,,Te taszítod el magadtól!"

Végre meghoztam az új részt. Először is, akihez esetleg nem jutott el, készítettem néhány napja egy új előzetest is. Nézzétek meg IDE kattintva. Ez a rész nem a leghosszabb, de tartalmas. Viszont picit összezavaró, de legalább furdalja a kíváncsiságotok, tovább fogjátok olvasni. 8) Most nincs az elején kép, ugyanis úgy gondoltam, hogy a szövegbe rakok képeket, ezzel talán segítek is, hogy, amikor pl. leírok egy arckifejezést, azt hogy gondolom. Olvassátok el, és kommenteljetek. 
Előre is köszönöm. 
Puszi, Vicky

A következő napokban kaptam egy hívást, miszerint ismét be kell menjek a Disney-hez, egy fontos megbeszélésre.

Úgy is tettem.

Amikor beléptem a tárgyaló terembe, még senki sem volt ott. Leültem az egyik székbe, ami pont az ajtóval szemben volt.

Tudtam, hogy nagyon korán jöttem, ugyanis az ilyen „fontos megbeszélésekről” általában mindig minimum egy órát késnek.

Néhány perccel később nyílt az ajtó. Egyből meghallottam Demi nevetését, és nagyon mosolyra húztam a számat. De aztán az arcomra fagyott, ugyanis észrevettem, hogy Demi hátánál kik jönnek: Joe, Kevin majd Nick. Mindenki nevetett, és vidám volt, kivéve Nicket. Ő komoran, lefele nézve lépett be.

- Miley! – kiáltott Demi, majd gyorsan odajött és megölelt. Olyan volt, mintha már 1000 éve nem láttuk volna egymást. De akkor, abban a percben nem tudtam másra koncentrálni, csak Nickre. Néztem őt, mintha senki más nem létezne rajta kívül. Egy fekete szemüveg volt rajta, amit egy kis idő múlva levett. Teljesen más volt, mint tegnap. Tegnap ugyanis öröm és boldogság látszott rajta, amikor megpillantott, ma viszont düh és gyűlölet. Néhány mp múlva levette a szemeit rólam, majd leült velem szembe.

Könnyek jelentek meg a szememben, de nem engedtem, hogy lehulljanak. Vettem egy mély lélegzetet, lassan kifújtam, majd leültem.

Nagy csend lett. Majd néhány perc múlva Demi törte meg.

- Na jó. Még 30 percet minimum fognak késni. Addig csináljunk valamit. Mondjuk…

- 20 kérdés? – vágta rá Nick.

- Oké, én kezdem. – Demi tőlem, én Kevintől, Kevin pedig Joe-tól kérdezett. Majd Joe hosszasan gondolkozott azon, hogy mit kérdezzen Nicktől. Végül ezt:

- Szoktál nekem hazudni?

- Persze, hogy szoktam hazudni neked. – vágta rá Nick egyből, mintha ez egy teljesen alapvető dolog lenne. Mindenki nevetett egy kicsit, majd Nick kérdezett.

- Joe, mondtam már, hogy szeretlek?

- Nem.

- Hát, már késő elkezdeni. – ismét nevettünk. Nick hamar visszaváltott komoly arcra, és ezt kérdezte.

- Viselkedtél már nagyon önző módon, nem törődve mások érzelmeivel? Ezt kérdezem… Miley-tól.

Mindenki abbahagyta a nevetést és lefele nézett. Én csak bámultam Nickre, majd hagytam, hogy a könnycsepp végre lecsússzon az arcomon. Felálltam, és kimentem. Mivel máshova nem tudtam menni, így az öltözőmbe siettem.

Kis idő elteltével Demi lépett be.

- Miley, jól vagy? – majd odajött és megölelt.   

- Hát, voltam már jobban. – majd mikor elhúzódtunk egymástól, ezt mondtam – Boldognak kéne lennem, hiszen… megkaptam, amit akartam, nem? Nick gyűlöl engem.

- Miley, ő nem utál téged. Csak… csalódott. Nem tudja, hogy miért mentél el, és hagytad ott. De ha mondjuk, elmondanád neki…

- Nem. – vágtam rá. – Így egyszerűbb lesz neki.

- Olyan kis buta vagy. – folytatta Demi. – Itt van ez a pasi, aki megvesz érted, te pedig eltaszítod magadtól, mert Chloe Bridges szerint a te hibád, hogy kórházba került!? – mondta szarkasztikusan. – Figyelj, eleve neki ehhez semmi köze. Mármint, már nincsenek együtt Nickel, szóval…

- Mi?! Szakítottak? – kérdeztem kicsit hangosan, ugyanis nagyon meglepődtem.

- Hát… azt hiszem, igen.

- Na jó. Ez mit jelent?

- Nem tudom, mert… néha együtt vannak, néhány csók meg ilyesmi erejéig, aztán Nick dobja őt egy másik lány miatt, és ez folyamatosan visszafele játszódik. Egy picit megváltozott mióta kijött a kórházból. – én csak bámultam Demit. Annyira hihetetlen volt, amit mondott. Mármint, ez nem a régi Nick. Ő sose használna ki ilyen szinten egy lányt. Talán tényleg az változtatta meg, hogy elhagytam?
Teljesen össze voltam zavarodva, abban a pillanatban. Egyszer arra gondoltam, hogy ha együtt vagyok vele, akkor tényleg az igazi, régi Nick, viszont, ha nem vagyok vele, akkor megkímélem egy csomó fájdalomtól, és csalódástól, amit velem kéne átélnie.

- Na jól van. Most már menjünk vissza. – mondtam Demi, majd felállított, és lassan bementünk a terembe.

Mikor beléptünk nagy csend lett. Leültünk, de mi sem szólaltunk meg.

Néhány perc múlva bejött 4 ember. Ők egyfajta menedzserek és programszervezők voltak.

Sorban kezdték el magyarázni, hogy miért is vagyunk itt.

- Ez egy új Disney-projekt lenne. Mivel mindannyian valamilyen szinten már eltávolodtatok a cégtől, így szeretnénk egy utolsó, közös dolgot összehozni veletek. A rajongóknak, természetesen. A lényeg, hogy egy teljes napot együtt töltenétek, itt, párokban. Minden párt egy kamera követne, és bemutatnátok néhány kellék-raktárt, öltözőt, és ilyen fajta kulisszák mögötti helyeket. Ezzel együtt az új sorozatokat is bemutatnátok. Kellékeket, ruhákat, helyszíneket… stb. Mindent részletesebben megtaláltok az előtettek álló szerződésben.  Kérdés?         

- Meddig forgatnánk ezt az egészet? – kérdezte Kevin határozottan.

- Kb. egy hétig. Attól függ, kinek mennyi idő kell. De ez, alapjában véve egy egyszerű feladat, hiszen csak megmutatsz néhány helyszínt és mesélsz róla. Személyes történetet, vagy akármit. Mindezt egy kamerával a hátad mögött. Egyéb?

- Hogy leszünk párokban, ha öten vagyunk? – kérdezte Demi.

- Semmi baj, majd én leszek egyedül. – vágtam rá én.

- Erre semmi szükség, ugyanis Selena Gomez is csatlakozik ehhez, csak éppen vele később forgatjuk le, hiszen ma kezdődött a turnéja Európában. – ezután csend lett. Mindenki gondolkodott, lapozgatta a szerződést, majd egy kis idő múlva, Kevin:

- Mi benne vagyunk! – mosolygott a srácokkal együtt. Demi csak engem nézett, mintha azt várta volna, hogy menjek bele.

- Rendben, én is! – sóhajtottam, majd Deminek egy hatalmas mosoly kerekedett az arcára, és ezt mondta:

- D Lovato is benne van! – én is mosolyra húztam a számat rajta, de legbelül azt éreztem, hogy ezt még meg fogom bánni. - És a párokat mi szabhatjuk meg?

- Igazság szerint, mi arra gondoltunk, hogy úgy legyenek, ahogy a Send It On című videó klipben is voltak: Nick – Miley; Joe – Demi és Kevin – Selena. Van esetleg ellenvetés?

- Ami azt illeti – kezdtem bele, de Nick a szavamba vágott, legnagyobb meglepetésemre.

- NEM! Nincs semmi probléma. – majd maga elé húzta a papírt és aláírta. Aztán tovább adta, közben csak nézett engem. Én, szintén csak meresztettem rá fele a szemem. Nem értettem, hogy miért akar velem hirtelen egy párba lenni, amikor 20 perce még utált.

Mikor hozzám került a papír hezitáltam, de végül aláírtam.

Már mindenki indult. Joe-ék elköszöntek, és Kevinnel kimentek. Én és Demi is megindultunk. Nick csak ült a székben, és bámult előre, egyik kezével tartva a fejét.

Az ajtóban megálltam és visszanéztem rá. Demi látta ezt, elmosolyodott, majd elment.

Én csak álltam egy darabig az ajtóban. Majd vettem egy mély lélegzetet és lassan odamentem.

- Baj van? – kérdeztem, szinte suttogva.

- Nem. – válaszolta egyből, hidegen. Majd felállt, és egyre közelebb jött hozzám.– Úgy néz ki megint együtt fogunk dolgozni. – és egy büszke mosoly jelent meg az arcán, majd határozottan a falnak tolt. Először egy picit megijedtem, hiszen sose volt még ilyen, de legbelül élveztem azt, hogy az ajkaink csak néhány mm-re vannak egymástól. Már majdnem megcsókolt, de akkor, mintha meggondolta volna magát, és inkább az arcomat kezdte csókolgatni. Bár kellett volna, nem ellenkeztem.

Néhány mp múlva éreztem, hogy a kezével megfogta a hajam, és meghúzta azt, hogy elfordítsam a fejem, épp annyira, hogy ő rá tudjon térni a nyakamra. Én pedig csak becsuktam a szemem, és élveztem a pillanatot. Valami nem engedte, hogy megállítsam.

Ismét csak másodpercekkel később éreztem, hogy a két keze közül, amelyik mindkettő a csípőmőn volt, az egyik lassan felfelé halad, a pólóm alá, a másik pedig inkább lefele.

- N-Nick.... - mondtam halkan, szinte suttogva, de épp elég hangosan, hogy Ő hallja. Lassan felnézett. Le akartam állítani, de aztán a szemeink találkoztak. Két kezem az arcára helyeztem. -… Csókolj meg…

,,Chloe-nak igaza van!"

Sziasztok! Ismét hoztam egy új részt! Tudom, hogy ez megint sokára jött, és hogy nem ezt ígértem, de nem tehetek róla. Az viszont tuti, hogy most már nem fogok ígérni semmit, mert sose jön össze. 8( Megpróbálok minden tőlem telhetőt és én is remélem, hogy legközelebb hamarabb hozok részt, mert mindig nagyon érdekel a véleményetek, ezért remélem, hogy most is megtiszteltek azzal, hogy leírjátok kommentben. Előre is köszi! Puszi, Vicky

Néhány hónappal később

Újra helyre rázódott minden. Filmeket forgatok, zenét írok, csak úgy, mint régen.

Igazából, próbálom bemagyarázni magamnak, hogy így minden könnyebb. Nick nélkül. De amikor belépek a házamba, és lefekszek aludni, olyan ürességet érzek legbelül. Az igazság az, hogy nagyon hiányzik, de ugyanakkor, örülök, hogy nincs velem, és, hogy legalább Ő boldog. Ez jelent nekem mindent.

Most már a Disney-nél sem dolgozok annyit, hiszen befejeztük a HM-t. Már csak néhány reklám videót, és klipet kell felvenni. Ez még kb. 2 hónap.

Korán reggel keltem ma fel, és egy óra múlva már indultam is. Bent, egyből az öltözőmbe mentem, hiszen még volt egy órám a kezdésig.

Igazából csak ültem a tükör előtt és nem csináltam semmit. Majd egyszer csak hallottam, hogy valaki kopog. Azt gondoltam, hogy biztosan Emily, de nem. Selena volt az.

- Szia! – köszönt. Én csak néztem őt a tükörből, és nem mondtam semmit. Beugrott az egész jelenet, ami még akkor volt, amikor legutóbb bocsánatot kért. Ugyanaz az arckifejezése volt most is.

Tudtam, hogy megint bocsánatot akar kérni. Akár mennyire is nem akarom, akkor is sok minden más mellett, Ő is hiányzik. Csak az a baj, hogy megint túlságosan megbántott. És ezt, még ha nagyon akarnám, sem tudnám elfelejteni.

Egy hosszú csend után végre megszólalt.

- Én csak szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, hogy megbántottalak, de… mégis mit kellett volna tennem? – erre a kérdésre fel, majd vele szembe álltam, és ezt mondtam.

- Mellém kellett volna, állj, ahogy egy igaz barát tette volna.

- Sajnálom, én csak… - de közbevágtam.

- De tudod, nem is az fájt, hogy nem védtél meg, hanem, hogy akkor, amikor a legjobban szükségem lett volna a legjobb barátnőmre, de hátat fordítottál nekem. – ezután ismét csend következett, közben könnyek jelentek meg a szemében. – Miért pont akkor?! Miért pont akkor kellett ezt tenned, amikor tudtad, hogy mennyi minden történt velem.

- Tudom, és sajnálom! Mit tegyek, hogy adj még egy esélyt?

- Semmit, ugyanis kifogytam a „második esélyekből”! – majd vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak, és folytattam. – Nézd, akkor leszek boldog, ha soha többé nem beszélünk az életben.

- Miley, kérlek… - csak néztem őt, a szemeimből düh áradt. Megráztam a fejem, majd megfordultam, és álltam, háttal Selena-nak.

Végül kiment, én pedig visszaültem a székbe. Nagyon erősen visszafogtam a sírást.

Néhány perc múlva kimentem.

Ahogy a folyosón mentem kaptam egy üzenetet. 

Demitől jött, és ez állt benne: „Hiányzol. Találkoznunk kéne. 8) Demi”

Ahogy néztem az üzenetet, egy mosoly jelent meg az arcomon. Nekem is eléggé hiányzott már. Csak épp Nick miatt kerültem el őt is.

Ahogy néztem a telefonomat, nem vettem észre, hogy jönnek velem szembe. Igazság szerint ők sem, ugyanis egymásnak mentünk az egyikkel.

- Ne haragudj, sajnálom… - mondtam volna tovább, de aztán felnéztünk egymásra, azzal, akinek neki mentem. Nick volt az.

- Szia! – egy apró mosoly jelent meg az arcán. Én csak néztem. Mikor észrevette, még nagyobb mosolyra húzta a száját. Én még mindig csak mozdulatlanul álltam előtte és néztem őt. A keze gipszben volt. Még mindig.

Egyik pillanatról a másikra megfordultam és elmentem. Nem néztem hátra, de hallottam, hogy Nick egyedül bement az öltözőjükbe és magára csapta az ajtót.

Annyira fájt, hogy bántom őt, de tudtam, hogy ez neki a legjobb.

Egy óra múlva szünet volt a forgatáson. Visszamentem az öltözőmbe, ahol Demi várt. Mikor meglátott, gyorsan odajött és megölelt.

- Hiányoztál! – mondta az ölelés közben. Mikor elhúzódtunk, ezt mondta, enyhén nevetve. – Úgy utállak! Minek kellett elbújnod tőlem is?! – én is nevettem egy kicsit, majd ezt mondtam.       

- Bocsi, csak Nick-el nem akartam találkozni…

- De miért? Miley, nagyon hiányzol neki – közben leültünk egymás mellé – és nagyon fájt neki a tudat, hogy egyszer sem jöttél be. Ráadásul az a hazug Chloe azt sem mondta el neki, hogy ő zavart el. Én el akartam, de Joe lebeszélt, amit amúgy máig sem értek…

- Én kértem meg!

- Mi?! Ezt nem értem…

- Nézd, amikor bent voltam Nicknél, legelőször, közvetlen a balesete után…

- Igen?!

- Akkor Chloe és Selena bejöttek… és Chloe akkor zavart el, mondván, hogy ez az egész az én hibám… és tudod mi volt a legnagyobb baj?

- Mi?

- Az hogy igaza van.

- Ne, ne, ne, Miley ezt ne magyarázd be magadnak! – könnyek jelentek meg a szememben, majd lassan lecsúsztak az arcomon. Demi leguggolt elém, és letörölte a könnyeimet, majd egy enyhe mosoly kíséretében ezt mondta – Tudod mit mondott nekem Nick, miután haza engedték? – lenéztem Demire, jelezve, hogy folytassa – Azt, hogy az tartotta benne az életet, hogy te azt mondtad, hogy még mindig szereted. Miley, ez jelenti neki a világot, érted?! Szeret téged. Ti teszitek ezt az egészet bonyolulté, pedig nem az: te szereted, Ő szeret téged. Mi kell még? - félre néztem. Nem akartam Demire nézni, mert tudtam, hogy valamilyen szinten igaza van. 

- Tudod.... most még nehezebb, mert.... lehet ki fogsz nevetni, de.... egyik este, azt álmodtam, hogy ott volt velem, és hogy egész nap együtt voltunk. Olyan élethű volt. És fura, mert.... azon a napon, mielőtt elaldutunk, azt kérte, hogy ígérjem meg, hogy tudni fogom, hogy Ő akkor is ott van velem, ha nem látom. - Deminek egy mosoly jelent meg az arcán, én pedig sóhajtottam egyett - és aztán másnap felkeltem és Ő nem volt ott.

- De most már itt van Miley. És csak rád vár!

- Demi, te ezt nem érted. Mióta újra benne vagyok az életébe, kétszer került kórházba. Miattam. Nem bocsátanám meg magamnak, ha egyszer valami komolyabb baja esne, érted?! Higgy nekem, könnyebb lesz az élete nélkülem. – Demi erre már nem mondott semmit. Majd megcsörrent a telefonja. Miután lerakta:

- Mennem kell, Joe hívott, hogy kezdünk, de… ezt még megbeszéljük, mert nincs igazad. – majd ismét megölelt. Aztán felállt, és elindult kifele, de közvetlen az ajtó előtt megállítottam ezzel:

- Köszönöm… Demi.

- Mit? – fordult meg, mosolyogva.

- Hogy vagy nekem! – még nagyobb mosolyra húzta a száját, majd ezzel búcsúzott el, mielőtt kiment.

- Bármikor.            

,,Az én álmom"

Újra itt! 8) Először is Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! Remélem mindenki tudja ennek a nagy szünetnek az okát: idő-hiány, az oldal nem engedett be. Az oldal most már jó, remélem nem lesz több ilyen fennakadás. De most már itt vagyok! 8) Itt az új rész, amit megígértem, hogy extra-hosszú lesz! Remélem ez elég hosszú! 8) Plusz két dalt is tartalmaz. Ezeket most én csak átírtam, de csak helyenként. (1. dal: My Immortal - Evanescence; a 2. dal: Talking To The Moon - Bruno Mars) Remélem ez is tetszik! 

Ééés feltöltöttem egy új videót a Yt-csatornámra. Ez most nem kapcsolódik a Most és Mindörökké sztorimhoz. Csak egy sima fan videó. Egy Joe&Demi fan videó. Valószínűleg mindannyian ismeritek a Love The Way You Lie című nagyszerű duettjét Rihanna-nak és Eminemnek. Ez a videó is valami ilyesmi sztoriról szól. Nézzétek meg! Nem lett a legjobb, de nézhető. 8) Katt IDE a videóért. Erről ide is és a videóhoz is írhattok kommentet. 

Köszi, jó olvasást, Vicky

 

Hazamentem. Otthon most mindenki a nappaliban volt, várt engem. Mikor beértem, Brandie jött oda, és szomorú tekintettel így szólt:

- Miley! Jól vagy? Nick?

- Nézd… nem akarok beszélni róla. Soha többé. – ezzel a mondattal lezártam magamban mindent, amihez Nicknek köze van. Illetve csak akartam. Nem tudom miért olyan nehéz. Egyszerűen nem megy. Akármennyire is akarom. És ez olyan nehéz.

Felmentem a szobámba és befeküdtem az ágyba. Nem sokkal később elaludtam. Már itt volt az ideje, mert tizenegy óra volt.

Másnap reggel hatkor felkeltem. Nem bírtam tovább aludni. Sőt, kész csoda, hogy ennyit aludtam.

Tv-t néztem, Interneteztem, és még sok mást, mert csak annyi volt a lényeg, hogy ne gondoljak Nickre és arra, hogy ő még mindig kórházban van valószínűleg eszméletlenül. Tíz óráig bírtam, mert akkor felhívtam Joe-t.

- Szia, Miley! Tegnap miért léptél le? Kicsit aggódtunk miattad! – próbált viccelődni, de nem voltam olyan hangulatban.

- Kérdezd meg Chloe-tól. Figyelj Joe, lenne egy kérdésem. Ott van most valaki a kórházban.

- Nem, most csak én, mert mindenki elment gyorsan elintézni mindent, hogy utána ne kelljen elmenniük. Miért?

- Akkor… mindjárt ott vagyok! – majd letettem. Kimentem, autóba ültem, és egyenesen a kórház felé vettem az irányt.

Mikor bementem nem volt senki Nick szobája előtt. Nem akartam, de muszáj volt bemennem.

Bent Joe az ablaknál állt, Nick pedig ugyanúgy csak feküdt, mozdulatlanul.

Nem szóltam semmit, csak odamentem Nick-hez. Meg akartam ölelni, de valahogy nem éreztem helyesnek. Időről időre csak kezdem elhinni, hogy Chloe-nak igaza volt. Az én hibám volt az egész. Ezért nem érzem helyesnek.

Nagyon fájt, de mégis elkerültem az ágyat, és odamentem Joe-hoz.

- Miley, baj van?

- Nem… Joe. Kérnék egy hatalmas szívességet. – végre komoly fejet vágott, és tényleg figyelt.

- Mi lenne az?

- Kérlek… amíg Nick a kórházban van… minden egyes nap hívj fel, és mondd el, hogy mi a helyzet. Ha csak egy cm mozdult, arról is tudni akarok. Érted?

- Persze, de… miért nem nézed meg magad?

- Mert… jobb lesz, ha távol maradok Nick-től, de… mindenről tudnom kell, rendben?

- Rendben, Miley! Számíthatsz rám!

- És… még valami… Nick semmiképp ne tudjon erről!

- De miért?

- Csak ne! Oké? – bár láttam rajta, hogy nem érti, mégis beleegyezett. – Most pedig megyek, nem szeretnék összefutni Chloe-val… vagy Selenaval.

- Rendben, de… - s közben megállított – előtte búcsúzz el Nick-től. Majd szó nélkül kiment. Annyira nem akartam, de mégis odamentem, megint Nick-hez. Sokáig csak néztem, majd jobb kezemet az arcára helyeztem.

- Ha tudnád, hogy mennyire szeretlek! – súgtam neki, de mint mindig, most sem történt semmi. Leültem mellé, s közben megfogtam a kezét. – Tudod… nagyon megbántam, hogy elüldöztelek. Nem a te hibád volt, hogy szakítottam. Hiszen… mindannyian hibázunk. Azt hiszem… talán csak félek. Félek levetni azt a burkot, ami a szívem körül van. Most… remélem, nem fogsz gyűlölni, mert te azt fogod hinni, hogy nem érdekelsz, de… amit megtanultam a kapcsolatunk alatt, azaz, hogy… néha távol kell lenned attól az embertől, akit igazán szeretsz, de… ez nem azt jelenti, hogy nem szereted őt… néha, épp ezért szereted őt jobban. – majd ismét elhallgattam. Aztán egyre közelebb dőltem Nick-hez, míg végül… megcsókoltam.

Ezt az érzést nem helyettesíti semmi. Már olyan régen nem csókoltam Nick-et, és már tényleg hiányzott. Viszont, azt is tudtam, hogy ez volt az utolsó. Soha többé nem csókolhatom meg… soha.

- Szia, Nick! – majd lassan elengedtem a kezét, és kimentem. Szerencsére senkivel nem futottam össze a folyosón.

Hazamentem. Otthon, hamar észrevettem, hogy mindenki elment. Nem sokkal később anyu hívott, hogy Brandie koncertjére mentek el, és nem tudják, hogy mikor jönnek haza. Igazából örültem is neki, mert most senkivel nem akartam beszélni.

Felmentem, lezuhanyoztam, majd felvettem a köntösömet. Rádőltem a csapra, és csak néztem magam a tükörbe. Sokáig csak néztem magam. Majd elkezdtem könnyezni, aztán akaratlanul belevágtam, zárt ököllel a tükörbe. Természetesen, teljesen összetört, darabokra, a kezem pedig nagyon vérzett. De nem érdekelt. Leültem a fürdőkád szélére, és csak sírtam. Ez volt az egyetlen dolog, amit tehettem. A mai nap… azt hiszem, hogy ma nagyon sok minden zárult le az életemben.

Néhány perc múlva felálltam, és bekötöttem a kezem. A tükörrel egyáltalán nem foglalkoztam.

Átmentem a szobámba, és lefeküdtem az ágyba. Nem kellet sok idő, hamar elaludtam.

Másnap egy gyönyörű napra ébredtem. Igazából arra keltem fel, hogy valaki simogatja a karom, hátulról. Megfordultam a jobb oldalamról a ballra. Mikor kinyitottam a szemem, nem is akartam elhinni. Nick ült az ágyamon.

Egy farmer nadrág, és egy fehér póló volt rajta. Néhány heg volt a karján, és a szemöldöke ki volt repedve. De ahhoz képest, nagyon jól nézett ki. És, mint mindig, amikor rám néz, most is mosolygott.

Mikor megláttam, becsuktam a szemem, és még egyszer kinyitottam. Az lehetetlen. Hiszen ő kórházban van.

- Nick?! – ültem fel, gyorsan. Most sem szólt semmit, csak még nagyobb mosolyra húzta a száját, majd a jobb kezét az arcomra helyezte, és elkezdte simogatni. – De Nick, hogyan? És mikor? És… hogyan?

- Miley! Nyugodj meg! Itt vagyok, és csak ez a lényeg! – majd egyre közelebb és közelebb dőlt, míg végül megcsókolt. Még mindig nem értettem semmit, de nem ellenkeztem. Sokáig csókolóztunk, majd Nick elhúzódott, épp annyira, hogy a homlokát az enyémhez érintse.

- Most öltözz fel! Elmegyünk valahova!

- Hova? – kérdeztem, fülig érő szájjal. Most tényleg nem tudtam volna abbahagyni a mosolygást.

- Meglepetés. – súgta a fülembe, majd kiment. Miután becsukta az ajtót, ugrálni kezdtem az ágyamon. Még mindig nem akartam elhinni ezt az egészet, de már nem törődtem azzal, hogy ezen rágódjak. Itt van Nick, és csak az számít.

Gyorsan magamra kaptam valamit, majd lementem a nappaliba. Nick, amint meglátott, mosolyogni kezdett.

Odaértem hozzá, mire ő adott egy puszit a homlokomra.

- Miley Cyrus, dögös vagy!            

- Nick Jonas, jól nézel ki! – mosolyogtam, mire Nick is nevetni kezdett. – És hova megyünk?

- Már mondtam, hogy meglepetés! – majd megfogta a kezem, és elindultunk kifele. Kint várt az autója, a ház előtt. Gyorsan beültünk és elhajtott. Egész úton hülyéskedtünk. Próbáltam belőle kiszedni, hogy hova visz, de hajthatatlan volt.

Már majdnem ott voltunk. Addig nem is figyeltem az útra, mert elvoltam Nickel. De ott már észrevettem, hogy egyre közelebb vagyunk a tengerparthoz.

És igazam is volt. Nick odavitt engem. Egy eldugott helyre, ahol senki, tényleg egy lélek sem volt.

Megállt a kocsival, kiszálltunk, majd ezt kérdeztem.

- Hol vagyunk?

- Őszintén?! Fogalmam sincs, – kacagott – a napokban találtam rá erre a helyre, és egyből arra gondoltam, hogy egyszer elhozlak ide. Tudod, olyan csendes, és jó érzés, amikor itt végig sétálok. – nem szóltam semmit, csak közelebb mentem hozzá, és a kezeimet a nyaka köré helyeztem.

- Azt érzem, hogy más. – mosolyogtam, majd lassan megcsókoltam. A csók után összekulcsolta a kezem az övével, és elindultunk a tenger felé.

Csak sétáltunk és közben beszélgettünk, de mind a ketten nagyon jól éreztünk magunkat.

- Ez csak egy álom… - mosolyogtam Nickre, s közben egy percig sem engedte, el a kezét, majd folytattam, egyre közelebb húzódva az arcához -… de nem akarok felébredni. – majd megcsókoltam. – De valamit meg kell beszélnünk.     

- Jaj, ez már rosszul hangzik! – sóhajtott.

- Csak szeretném, ha elmondanád ezt az egészet.

- Mire gondolsz? – állított meg, majd szembe állt velem, szorosan.

- Nick… tegnap még az ágyad mellett sírtam, te pedig eszméletlenül feküdtél, ma pedig itt vagy velem.

- Mi a kérdés? – kérdezte, gúnyosan.

- Komolyan beszélek! – csaptam a mellkasára, játékosan, majd komoly fejet vágtam. - Mi történt? – Nick picit kacagott, majd jobb kezét az arcomra tette, és egy tincset a hajamból a fülem mögé helyezett.

- Miley, ne foglalkozz vele. Az a lényeg, hogy itt vagyok, és mindig itt leszek, oké? – majd egy halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Ígéred?

- Igen, megígérem. – majd lassan, és szenvedélyesen megcsókolt.

Még egy ideig a parton voltunk. Romantikus, de főleg vicces volt az egész. Annyira jól éreztem magam, hosszú ideje, de még mindig zavart egy kicsit a kíváncsiság, hogy ez az egész hogyan történhetett.

Mire hazaértünk már délután három óra volt. Beszélgettünk egy kicsit, majd kimentünk a medence mellé. Én csak álltam, Nick mögöttem. Egyszer csak éreztem, hogy a keze végigfut a derekamon, majd elől összekulcsolódik.

- Min gondolkodsz? – kérdezte halkan.

- Semmin. – válaszoltam, majd lassan megfordultam, és ugyanolyan közel álltam meg, mint ahogy eddig is voltunk. – Csak élvezem a helyzetet. – Nick mosolyogni kezdett, elég sokáig.

- Mi az? – kérdeztem, már én is kuncogva egy picit.

- Azt hiszem, úsznunk kellett volna, amikor a parton voltunk. – mosolygott tovább. Először nem értettem, aztán amikor leesett, picit megijedtem, de csak nevettem.

- NE! Ne, ne, ne… - de Nick ezt nem vette figyelembe, ugyanis gyorsan megölelt, majd beletolt a medencében, úgy hogy ő is jött.

Mikor a víz felszínére úsztam, annyira nevettem. Nickel egyszerre jöttünk fel, így gyorsan odaúsztam hozzá, és a víz alá nyomtam. Ő viszont a víz alatt megfogott, és feldobott, ahogy csak bírt.

Mikor végre mindketten abbahagytuk a dobálózást, annyira nevettem, hogy alig kaptam levegőt. 

Nick odaúszott hozzám, és lassan megcsókolt. A csók közben éreztem, hogy gyengéden, de határozottan a medence széle felé tol. Nem ellenkeztem. Mikor már teljesen a szélén voltunk, Nick mind a két kezével megfogta a lábam, és felemelt. Én is rásegítettem, így hátul összekulcsoltam azokat.

Egy kis idő múlva Nick elindult kifele a medence lépcsőin, velem az ölében. Közben egy másodpercig sem tört meg a csókunk.

Egyenesen a nappaliba ment, ahol lassan letett a kanapéra. Mikor már teljesen lefeküdtem, ő is lefeküdt mellém. A nyakamat kezdte csókolgatni, közben simogatta a hasam, és egyre fentebb haladt. Néhány másodperc múlva lehúzta rólam a pólómat, amikor én megállítottam.

- Mi a baj? – nézett fel, aggódva.    

- Csak… félek. – kuncogtam, mert egy kicsit szégyelltem.

- De, mitől?

- Nem tudom, egyszerűen csak félek. – majd Nick mélyen a szemembe nézett, és ezt mondta egy halvány mosoly kíséretében.

- Nyugodj meg, vigyázok rád! – a szeméből szeretet és törődés áradt, ami teljesen megnyugtatott. Bólogattam, jelezve ezzel azt, hogy folytathatja…

Néhány perc múlva már egymás mellett feküdtünk egy lepedővel betakarva. Nick, aztán megtörte a csendet, mire én az államat rátámasztottam a vállára, hogy lássam az arcát. 

- Tudod, ahhoz képest, hogy te mondtad ezt az újra tételt a fogadalmunkkal… - mosolygott, mire én gyengéden odacsaptam a mellkasára. Majd komoly fejet vágtam, és kérdeztem valamit, ugyanolyan gúnyosan, ahogy ő az előbb. 

- Mindenre emlékszel, vagy csak a szex-el kapcsolatos dolgokra?

- Ez csúnya volt. – nevetett Nick. Én is kacagtam, majd kérdeztem valamit, folytatva ezt az egészet.

- Visszatérve az előző mondatodhoz… Mihez képest? – mosolyogtam.

- Ahhoz, hogy már másodjára viszel bele engem a „rosszba” azóta. – kuncogtunk. Közben közelebb dőltem az arcához. Az ajkunk már majdnem megérintette egymást, de akkor megálltam, és ezt mondtam.

- „Rosszba”?! 30 másodperc a mennyországban, mi?! – ismét csak nevetett egy kicsit, majd ezt vágta rá.

- Az EGY perc volt. – én már nem mondtam semmit, csak kacagtam. Nick is kacagott velem, miután abbahagyta a sértődős kisfiú játékot.

- Szerintem menjünk fel a szobádba. Már este 9 óra van. – kicsit csodálkoztam, hogy már kilenc óra, de hamar elmúlt az érzés, amikor elindultunk felfele. Fent először én mentem a fürdőbe, majd Nick. Én bebújtam az ágyba, és ott vártam. Mikor kijött, és rám nézett, egy halvány mosoly jelent meg az arcán, és gyorsan lenézett. Picit fura volt. Oda jött, és leült mellém. A ball kezét az ágy másik oldalára tette, így támasztotta magát, és engem is körbefogott. Majd lassan ledőlt és megcsókolt, úgy, mint még soha. A csók után és ledőltem teljesen az ágyra, Nick pedig a jobb kezét az arcomra helyezte.

- Miley. Van itt valami, amit tényleg meg kell, beszéljünk.

- Igen?

- Csak szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz, és hogy én mindig itt leszek neked. Akkor is, ha nem látsz… csak ígérd meg nekem, hogy erre mindig emlékezni fogsz!

- Nick, megijesztesz…

- Csak… ígérd meg!

- Megígérem. – válaszoltam, de még mindig kicsit ijedt voltam. Nick ismét megcsókolt, majd lefeküdt mellém, és körbefogott a kezével. Egy kis idő múlva mindketten elaludtunk.

   

Másnap reggel, mikor felkeltem, olyan furán éreztem magam. Teljesen kipihent voltam, és ha akartam sem tudtam volna visszaaludni.

Megfordultam, hogy láthassam Nicket, de nem volt ott. Arra gondoltam, hogy mint mindig, most is már a fürdőben van. Vártam néhány percet, de nem történt semmi. Felálltam, és bementem a fürdőmbe.

- Nick?! – szétnéztem, de Nick sehol sem volt. Lementem a konyhába, de ott sem volt. Nem értettem, hogy mi van.   

A nappaliban, leültem a kanapéra, amikor megcsörrent a telefonom. Joe hívott.

- Szia! – köszöntem. – Nick?!

- Hát, egyelőre semmi változás. Még mindig nem mozdul. – mondta szomorú hanggal. 

- Hogy érted, hogy nem mozdul?

- Hát… úgy, hogy mozdulatlanul fekszik itt a kórházban. De hisz ezt te is tudod. Tegnap néztél be utoljára, nem emlékszel?

- Nem, Joe. Tegnap én Nickel voltam. A tengerparton, aztán pedig nálunk.

- Mi?! Miley, ne hülyéskedj. Tudod, hogy Nick eszméletlenül fekszik.

- De hát ez volt. – állítottam tovább. 

- Ezt minden bizonnyal álmodtad, mert ez lehetetlen. Figyelj, nekem mennem kell. Majd hívlak, ha lesz valami. Szia.              

- Szia. – köszöntem el. Még mindig nem akartam elhinni. Az egészet csak álmodtam. Az lehetetlen. Hiszen annyira élethű volt minden.

Sokáig csak ezen, gondolkodtam. Végül elfogadtam, hogy ez csak egy álom marad. Az én álmom.

Felmentem a szobámba, és leültem az ágyamra. Annyi minden kavarodott bennem, és úgy éreztem, hogy ezt ki kell, írjam magamból. Elővettem egy papírt és egy tollat, és elkezdtem írni.

Végül egy teljes dalt írtam meg.

Annyira belefáradtam az ittlétbe
Elfojtva gyerekes félelmeimet,
És ha el kell menned
Bárcsak egyszerűen, mehetnél
De még mindig itt vagy az álmaimban
És nem akarsz egyedül hagyni

Ezek a sebek nem gyógyulnak
A fájdalom túl valódi
Ez túl sok, nem törölheti el az idõ

Mikor sírtam, te letörölted könnyeimet
Mikor kiáltottam, te elűzted félelmeimet
Oly’sok ideig fogtad a kezem

Most már mással vagy

De csak hogy tudd,
Én még mindig a tiéd vagyok

Elbűvöltél engem bájos fényeddel
De most bezártságot érzek
A te arcod az, ami kísérti
Minden egyes álmom
A te hangod az, ami megnyugtat
Minden egyes este

Ezek a sebek nem gyógyulnak
A fájdalom túl valódi
Ez túl sok, nem törölheti el az idő

Mikor sírtam, te letörölted könnyeimet
Mikor kiáltottam, te elűzted félelmeimet
Oly’sok ideig fogtad a kezem

Most már mással vagy

De csak hogy tudd,
Én még mindig a tiéd vagyok

Oly nagyon próbáltam elhitetni magammal hogy elmentél
És bár még mindig velem vagy az álmaimban
Továbbra is egyedül érzem magam.

Mikor sírtam, te letörölted könnyeimet
Mikor kiáltottam, te elűzted félelmeimet
Oly’sok ideig fogtad a kezem

Most már mással vagy

De csak hogy tudd,
Én még mindig a tiéd vagyok

2 héttel később

Minden egyes nap beszéltem Joe-val, de mindig ugyanazt mondta: Nick eszméletlenül fekszik.

De egy nap.

- Szia, Joe! Történt valami változás?

- Miley. Nick megmozdult. És az orvosok azt mondták, hogy most már csak percek kérdése, hogy magához térjen. – mondta. Messziről hallatszott, hogy mennyire örül neki.

- Ez nagyszerű, Joe. – válaszoltam, a könnyeimmel küszködve. Én is annyira örültem neki.

- Miley, be kell jönnöd. Nicknek biztosan sokat jelentene.

- Joe, nem megyek be!

- De Miley…

- Nem! Nézd, épp elég, hogy tudom, hogy jól van. Nem akarom még jobban elrontani az életét.

- És ha rólad kérdez…

- Akkor hazudj… - vágtam egyből rá. – Ne mondd meg neki, hogy mi minden nap beszéltünk. Mondd azt, hogy nem érdekelt, hogy mi van vele.

- De hát Miley, te aggódtál érte a legjobban…

- Lehet, de így könnyebb lesz neki elfelejteni engem. – mondtam szomorúan, de még mindig örültem Nicknek.

- Na jó, de csak hogy tudd: sokkal jobban bír téged a család, mint Chloe-t. – egy mosoly jelent meg az arcomon, majd elbúcsúztam.

- Szia, Joe!

Majd leraktam a telefont…

Nick szemszöge

Kinyitottam a szemem. Olyan érzésem volt, mintha már régóta csak aludtam volna.

Mikor teljesen nyitva volt a szemem, láttam, hogy egy kórház szobájában vagyok, és a családom körbe áll.

Mikor megláttak mindenki odajött és megölelt. Amikor már levegőhöz is jutottam, ezt kérdeztem.

- Mi történt velem?

Mindent elmondtak Demiék. Anyuék már valószínűleg tudták, mert nem lepődtek meg annyira, mint én.   

A második kérdésemnek Chloe annyira nem örült, amit az árkifejezésével nem is álcázott.

- És Miley hol van? – próbáltam szét nézni, hátha valaki háta mögött van, vagy ilyesmi, de nem láttam.

- Nézd Nick, Ő… - kezdett bele Joe, de Chloe a szavába vágott, és befejezte helyette.

- Nincs itt! Egyszer sem jött be, amíg eszméletlenül feküdtél. Úgy látszik, nem érdekli, mi van veled. – majd odajött az ágyamhoz, és megölelt. – De én itt vagyok Nick. Szeretlek. – én erre nem mondtam semmit. Nem akartam elhinni, hogy így van. Jobb oldalra néztem. Ott állt Selena, Joe, és Demi.

- Ez igaz? – kérdeztem Selenatól. Nem szólt semmit, csak lefele nézett.

Másfél héttel később

  

Az orvosok szerint már hazamehetek, de a gipsznek még egy ideig a kezemen kell lennie. Tehát hazamehetek otthon unatkozni.

Mikor végre hazaértünk felmentem a szobámba, és leültem az ágyra. Az ágyam melletti kis polcon két kép állt. Az egyiken Miley, a másikon pedig Miley és én. Sokáig csak azokat nézegettem. Aztán elővettem néhány papírt, és elkezdtem irogatni. Míg végül megírtam egy dalt.

Tudom, valahol kint vagy,
Valahol messze.
Akarom, hogy vissza gyere.
Mindenki szerint
Őrült vagyok,
De nem értik, hogy
Te vagy a mindenem.

Éjjel, amikor a csillagok
Bevilágítják a szobám
Egyedül ülök,
A Holdhoz beszélek.
Megpróbálok elérni hozzád
Abban a reményben, hogy te vagy
A másik oldalon,
Te is beszélsz hozzám.
Vagy bolond vagyok,
Aki egyedül üldögél
A holdhoz beszélve.

Úgy érzem híres vagyok,
Mindenki rólam beszél:
Azt mondják megőrültem.
De ők nem tudják,
Amit én tudok.

Mert, amikor a
Nap lemegy
Valaki vissza beszél.
Igen, valaki vissza beszél

Éjjel, amikor a csillagok
Bevilágítják a szobám
Egyedül ülök,
A holdhoz beszélek.
Megpróbálok elérni hozzád
Abban a reményben, hogy te vagy
A másik oldalon,
Te is beszélsz hozzám.
Vagy bolond vagyok,
Aki egyedül üldögél
A holdhoz beszélve.

Hallottad valaha, hogy hívtalak?
Mert minden éjszaka
Beszéltem a holdhoz.
Még mindig próbálok elérni hozzád,

Abban reményben, te vagy
A másik oldalon,
Te is beszélsz hozzám.
Vagy bolond vagyok,
Aki egyedül üldögél
A holdhoz beszélve.

Tudom, valahol kint vagy,
Valahol messze.

Egy kis idő múlva Joe jött be az ajtón. Hamar észrevettem, hogy a hátánál Demi követi. Joe leült mellém, Demi pedig leguggolt elém.

- Az új albumon dolgozol? – kérdezte gúnyosan Joe, amikor meglátta a sok papírt körülöttem.

- Jól vagy, Nick? – kérdezte Demi. 

- Ja… én csak nem tudom elhinni, hogy nem érdeklem Miley-t. Közvetlen a balesetem előtt, azt mondta a telefonba, hogy még mindig szeret. – láttam, hogy Demi és Joe összenéztek, majd Joe folytatta.

- Nick, egy ilyen karambol után az ember beképzel dolgokat. Nem lehet, hogy csak…

- Nem, Joe! Tudom, hogy ezt nem csak beképzelem. Demi, te nem tudnál beszélni vele?

- Sajnálom, Nick! De egy ideje én sem tudom elérni. Bocsi.

- Semmi baj! Nem a te hibád. Majd én megkeresem. – majd mindhárman hallottuk, hogy valaki bejött az ajtón. Valaki, aki végig hallott mindent. Chloe volt az.

- Azt hiszem, hogy… én elmegyek WC-re. Joe, gyere velem! – mondta Demi.

- Rosszalkodni akarsz?! – kacsingatott és nevetett Joe, mire Demi odacsapott a kezével a mellkasára, és elhúzta.

Chloe odajött elém, majd a szemembe nézve ezt mondta.   

- Nem hiszem el! Még mindig Miley-ra gondolsz, pedig ő elment! Nem is érdekelte, hogy mi van veled. Én viszont végig itt voltam neked.

- Kérlek, ne haragudj!

- Rád nem tudnék! Szia! – majd megfordult és elment.

,,Ha bármi baja esik, én abba belehalok!"

Itt az új rész! Remélem majd mindenkinek tetszik, és kommenteltek! ind. 10 komment, tudjátok! 8) A következő dolog, szerintem egy újabb videó (előzetes) lesz, aztán egy rész! A kép most kis egyszerű, de azért szimbolizálja a rész lényegét. 8)

Puszi, Vicky

 

Miley szemszöge

Teljesen tehetetlennek éreztem magam. És ez volt az egészben a legrosszabb.

Arra gondoltam, hogy várok egy kicsit, aztán újra felhívom Nick-et, hátha csak megszakadt a vonal, és rosszul hallottam.

Még csak pár perce vártam, de még is egy örökkévalóságnak tűnt. Nem tudtam, hogy mi van Nick-el.

Talán… arra gondoltam, hogy autóbalesete volt. Erre gondoltam, de nem akartam felfogni. Az nem lehet. Ha bármi baja esik Nicknek, én abba belehalok. Ráadásul ez is miattam történt. Ha nem beszélünk telefonon, akkor biztosan jobban tudott volna figyelni. Sőt, ha egyáltalán nem is hívom fel, akkor most egy koncerten lenne, nem pedig…

Egy negyed óra telt el. Tárcsáztam Nick-et. Nem tudom miért, de féltem a fülemhez rakni a telefont. Annyira féltem, hogy valami baja van.

Vártam néhány másodpercet, mire egy hang megszólalt. A szolgáltató volt az, hogy ezt a számot most nem lehet kapcsolni, próbáljam meg később.

Annyira rémült voltam. Felhívtam Joe-t, hátha ő tud valamit.

- Szia, Joe! 

- Szia, Miley! Mizu?

- Figyelj, tudsz valamit Nick-ről?

- Hát elment hozzád, L. A.-be, de ezt már mondtam.

- És az óta nem hívott, vagy valami?

- Nem, de… valami baj van? Olyan… várj, van egy másik hívásom. – mondta. Türelmetlenül vártam, hogy végre ismét mondjon valamit. Aztán végre megszólalt, de a hangja eléggé rémült volt.

- Bocs, Miley! Le kell tennem!

- Miért, mi a baj?

- Nézd, ne légy ideges, de… Nicknek autóbalesete volt, és… most viszik a kórházba. - először nem tudtam megszólalni. Annyira rossz érzés volt. Aztán végül kicsikartam magamból néhány szót.

- Joe… mondtak valamit az állapotáról? Hogy van?

- Rosszul. Nagyon. Egyszer már újra kellett éleszteni. – a hangján hallatszott, hogy ő is nagyon rémült és ideges.

- Én is bemegyek!

- Figyelj, inkább érted megyek! Ne vezess, ilyen állapotban! Már én is hazafelé tartok. Mindjárt ott vagyok.

- Rendben! Siess! – majd leraktuk a telefont. Ismét várakoztam.

Néhány perc múlva megérkezett. Gyorsan beszálltam a kocsijába. A szemeim már teljesen ki voltak sírva, de nem érdekelt. Hátul ült Demi is. Ő is nagyon rosszul nézett ki. Mikor beültem mellé, gyorsan megölelt. Nagyon jól esett most egy ölelés, de nem segített túl sokat.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz! – hallottam Demi halk, szomorú hangját. Sokat jelentett nekem, de ez sem segített túl sokat. Sajnos. Kb. egy fél óra múlva értünk be a kórházba. Nick már bent volt. Épp műtötték, mi pedig az ajtó előtt várakoztunk. Az összes szembe jövő doktort, és nővért megkérdeztem, hogy tudnak e valamit, de szinte senki sem tudott válaszolni. Az égvilágon semmi nem tudtam Nick-ről. Az sem, hogy egyáltalán él e.

Belegondolni sem mertem, hogy mi van, ha Ő meghal. Azt nem bírnám ki. Túl sok minden lenne egyszerre.

Végre kijött a doktor.

- Mi van Nick-el? Jól van? Életben, igaz? – kérdezgettem egyből.  

- Miley, nyugodj meg! – mondta halkan Joe, majd megkérdezte Ő. – Doktor Úr?

- Nick… életben van. Nehéz volt, de minden tőlünk telhetőt megtettünk, és életben maradt.

- Ez nagyszerű! – mondta Joe.

- Viszont… az autó ablakai teljesen összetörtek, és néhány üvegszilánk, sajnos belevésődött a fiú jobb kezébe…

- Ez mit jelent? – kérdeztem, elbizonytalanodva.

- Szerencsére nem kapott el olyan ereket, amikbe akár bele is hallhatott volna, de… van, amit súrolt…

- Folytassa! – türelmetlenkedtem.

- Az a helyzet, hogy nem biztos, hogy tudja majd használni a jobb kezét. Sajnálom. – ezután megszűnt körülöttem minden. Mi lesz a dobolással? A gitározással? Nicknek ez az élete. A jobb keze mindenhez kell…

Aztán arra gondoltam, hogy az a lényeg, hogy él. Majd nyugodtan feltettem egy újabb kérdést a doktornak.

- És mikor fog kiderülni, hogy tudja e majd használni a kezét?

- Miután magához tér, még néhány napig biztosan nem fogja tudni használni, de ha 5-6 nap után sem, akkor valószínűleg… soha többé. – vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam, és felraktam az utolsó kérdésem.

- Be lehet menni hozzá?

- Természetesen. Ha nincs több kérdésük, akkor én megyek.

- Rendben, és minden köszönünk! – mondta Joe, majd felém fordult, és ezt mondta – Menj be te! Én és Demi addig felhívjuk apuékat, és mindenkit, akinek tudnia kell róla. – nem szóltam semmit, csak bólogattam.

Beléptem az ajtón. Odamentem Nick-hez. Csak ott álltam és néztem.

Sírva fakadtam, és leborultam hozzá. Teljesen magamhoz szorítottam, s közben csak sírtam. Sokáig csak ennyit tettem.

Majd mikor picit összeszedtem magam, leültem egy székre, az ágya mellé.

- Nick! Kérlek, térj magadhoz! Ezt nem bírom tovább! Nélküled én… semmi vagyok! – majd ismét sírni kezdtem. – Annyira szeretlek! – de nem történt semmi. A keze az enyémben volt, de semmit nem éreztem.

Egyszer csak, ajtónyitást hallottam. Megfordultam, majd megláttam… Chloe-t és Selena-t. Chloe ugyanúgy, sírt, mint én. Mikor meglátott, megállt. Majd elég ideges lett, egyik percről a másikra.

- Miley! Takarodj innen! – én csak néztem Chloe-ra. Nem értettem, hogy miért mondta ezt.

- Tessék?!
- Jól hallottad! Ez az egész a te hibád! Hát nem érted?! Nick majdnem meghalt. Ha végre békén hagytad volna, akkor boldog lenne. De te csak magaddal törődsz. – majd vett egy levegőt, kifújta, és picit nyugodtabban ezt mondta – Most az egyszer gondolj Nick-re is, és hagyd békén. – ránéztem Selena-ra. Nem szólt semmit, csak a padlót nézte.

- Selena?! – vártam. Azt vártam, hogy leállítsa Chloe-t, és mellém álljon. Ehelyett ennyit mondott, miközben lassan rám nézett 

- Igaza van! – nem akartam hinni a fülemnek. A legjobb barátnőm sem állt mellém. Nem szóltam semmit, csak kimentem. Kint elmentem Joe mellett, szótlanul. Szembe jött velem Demi.

- Miley, mi a baj? – fogta meg a kezem, mert meg akart állítani. Én viszont kirántottam, és elmentem….          

Új videó előzetes

Megígértem, mivel néhányan írtátok, így készítettem egy új videót. Ez tényleg olyan, mint egy előzetes, méghozzá a következő 3-4 rész előzetese. Láthattok benne néhány jelenetet, de csak annyit, hogy utána csikarjon a kíváncsiság. 8) Nem lövök le semmit, ha elárulok annyit, hogy Nick nem hal meg. (A következő rész első néhány sorában úgy is kiderült volna.8)) Remélem tetszik. Ez most jobban sikerült, mint az előző. 
Remélem emlékeztek, hogy hol hagytam abba, mert közvetlen annak a folytatásával kezdődik a videó. A zene alatta ismét a What Hurt The Most, de ez most Rascal Flatts ÉS Kelly Clarkson előadása. Szerintem gyönyörű. 
Véleményeket várom ide, kommentben, vagy aki akarja a következő részhez! (Kb. Keddre, Szerdára várható) De persze, a Youtube csatornával rendelkezők oda is írhatnak. 8)
Katt IDE a videóért...
Puszi, Vicky

Díj

Kaptam egy díjat enciiiii-től. Itt is szeretném megköszönni! Ez tényleg nagyon sokat jelent nekem! Mindenki szereti, ha elismerik a ,,munkáját"! 8)
Ezt a történetet még (2010) év elején kezdtem. Akkor kb. 3 barátnőmnek mutattam. Nekik tetszett, de mivel ők is Niley-fannok, így alap dolog volt, hogy tetszett nekik.
Nagyon sokáig, azért nem raktam fel az Internetre, mert nem tudtam, hogy mit fognak hozzá szólni, hogy fog tetszeni, és hogy egyáltalán valaki olvasni fogja-e.
Az első néhány részhez nem is nagyon írtak kommentet, csak 1-2. Tudtam, hogy még nagyon az elején vagyok, de akkor is már azt gondoltam, hogy csak magamnak rakom felfele a részeket. xD Aztán egyre több komment érkezett. Amikor már volt 5 komment, én majd kibújtam a bőrömből. xD
És most... a legtöbb 18 komment. Ti, szerintem nem is tudjátok, hogy ennek én mennyire örülök.
Ez alatt, természetesen minden komment jól esett, de volt néhány olyan, amikor tényleg azt éreztem, hogy van értelme ennek az egésznek. Pl. amikor valaki azt írta (Tiki), hogy megkönnyezett egy részen. 8) Aztán, nem egy ember írta, hogy a történetem olvasása közben rájött, hogy Nick és Miley mennyire összeillenek. Majd rávettem magam, hogy megmutassam az unokatestvéremnek (Dóri). Ő nem nagyon ismeri se Miley-t, se Nick-et, ezért elég sokat kellett magyarázni, de csak azért elolvasta, mert én írtam. Aztán megdicsért, és azt mondta, hogy belőlem valami író lesz. Legalább az is lesz a családban xD Később, az egyik legjobb barátnőm (Orsi) bíztatott, hogy készítsek egy videót hozzá. Bár nekem nem tetszik, sokan dicsértétek, így épp most csinálok egy ujjat, a következő részhez. 8) Végül, (megint) az egyik legjobb barátnőm (Marcsi) pedig elmondta, hogy ő soha nem bírta a Niley-párost, de a történetemben mindig várja, hogy mi lesz, és drukkol nekik.
Ez a legjobb, amikor látom, hogy elérem, hogy az is megszeresse ezt a történetet, aki amúgy nem is szereti a párost. 8)
Végül enciiiii elküldte nekem ezt a díjat. Ez nekem hatalmas megtisztelés, de komolyan. Mivel tovább küldhetem valakinek, egyértelműen M-nek küldöm tovább! Megérdemli! 8)

Csak gondoltam leírom nektek ennek a történetnek a történetét. xD (Jó hosszú lett xD)
Még egyszer megköszönöm mindenkinek, aki ha csak egyszer is, de megnézte a blogomat. Ti vagytok a legjobbak. 8)

Köszi, ha elolvastad.
Puszi, Vicky

,,Bárcsak ne mentél volna el!"

Új rész! Mostantól megpróbálom olyan hamar felrakni minden új részt, ahogy csak az időm engedi. Ez, nekem az egyik kedvenc részem. Hosszú, sok minden kiderül benne, plusz romantikus, és a vége izgalmas. Megint találgathattok majd! 8D Remélem a min. 10 komment megint összejön. Jah, és ha valaki esetleg még nem tudta, akkor elmondom, hogy készítettem a blogomhoz egy videót (előzetes-féle), és felraktam a Youtube-ra. Katt IDE, ha megnéznéd. A kép nekem nagyon tetszik, jól sikerült, szóval most meg vagyok elégedve magammal. xD Remélem ti is velem. Puszi, Vicky

Nick szemszöge

Ismét a turnén vagyunk. Jól indult minden. Jól szórakozunk.

Miley egyszer sem telefonált, hogy mi van. Ez egy picit zavart. De amúgy minden jó volt. Chloe és én kezdünk visszarázódni a régi kerékvágásba.

Ma este Detroit-ban fogunk koncertezni. Ott is mindig nagy tömeg vár, ezért már eléggé izgultunk.

Megvolt már a koncert próba. Ott buliztunk egy kicsit azzal a néhány rajongóval, akik el tudtak jönni. Joe, kitalálta, hogy játszunk székfoglalósat. Annyit nevettünk. De igazából valami nekem most is hiányzott.

Este. Már csak néhány perccel a koncert előtt. Az öltözőnkben már csak én voltam. Ajtónyitást hallottam, és Chloe jött be rajta.

- Szia, Nick! – köszönt, mosolyogva, izgatottan. – Már nagyon várom az esti show-t. – majd adott egy puszit a számra.    

- Én is! Biztos klassz lesz! – mosolyogtam.

- Van egy meglepetésem! – mondta, csakugyan mosolyogva, Chloe. Majd kivett valamit a zsebéből. Egy ezüst karkötő volt, amin egy kis medál lógott. Ebbe volt bele vésve az én, és az ő nevének a kezdőbetűje. „N&C”. Rácsatolta a kezemre, majd a szemembe nézve ennyit mondott.

- Szeretlek! – én csak mosolyogtam. Tudtam, hogy vár valamit. Valamit, amit nekem kéne kimondanom.

- Én is szeretlek! – majd megöleltük egymást. Igazából, legbelül rossz érzés fogott el, mert nem volt igaz, amit mondtam. Szeretem Chloe-t, de nem úgy. Sajnos. Azt hittem, majd idő közben szerelmes leszek belé, de tévedtem…

Most, a következő dal a Hello Beautiful, amit játszunk A táncosok ott álltak a színpad szélén, mert vártak a következő számra, amiben már ők is részt vesznek. A dal kezdése előtt Joe, lement a színpadról, majd Chloe-val, Demi-vel, és Danielle-el jött vissza. Mind hármójukat leültette egy székre, és nekik énekeltük a dalt.

Nekem, közben mindvégig az, járt a fejemben, hogy miért mondtam Chloe-nak, hogy szeretem, ha nem.

Egyszerűen egy mosolyt sem tudtam kicsalni magamból. Pedig Chloe annyira boldog volt…

Miley szemszöge

Annyira nehéz most minden. Apu inkább a munkába temetkezik, anyu pedig… úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Én is próbálom jól érezni magam, de ez nagyon nehéz. Persze, a kameráknak mosolygok, de több nem megy.

Annyira nehéz, ha erről kérdeznek, vagy ha Brandie-vel, vagy bárkivel erről beszélünk.

Ráadásul Nick sincs itt.

Sok barátom velem van, de mégis annyira egyedül érzem magam.

Eddig is így volt, hogy ha valami tényleg nagyon bántott, akkor csak Nick tudott megvigasztalni. De most ő sincs itt.

Felhívni pedig nem akarom, mert most a turnén van. Nem akarom elrontani neki. Plusz akkor Chloe-val is veszekedne, és azt sem szeretném. Csak annyit, hogy boldog legyen. És ez, úgy látszik, már megvan.

Már napok óta alig tudtam elaludni. Ez ma sem volt másképp. Néhány órát, ha aludtam. Reggel lementem a konyhába. Mielőtt beléptem volna, halottam, hogy anyu valakivel telefonon kiabál.

- Nem vagyok együtt Bret Michaels-el. Hagyjanak már békén. Nem fogok nyilatkozni. Úristen! – majd lecsapta a telefont. Kimentem hozzá. Láttam, hogy sírt, de amikor meglátott letörölte a könnyeit, és mosolygott.        

- Jó reggelt, Miley! Kérsz reggelit? – nem válaszoltam, csak közelebb mentem hozzá, és megkérdeztem.

- Anyu, mi volt ez az egész? – vett egy nagy levegőt, majd kifújta, és elmondta, nyugodtan.

- Néhány ember, kitalálta, hogy apád és én azért válunk, mert én megcsaltam Bret Michaels-el, amíg ő veled volt a turnékon.

- Mi?! De hát ez hülyeség.

- Én tudom, de… figyelj, Miley! Ne foglalkozz velük. – majd elkezdett megteríteni a reggelihez.

- Anyu, ne haragudj, de én most nem tudnék enni. – majd felmentem a szobámba. Eszembe jutott, hogy délután a Disney stúdiójába kéne mennem, mert még van egy pár szám, amit fel kell vennünk.

Délután 4. Elindultam.

A parkolóban megálltam a kocsimmal. Amint kiszálltam kb. 10 paparazzi jött oda hozzám, fényképeztek, és kérdezgettek. Már alig volt néhány méter a bejáratig, amikor az egyik megkérdezte, hogy anyunak tényleg viszonya van e Bret Michaels-el.

Ezzel elindított egy lavinát, mivel ezt követően mindegyik paparazzi ugyanilyen kérdéseket rakott fel. Próbáltam gyorsabban bemenni, de teljesen körbefogtak. Végül, amikor bementem, már nagyon ideges és szomorú voltam egyszerre. Hogy lehet néhány ember, ennyire kiállhatatlan.

Most annyira szükségem lett volna Nick-re. Jobban, mint bármikor. Tudtam, hogy nem kéne, de felhívtam. Csak az, járt a fejemben, amikor azt mondta, hogy hívjam, ha baj van.

Néhány csöngés után fel is vette

- Szia, Nick! – köszöntem neki.            

- Ó! Szia, Miles! Hogy vagy? – kérdezte.

- Hát, ami azt illeti, nem túl jól.

- Miért, valami baj van? – ez a kérdés után, kitört belőlem minden.

- Nick… bárcsak ne mentél volna el! Kérlek, gyere vissza! Szükségem van rád!

Nick szemszöge

- Nick… bárcsak ne mentél volna el! Kérlek, gyere vissza! Szükségem van rád! – mondta Miley, valószínűleg sírva. Először teljesen leblokkoltam, mert erre az egyre nem számítottam. Ma Wichita-ban vagyunk. Itt lesz ma este a koncert. Ez elég messze van Los Angeles-től.

Miley, folytatta, picit nyugodtabban:

- Ne haragudj, tudom, hogy nem kérhetek ilyet… - de nem hagytam, hogy befejezze.

- Miley! Csak nyugodj meg! – majd vettem egy nagy levegőt, és ezt mondtam - Visszamegyek! Néhány óra múlva ott leszek! Szia! – majd leraktam a telefont. Pont ezután, a srácok léptek be az öltözőbe, mert nemsokára készülődnünk kell a koncertre.

- Srácok! Én ma nem tudok fellépni! – böktem ki egyből. Joe és Kevin is nagy meglepődtek.

- Miért? Mi a baj? – kérdezték szinte egyszerre.

- Miley most hívott, és… visszamegyek L.A.-be.

- De Nick. Ez nem így megy! – kezdték el, de én nem hagytam, hogy befejezzék.

- Tudom, mindent tudok. De Miley-nak szüksége van rám, és… más nem számít! – Kev és Joe egymásra nézett, majd odajöttek mellém, és ennyit mondtak.

- Tedd, amit kell, tesó! - majd elmentem. Kint, amilyen szerencsém van, persze, hogy találkoztam Chloe-val.

- Szia! – ölelt volna meg, de megfogtam a kezét, hogy ne tudjon. – Mi a baj?

- Semmi, de ma én nem fogok fellépni.

- Mi?! Miért? Baj van?

- Nem, de… visszamegyek L.A.-be…

- Miért? – majd, miután nem válaszoltam, leesett neki – Miley-hoz?!

- Igen. Szüksége van rám. – majd elmentem Chloe mellett. Alig mentem pár lépést, megállított.

- Nick! Ha most elmész Miley-hoz… akkor vége! – mondta, teljesen komolyan. Nem szóltam semmit. Aztán ránéztem a karkötőre, amit tőle kaptam. Közelebb léptem Chloe-hoz, majd levettem a kezemről a karkötőt, és odaadtam neki. Végül csak ennyit mondtam.

- Sajnálom! – majd hátat fordítottam, és elmentem. Gyorsan beültem a kocsimba, és elindultam L.A.-be.

Miley szemszöge

Néhány órával később…

Nem tudtam, hogy most akkor mi van. Megbántam, hogy felhívtam, mert így tönkretettem a koncertjüket.

Nem tudtam, mit tegyek.

Aztán felhívtam Joe-t telefonon.

- Szia, Joe! Nick igaz ott van?

- Szia! Nem, Nick nincs itt! Elment. Azt mondta, hogy hozzád.

- Rendben, köszi! – válaszoltam, majd leraktam a telefont.

Néhány perccel később arra jutottam, hogy felhívom Nick-et.

Elsőre nem vette fel, csak másodjára.

- Szia, Miley! Már mindjárt ott vagyok!   

- Nick, nagyon köszönöm, de nem kellett volna ott hagynod mindent…

- Miley, hiszen rólad van szó… - majd csend lett. Ez annyira jól esett. Nem tudtam mit válaszolni rá. Aztán Nick kisegített – Már Las Vegas-ban vagyok.

- Nick… valamit el kell mondjak!

- Mi az? – kérdezte.

- Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nem hiányzol… épp ellenkezőleg: nagyon is hiányzol, mindennél jobban. – egy rövid csend után, Nick válaszolt.

- De miért nem mondtad el ezt eddig?

- Mert… én csak azt akarom, hogy boldog légy. És Chloe-val az vagy. De… csak hogy tudd… semmi sem változott.

- Ez hogy érted? – kérdezte Nick, ismét egy pici csend után.

- Úgy, hogy… még mindig szeretlek. – majd megint csend következett. A csendben egyszer csak, mintha üveg-törés hangját hallottam volna. Aztán folyamatosan csak ezt halottam. Nagyon megijedtem. Nick még mindig nem szólt semmit.

- Nick! Szólalj meg! – de semmi nem történt, aztán megszakadt a vonal.