,,Chloe-nak igaza van!"

Sziasztok! Ismét hoztam egy új részt! Tudom, hogy ez megint sokára jött, és hogy nem ezt ígértem, de nem tehetek róla. Az viszont tuti, hogy most már nem fogok ígérni semmit, mert sose jön össze. 8( Megpróbálok minden tőlem telhetőt és én is remélem, hogy legközelebb hamarabb hozok részt, mert mindig nagyon érdekel a véleményetek, ezért remélem, hogy most is megtiszteltek azzal, hogy leírjátok kommentben. Előre is köszi! Puszi, Vicky

Néhány hónappal később

Újra helyre rázódott minden. Filmeket forgatok, zenét írok, csak úgy, mint régen.

Igazából, próbálom bemagyarázni magamnak, hogy így minden könnyebb. Nick nélkül. De amikor belépek a házamba, és lefekszek aludni, olyan ürességet érzek legbelül. Az igazság az, hogy nagyon hiányzik, de ugyanakkor, örülök, hogy nincs velem, és, hogy legalább Ő boldog. Ez jelent nekem mindent.

Most már a Disney-nél sem dolgozok annyit, hiszen befejeztük a HM-t. Már csak néhány reklám videót, és klipet kell felvenni. Ez még kb. 2 hónap.

Korán reggel keltem ma fel, és egy óra múlva már indultam is. Bent, egyből az öltözőmbe mentem, hiszen még volt egy órám a kezdésig.

Igazából csak ültem a tükör előtt és nem csináltam semmit. Majd egyszer csak hallottam, hogy valaki kopog. Azt gondoltam, hogy biztosan Emily, de nem. Selena volt az.

- Szia! – köszönt. Én csak néztem őt a tükörből, és nem mondtam semmit. Beugrott az egész jelenet, ami még akkor volt, amikor legutóbb bocsánatot kért. Ugyanaz az arckifejezése volt most is.

Tudtam, hogy megint bocsánatot akar kérni. Akár mennyire is nem akarom, akkor is sok minden más mellett, Ő is hiányzik. Csak az a baj, hogy megint túlságosan megbántott. És ezt, még ha nagyon akarnám, sem tudnám elfelejteni.

Egy hosszú csend után végre megszólalt.

- Én csak szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, hogy megbántottalak, de… mégis mit kellett volna tennem? – erre a kérdésre fel, majd vele szembe álltam, és ezt mondtam.

- Mellém kellett volna, állj, ahogy egy igaz barát tette volna.

- Sajnálom, én csak… - de közbevágtam.

- De tudod, nem is az fájt, hogy nem védtél meg, hanem, hogy akkor, amikor a legjobban szükségem lett volna a legjobb barátnőmre, de hátat fordítottál nekem. – ezután ismét csend következett, közben könnyek jelentek meg a szemében. – Miért pont akkor?! Miért pont akkor kellett ezt tenned, amikor tudtad, hogy mennyi minden történt velem.

- Tudom, és sajnálom! Mit tegyek, hogy adj még egy esélyt?

- Semmit, ugyanis kifogytam a „második esélyekből”! – majd vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugodjak, és folytattam. – Nézd, akkor leszek boldog, ha soha többé nem beszélünk az életben.

- Miley, kérlek… - csak néztem őt, a szemeimből düh áradt. Megráztam a fejem, majd megfordultam, és álltam, háttal Selena-nak.

Végül kiment, én pedig visszaültem a székbe. Nagyon erősen visszafogtam a sírást.

Néhány perc múlva kimentem.

Ahogy a folyosón mentem kaptam egy üzenetet. 

Demitől jött, és ez állt benne: „Hiányzol. Találkoznunk kéne. 8) Demi”

Ahogy néztem az üzenetet, egy mosoly jelent meg az arcomon. Nekem is eléggé hiányzott már. Csak épp Nick miatt kerültem el őt is.

Ahogy néztem a telefonomat, nem vettem észre, hogy jönnek velem szembe. Igazság szerint ők sem, ugyanis egymásnak mentünk az egyikkel.

- Ne haragudj, sajnálom… - mondtam volna tovább, de aztán felnéztünk egymásra, azzal, akinek neki mentem. Nick volt az.

- Szia! – egy apró mosoly jelent meg az arcán. Én csak néztem. Mikor észrevette, még nagyobb mosolyra húzta a száját. Én még mindig csak mozdulatlanul álltam előtte és néztem őt. A keze gipszben volt. Még mindig.

Egyik pillanatról a másikra megfordultam és elmentem. Nem néztem hátra, de hallottam, hogy Nick egyedül bement az öltözőjükbe és magára csapta az ajtót.

Annyira fájt, hogy bántom őt, de tudtam, hogy ez neki a legjobb.

Egy óra múlva szünet volt a forgatáson. Visszamentem az öltözőmbe, ahol Demi várt. Mikor meglátott, gyorsan odajött és megölelt.

- Hiányoztál! – mondta az ölelés közben. Mikor elhúzódtunk, ezt mondta, enyhén nevetve. – Úgy utállak! Minek kellett elbújnod tőlem is?! – én is nevettem egy kicsit, majd ezt mondtam.       

- Bocsi, csak Nick-el nem akartam találkozni…

- De miért? Miley, nagyon hiányzol neki – közben leültünk egymás mellé – és nagyon fájt neki a tudat, hogy egyszer sem jöttél be. Ráadásul az a hazug Chloe azt sem mondta el neki, hogy ő zavart el. Én el akartam, de Joe lebeszélt, amit amúgy máig sem értek…

- Én kértem meg!

- Mi?! Ezt nem értem…

- Nézd, amikor bent voltam Nicknél, legelőször, közvetlen a balesete után…

- Igen?!

- Akkor Chloe és Selena bejöttek… és Chloe akkor zavart el, mondván, hogy ez az egész az én hibám… és tudod mi volt a legnagyobb baj?

- Mi?

- Az hogy igaza van.

- Ne, ne, ne, Miley ezt ne magyarázd be magadnak! – könnyek jelentek meg a szememben, majd lassan lecsúsztak az arcomon. Demi leguggolt elém, és letörölte a könnyeimet, majd egy enyhe mosoly kíséretében ezt mondta – Tudod mit mondott nekem Nick, miután haza engedték? – lenéztem Demire, jelezve, hogy folytassa – Azt, hogy az tartotta benne az életet, hogy te azt mondtad, hogy még mindig szereted. Miley, ez jelenti neki a világot, érted?! Szeret téged. Ti teszitek ezt az egészet bonyolulté, pedig nem az: te szereted, Ő szeret téged. Mi kell még? - félre néztem. Nem akartam Demire nézni, mert tudtam, hogy valamilyen szinten igaza van. 

- Tudod.... most még nehezebb, mert.... lehet ki fogsz nevetni, de.... egyik este, azt álmodtam, hogy ott volt velem, és hogy egész nap együtt voltunk. Olyan élethű volt. És fura, mert.... azon a napon, mielőtt elaldutunk, azt kérte, hogy ígérjem meg, hogy tudni fogom, hogy Ő akkor is ott van velem, ha nem látom. - Deminek egy mosoly jelent meg az arcán, én pedig sóhajtottam egyett - és aztán másnap felkeltem és Ő nem volt ott.

- De most már itt van Miley. És csak rád vár!

- Demi, te ezt nem érted. Mióta újra benne vagyok az életébe, kétszer került kórházba. Miattam. Nem bocsátanám meg magamnak, ha egyszer valami komolyabb baja esne, érted?! Higgy nekem, könnyebb lesz az élete nélkülem. – Demi erre már nem mondott semmit. Majd megcsörrent a telefonja. Miután lerakta:

- Mennem kell, Joe hívott, hogy kezdünk, de… ezt még megbeszéljük, mert nincs igazad. – majd ismét megölelt. Aztán felállt, és elindult kifele, de közvetlen az ajtó előtt megállítottam ezzel:

- Köszönöm… Demi.

- Mit? – fordult meg, mosolyogva.

- Hogy vagy nekem! – még nagyobb mosolyra húzta a száját, majd ezzel búcsúzott el, mielőtt kiment.

- Bármikor.