásra néztek, és eldöntötték a testvéri kontaktussal, hogy inkább nem is akarják tudni, hogy mi volt.

Kint még beszélgettünk, de most már Kevinékkel is.

Aztán szépen sorjában mindenki haza ment. Vendég már csak én voltam ott.

- Nem akarsz itt maradni? – bújt hozzám Nick.

- Én maradnék…

- De?

- De apa…

- Rendben, majd máskor. – majd, gondolom direkt, egy nagyon aranyos arcot vágott, aminek tudta, hogy úgy sem fogok tudni ellen állni.

- Rafinált vagy, ugye tudsz róla? – kérdeztem tőle, gúnyosan.

- Tudod, mindennap gyakorlom a tükör előtt. – folytatta a viccet.

- És elégedett vagy a látvánnyal?

- Szerintem ez már nem lehetne jobb.

- Csak el ne bízd magad.

- Hát, az ábra is ezt mutatja… - mutatott rám, mire odacsaptam a mellkasára.

- Honnan veszed, hogy itt alszok? – néztem rá.

- Én nem mondtam… de itt fogsz. – válaszolta teljes magabiztossággal. Aztán megint bevetette azt az arcot…

- Na jó, itt maradok… - sóhajtottam, mire Nick egyből ezt mondta:

- Jó, mert olyan cuki vagyok!

- Hülye vagy! – csaptam oda megint nevetve.

Felmentünk a szobájába, ahol, miután bezárta az ajtót, csókolni kezdett. Aztán az arcomat.

- Tudod, ma egy kicsit irigy voltam Demire! – mondtam, mire abbahagyta és rámnézett.

- Miért?

- Mert ők a turnén is együtt lesznek Joe-val, mi pedig nem fogjuk látni egymást, sokáig…

- Miley, már ezt megbeszéltük ezerszer. Nézd, bármi is történjék, mi összetartozunk. Ez nem fog változni semmi, és senki. Oké? – közben a nyakamat puszilgatta. Kezeimmel átöleltem,a válla felet. Nem is tudom, hogy miért, de végighúztam a hátán a körmeimet. Valahogy jól esett. Aztán befeküdtünk az ágyába, és megpróbáltunk aludni.

Reggel, egyszer csak, simán kinyílt a szemem. Pedig semmi zaj, vagy óra nem ébresztett. Aztán lesett, hogy Nick-éknél vagyok. Megfordultam, és akkor láttam, hogy Nick már fent van. Félmeztelenül feküdt mellettem, egyik kezével tartotta a fejét, és csak nézett.

- Jó reggelt! – szólalt meg.

- Neked is! – válaszoltam.

- Képzeld, azt álmodtam, hogy 17 évesen megkértem egy gyönyörű és kedves lány kezét.

- Én pedig, hogy 17 évesen igent mondtam egy helyes és édes srácnak. – mosolyogtam r, pedig reggel nem vagyok az a mosolygós. Aztán Nick megcsókolt, mint egy reggeli puszi, csak ez picit hosszabb volt. A csók közben hallottuk, ahogy megszólalt a telefonja. Elhúzódott, aztán sóhajtva így felelt:

- Aztán visszakapcsoltam a mobilomat! – majd felvette. Kevin hívta, annyit hallottam, de többet nem. Miután lerakták Nick elmondta, hogy mit beszéltek.

- Csak szólt, hogy akkor ma a Good Morning America-ban lépünk fel. Megyek zuhanyozni, mindjárt jövök. - és felült. Én csak néztem utána, aztán észrevettem, hogy van valami a hátná.

- Nick, várj!

- Mi az? – fordult vissza, de mondtam neki, hogy ne forduljon meg. Megnéztem a hátát, ás a tegnapi kis karmolásom látszott rajta. Miután elmondtam Nicknek, ezen is csak hülyéskedett.

- Most már feljelenthetlek zaklatásért! – és ismét nevetni kezdtünk. Aztán bement a fürdőbe, és kb. egy flóra múlva jött ki. Utána én is bementem, és mikor mindketten kész voltunk Nick megkérdezte:

- Elkísérsz a műsorra?

- Persze, most úgy sincs semmi dolgom. – aztán lementünk. Nick szólt a szüleinek, hogy hova megyünk, elköszönt, és indultunk is. Én is és Nick is felvettünk egy napszemüveget, hátha elkerülnek minket a paparazzik, de nem volt ekkora szerencsénk. Kb. egy millióan vártak kint minket. Annyira durva. És mindenfélét kérdezgettek. Volt, aki az itt-ott alvás miatt a tisztaság gyűrűre is rákérdezett, vagy, hogy szűz vagyok-e. Kiábrándító, hogy mit mernek kérdezni. De ilyenkor azt gondolják, hogy erre válaszolok is, vagy mi?

Komolyan, megkönnyebbülés volt, hogy végre a kocsiban voltunk. Először Kevinékhez mentünk, és onnan a műsor helyszínére.

A színpad hátánál találkoztunk Demivel, és a CR táncosokkal. Köztük megpillantottam egy ismerős arcot. Hamar leesett, hogy ki: Chloe.

Láttam, hogy üdvözölt mindenki mindenkit, én pedig addig magamhoz öleltem Nick-et, hogy az a Chloe ne tudja megölelni. Saját magamon meglepődöm, hogy milyen röhejes vagyok néha, de egyszerűen nem akartam még egyszer végignézni. Mégis odajött, de akkor már csak köszönt, nem ölelkezett.

- Sziasztok!      

- Szia, Chloe! Bemutatom Miley-t. Miley Chloe, Chloe Miley. – mutatott be minket egymásnak Nick.

- Szia Miley! Már sokat hallottam rólad. A CR 2-ben szerepeltem, onnan ismerjük egymást Nickel.

- Értem. Én Nick barátnője vagyok. – hangsúlyoztam ki, pedig úgy gondoltam, hogy tudja, de azért megerősítettem neki, hogy Nick az enyém.

Odaszóltak, hogy mehetnek fel a színpadra. Nick még megcsókolt, aztán felmentek. Én pedig oldalról néztem végig a koncertet…   

,,Írtunk Miley-val egy dalt!"

16. rész (Miley szemszöge)

- Igazából tovább nem gondoltam… - ráncolta össze a szemöldökét. Aztán csak mosolygott. – De nyugodj meg, minden rendben lesz. – puszilta meg a homlokom.

- És valaki tud már róla?

- Hát nem igazán. Senkinek sem akartam elmondani, mert egyrészt veled akartam ezt megtenni, másrészt valószínűleg mindenki úgy reagált volna, mint te először.

- Az igaz… de a szüleinknek hogy mondjuk el? – néztem Nick-re, mert ettől egy picit megijedtem.

- Na ez egy jó kérdés! – sóhajtotta válaszul. – Nézd, az, biztos, hogy nem fogjuk titkolni… mármint a barátok és a család elől. Ez a mi életünk, nem az övék…

- A ’MI’ életünk. – ismételtem meg, mert olyan jó volt hallani és kimondani. Közben a kezeinket összekulcsoltam.

Már éppen indulni akartunk, amikor valami belém hasított és visszahúztam Nick-et.

- Mi a baj? – fordult oda egyből. 

- Nick, el kell mondanom valamit. Én másfél hónap múlva elmegyek forgatni egy filmet. – Nick lentebb hajtotta a fejét, majd vett egy nagy levegőt, aztán lassan kifújta. Úgy tett, mintha nem is mondtam volna semmit.

- Miért mondod el? – végül csak rákérdezett.

- Mert én elmegyek, és mire visszajövök te is mész turnézni, és…

- Miley. Ezt már megbeszéltük. Megoldjuk, minden rendben lesz. Higgy nekem! – és a csípőmre tette kezeit. Olyan hihetetlen, hogy ha belegondolok ebbe, nagyon félek, de ha Nick elmondja ezt a két mondatot, egyből megnyugszom.

 - Tudom, csak… félek…

- Az, jó dolog. Félni. Mert az azt jelenti, hogy van veszteni valód. – és adott egy puszit. Az öltözőmbe még megbeszéltünk néhány dolgot.

- Nick, mi lenne, ha elmennénk egy vacsorára a szüleidhez?!

- Miért?

- Mert már régen láttad őket, biztosan hiányzol nekik… - Nick elmosolyodott, és folytatta

- Jól esik, hogy törődsz a családommal! – mire én is mosolyogtam. – Rendbe, ma este megfelel?

- Persze! Akkor, ha olyan… este hétre odamegyünk, jó lesz?

- Oké, de ne legyél olyan ideges, mint a múltkor! – gúnyolódott, mire én is nevetve odacsaptam egyet a karjára. - Nekem most már mennem kell! Haza…

- Akkor visszamész…

- Eleve úgy beszéltük meg, hogy csak addig maradok, amíg hazajönnek apudék, és szerintem ő sem nézné jó szemmel, hogy én ott alszom…

- Igazad van! Akkor este hétkor találkozunk.

- Igen, érted megyek, szia! – adott egy gyengéd puszit a számra, majd a homlokomra, aztán kiment.

Nick szemszöge

Ahogy kiértem paparazzik százai vártak odakint.

- Nick, együtt vagytok Miley-val?

- Nick, Nick! A Cyrus házban laksz? – és még temérdek ugyanilyen kérdés. Én egyikre sem válaszoltam, amúgy sem szeretem kiteregetni a magánéletemet. A kocsim felé, néhány rajongó közelebb tudott jönni, és nekik adtam egy-egy autogramot. Aztán beszálltam a kocsimba és elhajtottam.

Otthon anyu és apu egy nagy öleléssel üdvözölt.

- Szia, kisfiam! Már úgy hiányoztál.

- Ti is nekem! – és leültünk beszélgetni kanapéra. Apuval tisztáztuk a nézeteltéréseket, végleg.

- Nick, mivel 3 és fél hónap múlva turnézni mentek, arra gondoltam a fiúkkal, hogy kéne írni néhány új dalt, és előadni majd a turnén, mint egy kis ízelítőt az új albumból. Te mit szólsz hozzá?

- Remek ötlet. Én benne vagyok! – helyeseltem, viszont közben tudtam, hogy apu inkább célozgatni is akart, mert tudta, hogy én vagyok az, aki általában a dalokat megírja. – Most viszont szeretnék beszélni veletek! Miley-val arra gondoltunk, hogy ma este összejöhetne a család, egy vacsorára. Mivel, már olyan rég voltam itthon…

- Persze, szóljunk Joe-nak és Kevin-éknek. – szólalt fel anyu.

- Igazából ’Joe-éknak’!

- Ezt hogy érted? – kérdezte anyu.

- Joe és Demi megint együtt vannak. Én és Miley hoztuk őket össze.

- Nagyszerű, akkor Joe-éknak. – ismételte.

- Miley-ért 7-re megyek, addig pedig szerintem elkezdek írni néhány dalt.

- Rendben kisfiam, ahogy akarod! – veregette meg apu a vállamat. Ezután felment a szobámba a kedvenc gitáromért, majd vissza le, a nappaliba, ahol leültem a kanapéra és elkezdtem koncentrálni.

Néhány órával később már kb. 2 dal kész lett. A 3.-nak a zenei alapja már megvolt, de a szöveggel kicsit bajban volt. Egyszerűen nem jött az ihlet. 

Ránéztem az órára, már negyed hét volt. Fél hétig, még irogatok, aztán felmegyek készülődni.

Mivel a bejárati ajtó a nappaliban nyílt, így hallottam, ahogy valaki benyit.

Miley jött be rajta.

- Sa! – szólaltam meg, egy hosszas csend után – Hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy érted megyek?

- De, csak meg akartalak lepni! – mosolygott.

- Hát sikerült. – majd odamentem hozzá és megöleltem. Közben meghallottam anyu hangját is.

- Nick, Joe azt mondta, hogy egy picit… Ó, szia Miley! – lepődött meg anyu, mikor meglátta Miley-t. Hamar túl lépett rajta és odajött megölelni Miles-t.

Anyu elkezdett csacsogni nekünk, közben én hátulról átöleltem Miley derekát.

- Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy Joe azt mondta, hogy egy picit késni fognak, ezért Kevinéket is fél nyolcra hívtam.

- Rendben, anya! Mi addig csak el leszünk valahogy. – néztünk egymásra Miley-val, közben észre sem vettük, hogy anyu kiment. Leültünk a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk.

- Mit csináltál, mielőtt megjöttem? – kérdezte Miley.

- Egy dalt próbáltam írni. Apuék kitalálták, hogy majd a turnén játszunk új dalukat is, ezért kell néhány dalt írnom. Ez a kettő már kész – és odaadtam neki azt a két papírt, amin már a kész dalol voltak. Miley hangosan felolvasta a címüket

-„Egy új lelkiállapot”; „Rock n’ Roll lélek” – majd magában elolvasta a szöveget.

- Nick ezek fantasztikusak.

- Viszont ezzel a harmadikkal meggyűlik a bajom.

- Segítsek? – nézett rám Miley.

- Persze. – és elkezdtem neki játszani a zenei alapot, és az eddigi szöveget. Mikor abbahagytam így szólt:

- A zene az, jó, az tetszik, de nézd csak… - majd egy ceruzával átírta a dal egyik részét.

- Igazad van, így tényleg jobb. – és megpusziltam az arcát. Aztán elkezdtük tovább írni ketten.

Mire kész lett, megérkeztek Kevinék is és Joe-ék is. Behívtuk őket a nappaliba.

- Most írtunk Miley-val egy dalt, és ezt hallanotok kell. Szerintem nagyon jó. – majd elkezdtem gitározni, és Miley-val elénekeltük.

1. Ismét beléptél az ajtómon

Nekem ennél több már nem kellett

Megint beindult valami, itt legbelül

Kint álltunk az esőben, mindketten

De ennek már vége

Megígérem

Ref.: Sokáig tartott, míg rájöttem

De most már pontosan tudom

Baby, te vagy a végzetem

Mikor itt vagy mellettem

Megszűnik minden, és csak te létezel

Te egy esély vagy az életemben

Amit soha többé nem engedek el

Higgy nekem, együtt, nincs olyan,

Amit ne tudnánk megtenni.

Ígérem, ez örökké fog tartani

Igen, örökké

2. Te vagy a fény, ami megszünteti a sötétséget

Baby, nem kell más, te vagy senki

Ez az érzés napról napra csak erősebb lesz

Még most is emlékszem a táncra, amit zene nélkül jártunk

A csókjaidra, az öleléseidre,

Amikkel eléred, hogy beléd szeressek

Ref.: Sokáig tartott, míg rájöttem

De most már pontosan tudom

Baby, te vagy a végzetem

Mikor itt vagy mellettem

Megszűnik minden, és csak te létezel

Te egy esély vagy az életemben

Amit soha többé nem engedek el

Higgy nekem, együtt, nincs olyan,

Amit ne tudnánk megtenni.

Ígérem, ez örökké fog tartani

Igen, örökké

3. Egyszer, régen, megpróbáltalak elengedni

De mindig ugyanoda érkezek vissza, hozzád

Soha nem vagyok olyan boldog,

Mint amikor a csillogó szemeidbe nézek

Ref.: Sokáig tartott, míg rájöttem

De most már pontosan tudom

Baby, te vagy a végzetem

Mikor itt vagy mellettem

Megszűnik minden, és csak te létezel

Te egy esély vagy az életemben

Amit soha többé nem engedek el

Higgy nekem, együtt, nincs olyan,

Amit ne tudnánk megtenni.

Ígérem, ez örökké fog tartani

Igen, szeretlek

Most és mindörökké…

Kevinék, és apuék először nem szóltak semmit. Aztán végül csak kinyitották a szájukat.

- Váó! Ez nagyon klassz lett! Tényleg, le a kalappal… - dicsérte meg mindenki, ami nagyon jól esett Miley-nak is és nekem is.

Utána Miley és én felmentünk a szobámba, hogy átöltözzek. Mikor felértünk Miley kigombolta az ingemet és levette rólam, majd megkérdezte:

Tényleg tetszik ez a dal?

- Igen, nagyon. Biztosan mindenki imádni fogja. – és megcsókoltam. Utána gyorsan átöltöztem és lementünk…

,,Kezdődjön ma az ’örökké’!"

16. rész (Miley szemszöge)
Először valahogy minden elhalványult, nem értettem, hogy mi van. Aztán észbe kaptam, hogy most Nick…
Ahogy belegondoltam, akaratom ellenére hatalmas mosolyra húztam a számat. Megint a szemébe néztem, látszott rajta, hogy teljesen komolyan gondolja az egészet bűr a szája szélén egy kis mosoly ült meg.
Végre, amikor magamban eljutottam odáig, hogy megszólaljak, ennyi jött ki a számon:
- Nick, te most… – de elakadtam. Nick egy kicsivel nagyobb mosolyt ejtett, de nem mondott semmit. Aztán végre megszólalt.
- Megkérem a kezed? – fejezte be a mondatomat, helyettem. Mikor kimondta nem akartam elhinni, bár néhány másodperccel ezelőtt ugyanerre gondoltam. Még annál is jobban mosolyogtam, és ha akartam volna, akkor sem tudtam volna abbahagyni.
- Nick, zavarba hozol… - nevettem, mert még mindig azt hittem, hogy csak viccel.
- Miért? – kérdezte, már nevetve Nick. Én is csak nevetve tudtam válaszolni.
- Mert… még csak 17 évesek vagyunk… abnormális - mondtam egy, a fő indokot, pedig igazából nem érdekelt.
- És aztán –nevette még mindig, aztán hirtelen elkomolyodott – Igazából soha nem akartam normális lenni… veled nem! Nézd, szeretlek, te szeretsz?
- Persze, hogy szeretlek! – válaszoltam egyből.
- Akkor mi tart vissza?! Tudom, hogy örökre veled leszek. Örökre szeretni foglak. Kezdődjön ma az ’örökké’! Szóval újra megkérdezem: Miley, hozzám jössz? – mélyen a szemébe nézve, ismét elmosolyodtam, és válaszoltam:
- Igen! Igen! – és megcsókoltuk egymást. A csók hosszú és lassú volt, majd miután abbahagytuk, Nick felhúzta az ujjamra a gyűrűt.
Annyira boldog lettem hirtelen. Ahhoz képest, hogy tíz perce még hulla fáradt voltam, most legszívesebben ugráltam volna. Ránéztem Nickre és az a mosoly… Látszott rajta, hogy mennyire elégedett. Átöleltem, és ahogy csak tudtam magamhoz szorítottam.
Még mindig nem akartam elhinni ezt az egészet, azt hittem, hogy csak álmodom, de nem akartam felkelni.
Most már teljesen biztos voltam benne, hogy Nick is komolyan gondolja ezt az egészet. Az ölelés közben hallottam Nick-et, amint ezt mondja:
- Nem akarlak ismét elveszíteni! – elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni, és teljes magabiztossággal válaszoltam:
- Nem fogsz! Soha többé! – mire megint magához szorított. Aztán a fejemet a mellkasára helyeztem, és csak néztünk előre. Aztán megtörtem azt a két perces csendet.
- És te ezt mégis hogy gondoltad? – néztem rá nevetve.
- Mármint mit?
- Hát ezt az egész eljegyzést? - a gyűrűmre néztem, ami már ott díszelgett az ujjamon. Még mindig a levegőben jártam...