,,Jó lenne minden reggel erre felkelni"

 Végre itt van az új rész! Ne haragudjatok, hogy ilyen sokára jött, de nagyon sok a házi. Elég hosszú lett, és (sztem) érdekes, szóval remélem ez kárpótol titeket. A képről megint várom a véleményeket, hogy mi tetszik benne mi nem, szóval részletesebb véleményt 8) (Katt a képre a nagyobb méretért) Köszi, Vicky

18. rész (Miley szemszöge)

Először Demi és a táncosok léptek fel, Nickék pedig a háttérben gitároztak. Egy pillanatban lenézett rám, és kacsintott egyet, amire én akaratlanul is mosolyogtam. Olyan aranyos volt.

Aztán a táncosok lejöttek, közben Joe-ék csatlakoztak Demi-hez.

Chloe odajött mellém.

- Na, hogy tetszett? 

- Jó volt, ügyesek voltatok. – dicsértem meg kényszerből, pedig legszívesebben rá sem néztem volna. Pont, miután befejeztem a mondatomat, egy gitárszóló következett. Nick és Kev adta elő, de nagy részét inkább Nick.

- Állati ügyes! – mondta Chloe Nickre, mire én még jobban féltékeny lettem, és szinte szünet nélkül böktem rá, kissé gorombán.

- Igen, tudom! – Chloe-nak valamilyen szinten leesett, mert egyből lemosódott a vigyor az arcáról a válaszom után. De nem hagyta abba.

- Büszke lehetsz a pasidra! Nem csak helyes, de tehetséges is! – itt már majdnem betelt a pohár. Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam, ezzel is megnyugtattam magam, aztán így válaszoltam:

- Hát igen! És ő csak az enyém! - néztem rá Chloe-ra, és reméltem, hogy most már befogja.

A koncertnek vége volt, így a srácok lejöttek. Chloe még mindig ott állt mellettem. Még alig ért le a lépcsőn Nick, de én mégis odahúztam magamhoz és megcsókoltam. Csodálkozott, az igaz, de nem ellenkezett, sőt.

Mikor abbahagytuk, ránéztem Chloe-ra, aki nem tűnt megbántottnak, csak szimplán elment.

Nick, mikor látta, hogy kit nézek, leesett neki, hogy mi van.

- Ez csak azért volt, hogy Chloe-t féltékennyé tedd? – nézett rám. Én pedig nem tudtam szólni semmit, mert nem akartam hazudni, de ha elmondom, hogy igen, akkor megharagszik. Ezért inkább nem szóltam semmit.

Nick egyből értette a hallgatásom okát, ezért eléggé megbántódott.

- Sajnálom, nem akartalak megbántani csak…

- Miley, miért nem bízol bennem? Nincs és nem is lesz semmi Chloe és köztem. Vagy bárki más és köztem.

- Azért te is megérthetnél. Kitudja hány sikítozó csaj van a világban, akikkel versenyeznem kell, erre még itt vannak azok is, akik bármikor elérhetnek… - folytattam volna tovább, de Nick leállított azzal, hogy felemelte a kezem, azt, amelyiken a gyűrű van, és ezt mondta:

- Nézd, azért adtam neked ezt a gyűrűt, mert biztosan tudom, hogy veled akarod maradni, örökre. Nem Chloe-val vagy a többi lánnyal. Csak veled. Kérlek, bízzunk meg egymásban. Tudod, hogy sohasem bántanálak meg, semmivel. – és megcsókolt.

- Tudom! – mosolyogtam a csók után. Aztán kézen fogva elindultunk a kocsijához. Kint egy csomó rajongó és paparazzi várt. Mi csak áttörtünk a tömegen, Big Rob segítségével, majd beszálltunk a kocsiba, és irány haza.

Én is Nickéknél mentem. Apuval a koncert alatt beszéltem telefonon, és azt mondtam neki, hogy ma későn érek haza, mert be akarok nézni az új házamba is, hogy hogy haladnak.

Felmentünk a szobájába, és megvártam, amíg átöltözik. Addig lefeküdtem az ágyára. Nagyon fáradt voltam, pedig ma még elég enyhe napom volt. Egy pillanatra, jobb oldalra hajtottam a fejem, és becsuktam a szemem. Több sem kellett, el is aludtam.

Arra nyitottam ki a szemem, hogy Nick mellettem fekszik, és a nyakamat puszilgatja.

- Elaludtam… - állapítottam meg akkor is, amikor felkeltem.

- Semmi baj. – válaszolta Nick, közben vagy az arcomat vagy a nyakamat puszilgatta.

- Mi van veled? – kérdeztem nevetve.

- Csak nagyon szeretlek. – válaszolta szintén nevetve, és még mindig csak puszilgatott, közben már a hasamat is simogatta.

- Jó lenne minden reggel erre felkelni. – mondtam neki mosolyogva.

- Hát, ha akarod, én szívesen elintézem neked, minden reggel. – válaszolta csakugyan mosolyogva.

- Figyelj, azt mondtam apunak, hogy mielőtt hazamegyek, benézek a házamba. Nem akarsz elkísérni?

- De persze. Sétáljunk egyet, úgy sincs messze. – és elindultunk. Mikor kiértünk, fogtuk egymás kezét, és ez a világon az össze paparazzit oda vonzotta. Kb. 5 méterre álltak tőlünk, és fényképeztek, vagy videóztak minket.   

Egyáltalán nem foglalkoztunk velük, kivéve egyszer, amikor 3 vagy 4 közelebb jött, és megkérdezték, hogy együtt vagyunk e. Erre Nick mosolyogva felemelte az összekulcsolt kezünket, és ennyit válaszolt.

- Szerinted? – de másra nem válaszolt. Úgy tett mintha nem is hallaná őket. Most nagyon jó kedve volt, ezért ha zavarta is, nem mutatta ki, egész végig mosolygott.

Ahogy bementünk láttuk, hogy még azért van mit javítani. Elég nagy kupi volt ott bent.

- Az egyetlen szoba, ami úgy, ahogy már kész van az a hálóm. Megnézed?       

- Aha. – és bementünk. Egyetlen bútor volt bent, az ágyam. Azon kívül csak dobozok álltak egymáson.

- Na milyen?

- Biztos szép lesz. – válaszolta Nick, miközben szétnézett. Eszembe jutott, az ahogyan felkeltett egy órája, majd odamentem hozzá, átkaroltam, és megcsókoltam.

- Nem akarod kipróbálni az ágyat? – értetlenül nézett, de próbálta leplezni. Simán lefeküdt az ágyra, majd megszólalt.

- Klassz!

- Nem! Én azt mondtam, hogy – s közben ráfeküdtem Nickre – próbáld ki az ágyat! – majd lassan megcsókoltam. Mikor abbahagytuk, ezt mondta:

- Tetszik nekem ez az ágy!

- Biztos voltam benne! – mosolyogtam. Majd ismét csókolózásba kezdtünk. A csók közben kigomboltam az ingén az összes gombot, majd az utolsó után, saját magamról is levettem a felsőt. Nick csak mosolygott, majd egyik kezével a derekamat, másikkal a combomat fogta meg, és fordított rajtunk egyet, úgy, hogy ő legyen felül. Ezután csak nézett, mélyen a szemembe, közben éreztem, hogy a combomat simogatja.

Mivel ő nem szólt semmit, így én törtem meg a csendet.

- Nick, komolyan meggondoltad ezt az egész eljegyzést? Mármint, a szüleink úgyis le akarnak majd minket beszélni, és ott van a média is… - közben felültem. Nick is, egy pillanat után felült, majd annyira közel, ahogy csak tudod, hozzám bújt, és ezt mondta.

- Sosem voltam még semmiben sem ilyen biztos. Nézd, ebben nem érdekel sem a szüleink véleménye, sem a médiáé. Csakis a tiéd. Még mindig akarod? – én pedig habozás nélkül ezt válaszoltam.

- Igen, akarom!

- Nekem ennél több nem kell! – majd elhallgatott. Ismét én törtem meg a csendet.

- Hogy csinálod, hogy mindig megnyugtatsz? – mire Nick hatalmas mosolyra húzta a száját, és háttal levágódott az ágyra.

- Ezt is szoktam gyakorolni a tükör előtt! – viccelődött.

- Hát erre már én is azt mondom, hogy nagyon jól megy! – és ledőltem hozzá, majd csókolni kezdtem. Szép lassan levetkőztettük egymást, majd megtörtént az, amit mindketten akartunk…

Mindez után a fejemet, mint mindig, a mellkasára hajtottam.

- Elég sokáig nézzük a házamat, nem? – nevettem, mivel úgy volt, hogy csak egy 5 percre ugrunk be. 

- Nekem kifejezetten tetszik! – mosolygott ő is.

- Figyelj… - közben felnéztem rá – mi lenne, ha, mivel úgy is össze fogunk házasodni – úristen, olyan jó kimondani – addig nem feküdnénk le egymással…

- Mi?! – nézett fel Nick.

- Hát, tudod, már eleve úgy volt, és hogy ennyivel tartozunk, nem?

- De, csak… - és elakadt.

- Ha nem akarod, akkor…

- Nem, semmi gond… ha te így akarod! – és adott egy puszit.

- Azt hittem, hogy nem akarod majd, annyira meglepődtél…

- Hát igen, mert… nem hiszem, hogy TE be fogod tudni tartani… - vette elő a vicces egóját. Én csak nevettem, majd folytattam a témát.

- Szóval én nem fogom tudni betartani?!

- Igen, mert… látom, hogy folyton ezen töröd magad! – ismét csak nevettem – De azért egy ágyban aludhatunk, igaz? - bizonytalanodott el.

- Az még talán megengedhető! – mosolyogtam.

- Végül is úgy sem tudnál elaludni nélkülem, szóval értem, hogy ebbe miért egyeztél bele. – folytatta a viccelődést. Egy 2 perig megint csaend lett, majd én szólalta

- Szerintem most már menjünk, mert elég sokáig vagyunk itt.

- Jó ötlet! – válaszolta, mire felkeltünk, és felöltöztünk.

Mikor már mindketten készen voltunk, elmentünk a Jonas házba, a kocsiért, hogy Nick hazavigyen.

Az érkezés után be is kísért a házba.

Bementünk, és láttuk, hogy anyu bent van. Ránéztem Nickre, mire ő bólogatni kezdett, jelezve ezzel azt, hogy itt az ideje elmondani neki.

- Szia… sztok! – egészítette ki, amikor meglátta Nicket is. Brandie is ott volt a konyhában, beszélgettek anyuval, de mikor mi beléptünk mindketten elhallgattak.

- Jó estét! – mosolygott Nick.

- Értékelem Nick, hogy ezúttal az ajtót választottad bejáratnak, és nem az ablakot! – viccelődött anyu, mire Nick egy picit zavarba jött. Odabújtam hozzá, hogy ezzel is megnyugtassam, mert az, akitől nem kell félni, az anyu.

- Mi ez a nagy csend? – nevettet anyu, mert tudta, hogy valami fontos dolgot akarunk elmondani.

- Csak… szeretnénk mondani valamit. Nézd, anyu, Brandie! Tudjátok, hogy milyen vagyok: olyan, aki mindent 2-szer átgondol, és nem siet el semmit, és…

-… olyan, aki mindig eltér a tárgytól? – szólt közbe anyu, célozgatva arra, hogy rá térhetnék a lényegre.

- Az a helyzet, hogy… - közben Nick még közelebb jött hozzám, és átkarolt. – Nick megkérte a kezem. És igent mondtam. – majd felmutattam a gyűrűt. Brandie-nek is és anyunak is leesett az álla. Nem szóltak semmit, csak néztek. Kicsit olyan volt anyu, mintha levegőt sem venne.

- Oké, várjatok egy percet! – szólalt meg végre, majd vett egy nagy levegőt, és lassan kifújta – Ezt… teljesen komolyan gondoltátok?! Nick! Ezzel teljesen megváltozik az életetek! Hiszen még gyerekek vagytok, előtettek az élet… - de Nick a szavába vágott.

- Bocsánat, hogy a szavába vágok, de… igen, én is ezerszer átgondoltam, és tudtam, hogy senki sem fog bennünk hinni, de én biztos vagyok benne, hogy… - és tekinteté rám szegezte - örökké tudnám szeretni Miley-t, és más nem számít. Akkor minek várjunk?! – mire én hatalmas mosolyra húztam a számat, ahogy mindezeket elmondta, miközben végig rám nézett. Aztán vissza anyura.

- De, az nem zavar, hogy mindenki ismer, és tud rólatok…

- Nem, minket ez nem érdekel! – szóltam közbe most én, majd közelebb léptem anyuhoz, és ezzel folytattam – Nézd, szeretem őt! Szerelmes vagyok belé! És tudom, hogy ez nem egy tini-szerelem. Senkivel sem érzem, vagy éreztem azt, mint amit vele. És biztos vagyok benne, hogy ő sem. Nekünk ennyi elég! – látszott anyun, hogy ezzel egy kicsit meggyőztem.

- Akkor…- majd vette megint egy nagy levegőt, és ezzel folytatta -… gratulálok! – és megölelt. Mikor elhúzódtunk egymástól, én Brandie-hez, anyu pedig Nick-hez ment oda.

- Gratulálok, szépfiú! – hallottam, hogy ezt mondta anyu, az ölelésük előtt. Annyira boldog lettem, hogy most már anyu is tudja.

,,Mert olyan cuki vagyok!"

Ha nem nagy kérés, akkor lécci írjátok le a kommentbe, hogy ez a kép, hogy tetszik (katt a nagyobb méretért), csak mert itt tényleg mindent én raktam össze, kb. 6  képből, és nagyon érdekelne a véleményetek. Előre is köszí! Ti vagytok a legjobbak! Vicky

17. rész (Miley szemszöge)

 Mikor leértünk mindenki a nappaliban volt, és beszélgettek. Mi is leültünk egymás mellé, úgy hogy közben átkaroltam Nicket.

Nagyon sok mindenről beszélgettünk. A legfőbb téma az volt Nick szüleinek, hogy Joe és Demi hogy jöttek össze, megint. Mikor elmeséltük Nickel a mi sztorinkat, hogy hogyan is mesterkedtünk ezen, Deminek is és Joenak is lesett a álla, mivel ők azt nem is vették észre. 

Végül leültünk vacsorázni. Minden finom volt, tehát Nick anyja megőrizte szokását.

Aztán a nappaliban Kev, Danielle és a szülők beszélgetni kezdtek. Egy idő után meguntuk, majd Joe, Demi én és Nick arrébb vonultunk.

Ahogy láttam Demiéket, annyira örültem, hogy ilyen jól megvannak. Állandóan ölelgették egymást, mi pedig csak néztük őket Nick-el, miközben ő hátulról átkarolt, s a hasamnál összekulcsolta kezeit.

- Már úgy várom a turnét! – hallottam Demi izgatott hangját – Olyan jó lesz, hogy majd a munka is össze fog minket kötni… - és megint hozzábújt Joe-hoz.

- Hát igen, jó nektek… - válaszoltam lehangolóan, majd egy pillantást vetettem Nickre, aki ugyanígy lehajtotta fejét, egy másodpercre.

- Ó, sajnálom Miley! Nem akartalak megbántani! – védekezett Demi, pedig nem volt miért, nem ő tehet róla.

- Ugyan, semmi baj! – mosolyogtam rá. Még beszélgettünk pár dologról, majd csend lett. Főleg Demi maradt csendbe, pedig eddig be sem állt a szája. Majd kb. 3 perc után megszólalt:

- Miley, légyszi’ kísérj el a WC-re.

- Ezen a folyosón mész, és a második ajtó jobbra – mondtam el neki, hogy hol van, mert azt hittem, hogy nem tudja, ezért kéri, hogy kísérjem el. De tévedtem.

- Tudom, hol van, csak… gyere velem! – és elhúzott a kezemnél fogva.

Mikor beértünk sietősen bezárta az ajtót, felemelte a kezem, és rámutatott a gyűrűmre.

- Ez az, amire gondolok? – kérdezte, a szája szélén egy apró, alig észrevehető mosollyal.

- Attól függ, mire gondolsz… - mosolyogtam vissza.

- Nick eljegyezett? – kérdezett rá.

- Talán… - mosolyogtam még mindig, mire Demi egy gyorsat visított.

- Shh, Demi! Halkabban! – állítottam le, nevetve.

- Miley, ez nagyszerű hír! – és megölelt, olyan szorosan, hogy a szuszt is kinyomta belőlem. Mindeközben gyorsan benyitottak. Joe és Nick volt azt, mindketten megrémült arccal, elől Nick. Gyorsan odajött hozzám, Joe pedig Demihez.

- Mi a baj? Jól vagytok? Sikítást hallottunk… - aggodalmaskodtak, mire Demivel csak mosolyogni tudtunk. Olyan édesek voltak.

- Semmi baj, csak Demz… - néztem Demire, mert nem tudtam befejezni a mondatot. Vette a lapot és befejezte helyettem.

- Azt hittem, hogy ott van egy pók… - a srácok értetlenül álltak ott. Egymásra néztek, és eldöntötték a testvéri kontaktussal, hogy inkább nem is akarják tudni, hogy mi volt.

Kint még beszélgettünk, de most már Kevinékkel is.

Aztán szépen sorjában mindenki haza ment. Vendég már csak én voltam ott.

- Nem akarsz itt maradni? – bújt hozzám Nick.

- Én maradnék…

- De?

- De apa…

- Rendben, majd máskor. – majd, gondolom direkt, egy nagyon aranyos arcot vágott, aminek tudta, hogy úgy sem fogok tudni ellen állni.

- Rafinált vagy, ugye tudsz róla? – kérdeztem tőle, gúnyosan.

- Tudod, mindennap gyakorlom a tükör előtt. – folytatta a viccet.

- És elégedett vagy a látvánnyal?

- Szerintem ez már nem lehetne jobb.

- Csak el ne bízd magad.

- Hát, az ábra is ezt mutatja… - mutatott rám, mire odacsaptam a mellkasára.

- Honnan veszed, hogy itt alszok? – néztem rá.

- Én nem mondtam… de itt fogsz. – válaszolta teljes magabiztossággal. Aztán megint bevetette azt az arcot…

- Na jó, itt maradok… - sóhajtottam, mire Nick egyből ezt mondta:

- Jó, mert olyan cuki vagyok!

- Hülye vagy! – csaptam oda megint nevetve.

Felmentünk a szobájába, ahol, miután bezárta az ajtót, csókolni kezdett. Aztán az arcomat.

- Tudod, ma egy kicsit irigy voltam Demire! – mondtam, mire abbahagyta és rámnézett.

- Miért?

- Mert ők a turnén is együtt lesznek Joe-val, mi pedig nem fogjuk látni egymást, sokáig…

- Miley, már ezt megbeszéltük ezerszer. Nézd, bármi is történjék, mi összetartozunk. Ez nem fog változni semmi, és senki. Oké? – közben a nyakamat puszilgatta. Kezeimmel átöleltem,a válla felet. Nem is tudom, hogy miért, de végighúztam a hátán a körmeimet. Valahogy jól esett. Aztán befeküdtünk az ágyába, és megpróbáltunk aludni.

Reggel, egyszer csak, simán kinyílt a szemem. Pedig semmi zaj, vagy óra nem ébresztett. Aztán lesett, hogy Nick-éknél vagyok. Megfordultam, és akkor láttam, hogy Nick már fent van. Félmeztelenül feküdt mellettem, egyik kezével tartotta a fejét, és csak nézett.

- Jó reggelt! – szólalt meg.

- Neked is! – válaszoltam.

- Képzeld, azt álmodtam, hogy 17 évesen megkértem egy gyönyörű és kedves lány kezét.

- Én pedig, hogy 17 évesen igent mondtam egy helyes és édes srácnak. – mosolyogtam r, pedig reggel nem vagyok az a mosolygós. Aztán Nick megcsókolt, mint egy reggeli puszi, csak ez picit hosszabb volt. A csók közben hallottuk, ahogy megszólalt a telefonja. Elhúzódott, aztán sóhajtva így felelt:

- Aztán visszakapcsoltam a mobilomat! – majd felvette. Kevin hívta, annyit hallottam, de többet nem. Miután lerakták Nick elmondta, hogy mit beszéltek.

- Csak szólt, hogy akkor ma a Good Morning America-ban lépünk fel. Megyek zuhanyozni, mindjárt jövök. - és felült. Én csak néztem utána, aztán észrevettem, hogy van valami a hátná.

- Nick, várj!

- Mi az? – fordult vissza, de mondtam neki, hogy ne forduljon meg. Megnéztem a hátát, ás a tegnapi kis karmolásom látszott rajta. Miután elmondtam Nicknek, ezen is csak hülyéskedett.

- Most már feljelenthetlek zaklatásért! – és ismét nevetni kezdtünk. Aztán bement a fürdőbe, és kb. egy flóra múlva jött ki. Utána én is bementem, és mikor mindketten kész voltunk Nick megkérdezte:

- Elkísérsz a műsorra?

- Persze, most úgy sincs semmi dolgom. – aztán lementünk. Nick szólt a szüleinek, hogy hova megyünk, elköszönt, és indultunk is. Én is és Nick is felvettünk egy napszemüveget, hátha elkerülnek minket a paparazzik, de nem volt ekkora szerencsénk. Kb. egy millióan vártak kint minket. Annyira durva. És mindenfélét kérdezgettek. Volt, aki az itt-ott alvás miatt a tisztaság gyűrűre is rákérdezett, vagy, hogy szűz vagyok-e. Kiábrándító, hogy mit mernek kérdezni. De ilyenkor azt gondolják, hogy erre válaszolok is, vagy mi?

Komolyan, megkönnyebbülés volt, hogy végre a kocsiban voltunk. Először Kevinékhez mentünk, és onnan a műsor helyszínére.

A színpad hátánál találkoztunk Demivel, és a CR táncosokkal. Köztük megpillantottam egy ismerős arcot. Hamar leesett, hogy ki: Chloe.

Láttam, hogy üdvözölt mindenki mindenkit, én pedig addig magamhoz öleltem Nick-et, hogy az a Chloe ne tudja megölelni. Saját magamon meglepődöm, hogy milyen röhejes vagyok néha, de egyszerűen nem akartam még egyszer végignézni. Mégis odajött, de akkor már csak köszönt, nem ölelkezett.

- Sziasztok!      

- Szia, Chloe! Bemutatom Miley-t. Miley Chloe, Chloe Miley. – mutatott be minket egymásnak Nick.

- Szia Miley! Már sokat hallottam rólad. A CR 2-ben szerepeltem, onnan ismerjük egymást Nickel.

- Értem. Én Nick barátnője vagyok. – hangsúlyoztam ki, pedig úgy gondoltam, hogy tudja, de azért megerősítettem neki, hogy Nick az enyém.

Odaszóltak, hogy mehetnek fel a színpadra. Nick még megcsókolt, aztán felmentek. Én pedig oldalról néztem végig a koncertet…   

,,Írtunk Miley-val egy dalt!"

16. rész (Miley szemszöge)

- Igazából tovább nem gondoltam… - ráncolta össze a szemöldökét. Aztán csak mosolygott. – De nyugodj meg, minden rendben lesz. – puszilta meg a homlokom.

- És valaki tud már róla?

- Hát nem igazán. Senkinek sem akartam elmondani, mert egyrészt veled akartam ezt megtenni, másrészt valószínűleg mindenki úgy reagált volna, mint te először.

- Az igaz… de a szüleinknek hogy mondjuk el? – néztem Nick-re, mert ettől egy picit megijedtem.

- Na ez egy jó kérdés! – sóhajtotta válaszul. – Nézd, az, biztos, hogy nem fogjuk titkolni… mármint a barátok és a család elől. Ez a mi életünk, nem az övék…

- A ’MI’ életünk. – ismételtem meg, mert olyan jó volt hallani és kimondani. Közben a kezeinket összekulcsoltam.

Már éppen indulni akartunk, amikor valami belém hasított és visszahúztam Nick-et.

- Mi a baj? – fordult oda egyből. 

- Nick, el kell mondanom valamit. Én másfél hónap múlva elmegyek forgatni egy filmet. – Nick lentebb hajtotta a fejét, majd vett egy nagy levegőt, aztán lassan kifújta. Úgy tett, mintha nem is mondtam volna semmit.

- Miért mondod el? – végül csak rákérdezett.

- Mert én elmegyek, és mire visszajövök te is mész turnézni, és…

- Miley. Ezt már megbeszéltük. Megoldjuk, minden rendben lesz. Higgy nekem! – és a csípőmre tette kezeit. Olyan hihetetlen, hogy ha belegondolok ebbe, nagyon félek, de ha Nick elmondja ezt a két mondatot, egyből megnyugszom.

 - Tudom, csak… félek…

- Az, jó dolog. Félni. Mert az azt jelenti, hogy van veszteni valód. – és adott egy puszit. Az öltözőmbe még megbeszéltünk néhány dolgot.

- Nick, mi lenne, ha elmennénk egy vacsorára a szüleidhez?!

- Miért?

- Mert már régen láttad őket, biztosan hiányzol nekik… - Nick elmosolyodott, és folytatta

- Jól esik, hogy törődsz a családommal! – mire én is mosolyogtam. – Rendbe, ma este megfelel?

- Persze! Akkor, ha olyan… este hétre odamegyünk, jó lesz?

- Oké, de ne legyél olyan ideges, mint a múltkor! – gúnyolódott, mire én is nevetve odacsaptam egyet a karjára. - Nekem most már mennem kell! Haza…

- Akkor visszamész…

- Eleve úgy beszéltük meg, hogy csak addig maradok, amíg hazajönnek apudék, és szerintem ő sem nézné jó szemmel, hogy én ott alszom…

- Igazad van! Akkor este hétkor találkozunk.

- Igen, érted megyek, szia! – adott egy gyengéd puszit a számra, majd a homlokomra, aztán kiment.

Nick szemszöge

Ahogy kiértem paparazzik százai vártak odakint.

- Nick, együtt vagytok Miley-val?

- Nick, Nick! A Cyrus házban laksz? – és még temérdek ugyanilyen kérdés. Én egyikre sem válaszoltam, amúgy sem szeretem kiteregetni a magánéletemet. A kocsim felé, néhány rajongó közelebb tudott jönni, és nekik adtam egy-egy autogramot. Aztán beszálltam a kocsimba és elhajtottam.

Otthon anyu és apu egy nagy öleléssel üdvözölt.

- Szia, kisfiam! Már úgy hiányoztál.

- Ti is nekem! – és leültünk beszélgetni kanapéra. Apuval tisztáztuk a nézeteltéréseket, végleg.

- Nick, mivel 3 és fél hónap múlva turnézni mentek, arra gondoltam a fiúkkal, hogy kéne írni néhány új dalt, és előadni majd a turnén, mint egy kis ízelítőt az új albumból. Te mit szólsz hozzá?

- Remek ötlet. Én benne vagyok! – helyeseltem, viszont közben tudtam, hogy apu inkább célozgatni is akart, mert tudta, hogy én vagyok az, aki általában a dalokat megírja. – Most viszont szeretnék beszélni veletek! Miley-val arra gondoltunk, hogy ma este összejöhetne a család, egy vacsorára. Mivel, már olyan rég voltam itthon…

- Persze, szóljunk Joe-nak és Kevin-éknek. – szólalt fel anyu.

- Igazából ’Joe-éknak’!

- Ezt hogy érted? – kérdezte anyu.

- Joe és Demi megint együtt vannak. Én és Miley hoztuk őket össze.

- Nagyszerű, akkor Joe-éknak. – ismételte.

- Miley-ért 7-re megyek, addig pedig szerintem elkezdek írni néhány dalt.

- Rendben kisfiam, ahogy akarod! – veregette meg apu a vállamat. Ezután felment a szobámba a kedvenc gitáromért, majd vissza le, a nappaliba, ahol leültem a kanapéra és elkezdtem koncentrálni.

Néhány órával később már kb. 2 dal kész lett. A 3.-nak a zenei alapja már megvolt, de a szöveggel kicsit bajban volt. Egyszerűen nem jött az ihlet. 

Ránéztem az órára, már negyed hét volt. Fél hétig, még irogatok, aztán felmegyek készülődni.

Mivel a bejárati ajtó a nappaliban nyílt, így hallottam, ahogy valaki benyit.

Miley jött be rajta.

- Sa! – szólaltam meg, egy hosszas csend után – Hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy érted megyek?

- De, csak meg akartalak lepni! – mosolygott.

- Hát sikerült. – majd odamentem hozzá és megöleltem. Közben meghallottam anyu hangját is.

- Nick, Joe azt mondta, hogy egy picit… Ó, szia Miley! – lepődött meg anyu, mikor meglátta Miley-t. Hamar túl lépett rajta és odajött megölelni Miles-t.

Anyu elkezdett csacsogni nekünk, közben én hátulról átöleltem Miley derekát.

- Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy Joe azt mondta, hogy egy picit késni fognak, ezért Kevinéket is fél nyolcra hívtam.

- Rendben, anya! Mi addig csak el leszünk valahogy. – néztünk egymásra Miley-val, közben észre sem vettük, hogy anyu kiment. Leültünk a kanapéra, és beszélgetni kezdtünk.

- Mit csináltál, mielőtt megjöttem? – kérdezte Miley.

- Egy dalt próbáltam írni. Apuék kitalálták, hogy majd a turnén játszunk új dalukat is, ezért kell néhány dalt írnom. Ez a kettő már kész – és odaadtam neki azt a két papírt, amin már a kész dalol voltak. Miley hangosan felolvasta a címüket

-„Egy új lelkiállapot”; „Rock n’ Roll lélek” – majd magában elolvasta a szöveget.

- Nick ezek fantasztikusak.

- Viszont ezzel a harmadikkal meggyűlik a bajom.

- Segítsek? – nézett rám Miley.

- Persze. – és elkezdtem neki játszani a zenei alapot, és az eddigi szöveget. Mikor abbahagytam így szólt:

- A zene az, jó, az tetszik, de nézd csak… - majd egy ceruzával átírta a dal egyik részét.

- Igazad van, így tényleg jobb. – és megpusziltam az arcát. Aztán elkezdtük tovább írni ketten.

Mire kész lett, megérkeztek Kevinék is és Joe-ék is. Behívtuk őket a nappaliba.

- Most írtunk Miley-val egy dalt, és ezt hallanotok kell. Szerintem nagyon jó. – majd elkezdtem gitározni, és Miley-val elénekeltük.

1. Ismét beléptél az ajtómon

Nekem ennél több már nem kellett

Megint beindult valami, itt legbelül

Kint álltunk az esőben, mindketten

De ennek már vége

Megígérem

Ref.: Sokáig tartott, míg rájöttem

De most már pontosan tudom

Baby, te vagy a végzetem

Mikor itt vagy mellettem

Megszűnik minden, és csak te létezel

Te egy esély vagy az életemben

Amit soha többé nem engedek el

Higgy nekem, együtt, nincs olyan,

Amit ne tudnánk megtenni.

Ígérem, ez örökké fog tartani

Igen, örökké

2. Te vagy a fény, ami megszünteti a sötétséget

Baby, nem kell más, te vagy senki

Ez az érzés napról napra csak erősebb lesz

Még most is emlékszem a táncra, amit zene nélkül jártunk

A csókjaidra, az öleléseidre,

Amikkel eléred, hogy beléd szeressek

Ref.: Sokáig tartott, míg rájöttem

De most már pontosan tudom

Baby, te vagy a végzetem

Mikor itt vagy mellettem

Megszűnik minden, és csak te létezel

Te egy esély vagy az életemben

Amit soha többé nem engedek el

Higgy nekem, együtt, nincs olyan,

Amit ne tudnánk megtenni.

Ígérem, ez örökké fog tartani

Igen, örökké

3. Egyszer, régen, megpróbáltalak elengedni

De mindig ugyanoda érkezek vissza, hozzád

Soha nem vagyok olyan boldog,

Mint amikor a csillogó szemeidbe nézek

Ref.: Sokáig tartott, míg rájöttem

De most már pontosan tudom

Baby, te vagy a végzetem

Mikor itt vagy mellettem

Megszűnik minden, és csak te létezel

Te egy esély vagy az életemben

Amit soha többé nem engedek el

Higgy nekem, együtt, nincs olyan,

Amit ne tudnánk megtenni.

Ígérem, ez örökké fog tartani

Igen, szeretlek

Most és mindörökké…

Kevinék, és apuék először nem szóltak semmit. Aztán végül csak kinyitották a szájukat.

- Váó! Ez nagyon klassz lett! Tényleg, le a kalappal… - dicsérte meg mindenki, ami nagyon jól esett Miley-nak is és nekem is.

Utána Miley és én felmentünk a szobámba, hogy átöltözzek. Mikor felértünk Miley kigombolta az ingemet és levette rólam, majd megkérdezte:

Tényleg tetszik ez a dal?

- Igen, nagyon. Biztosan mindenki imádni fogja. – és megcsókoltam. Utána gyorsan átöltöztem és lementünk…

,,Kezdődjön ma az ’örökké’!"

16. rész (Miley szemszöge)
Először valahogy minden elhalványult, nem értettem, hogy mi van. Aztán észbe kaptam, hogy most Nick…
Ahogy belegondoltam, akaratom ellenére hatalmas mosolyra húztam a számat. Megint a szemébe néztem, látszott rajta, hogy teljesen komolyan gondolja az egészet bűr a szája szélén egy kis mosoly ült meg.
Végre, amikor magamban eljutottam odáig, hogy megszólaljak, ennyi jött ki a számon:
- Nick, te most… – de elakadtam. Nick egy kicsivel nagyobb mosolyt ejtett, de nem mondott semmit. Aztán végre megszólalt.
- Megkérem a kezed? – fejezte be a mondatomat, helyettem. Mikor kimondta nem akartam elhinni, bár néhány másodperccel ezelőtt ugyanerre gondoltam. Még annál is jobban mosolyogtam, és ha akartam volna, akkor sem tudtam volna abbahagyni.
- Nick, zavarba hozol… - nevettem, mert még mindig azt hittem, hogy csak viccel.
- Miért? – kérdezte, már nevetve Nick. Én is csak nevetve tudtam válaszolni.
- Mert… még csak 17 évesek vagyunk… abnormális - mondtam egy, a fő indokot, pedig igazából nem érdekelt.
- És aztán –nevette még mindig, aztán hirtelen elkomolyodott – Igazából soha nem akartam normális lenni… veled nem! Nézd, szeretlek, te szeretsz?
- Persze, hogy szeretlek! – válaszoltam egyből.
- Akkor mi tart vissza?! Tudom, hogy örökre veled leszek. Örökre szeretni foglak. Kezdődjön ma az ’örökké’! Szóval újra megkérdezem: Miley, hozzám jössz? – mélyen a szemébe nézve, ismét elmosolyodtam, és válaszoltam:
- Igen! Igen! – és megcsókoltuk egymást. A csók hosszú és lassú volt, majd miután abbahagytuk, Nick felhúzta az ujjamra a gyűrűt.
Annyira boldog lettem hirtelen. Ahhoz képest, hogy tíz perce még hulla fáradt voltam, most legszívesebben ugráltam volna. Ránéztem Nickre és az a mosoly… Látszott rajta, hogy mennyire elégedett. Átöleltem, és ahogy csak tudtam magamhoz szorítottam.
Még mindig nem akartam elhinni ezt az egészet, azt hittem, hogy csak álmodom, de nem akartam felkelni.
Most már teljesen biztos voltam benne, hogy Nick is komolyan gondolja ezt az egészet. Az ölelés közben hallottam Nick-et, amint ezt mondja:
- Nem akarlak ismét elveszíteni! – elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjak nézni, és teljes magabiztossággal válaszoltam:
- Nem fogsz! Soha többé! – mire megint magához szorított. Aztán a fejemet a mellkasára helyeztem, és csak néztünk előre. Aztán megtörtem azt a két perces csendet.
- És te ezt mégis hogy gondoltad? – néztem rá nevetve.
- Mármint mit?
- Hát ezt az egész eljegyzést? - a gyűrűmre néztem, ami már ott díszelgett az ujjamon. Még mindig a levegőben jártam...

,,Be fogom bizonyítani, hogy nekem sem csak egy mondat!"

Kimentünk a folyósóra, közben mindketten azon gondolkoztunk, hogy hogy is kéne összehoznunk őket.

- Figyelj, ha már egyszer jártak, akkor, ha nem is ugyanazt, de valamit még érezniük kell… mi lenne, ha Demi mondjuk, megbotlana, és pont Joe karjaimba esne… akkor egymás szemébe néznének és megtörténne a ’csoda’… - mondta Nick.

- Ez nem is hülyeség… akkor én elmegyek Demiért, te pedig Joe-ért, és öt perc múlva menjünk el itt egymás mellett. Akkor majd Demi neki lököm Joe-nak.

- Oké! – válaszolta, majd mind ketten elindultunk a dolgunkra. Elmentem a Sonny, a szárjelölt stúdióba. Demi ott volt és, ahogy mondta, ivott egy fél literes vizet.

- Szia, Demi! – köszöntem oda és eljátszottam, hogy izgatott vagyok.

- Szia! – köszönt vissza nevetve - Veled meg mi történt?

- Ha te azt tudnád… de tudod mit?! Megmutatom! Gyere velem az öltözőmbe.

- De pont most fogunk forgatni egy jelenetet…

- Az várhat, ez nagyon fontos… - vágtam a szavába, majd a kezénél fogva elhúztam.

- Úristen, mi lehet, olyan fontos? – kérdezte, miközben húztam, de nem válaszoltam. Odaértünk a folyosóra. Picit lelassítottam, mert láttam, hogy még Nick és Joe nincs ott. Aztán végre megpillantottam őket. Megint csak begyorsultam. Már alig 3 méterre voltunk egymástól, amikor Nick rám kacsintott. Én csak mosolyogtam, és amikor pont egymás mellett voltunk meglöktem Demit. Nick gyorsan mellém állt. Hát nem úgy sült el, ahogy akartuk…

Demi neki esett Joe-nak, mire ő is kiesett az egyensúlyából, és mindketten elestek.

- Nem éppen így gondoltam… - súgta nekem Nick. Felsegítettük őket, majd én és Demi és Joe és Nick is tovább mentünk. Mire odaértünk az öltözőmhöz eszembe jutott, hogy én eredetileg mutatni akartam Deminek valamit.

- Tudod mit, Demi?! Igazad van, ez várhat, a forgatás fontosabb… - mondtam neki, majd gyorsan bementem és bezártam az ajtót.

Ennél jobb ötletem nem támadt, de valószínű, hogy most Demi teljesen hülyének néz. Aminek, valljuk be, most van alapja.

Néhány perc múlva Nick is bejött.

- Hát ez tényleg nem úgy sült el, ahogy akartuk… - vágódott le mellém. Megint csak gondolkodtuk. Aztán nekem beugrott.

- Nick. Mi is úgy jöttünk össze megint, hogy bezáródtunk egy raktárba. Zárjuk be őket is, és akkor hátha…

- Jó, már csak az a kérdés, hogy melyikbe? – abba, amelyikben mi voltunk nem lehetett, mert az a mi titkos helyünk volt.

- Olyan kéne, amiben most biztos nem fog benyitni senki…

- Na, hát olyat biztosan nem találunk… és mi van az öltöződdel? – javasolta Nick.

- Igazad van. Mi itt megállunk az ajtó előtt, hogy biztos ne menjen be senki, és kész. – majd megint megindultunk. Ahogy kiértünk a folyosóra Nick visszarántott, és eléggé izgatott lett, egyik percről a másikra.

- Miley, szeretnék mondani valamit – és elhallgatott. Közben zsebre tette egyik kezét. Kicsit megijedtem, mert egyből arra gondoltam, hogy baj van. Végül Nick folytatta – Mindegy, majd máskor elmondom. – nem is hagyta, hogy szóhoz jussak, mert elment, gondolom Joe-ért. Kicsit összezavart, de hamar túl tettem magam rajta, arra gondolva, hogy majd később elmondja. Elmentem Demiért.

Mikor bementem a stúdióba, körülnéztem, és hamar szemkontaktusba kerültünk Demivel. Ahogy meglátott engem leguggolt az asztal elé, gondolom, nem akarta, hogy észre vegyem. Odamentem hozzá, mire nevetve felállt.

- Huh, megtaláltál… Ne haragudj, csak olyan fura voltál az előbb és…

- Te ne haragudj, csak… sokat voltam a napon – saját magamon meglepődtem, mert ritkán mondok ennél nagyobb baromságokat. Inkább folytattam: - Mindegy, most tényleg mutatnom kell valamit.

- Na, jó, mára már amúgy sincs több forgatás, szóval… mehetünk. – és nekiindultunk. Amikor odaértünk, mindketten bementünk. Majd azt színlelve, hogy WC-znem kell, kimentem. Pont találkoztam Joe-val, de Nick nem volt vele.

- Szia, Joe, te mit keresel itt?

- Nick az öltöződben hagyta a telefonját, és megkért, hogy hozzam el neki…

- Á, értem. Rendben, menj be nyugodtan. – mikor már bent volt, Nick is megjelent, és gyorsan bezártuk az ajtót. Aztán mindketten nekitapadtunk, hogy halljuk mi folyik ott bent. Elég sokáig kiabáltak kifele, hogy mi van.

- Sajnálom srácok, biztos megint „elromlott” az ajtóm. Hívok egy lakatost. Addig maradjatok bent. – kiabáltam be nekik. Igazából nem hívtam senkit, csak hallgatóztam Nick-el. Először semmit nem szóltak egymáshoz. Nem láttunk be, de még így is tudtam, hogy Demi az öltözőm egyik végében, Joe pedig a másik végében áll vagy ül. Már egy fél órája bent voltak, de semmi.

Egy óra múlva, miközben ott álltunk az ajtónál éreztük, hogy remeg. Joe próbálta meg kinyitni. És sikerült neki. Végre kijöttek, mi pedig próbáltunk úgy tenni, mint akik nem épp hallgatóztak.

Mindketten kijöttek, és Joe jobboldalra, Demi baloldalra ment tovább.

- Ez nem igaz! – sóhajtottuk egyszerre Nick-el. Aztán mindketten bementünk az öltözőmbe, és levágódtunk a kanapéra.     

- Szóval, mit akartál mondani? – kérdeztem rá Nick-től. Jobb kezét megint a zsebébe tette, majd ennyit felelt:

- Semmit. Nem érdekes. – vágott egy erőltetett mosolyt, majd adott egy puszit az arcomra. – Van még ötleted Joe és Demi-vel kapcsolatban? – kérdezte.

- Őszintén? Nincs. Ez a kettő a filmekben midig beválik… – és elhallgattam. Nagy csend lett. Majd megtörtem – Nick.

- Igen?

- Ha még mindig nem járnánk, de látnál egy másik fiúval, féltékeny lennél?

- Ez kérdés? – értetlenkedett Nick.

- Ahj. Nézd, Demi a Sonny-ban Sterling-el összejön. Joe-val, amikor jártak pont ezeket, a jeleneteket forgatták. Joe ilyenkor egy picit sem volt féltékeny?

- Féltékeny? Az nem kifejezés. Akkor ment el utoljára egy Sonny forgatásra.

- Kérjük meg Sterling-et, hogy segítsen… Mondjuk, átöleli Demit, Joe előtt. Vagy ilyesmi. – mikor már Nick is értette ismét elmentünk a dolgunkra, de most cseréltünk, mert engem, ha ma még egyszer meglát Demi, megöl.

Nick elment Demihez, én viszont nem Joe-hoz, hanem Sterling-hez. Elmagyaráztam neki. Elsőre nevetett, aztán mikor végre komolyan vette a dolgot, beleegyezett. Nick pont odaért Demivel. Leültek egy padra, és beszélgettek.

Megbeszéltük Sterling-el, hogy odamegy, és először csak beszélget Demivel, majd átöleli. Gyorsan elfutottam Joe-ért. Odavittem, és jeleztem Sterling-nek, hogy mehet. Odament Demi-ékhez. Nick egyből elment, és odajött hozzánk. Hárman beszélgettünk. Egyszer azt vettem észre, hogy már csak én és Nick beszélgetünk. Joe egyenesen előre nézett. Nickel megnéztük, hogy mit is néz, és pont azt, amire számítottunk.

Sterling ölelgette átfele Demi-t. Annyiban nem egyezett a tervel, hogy Deminek ez nem tetszett. Húzódott elfele, de Sterling eléggé komolyan vette a „feladatát” ezért nem hagyta magát, hanem még jobban ölelgette Demit.

- Mi az, Joe? – kérdeztem mosolyogva. Választ nem kaptam, mert Joe odaindult. Nick-el inkább utána mentünk, hogy ne legyen semmi komoly. Mikor odaért idegesen elrántotta Sterling-et.

- Mi folyik itt? – kérdezte közben.

- Semmi, haver, nyugi. – védekezett Sterling. Demi, mivel nem tudott semmiről, kicsit megijedt, és Joe hátához ment. Én közben jelezni próbáltam Sterling-nek, hogy most már elég. Vette, és elment. Joe megfordult.

- Vedd már észre! – súgtam oda Deminek és egy picit, meglöktem. Egy lépéssel állt csak előrébb, úgy, hogy pont egymás elé kerültek Joe-val.

Mi pedig elmentünk Nick-el. Persze csak néhány lépéssel, hogy azért lássuk, hogy mi történik.

Egy ideig csak beszélgettek, Joe néhányszor zavarba jött, csak úgy, mint Demi. Aztán megölelték egymást. Majd Demi megindult. Joe pedig csak állt ott, és látszott rajta, hogy valamivel többet várt, csak nem merte megtenni.  Ránk pillantott, mi pedig mutattuk neki, hogy menjen Demi után, aki már kb. 5 méterre volt.

Joe először nemet bólogatott, majd végül rászánta magát. Demi után futott. Megfogta a kezét, megfordította, és habozás nélkül megcsókolta. A szánk tátva maradt.

- Hát én nem erre gondoltam, de szerintem ez is megteszi – mondta Nick, amikor láttuk, hogy Demi nem ellenkezett, sőt átölelte Joe-t a csók közben. Mikor abbahagyták, mindketten hatalmas mosolyra húzták a szájukat. Aztán ránk néztek, és nevetve integetni kezdtek, mi pedig próbáltuk megint úgy tenni, mint akik nem nézték végig ezt az egészet.

Elégedetten, és kézen fogva mentünk vissza az öltözőmbe.

- Na ez, hosszú nap volt. – sóhajtottam. Nick csak mosolygott. Ahogy ott ültünk, ránéztem és láttam rajta, hogy valami mintha bántaná. Közelebb ültem hozzá, és megkérdeztem.   

- Nicki. Mi a baj? Ma egész nap olyan fura voltál… - még mindig csak mosolygott, majd felém fordult és mélyen a szemembe nézett. Megcsókolt, úgy, ahogy eddig még soha.

Aztán, megint csak a szemembe nézve, rákezdett:

- Miley. Nemrég azt mondtad, hogy amikor azt mondod „Örökre veled maradok” az nem csak egy szép mondat. Tudom, hogy nem akarod elhinni, hogy én is komolyan gondolom, de be fogom bizonyítani, hogy nekem sem csak egy mondat… - és ismét elhallgatott. Aztán megint a zsebébe nyúlt, közben egy pillantást sem vetve szemeimről. –… íme a fogadalmam… - és kivett egy gyönyörű gyémántgyűrűt a zsebéből…

   

,,Hogy tudnék haragudni ezekre a szemekre"

14. rész(Miley szemszöge)

A hátsó ülésen ültünk, és folyamatosan puszilgattuk egymást. Joe a visszapillantó tükörben hátranézett, és így szólt:

- Ha nem hagyjátok abba, kiraklak titeket! – a 2 ülés között előredőltem, és válaszoltam:

- Úgy látszik valaki nagyon féltékeny, hogy neki nincs kit puszilgatnia! – hallottam, hogy Nick is nevetni kezdett.

- Ha-ha! – mondta Joe. Nem sokkal később megérkeztünk. Nickel kiszálltunk, Joe pedig elviharzott a kocsijával.

Befele menet Nick megfogta a kezem, megállított, majd leültünk egy, az udvaron lévő padra.

- Miles. Miért hitted, hogy nem állnék melletted, ha terhes lennél?

- Én nem hittem semmit, csak… csak tudni akartam. Amikor feleszméltem, hogy nem védekeztünk, akkor gyorsan elmentünk Selel a nőgyógyászhoz, és visszafele jutott eszembe ez az egész. De már megbántam, nem lett volna szabad így átverjelek… de ha ettől jobban érzed magad: azt hittem, hogy elhányom magam, amikor az uborkát ettem. – kacagtam, mire Nick is csak nevetett, majd folytattam – Most már tudom, hogy mindig mellettem leszel, és sajnálom, hogy kételkedtem, csak… nehéz elhinni ezt azok után, amik történtek… régen…

- Nézd, mi lenne, ha elfelejtenénk a múltat?! Tudom, hogy fontos dolgok történtek akkor, de… emiatt nem tudunk koncentrálni a jelenre… és nekem nagyon tetszik a jelen: itt ülök egy padon Miley Cyrus-sal, aki még maga sem hiszi el, de megint fülig szerelmes lett belém… - ismét csak nevettünk. Aztán csillogó szemeivel az enyéimbe nézett. Egyre csak közelebb hajolt, és a fülembe súgta – Maradj itt! – és elindult az ajtó felé. Mikor odaért megfordult, és csak nézett.

- Miért maradjak itt? – kérdeztem enyhén nevetve. Láttam, hogy az órájára nézett, aztán válaszolt:

- Mert kb. 2 másodperc múlva kapcsol be az öntözőrendszer! – a mondata végére tényleg be is kapcsolt. Tiszta víz lettem, de valahogy nem érdekelt. Nick is és én is dőltünk a nevetéstől.

- Ezért megöllek! – húztam be a csapokhoz.

Este 9 volt már, tehát eléggé sötét volt, de mi kint kergettük egymást, mint két öt éves. Mikor Nick elkapott csókolózni kezdtünk.

Kb. fél tíz lehetett, mikor végre bementünk a házba, de még mindig csak nevettünk.          

- Tüdőgyulladást fogunk kapni ezekben, a vizes ruhákban, ugye tudod? – nevettem még mindig, miközben már bent voltunk a nappaliban.  

- Akkor vegyük le! – jött oda hozzám, és elkezdte lefele szedni rólam a pólót. Felül már csak egy melltartó volt rajtam, amikor Nick megcsókolt.

Megzavarta a pillanatot, hogy Brandie nyitott be a bejárati ajtón. Amikor meglátott minket, gyorsan visszacsukta. Hamar észbe kaptunk, hogy akkor valószínűleg apuék is most jöttek haza, ezért gyorsan visszavettem a vizes pólómat, és kinyitottam Brandie-éknek az ajtót.

- Sziasztok! – öleltem meg először Brandie-t, majd sorba mindenkit.     

- Hogy vagy, kicsim? Már nagyon hiányoztál nekünk! De miért vagy tiszta víz? És… – közben rápillantott apu Nick-re – ő mit keres itt, szintén vizesen?

- Hát az úgy volt, hogy Nick… szóval épp most érkeztünk meg egy koncertről és pont mikor jöttünk befele elindult az öntözőrendszer, mi pedig a füvön álltunk…

- Ó, értem… - mondta apu, de szerintem nem nagyon értette. Aztán illedelmesen odament Nick-hez, és a kezét nyújtotta neki.

- Szia… Nick!

- Jó estét… - apukérdően nézett rá, mire Nick összeráncolta a szemöldökét, és folytatta -… uram?!

- Szóval… - és elengedték egymás kezét, én pedig közben odamentem Nick hátához, és átkaroltam a jobb kezét – Kislányom, Nick ugye nem volt itt egész héten? – hajolt hozzám közelebb.

- Apu?! – szóltam rá.

- Jó, befejeztem. – majd elment mellettünk… de aztán megfordult és még ezt mondta – ja, és… szép a rúzsod! – mutatott Nick nyakára, ahol véletlenül ott maradt a rúzsom nyoma. Nick nagyra nyitotta a szemét, de én csak halkan kacagtam, majd letöröltem neki.

- Menjetek fel, száradjatok meg, aztán együtt megvacsorázunk! – mondta anyu. – Addig Noah és Brandie kipakolnak – mire mindenki felment a saját szobájába. Nick és én mikor felértünk bezártuk az ajtót.

- Na jó. Ez durva volt. Egy pillanatra kiment a vér a lábamból…

- Nyugodj meg, nem történ semmi. Apu csak… apu. – mosolyogtam és megpusziltam. Aztán mind ketten átöltöztünk. Nick egy inget vett át, aminek az összes gombját begombolta. Mikor megláttam, ismét csak mosolyogtam, aztán odamentem a 2 legfelsőt kigomboltam.         

- Azért ennyire ne vedd komolyan. Nick, csak add önmagad. Ez csak egy vacsora.

- Megszólalt… mintha nem is az a lány lennél, aki nemrég az ujjait tördelte egy vacsora miatt a szüleimmel. Én most ugyanígy érzek, csak nálam annyival rosszabb, hogy apád nem kedvel…

- Nézd, hamar rá fog jönni, hogy te milyen egy belevaló srác vagy – csókoltam meg. Ettől éreztem, hogy egy kicsit megnyugodott. Aztán kéz a kézben lementünk.

Az asztál sokáig senki nem szólt semmit. Majd apu megtörte a csendet:

- Na és mit fogtok csinálni a testvéreiddel a közel jövőben? – nézett Nick-re.

- Hát azt, amit mindennap. A Jonas című sorozatunk forgatjuk a Disney-nél még egy darabig.

- Tényleg?! Pedig én úgy hallottam, hogy egy fél év múlva turnézni mentek… - mikor meghallottam kiesett a villa a kezemből. Én erről nem is tudtam. Nick egyből rám nézett, majd lehangolóan így felet apunak:

- Igazából… 3 és fél hónap múlva… - majd ismét rám pillantott. Én viszont nem tudtam a szemébe nézni. Annyira rossz volt belegondolni, hogy néhány hónap múlva elmegy.

A vacsora további részében megint csak csend volt.

Utána felmentünk a szobámba, de még mindig csak csend volt. Majd Nick megtörte:

- Miley, nézd, én…- de nem hagytam, hogy befejezze:   

- „Te” mi? Te csak hazudtál nekem…

- Mi?! – ráncolta össze a szemöldökét.

- Azt mondtad, hogy örökre együtt maradunk…- és kitört belőlem a sírás -… és én ezt komolyan vettem, nekem nem csak üres szavak voltak, amik abban a pillanatban jól hangzottak, Nick…

- Tudom! Nekem sem! Miley, ez csak egy turné…

- Persze, csak egy turné, ami kb. egy fél évig tart, aztán egy film, aztán egy új album… neked is és nekem is, és a végén már csak megszokásból leszünk együtt, aztán még úgy sem… – beszéltem volna tovább, de Nick megcsókolt. Mikor elengedtük egymást, mélyen a szemembe nézve ez suttogta:

- Én is komolyan gondoltam. Miley, örökre veled leszek, és attól, hogy nem látlak majd egy ideig, nem fog megváltozni semmi. Kérlek, csak bízz bennem… és ne haragudj!

- Hogy tudnék haragudni ezekre a szemekre… - sóhajtottam, majd Nick letörölte a könnyeimet. Aztán lefeküdtünk az ágyra, ahol a fejemet a mellkasára hajtottam. Kb. egy fél órája csak ott feküdtünk és néztük a plafont. Közben én kigomboltam Nick ingén az összes gombot és simogattam a mellkasát. Aztán felnéztem, és csókolózni kezdtünk.

A szülők, szokásukhoz híven a legjobb pillanatnál nyitottak be. Gyorsan elugrottunk egymástól, Nick felült és begombolta az ingét.

- Szóval, csak meg akartam kérdezni, hogy Nick eddig melyik vendégszobában is aludt?! – jött be anyu, és leült mellénk. Szerencsére apu nem volt itt vele, pedig egy pillanatra azt hittem, hogy betoppan anyu hátánál, de nem.

- Ő, abban… az… izében az izé mellett! – dadogtam. Nick próbálta visszatartani, de mégis kitört belőle a kacagás.

- Gondolom, akkor egész héten együtt aludtatok, és…

- Jaj ne, jön a beszéd… - néztem Nick-re.

- Nem, nézd, én bízok benned… és Nickben is. Viszont ma, apád miatt is, szerintem Nicknek külön szobában kéne aludnia. És már most költözködnie kéne, mert fél tizenegy van. – mutatott anyu az órára. Aztán kiment. Nickel pedig búcsúzkodtunk. Bár csak egy szobányira lesz tőlem, mégis alig akartam elengedni.

Este nem tudtam aludni, mivel Nick nem volt mellettem. Ölembe vettem a laptopomat és elkezdtem internetezni. Láttam, hogy egyes oldalakon még mindig én és Liam vagyunk, mint „egy pár”, egy másikon meg még mindig az van, hogy töröltem a Twitter-emet.

Nem sokkal később ajtónyitást hallottam. Felnéztem és Nick jött be rajta, lassan és félénken. Gyorsan odamentem és megöleltem.

- Már úgy hiányoztál…

- Te is nekem. – ölelt magához még szorosabban. Aztán, mikor elengedtük egymást leültünk az ágyamra beszélgetni.

- Jaj, holnap nagy beszámolóval tartozunk Brandie-nek… – sóhajtottam. Nick csak mosolygott, majd egy pillanatig csend volt, aztán ezt kérdezte:

- Miley. Demi szokott beszélni Joe-ról?

- Hát nem igazán. Én sem hozom fel a témát, mert nem akarok nagyon szenyó lenni. Eddig egyszer beszéltünk róla, amikor mondtam, hogy a Young Hollywood Awards-on tovább ölelték egymást, mint veled vagy Kevvel, de akkor is csak annyit mondott, hogy nem jelentett neki sem és Joe-nak sem semmit. 

- Szerintem Joe-nak sokat jelentett. Mostanában olyan fura, ha Demi a közelben van. Amikor legutóbb láttuk, akkor is Joe meg sem tudott szólalni, aztán meg elbújt a WC-be – grimaszolt Nick. Én meg először Joe-n kezdtem el nevetni, aztán rajta.

- Figyelj, szerintem Joe meg fogja bánni ezt a szakítást, mert nagy gesztus volt tőle, hogy óvni akarja a barátságukat, de már semmi sem lesz ugyan az. Mintha egy Joe-Stella rész lenne a Jonas L.A.-ből…

- Te nézed a Jonas-t? – ráncolta össze a szemöldökét enyhén mosolyogva.

- Talán… - mosolyogtam én is – Visszatérve Joe-ékra, lehet, hogy össze kéne őket hozni, nem?!

- Szerintem ne avatkozzunk ebbe bele, majd, csak ha drámai lesz a helyzet…

- Már most is az… - kötekedtem.

- Igen, de nem „ez” a fajta drámai, hanem az „argentin-filmsorozat” féle drámai… – válaszolta, mire nevetni kezdtünk.

- Na, nekem most már mennem kéne vissza a vendégszobába…

- Neee! Maradj itt – húztam magamra a pizsamájától fogva.

- És apádék? Ha reggel nem találnak a vendégszobába elevenen, megnyúznak engem is és téged is!

- Majd reggel visszamész, még mielőtt ők felkelnének…

- Na jó! – bólintott rá, aztán átkarolt és elaludtunk.

Reggel 5 órakor felkeltem, és felébresztettem Nicket. Vagyis csak akartam.

- Mm, még nem akarok felkelni. – ez a mondat kb. háromszor, elhagyta a száját. De végül kiráztam az ágyamból. Majdnem hogy négykézláb, de valahogy átkúszott a vendégszobába és ott aludt tovább…

Reggel fél nyolckor is én keltettem, akkor már valamivel hamarabb kimászott az ágyból. 10-re én is és ő is elkészültünk és megreggeliztünk, majd elindultunk a Disney-hez.

Én elmentem a Hannah-t fogatni, Nick pedig a Jonas-t. Már nem is tudom, hogy hány órája dolgoztunk. Egy jelenetet kb. százszor felvettünk, hogy mindenegyes szemszögből meglegyen, aminek a felére nem lesz szükség, de mindegy. Végre ebédidő volt. Bár nem délben, hanem két órákkor, de az a lényeg, hogy szünet volt.

A Hannah öltözőmbe mentem. Nem sokkal később Nick írt sms-t, hogy hol vagyok. Visszaírtam neki, hogy az öltözőmbe. Kb. fél perc múlva ott termett. Látszott rajta, hogy kicsit feldúlt volt

- Mi a baj? – kérdeztem kicsit kacagva. Olyan édes, amikor dühös…

- A Jonas vendég szerepel, a Sonny, a sztárjelölt című sorozatban, és Joe és Demi állandóan kötekednek egymással. Nem lehet kibírni…

- Nyugi, Nick! – nevettem, majd lehúztam a kanapéra. Ott egymásra dőltünk, aztán csókolózni kezdtünk.

- Már jobban vagyok. – kulcsolta össze a kezemet a sajátjával. Megint közeledtünk egymáshoz, amikor valaki elég gyorsan benyitott, és bejött. Demi volt az, és elkezdett hablanyolni:

- Ezt nem hiszem el! Azt hiszi, hogy mindent tud. Hogy ő a legjobb színész. „Demi ezt ne így csináld” „Demi ezt ne így csináld”. Annyira idegesítő…

- Kicsoda? – kérdeztem rá, bár tudtam, hogy kiről van szó.

- Hogy-hogy „ki”? Hát Joe természetesen. Annyira odáig van magával… - aztán ránk nézett, mi pedig bambán néztünk vissza, mint akik még nem láttak fehér embert.

- Jhaaaj, inkább megyek, iszok egy üveg vizet. – és kiviharzott.

- Én mondtam. – szólalt meg Nick.     

- Ez még nem az „argentin filmsorozat” fajta dráma. - néztem rá.

- Nem, ez még nem az… De mindegy, hagyjuk most Joe-ékat, hiszen végre csak te és én vagyunk itt… ketten… - és ismét közeledett. Már majdnem csókolóztunk, amikor Joe, csak úgy, mint Demi pár perce, beviharzott. Mindketten előre néztünk.

- Ez hihetetlen. Ő mondja meg nekem, hogy mit hogyan csináljak?! Nekem senki nem fog parancsolni!

- JOSEPH! Gyere ide! – hangzott Kev hangja a folyosóról.

- Megyek! – válaszolt Joe, és kiment. Mi most is csak nevettünk.

- Szerintem elértük az „argentin-filmsorozat” fajta drámát! – néztem Nick-re.

- Igen, szerintem is! – válaszolta egyből – Avatkozzunk közbe! – majd mindketten felálltunk.

- Oh, yeah! – mondtam, majd kimentünk a folyosóra...

,,Meg kellett tudnom, hogy mellettem állnál-e!"

13. (Miley szemszöge)
Nagy kő esett le a szívemről, hogy meg tudtam, hogy nem vagyok terhes. Sel haza is vitt a kocsijával. Az autóban nagyon elmélyültem valamin.
- Azon gondolkodtam, hogy… kíváncsi lennék, hogy Nick mit szólna, ha megtudná, hogy terhes vagyok. Mármint, hogy akkor is mellettem állna-e?!
- Mire célzol ezzel? El akarod vele hitetni, hogy terhes vagy? – értetlenkedett Selena.
-… ez egy nagyon jó ötlet! – jutottam erre.
- Miley, ennek mi értelme lenne?!
- Te nem szeretnéd tudni, hogy a pasid mindenben melletted állna-e?
- Hát… de igen.
- Egyébként, el fogom neki mondani az igazat, csak a reakciójára vagyok kíváncsi! De kéne a segítséged…
- Jól van… - egyezett bele – Mit kéne tennem?
- Előtte kéne elvinned az egyik nadrágomat, és azt mondanod neki, hogy egy számmal nagyobb kell belőle. Nemsokára úgy is neki is eszébe jut, hogy nem védekeztünk… érted?!
- Igen. Most?
- Aha, most. – majd Sel bement, én pedig a kocsiban maradtam.

Nick szemszöge

Ott ültem a nappaliban. Csak néztem kifele a fejemből. Miley-ra gondoltam. Már eléggé hiányzott.  Egyszer csak azt vettem észre, hogy Selena bejött.
- Szia! Beszéltetek Miley-val?
- Persze, és nyugodj meg, én nem mondom el senkinek! Durva is lenne, ha a szüleitek, vagy Miley apja megtudná…. Egyből a védekezéssel jönnének! – mondta Sel, mintha célozgatott volna valamire. Miért hozta fel a védekezést?
Aztán eszembe jutott. A nappaliban mi nem is védekeztünk. Próbáltam nyugodt maradni, de nem tudom mennyire jött össze.
- Sel, miből lehet észre venni, hogy egy lány terhes? – és nyeltem egy nagyot.       
- Hát például: olyanokat eszik a lány, amiket előtte utált, vagy eleve többet eszik. Felszed néhány kilót… De gondolom az ilyeneket te is, tudod?!
- Persze… - nagyon megijedtem, hogy mi van, ha Miley terhes. 17 évesek vagyunk. Mondjuk még egyik „jelet” sem tapasztaltam, szóval megnyugodtam valamennyire. Közben észre sem vettem, hogy Sel felment az emeletre. Mikor lejött Miley néhány nadrágja volt nála.
- Azokkal mit csinálsz? - kérdeztem rá.
- Ó, csak Miley mondta, hogy ugorja már be értük, mert ezekből, az ujjakból egyel nagyobb méret, kell. Ő pedig még forgat. Miért?
- Csak kérdezem! – egyel nagyobb méret? Akkor Miley… nem, az nem lehet.
Egy órával később, miután elment Sel, megjött Miley. Nem mertem rákérdezni, hanem ahogy Selena mondta, megvárom a jeleket.
Miley bejött, és egyből a hűtőhöz ment. Uborkát vett ki.
- Szia! Te mit csinálsz?
- Eszek! – hangzott a válasz.
- Azt látom, de uborkát? Azt te utálod… vagy tévedek?
- Már az is baj, ha eszem?! – idegeskedett, majd felviharzott. Nem értettem, hogy most mi van? Mondtam valami rosszat?
Felmentem utána. Miley az ágyán ült és még mindig uborkát evett.
- Miley, sajnálom, ha mondtam valami rosszat! Nem volt szándékos! – ha láthattam volna magam kívülről, akkor biztos nevette volna. Valószínűleg úgy néztem ki, mint egy öt éves, aki most vallott be valamit anyunak. Miley el is mosolyodott, szóval már biztos, hogy így néztem ki. Sokáig csend, majd megtörtem, mert nem bírtam ki, hogy ne hozzam fel a témát.
- Lenne egy kérdésem! – és leültem mellé az ágyra. – Emlékszel, amikor a nappaliban, a vásárlás után lefeküdtünk egymással… nos, akkor nem védekeztünk, és… tudod… hát kicsik rád a nadrágjaid, és…
- Szerinted kövér vagyok?!
- Neem, csak… láttam, ahogy ma Sel elvitte 3 nadrágodat, és..
- Köszönöm, te aztán tudod, hogy hogyan kell bocsánatot kérni! – akadt ki, majd bement a fürdőbe.
- Miley, nem úgy gondoltam…
- Nem szólj hozzám! – hangzott a válasz. Még egy darabig ott ültem az ajtó előtt, aztán lementem. Arra gondoltam, hogy már tutira terhes. Egyébként ő nem akad ki mindenen. De ha ő nem is mondja meg, akkor éreztetnem kell vele, hogy sosem fogom magára hagyni…

Miley szemszöge

Bent voltam a fürdőben. Látszott az előbb Nick-en, hogy félt, de ezt nem tudtam mire vélni. Néhány óra múlva kimentem. Már nem volt az ajtó előtt. Lementem a konyhába, Nick pont megérkezett, és egy ajándék táska volt a kezében. Odajött és lerakta elém a konyha asztalra.
- Mi ez? – kérdeztem izgatottan. Mikor megláttam, még jobban meglepődtem. – Uborka?!
- Igen! Megszeretted, és gondoltam megleplek vele! – mondta, majd megfogta a kezeim. – Nézd tudnod, kell, hogy nekem bármit elmondhatsz! Én mindig melletted leszek! Bármi történjék… - a szemeim majdnem könnybe lábadtak, majd mosolyogva elmondtam az igazat:
- Ezt akartam hallani!
- Mi?! – húzta fel a szemöldökét Nick.
- Nick, nem vagyok terhes. Csak tettetem ezeket, a dolgokat!
- De hát miért?
- Meg kellett tudnom, hogy mellettem állnál-e… - éreztem, hogy elengedte a kezeim, és egy lépéssel hátrált.
- Tehát hazudtál…
- Nem csak… meg kellett tudnom! Nick, tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem!
- Nagyon jól ki tudod mutatni! Azt hitted, hogy cserbenhagynálak…
- Nem csak… megijedtem, mert megint túl közel kerültél hozzám… a szívemhez, és… nem akartam, hogy megint fájdalmat okozz, mint a múltkor, amikor a legjobb barát nőmmel jártál, rögtön utánam, és…
- Tudod, eddig azt hittem, hogy ezt a dolgot nem fogod egyszer előnynek kovácsolni! Figyelj ennek az egésznek semmi értelme! Te nem ezt akarod, nem engem! Így lesz neked is a legjobb! – mondta, majd hátat fordított és elment.
Én pedig csak álltam. Nem jöttek a szavak. Nem akartam elhinni, hogy ennyi volt.

2 nappal később

Hívtam Nick-et, de csak az üzenet rögzítője felelt. 2 napja nem beszéltünk, ami nagy rossz volt.
Pont hazaértem egy Hannah forgatásról, és Kevin állt az ajtómnál.
- Szia… Kevin! Mit keresel itt?
- Szeretnék beszélni veled.
- Oké, gyere be! – meg voltam lepődve, hogy vajon mit akarhat. Bementünk és leültünk a kanapéra.
- Az a helyzet, hogy Nick mindent elmesélt.
- Akkor gondolom, azért jöttél, hogy leordítsd a fejem.
- Nem, dehogyis… csak lenne egy kérdésem. Kislány korod óta ismerlek, ezért szeretném, ha őszintén válaszolnál.

- Szereted Nick-et?
- Igen, nagyon is! – Kevin elmosolyodott, és folytatta.
- Hiszek neked! Tudod, ha ránézek Nick-re ugyanezt az arc kifejezést, látom, mindig, akárcsak Danielle vagy a saját arcomon. 17 évesen megtalálni a szerelmet, az nem kis dolog, és nem ajánlatos alábecsülni, vagy ellökni.
- Tudom, és nem is fogom! – majd miután mindketten mosolyra húztuk a szánkat megöleltük egymást. Kev épp menni készült, de előtte ezzel búcsúzott.
- Ó, és ma este fellépünk! Csak úgy megjegyezném. Egy szabad strandon. Na szia. 
Mivel Kev „véletlenül” elmondta, hogy ma hol lépnek fel, alig bírtam kivárni, hogy este 7 legyen.
Fél hétkor elmentem arra a strandra kapucnis felsőben és napszemüvegben. Háromnegyed hét volt. Már a színpad hátánál voltam, de Nicket sehol sem láttam. De még Kevinéket sem.
Aztán egyszer csak végre megpillantottam Joe-t. Nem sokkal utána Kevint, majd Nick-et. Messziről látszott rajta, hogy le van törve.
Odafutottam, de ahogy közelebb értem lelassítottam. Nick megfordult, nem tudtam eldönteni, hogy most meglátott e. Legszívesebben leültem volna vele, és átbeszéltem volna az egészet, de nem volt időnk. Rápillantottam a telefonom az órára és már csak 5 perc volt hétig, azaz a kezdésig. Gyorsan odafutottam, eléléptem, és olyan szenvedéllyel csókoltam meg, ahogy csak tudtam. Valószínűleg mindenki meglepődött körülöttünk, az élen Nick-el, de nem érdekelt se engem, se őt. Mivel ez egy szabadtéri koncert volt, így az első sorba állók mindent láttak. Hatalmas síitásba kezdtek, de mi csak tovább csókolóztunk. Mikor végre elengedtük egymást, csak néztem Nick szemét. Ő szólalt meg előbb.
- Ami azt a másik dolgot illeti… - de nem hagytam, hogy befejezze, mert újra megpusziltam, majd ezt mondtam:
- Nézd, nagyon sajnálom, nem akartalak megbántani. Tudom, mit akarok, és az te vagy. Szeretlek!
- Én is szeretlek! – mosolygott – Most és mindörökké! - láttam, hogy a hátánál Kevin is mosolygott. A koncert szervező odaszólt, hogy ideje lenne felmenni a színpadra. Nick még rám nézett. Megigazítottam a nyakkendőjét, s közben ezt mondtam.
- Mutasd meg nekik! – ismét csak mosolygott, majd mindhárman felmentek.
Én a színpad mellett néztem végig őket. Tényleg eszméletlen jó koncert volt.
Amikor a When You Look Me In The Eyes számukat énekelték Nick folyamatosan rám nézett. Annyira édes volt. Az utolsó refrént már én is énekeltem velük, persze csak a színpad mellett.
Mikor lejöttek már elég késő volt. Kevin és Danielle külön mentek, minket pedig Joe vitt haza…