,,Minden rendben van?!"

Szóval itt a maraton első része, folyamatosa nézzétek a blogot, ugyanis teszem az új részeket. Remélem tetszeni fog. Kommenteljetek, nagyon érdekel a véleményetek. (Az előző bejegyzésemhez írt egy kommentelő, hogy új olvasóm. Ennek nagyon örülök és köszönöm, ugyanis azt gondoltam/gondolom, hogy elvesztettem néhány olvasót ezzel a szünettel, ezért különösebben is örülök az ,,ujjaknak"xD)
Vicky

Amilyen gyorsan csak tudtam, elfutottam a fürdőbe. Az ajtót sem tudtam bezárni, ugyanis egyből leborultam a WC elé.

Néhány perccel később – én még mindig a WC előtt térdeltem - éreztem, hogy valaki a hajamat, gyengéden, elhúzza az arcomból a hátamhoz. Felnéztem, és Nicket láttam. Felálltam, majd megmostam az arcom. Aztán csak ott álltam, kezeimmel támaszkodtam és néztem magam a tükörben. Nick ismét, habozás nélkül odajött, és hátulról megölelt. A tükörben egymásra néztünk, de nem szóltunk semmit.

- Jól vagy? – törte meg Nick a csendet.

- Most már igen. – mutattam egy apró, gyenge mosolyt, remélve ez megnyugtatja. – Biztos csak összeettem mindent. 

- Gyere – húzott el, gyengéden – feküdj le. – majd kimentünk a szobámba és lefeküdtünk az ágyamra. Nem kellett sok, hamar elaludtam. Azon az éjszakán kétszer volt hányingerem. Nick mindig felkelt velem, és ott volt nekem.

Másnap reggel, amikor kinyitottam a szemem, Ő már ébren volt. Az egyik kezével tartotta a fejét, mosolygott, s közben csak engem bámult.

- Jó reggelt! – puszilta meg az arcom. – Hogy érzed magad?         

- Egész jól. – mosolyogtam. Nick közénk húzott egy tálcát, rajta reggelivel. Olyan volt, mintha valami ki lenne írva az étel segítségével. Megnéztem jobban, majd amikor picit összezavarodtam, megkérdeztem.

- Költözzünk Ősszel!? – néztem Nickre. Mikor ezt kiejtettem Nicknek lefagyott a mosolya, majd megigazította a betűket a tányéron.

- Költözzünk össze! – jöttem rá. Akaratom ellenére egy hatalmas mosoly jelent meg az arcomon. Majd néhány másodperccel később ráugrottam Nickre.

- Ez igen lenne? – kérdezte nevetve.

- Abban biztos lehetsz. – mondtam, majd olyan szenvedéllyel, ahogy csak tudtam, megcsókoltam.

2 héttel később…

Minden rendben van. Szinte már úgy érzem, hogy az életem nem is lehetne jobb. Nickel a lehető legnagyobb rendben van minden, Chloe és az összes többi lány is eltűnt. Liam néhányszor hívott, kérdezve „Mi a helyzet?” Nem mondtam el Nicknek ugyanis tudtam, hogy reagált volna. Előtört volna belőle a féltékenység. Emellett tényleg megbocsátottam Liam-nek, és jó tudni, hogy legalább barátoknak megmaradtunk.

A nappaliban ülök a kanapén. Nicket várom, eredetileg találkoznánk nálam, majd elmegyünk megnézni a házat, amit Ő vett kettőnknek. Végre megjött.

Kifutottam hozzá, épp, hogy a kocsijából kiszállt, a nyakába ugrottam.

- Szia, baby! – mondtam, aranyosan.

- Ezt a köszönés módot meg tudnám szokni. – nevetett Nick. – persze csak veled. Joe-val vagy Kevinnel elég fura lenne… - nevetésbe törtem, hiszen szinte a szemem előtt volt, ahogy Joe Nick nyakába ugrik, és azt mondja: „szia, baby!” xD

Beszálltam a kocsijába, és elindultunk. Útközben beszélgetni kezdtünk. Majd egy rövidke csend után, közelebb dőltem hozzá, kezemet a combjára helyeztem és simogattam azt. Nicknek egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, látszott, élvezi a dolgot. 

- Miley… nem vagyok benne biztos, hogy tudok így vezetni. – mondta, mire én kuncogtam, s fentebb helyeztem a kezemet, folyamatosan simogatva. Nick hátra dőlt, majd vett egy nagy levegőt és kifújta azt. Ismét kacagtam. Megérkeztünk a házhoz, Nick leparkolta előtte. Egyik kezem még mindig a combján volt.

- Mi lenne, ha egy picit itt maradnánk a kocsiban? – kérdezte Nick, majd ő is közelebb dőlt, és csókolgatni kezdte a nyakamat. Becsuktam a szemem, nagyon élveztem, ahogy Nick ajkai a bőrömhöz érnek. Minden egyes mozdulatánál kirázott a hideg. Pontosan tudtam, miért akar a kocsiban maradni, és – legyünk őszinték – nekem sem volt ellenemre, viszont elég sok lesifotós van a közelünkben, plusz, játszadozni akartam Nickel. 8)

- Talán később. – mondtam, majd kiszálltam a kocsiból, s ott hagytam egy szótlan, felizgult Nicket. Néhány másodperc múlva kiszállt Ő is, én pedig gonoszan rámosolyogtam.

- Utállak! - mondta. Kuncogtam, majd közelebb mentem hozzá és megfogtam a kezét. Ahogy gondoltam, egyszerre rengeteg paparazzi ,,termett" körénk. Nem szóltunk semmit, nem is válaszoltuk semmire, viszont ahogy Nickre néztem, nem olyan volt, mint régen. Sőt, úgy látszott, nagyon is örült, hogy ott voltak a fotósok. Először nem értettem, aztán miközben bementünk közelebb dőlt és a fülembe suttogta: „Lefogadom, hogy mind féltékenyek, mert a világ legszexibb csaja az enyém” – közben elengedte a kezem, s feltűnés nélkül a fenekemre tette azt. Elpirultam, s ezt próbáltam takargatni a kezemmel, nem akartam, hogy holnap az álljon a címlapokon, hogy vajon mit mondhatott nekem Nick.

Miután beértünk a házba, mindketten körülnéztünk. Nagyon tetszett. Máris tudtam a kedvenc helyemet: a nappali szőnyeg. Annyira jól néz ki. Imádom elképzelni magukat rajta… bárhogy.

Nem sokkal később a képzeletem valóra vált.

Ott feküdtünk, én Nick lábai közt, meztelenül, egy pléddel betakarva, a sötétben a kandalló előtt.  

- Nick?

- Igen?

- Mit gondolsz a testemről? – attól függetlenül, hogy nem láttam az arcát, tudtam, picit meglepődött a kérdésemen.

- Hát… amint azt már kint is megbeszéltük, te vagy a legszexisebb lány a világon. Imádok mindent rajtad. – vett egy nagy levegőt – Az arcod, a melleid, a hasad, a lábaid csak… - sóhajtott – tökéletesek. 8)

- És… akkor is tetszenék, ha nem lennék ilyen vékony? – biztosra vettem, hogy ezen még jobban meglepődött.

- Miley… Nekem úgy vagy tökéletes, ahogy vagy, de… - de a szavába vágtam.

- Szóval nem.

- Mi nem?

- Nem tetszenék neked.

- De… én nem ezt mondtam, sőt…

- Ilyen szöveget csak akkor mondunk, amikor pont az ellenkezőjét gondoljunk, csak éppen nem akarunk megbántani senkit. – mondtam, picit hangosabban, s közben elhúzódtam tőle, így a szemébe tudtam nézni. Egy nagyon összezavarodott Nicket láttam.

- Mi van!? – kérdezte. – Miley, én egy szóval sem mondtam, hogy nem tetszenél, ha nem lennél ilyen vékony. – sóhajtott egyet, majd egy apró mosollyal ezt mondta – Nem akarok ilyen kis butaságokon veszekedni. – próbált közelebb húzni magához, de én gyorsan felálltam, magamra tekertem a plédet, majd mielőtt elmentem a fürdőbe, ezt mondtam:

- Akkor minek hoztad fel a témát? – s sarkon fordultam.

- MI VAN?! De hát nem is én… - tovább nem hallottam, mert becsaptam az ajtót. Később bementem egy hálószobába és megpróbáltam elaludni. Nem sokkal később ajtónyitást hallottam. Néhány mp elteltével éreztem egy kezet a csípőmön, ami majd átölelt, s Nick suttogó hangját a fülemnél.

- Jól vagy?

- Miért ne lennék jól? – kérdeztem vissza, ridegen. Igazából magam sem értettem mi volt a probléma, miért voltam ilyen szeszélyes, de egyszerűen ezek a szavak hagyták el a számat…

Új rész várható

Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért már kb. 2 hónapja nem töltöttem fel semmit. Viszont, ez a hosszú szünet előtt megígértem egy maratont, ami annyit tesz, hogy 3 (vagy több!!) rész egyszerre kerül fel az oldalra. Ez természetesen még él. Úgy tervezem, hogy kitűzök nektek egy pontos dátumot, és azon a napon kapjátok meg ezt a maraton. (És ez most biztos, már dolgozom rajta) 
Szóval ez a nap: Szeptember 2. (Legalább a sulikezdés után egy kis örömöt hozok. 8)
Addig még esetleg lehetnek meglepetések, szóval nézegessétek a blogot, hátha kaptok kis részleteket 8)
Vicky 8)

,,Egyszerűbb, mint elmondani az igazságot."

 Ismét egy új rész, hosszú idő után. Sajnálom, de vizsgáim voltak, aztán beteg is lettem, de most már minden oké, és remélem meg lesz a 10 komment ehhez is. Előre is köszi.

- Én jövök. – törtem meg a csendet, majd kérdeztem: - Miért viselkedtél olyan furán mostanában?

- Hogy érted? – nézett rám Nick.

- Például a tárgyalóteremben. Vagy az, hogy utánam egyből Nicole-al vagy. Mármint… régen nem voltál ilyen.

- Tudom. – mondta, s közben lefele nézett, mintha szégyellné az egészet. – Ez csak… egyszerűbb, mint elmondani az igazságot. – komolyan ránéztem, majd ezt kérdeztem.

- És mi az igazság? – Nick hirtelen rám nézett, majd egy apró mosoly jelent meg az arcán és ezt mondta:

- Ha most egy filmben lennénk, azt mondanám, hogy még mindig szeretlek… mindennél jobban. És, hogy semmi más nem számít. – ezt végig egy mosoly kíséretével. Majd egy apró nevetés mellett, ezzel fejezte be. – És, ha most egy filmben lennénk, te megcsókolnál…

- Nem. – vágtam rá. Fájdalmat láttam a szemében, majd ismét közelebb húzottam hozzá, kezeimet az arcára helyeztem, és ezt mondtam: - Ha egy filmben lennénk, azt mondanám, hogy én is szeretlek, és aztán csókolnálak meg. – majd lassan felé dőltem, míg végül ajkaink eggyé olvadtak, és egy szenvedélyes csók keletkezett. Ez volt az, ami igazán hiányzott. Amikor okok nélkül szeretjük egymást, és elfelejtünk mindent.

- Váóh. – mondta Nick, miután elhúzódtunk, még mindig becsukott szemmel, közben megnyalta alsó ajkát, mintha még mindig a csókot akarná érezni.

Én csak kuncogtam rajta, annyira aranyos volt! 8)

- Csináljuk meg azt a képet. – mondta, majd elvette a telefonomat az asztalról.    

 - De mosolyogj! – nevettem. Elkészítettünk a képet, majd mikor megnéztem, ismét nevetésben törtem ki

- Elég nagy mosoly? – kérdezte gúnyosan, én viszont nem tudtam válaszolni a kacagástól.

Ő ismét kényelembe helyezte magát az ágyamon, majd az ölébe húzott. Nekem a mosolyt esélytelen volt lemosni az arcomról. Újra azt éreztem, hogy teljesen boldog vagyok, és minden rendben van.

De aztán ismét elkomolyodtam.

- Nick, mik vagyunk mi? – de persze nem kaptam meg egyből a választ.

- Hát, ha nem írok mihamarabb néhány dalt, akkor én egy hullócsillag. – majd nevetni kezdtünk.

- De most komolyan… - ütöttem a mellkasára, játékosan.

- Mit akarsz, mik legyünk? – kérdezte, fülig érő szájjal.

- Nem tudom… talán…

- Folytassuk ott, ahol abbahagytuk?

- Aha, persze, akkor felhívom Chloe-t, hogy segítsen… - vettem elő a telefonomat, majd úgy tettem, mint aki hív.

- Oké, ez jogos volt. – mondta, majd kivette a kezemből a telefont. Letette az ágy mellé, majd megpuszilta az arcomat. – Akkor… - kezdte, közben lentebb a nyakamat puszilta – mi lenne – hátrahajtotta a fejemet, és – ha csak – kezét a jobb combomra helyezte és elkezdte simogatni azt – élveznénk a pillanatokat? – jó volt, amit Nick csinált, nem akartam, hogy vége legyen.

- Azt hiszem… igazad van. – mondtam, közben levegőért kapkodtam. Hirtelen annyira meleg lett a szobámban. Úgy éreztem, hogy le akarom venni az összes ruhát, ami rajtam van, azonnal. Nick, közben gyengéden lefektetett az ágyra, majd miközben a számat és a nyakamat csókolgatta, a pólóm alá nyúlt. Élveztem az egész helyzetet, így csukva volt a szemem, de éreztem, kikapcsolódik a melltartóm, majd Nick kihúzta a pólómból, és eldobta valahova a szobában…

Kb. 1 óra múlva már az ágyban feküdtünk, mindketten kapkodtunk a levegőért. A fejemmel rádőltem Nickre, közben egyik újammal köröket rajzoltam a mellkasára.

- Ez. Elképesztő. Volt. – mondtam, mosolyogva, közben felnéztem rá.     

- Egyetértek. – mosolygott. Egy ideig csak néztem az arcát. Majd megtörtem a csendet.

- Szeretlek. – Nick rám nézett, mintha valami ujjat mondtam volna, mire én egy picit kuncogtam.

- Én is téged. – s közelebb húzott magához, majd egy kis idő múlva elaludtunk.

Másnap, mikor felkeltem, még nem nyitottam ki a szemem, csak jobb kezemmel kerestem Nicket, de nem volt ott. Mikor kinyitottam a szemem, láttam egy kis papírt mellettem. Lassan felültem, majd elolvastam.

,,Jó reggelt, Csinibaba. Sajnálom, hogy nem lehetek melletted, amikor felébredsz, de el kellett mennem a stúdióba. Délután találkozunk. - Nick” – mosoly kerekedett az arcomra, majd leraktam a papírt az éjjeliszekrényre, és bementem a fürdőbe. Néhány perccel később már felöltözve kijöttem, majd leültem, és bekapcsoltam a Tv-t. Unatkoztam, és közben már nagyon vártam a délutánt, hogy ismét Nickel lehessek. 

Az órák lassan teltek, aztán egyszer csak hallottam, hogy egy kocsi áll meg az ház előtt. Nagyon megörültem, hogy Nick végre itt van.

Egy hatalmas mosollyal, gyorsan lefutottam az emeletről, majd kinyitottam az ajtót.

- Szia, ba-Liam?! – elakadtam. Olyan volt, mintha minden megállt volna. A mosoly lefagyott az arcomról, és csak

néztem őt.

- Szia, Miley. – mondta egy kis mosollyal. – Bejöhetek? – kérdezte, egy kínos csend után.

- Gyere. – mondtam, majd bementünk a nappaliba. Én nem ültem, csak megfordultam, és vártam, hogy mit akar. De mikor nem mondta magától, rákérdeztem. – Mit akarsz itt?

- Bocsánatot kérni. – ez egy picit meglepett.

- Igen?! – mondtam, olyan hangnemben, mintha siettetném.

- Tényleg, őszintén sajnálom, amit tettem. És szeretném, ha legalább barátok lehetnénk. – egy ideig csak néztem őt. Kerestem a szemében valamit. Őszinteséget, hazugságot, de semmit nem tükrözött.           

- Rég megbocsátottam, de köztünk már barátság sem lesz, soha többé. – a mondatom végére Liam lenézett, mintha egy picit szomorú lenne.

- Azért… megölelhetlek? Utoljára… - kérdezte, ismét egy kínos csend után. Én nem tudtam mit mondani. És mivel nem is mondtam semmit, odajött hozzám, és megölelt. Sokáig ölelt, majd elengedett.

- Hát akkor… szia! – mondta, majd elment.

Én még mindig sokkolva voltam. Nem számítottam erre, az biztos.

Aztán azon gondolkodtam, hogy mondjam-e el Nicknek, hogy mi történt.

Nick szemszöge

Végre elszabadultam Joe-tól, és az új albumától, és mehettem Miley-hoz. Nagyon boldog voltam a tegnap este után. Alig vártam, hogy ismét a karjaimban legyen.

Mikor odaértem a kocsimmal, láttam, hogy a kapu már nyitva volt. Bementem, majd elvettem az ülésről a szál rózsát, amit Mileynak hoztam, és elindultam az ajtó felé. Láttam, hogy egy kicsit nyitva van. Megijedtem, mert azt hittem, hogy valami rossz történt. De aztán hangokat hallottam bentről. Miley-ét, és… Liam-ét?!

Minden leforgott a fejemben: Mit keres Ő itt? Miért beszél vele Miley? Miért engedte be?

Majd később, amikor rájöttem, hogy úgysem fogom tisztán hallani, amit beszélnek, benéztem egy picit, de épp annyira, hogy ők nem lássanak.

Később azt kívántam, bárcsak ne néztem volna be. Miley Liam karjai közt volt, és ölelték egymást. Nagyon rosszul esett, amit láttam. Először dühöt éreztem, majd fájdalmat. Később, a kettőt egyszerre. Ledobtam a rózsát az ajtó mellé, és elmentem.

Miley szemszöge

Már eléggé késő volt, de Nick sehol. Hívtam legalább háromszor, és egyszer sem vette fel. Arra gondoltam, hogy meglepem és elmegyek hozzájuk, Így is tettem.

Denise nyitott ajtót, majd mikor elmondta, hogy Nick a szobájában van, oda siettem.

- Szia, baby! – mondtam, egy hatalmas mosollyal, mikor megláttam Nicket. Az ágyon ült, előtte volt a laptopja. Odamentem, leültem mellé, majd meg akartam puszilni az arcát, de elhúzta. – Valami baj van? – kérdeztem. Nick felállt, és az ablakához ment. – Nick…

- Képmutató vagy, Miley. – mondta, kicsit mintha dühös lett volna, de fogalmam sem volt róla, hogy miért.

- Miről beszélsz, Nick? – kérdeztem.

- Egyik percben még engem szeretsz, aztán ismét Liammel flörtölgetsz. Képzeld, ez a bajom! – mondta, már szinte kiabálva, majd ismét hátat fordított nekem. Kis gondolkodás után rájöttem, hogy biztosan láthatta a délutáni jelenetet, és valószínűleg félreértette. Viszont a kiabálás miatt, már én is dühös voltam, ezért ezt válaszoltam.

- Fogalmas sincs arról, hogy miről beszélsz. Előbb talán kérdezz meg, és aztán vádaskodj. – ezzel sarkon fordultam, becsaptam magam után az ajtót, és hazamentem.

Hazamentem, majd egy órával később csengettek. Demi volt az.

- Szia. – mondtam, lehangolóan.

- Mesélj, mi a baj? – kérdezte egyből Demi, közben leült.

- Csak Nick, annyira ahhhhh! – idegeskedtem. – Szóval, tegnap átjött, minden jól ment, csókolóztunk, aztán itt maradt éjszakára, és másnap reggel el kellett mennie, aztán délután Liam beállított, hogy „bocsánat, kérhetek egy utolsó ölelést?” majd megölelt, és ezt valószínűleg látta Nick az ajtóban, félreértette, megsértődött, és elment.

Demi teljesen lefagyott, gondolom sok volt ez neki egyszerre.

- Oké, csak egy kérdésem van. Ti ketten két napot nem bírtok ki veszekedés nélkül?         

- Az ő hibája. Ő féltékenykedik folyamatosan, és sértődik meg, anélkül, hogy kérdezne valamit.             

- De a féltékenykedés azt jelenti, hogy nagyon szeret, és hogy fontos vagy neki. – mondta Demi. Próbáltam leplezni, de a szám szélén egy apró mosoly jelent meg. Témát akartam váltani. – Éhes vagyok. – mondtam, majd bementem a konyhába. Elővettem a jégkrémet, leültem és elkezdtem enni.

- Te ilyenkor eszel jégkrémet? – kérdezte.

- Aha. – mondtam, közben a szám tele volt. - Kérsz? – nyomtam egy kanalat az arcába.

- Nem, köszi. – nevetett.

Néhány perccel később láttuk, hogy valaki belép az ajtón. Nick volt az. Lassan odafele jött. Közben Demi gyorsan elment.

- Szia. – köszönt Nick, mikor odaért. – Nagyon sajnálom. – mondta, s közben lefele nézett.

- Annyira utállak! – válaszoltam, majd odamentem hozzá, és megöleltem. Mikor elhúzódtunk egymástól, homlokát az enyémhez érintette, és ezt mondta.

- Én is szeretlek.

- Na jó, talán én is… egy ilyen picit. – mutattam, kb. egy centit az ujjammal. Nick csak mosolygott, majd megcsókolt.

A csók után ismét csak néztünk egymást.

Aztán olyan furán éreztem magam. Elkezdett fájni a hasam, majd mintha megfordultam volna a gyomrom, és szörnyű hányingerem volt.

- Mindjárt jövök. – majd elfutottam a fürdőszobámba. 

Ismét kérlek titeket: Kedvenc rész/mondat, és az amit nem igazán kedveltetek. Előre is köszi.

Vicky 

,,Miért mentél el?"

Itt az új rész. 8) Ismét bocsi, hogy ilyen sokáig kellett várni. Remélem ez a rész kárpótol. 8) A következő részt megpróbálom hamarabb hozni, bár nem tudom milyen sikerrel. A legutóbbi részhez 13 kommentem volt, aminek nagyon örültem. Remélem itt is meglesz a min. 10.
Puszi, Vicky

Nick nagyon sokáig ott maradt velem. Egyáltalán nem veszekedtünk, és nem volt feszült a hangulat. Egyszerűen csak jól éreztük magunkat.

- Váó! Ez működik? – mutatott Nick egy régi fényképező-gépre, ami a szekrényen hevert, a nappaliban.

- Fogalmam sincs. – válaszoltam. Majd mindketten odamentünk.

- Nézzük meg! – mondta, mire mindketten, egyszerre odanyúltunk érte. A kezeink találkoztak. Egymásra néztünk, majd én gyorsan elhúztam a kezem, és visszaültem a kanapéra.

Nick levette a fényképező-gépet, és odaült mellém. Mindketten beálltunk, majd megnyomta a gombot, de nem történt semmi.

- Úgy látszik, már nem működik! – mondtam.

- Megoldom. – vágta rá Nick, majd lerakta maga elé, és úgy tett, mint aki ért ehhez. – Csupán órák kérdése. – tette hozzá, kicsit halkabban, mire én kuncogni kezdtem. 

Majd egyszer csak egy nagy vaku fényt láttunk. Elkészült a kép.   

- Azt hiszem, ez a legértelmesebb kép, ami valaha készült rólam. – mondta Nick, mire én nevetni kezdtem.

Kb. egy félóra múlva már a szobámban voltunk. Én az ágyamon ültem, Nick pedig a szekrényeim előtt sétálgatott.

- Nah ez mi? – kérdezte, közben az asztalom felé mutatott. A naplómra talált rá, amit kb. már 2 éve nem vezetek.

- Csak egy régi napló… - mondtam, majd gyorsan odamentem hozzá és kivettem a kezéből. Nem akartam, hogy elolvassa, mert nagyrészt róla szólt. Még amikor 12 éves voltam, akkor kezdtem el, és akkor fejeztem be, amikor először szakítottunk.

- Akkor nem lehet baj, ha megnézem… - mondta Nick, majd mosolyogva kivette a kezemből. – De az! Gyerünk Nick, add vissza! – mondtam, s próbáltam komolynak tűnni, de mégis kuncogtam közben.

- „Akkor hajnali négyig…” – kezdte el olvasni az egyik oldalt, de én kikaptam a kezéből, s megpróbáltam kifutni a szobából. Ő viszont utánam jött, és hátulról körbe fogott erős kezeivel, amik teljesen átértek. A közelségtől elgyengültem. Egy ideig Nick is csak állt, majd kivette a naplót a kezemből, és hátrébb lépett.

- „Akkor hajnali négyig beszélgettünk. És én fülig szerelmes lettem. Úgy éreztem, mintha a világ megállt volna. Semmi más nem számított.” – olvasta Nick először nevetve, majd minden egyes szónál, mintha kicsit komolyabb lett volna. Lapozott egyet, és a következő oldalról is felolvasott néhány sort: - „Imádok bringázni, ő pedig mellettem sétált, és énekelte nekem a My Girlt. De a refrént átköltötte, és a „my girl” helyett azt énekelte, hogy „Miley, talkin’ ’bout Miley”.” – itt megjelent egy apró mosoly a száján, jelezve, hogy már teljesen tisztában van azzal, hogy ez róla és rólam szól. Végül az utolsó oldalra lapozott, és felolvasta az utolsó mondatokat.

- „Annyira szerelmes vagyok! De ez az a fajta szerelem, amikor teljesen mindegy, hogy a nap süt-e, vagy zuhog az eső. Az a fajta szerelem, amitől decemberben is a legszívesebben beleugranál a vízbe. Az a fajta szerelem, amikor legszívesebben táncra perdülnél az esőben.” – olvasta, egy hatalmas mosollyal az arcán. – Váó! – sóhajtott még mindig megdöbbenve, s közben leült az ágyamra.

Nekem egy apró mosoly jelent meg az arcomon, ami már elvörösödött, s inkább lefele néztem.

Egy kis idő után, leültem mellé.

- 20 kérdés? – szólalt meg Nick. – Én kezdem.

- Oké. – válaszoltam még mindig egy kicsit zavarban.

- Elő tudnám hozni belőled ezeket, az érzéseket újra? – kérdezte egyből, egy percnyi gondolkodás nélkül.

- Talán. – válaszoltam, mosolyogva. Az igazi válasz természetesen ez lett volna: „SIMÁN!” de nem akartam elrontani ezzel a ma estét. – Van olyan pillanat, hogy hiányzok? – Nick rám nézett, majd a kezeire, és válaszolt:

- Minden nap. – próbáltam nem mutatni, de egy hatalmas mosoly kerekedett az arcomra. Egy idő elteltével én lefeküdtem a hátamra, Nick pedig mellém, de ő csak ült, kezei a térdén voltak.

- Miért mentél el? – kérdezte, mélyen, és komolyan a szemembe nézve. Pontosan tudtam, hogy mire gondol. Miét mentem el a kórházból, amikor Ő eszméletlenül feküdt? Vettem egy mély levegőt, kifújtam, majd elmondtam neki az igazat.

- Mikor Joe elmondta, hogy mi történt, egyből bementünk a kórházba. Azt mondták, hogy nem biztos, hogy túl éled. Nagyon megijedtem, mert belegondoltam a legrosszabba is. Aztán amikor bementem hozzád, csak ott ültem melletted, és fogtam a kezed. Majd bejött Selena és… - itt megálltam.

- Ki? – kérdezte Nick, közben lefeküdt, így az arcunk egy szinten volt.

- Chloe. Azt mondta nekem, hogy ez az egész az én hibám. És hogy milyen önző vagyok, meg, hogy mikor velem vagy, mindig történik valami baj. Majd miután Selena helyeselte, kiküldött. Egy ideig dühös voltam rájuk, de aztán rájöttem, hogy igazuk volt. Másnap megkértem Joe-t, hogy mindenről tájékoztasson, ha csak megmozdulsz is, de ne mondja el neked… Kb. ennyi. – Nick csak nézett. Nem szólt semmit. Majd egyszer csak odahúzott magához.

- Nem vagy önző… Tudod… te vagy a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam… kívülről és belülről is. – ismét egy mosoly jelent meg az arcomon, miközben ott ültem a karjai közt.

Lécci, ismét írjátok le a kedvenc részt, és azt, ami nem igazán tetszett. Nyugodtan le lehet írni azt is, jól fogadom a kritikát. 8)

,,Miért kell ilyen nehéznek lennie?!"

 Itt az új rész. Ezt gondolom extra nagyon várjátok, ahogy abba hagytam az előzőt... xD De hát kell ez is.. xD Na mind1, szóval most is raktam bele képeket, amik talán ismét segítenek előcsempészni a fantáziákat. 8) Ebben a részben a végén, amikor Miley kibukott egy pletykán, az egyébként tök igaz, csak éppen Nick nem volt benne... 8) Remélem ez a rész is tetszik és kommenteltek. Az előző résznél pont nem volt meg a 10, de reméljük, hogy itt meglesz, úgyhogy hajrá. 8)

- N-Nick... - mondtam halkan, szinte suttogva, de épp elég hangosan, hogy Ő hallja. Lassan felnézett. Le akartam állítani, de aztán a szemeink találkoztak. Két kezem az arcára helyeztem. -… Csókolj meg…

Elégedetten mosolygott, majd azt tette, amit mondtam. Erőszakosan és durván megcsókolt. Egyáltalán nem úgy, mint régen. Beletúrtam a hajába, és csak élveztem a csókot, ami hosszú volt, és szenvedélyes.

Picit ledőlt, éppen csak annyiért, hogy megfogja a combjaimat, és felemeljen, anélkül, hogy a csók megtört volna. Lábaimat a hátánál összekulcsoltam, a kezeimet, pedig az arcáról, a nyakára tettem.

Bal kezével még mindig fogta az egyik lábam, a jobbal, pedig lassan, de határozottan felfele haladt.

A csókot megtörve, az arcomat kezdte csókolgatni, majd ezt súgta a fülembe: „Gyönyörű vagy.” A szavai miatt teljesen elpirultam. Egy apró mosoly jelent meg a számon, majd megpusziltam a nyakát, és kigomboltam az első gombot az ingén. Mikor végeztem az összessel, ledobtam róla. A pólón keresztül, ami még rajta volt, végig simítottam a mellkasát.

Azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson. De aztán megzavart az ajtónyitás hangja. Demi állt ott, hatalmas szemekkel.

- Váó! Azt hittem, hogy ölitek egymást, de… úgy látom, hogy sikerült… megbeszélnetek, azt hiszem. – majd egy rövid, és legfőképpen kínos csend következett - Na mindegy, tegyetek úgy, mintha be sem léptem volna. – és ezzel együtt, gyorsan kiment, és bezárta maga után az ajtót. Mindketten kuncogtunk rajta egy kicsit, majd Nick felém fordult.

- Nem kéne ezt tennünk. Nem itt. Nem most. – törtem meg a csendet. Fájt ezeket, a szavakat kimondanom, hiszen épp annyira akartam, amennyire Ő, de mint mindig, most is az eszemre hallgattam és nem a szívemre. Nick bólogatott, majd gyengéden letett.

- Tudod, amikor rád gondolok, mindig csak jók jutnak eszembe, de aztán… beugrik az, hogy mikor kórházban voltam, te elmentél, és azt sem tudtad, hogy élek vagy halok. Valószínűleg nem is érdekelt.

- Nick…

- Mi az?! Talán nem így van. Miért, Miley?! Miért kellett elrontanod mindent?! Leribancozod Chloe-t, amikor Ő volt az egyetlen, aki velem volt, mindvégig?! És te olyankor hol voltál? - a szavai nagyon fájtak, mintha minden egyes betűnél valaki szíven szúrna, de megértettem Őt.  - Ja, persze. Filmet forgattál és turnéztál. Mi mást?! És velem mi van?! Akit állítólag „Mennyire szeretsz, és oda adnál mindent érte.”

- Te is tudod, hogy ez így van.

- Remekül ki tudod mutatni. – majd egy picit lenyugodott és ezt kérdezte. – Jelentett ez neked valamit? – utalva az előző jelenetünkre.

- Miért, neked? – kérdeztem vissza, nem voltam benne biztos, hogy el kéne mondanom, hogy ez jelentett nekem mindent. Egy rövid csend után, ezt válaszolta, szomorú szemekkel, lefele nézve.

- Nem. Semmit. Csak egy kis… pillanatnyi fellángolás volt. – és ezzel felvette az ingét, majd kiviharzott a szobából. Én pedig csak ott álltam, könnyes szemekkel. Nem akartam elhinni ezt az egészet. Direkt akarja nehezebbé tenni nekem?!

Nick szemszöge

- Miért, neked? – kérdezett vissza, s látszott rajta, hogy nem biztos abban, mit kellene felelnie. Én sem voltam az. „Nagyon sokat jelentett.” – gondoltam magamban, de az a tüske még mindig ott volt, ezért ez volt a válaszom.

- Nem. Semmit. Csak egy kis… pillanatnyi fellángolás volt. – mivel láttam a fájdalmat rajta, amit soha nem akartam ÉN okozni, így felvettem az ingem és kimentem. Nem kellett sok nekem sem, hogy sírjak, de erősnek akartam mutatni magam, így beviharoztam az öltözőnkbe. Leültem a kanapéra, és a fejem a kezeimbe helyeztem. Miért kell ilyen nehéznek lennie?!

Miley szemszöge

Egy órával később

Kimentem a folyosóra, ahol találkoztam Demivel. Elindultunk a terembe, ahol a fő meeting lett volna, mielőtt kezdődik ez az egész.

És mi fogadott, amikor beléptünk? Nick flörtölt Nicole Anderson-al. Az arcát simogatta, és megnevettette, többször. Annyira féltékeny lettem. Ezt velem kellene tennie, nem vele. De nem tehettem mást így csak vártam Demivel, aki folyamatosan arról kérdezett, hogy mi volt bent. Próbáltam elterelni a szót, de lehetetlen volt.

Majd bejött egy férfi, aki azt mondta mindenkinek, hogy a mai felvétel elmarad, holnap kezdünk.

Én még egy pillantást vetettem Nick és Nicole felé, amikor azt láttam, hogy a lány mosolyog, viszont Nick felém néz.

Gyorsan félre néztem, egyenesen Demire.

- Bocsi, mennem kell, majd holnap beszélünk. – és ezzel ott hagytam, mielőtt újra kérdezgetni kezdett volna.

- De...?! És mi...?! És… nah, mindegy. – hallottam a hátam mögött Demitől, aki picit össze volt zavarodva.

Mikor hazaértem, nem tudtam mit tenni. Leültem a kanapéra, és elővettem a laptopomat. Körbenéztem néhány oldalon, de valamin megakadt a szemem. „Miley Cyrus részeg volt” Elolvastam, és az állt benne, hogy egy fotón úgy nézek ki, mint aki be van rúgva, és a barátaim támogattak a kocsimhoz. Megnéztem képet, és emlékeztem arra, hogy mikor és hol volt ez. Egy megbeszélésről jöttem, és a sok vaku annyira zavart, hogy nehezen tudtam elérni a kocsimhoz. Erre ebből kihoztak egy ilyen történetet. Pláne most, amikor amúgy sem voltam a topon, elkapott a sírás. Majd a telefonom csörögni kezdett. Próbáltam rendbe szedni magam és felvettem.

- Igen?

- Szia, Miley. Itt Nick. – nagyon meglepődtem. Mármint… miért hívna engem Nick?

- Szia… - válaszoltam, nem biztosan abban, hogy mit kéne mondanom.

- Csak gondoltam felhívlak, de… baj van? Olyan fura a hangod. – ez Ő. Egyből megérzi, ha van valami baj, és valamilyen úton-módón mindig ott terem.

- Nem, nincs semmi baj, de… tényleg ezért hívtál? – kérdeztem összezavarodottan.

- Igazából, csak hallani akartam a hangod. – nevetett egy picit, idegességében, ahogy mindig is tette. – És szeretnék bocsánatot kérni a délutániért. Nem kellett volna azt tennem.

- Semmi baj, rendben van. – mondtam, s végre egy mosoly jelent meg az arcomon.

- Miley, hallom a hangodon, hogy valami baj van, gyerünk, mondd el!

- Tényleg semmi különös. – majd egyből ezt vágta rá, mintha biztos lett volna a válaszomban.

- Rendben, akkor egy 10 perc és ott vagyok. – majd lecsapta a telefont, mielőtt bármit is tudtam volna mondani.

Ahogy ígérte 10 perc múlva meg is jött. Kinyitottam az ajtót, és ott állt.

- Szia. – mondta, halkan, alig hallhatóan. Nem szóltam semmi, csak közelebb lépett hozzá, és szorosan megöleltem. Nagyon szükségem volt rá, abban a pillanatban. Miközben öleltük egymást, gyorsan elmeséltem neki az oldalt, és hogy mit írnak.

- Miley, tudom, hogy ez nehéz, de ki kell bírni. Figyelj… - húzódott el, épp annyira, hogy két kezét az arcaimra tudja helyezni – én mindig itt leszek neked. – mondta egy hatalmas mosollyal az arcán, amit ritkán mutatott mostanában. Pedig én imádtam azt a mosolyt.  

- Megígéred?

- Megígérem. Most és mindörökké… - ezekkel, a szavakkal egy hatalmas mosolyt csalt az enyémre is. Rég hallottam ezt a mondatot, és hiányzott. Tudtam, hogy ez nekünk többet jelentett, mint bármi más. Ez volt a mi mondatunk. 

Nah, itt a vége ennek a résznek. Most lécci írja le mindenki a kommentbe, hogy (ebben a részben) melyik volt a kedvenc része, és az a rész, amit a leginkább nem kedvelt? Előre is köszönöm mindenkitől. Puszi, 

Vicky    

Második díjam 8)

Enciiiii-től megkaptam a második díjamat, amit először is szeretnék nagyon megköszönni neki.8)

Nagyon sokat jelent nekem ez is, akár csak a kommentek, amiket írtok. Tudom, hogy a kis ,,szünetekkel", amik mostanában a részek közt vannak, elvesztettem néhány olvasót, de remélem ők is hamar visszajönnek, és újak is. 

Ezzel a második díjjal együtt biztosan kijelenthetem, hogy: tényleg nagyon jó, ha valaki(k) elismeri a munkádat.  

Szabályok a díjhoz:
1) Kell egy bejegyzést kitenned a díj logójával és a szabályok feltüntetésével.
2) Be kell linkelned a személy nevét akitől kaptad a díjat és tudatni vele, hogy elfogadtad.
3) Tovább kell adnod 3-5 blogtársadnak és szólnod nekik. :)

Tudom, hogy 3-5 embernek kéne tovább küldenem, de én csak egynek küldöm. Okok: 1, Mivel angol-szakos iskolába járok, így igazából, ha olvasok is történeteket, azokat csak angolul, így nem igazán tudok sok blogtársat. 
A második ok pedig, hogy egy blogot ismerek, aki szerintem nagyon megérdemli, méghozzá M. Tényleg a története eszméletlen ragadós, elkezded olvasni, és nem tudod abbahagyni. Emellett gyönyörűen fogalmaz. Én imádom. Plusz, ha Ő nincs, az én történetem sem került volna fel. 8)   

Köszi, ha elolvastad. 
Vicky

,,Te taszítod el magadtól!"

Végre meghoztam az új részt. Először is, akihez esetleg nem jutott el, készítettem néhány napja egy új előzetest is. Nézzétek meg IDE kattintva. Ez a rész nem a leghosszabb, de tartalmas. Viszont picit összezavaró, de legalább furdalja a kíváncsiságotok, tovább fogjátok olvasni. 8) Most nincs az elején kép, ugyanis úgy gondoltam, hogy a szövegbe rakok képeket, ezzel talán segítek is, hogy, amikor pl. leírok egy arckifejezést, azt hogy gondolom. Olvassátok el, és kommenteljetek. 
Előre is köszönöm. 
Puszi, Vicky

A következő napokban kaptam egy hívást, miszerint ismét be kell menjek a Disney-hez, egy fontos megbeszélésre.

Úgy is tettem.

Amikor beléptem a tárgyaló terembe, még senki sem volt ott. Leültem az egyik székbe, ami pont az ajtóval szemben volt.

Tudtam, hogy nagyon korán jöttem, ugyanis az ilyen „fontos megbeszélésekről” általában mindig minimum egy órát késnek.

Néhány perccel később nyílt az ajtó. Egyből meghallottam Demi nevetését, és nagyon mosolyra húztam a számat. De aztán az arcomra fagyott, ugyanis észrevettem, hogy Demi hátánál kik jönnek: Joe, Kevin majd Nick. Mindenki nevetett, és vidám volt, kivéve Nicket. Ő komoran, lefele nézve lépett be.

- Miley! – kiáltott Demi, majd gyorsan odajött és megölelt. Olyan volt, mintha már 1000 éve nem láttuk volna egymást. De akkor, abban a percben nem tudtam másra koncentrálni, csak Nickre. Néztem őt, mintha senki más nem létezne rajta kívül. Egy fekete szemüveg volt rajta, amit egy kis idő múlva levett. Teljesen más volt, mint tegnap. Tegnap ugyanis öröm és boldogság látszott rajta, amikor megpillantott, ma viszont düh és gyűlölet. Néhány mp múlva levette a szemeit rólam, majd leült velem szembe.

Könnyek jelentek meg a szememben, de nem engedtem, hogy lehulljanak. Vettem egy mély lélegzetet, lassan kifújtam, majd leültem.

Nagy csend lett. Majd néhány perc múlva Demi törte meg.

- Na jó. Még 30 percet minimum fognak késni. Addig csináljunk valamit. Mondjuk…

- 20 kérdés? – vágta rá Nick.

- Oké, én kezdem. – Demi tőlem, én Kevintől, Kevin pedig Joe-tól kérdezett. Majd Joe hosszasan gondolkozott azon, hogy mit kérdezzen Nicktől. Végül ezt:

- Szoktál nekem hazudni?

- Persze, hogy szoktam hazudni neked. – vágta rá Nick egyből, mintha ez egy teljesen alapvető dolog lenne. Mindenki nevetett egy kicsit, majd Nick kérdezett.

- Joe, mondtam már, hogy szeretlek?

- Nem.

- Hát, már késő elkezdeni. – ismét nevettünk. Nick hamar visszaváltott komoly arcra, és ezt kérdezte.

- Viselkedtél már nagyon önző módon, nem törődve mások érzelmeivel? Ezt kérdezem… Miley-tól.

Mindenki abbahagyta a nevetést és lefele nézett. Én csak bámultam Nickre, majd hagytam, hogy a könnycsepp végre lecsússzon az arcomon. Felálltam, és kimentem. Mivel máshova nem tudtam menni, így az öltözőmbe siettem.

Kis idő elteltével Demi lépett be.

- Miley, jól vagy? – majd odajött és megölelt.   

- Hát, voltam már jobban. – majd mikor elhúzódtunk egymástól, ezt mondtam – Boldognak kéne lennem, hiszen… megkaptam, amit akartam, nem? Nick gyűlöl engem.

- Miley, ő nem utál téged. Csak… csalódott. Nem tudja, hogy miért mentél el, és hagytad ott. De ha mondjuk, elmondanád neki…

- Nem. – vágtam rá. – Így egyszerűbb lesz neki.

- Olyan kis buta vagy. – folytatta Demi. – Itt van ez a pasi, aki megvesz érted, te pedig eltaszítod magadtól, mert Chloe Bridges szerint a te hibád, hogy kórházba került!? – mondta szarkasztikusan. – Figyelj, eleve neki ehhez semmi köze. Mármint, már nincsenek együtt Nickel, szóval…

- Mi?! Szakítottak? – kérdeztem kicsit hangosan, ugyanis nagyon meglepődtem.

- Hát… azt hiszem, igen.

- Na jó. Ez mit jelent?

- Nem tudom, mert… néha együtt vannak, néhány csók meg ilyesmi erejéig, aztán Nick dobja őt egy másik lány miatt, és ez folyamatosan visszafele játszódik. Egy picit megváltozott mióta kijött a kórházból. – én csak bámultam Demit. Annyira hihetetlen volt, amit mondott. Mármint, ez nem a régi Nick. Ő sose használna ki ilyen szinten egy lányt. Talán tényleg az változtatta meg, hogy elhagytam?
Teljesen össze voltam zavarodva, abban a pillanatban. Egyszer arra gondoltam, hogy ha együtt vagyok vele, akkor tényleg az igazi, régi Nick, viszont, ha nem vagyok vele, akkor megkímélem egy csomó fájdalomtól, és csalódástól, amit velem kéne átélnie.

- Na jól van. Most már menjünk vissza. – mondtam Demi, majd felállított, és lassan bementünk a terembe.

Mikor beléptünk nagy csend lett. Leültünk, de mi sem szólaltunk meg.

Néhány perc múlva bejött 4 ember. Ők egyfajta menedzserek és programszervezők voltak.

Sorban kezdték el magyarázni, hogy miért is vagyunk itt.

- Ez egy új Disney-projekt lenne. Mivel mindannyian valamilyen szinten már eltávolodtatok a cégtől, így szeretnénk egy utolsó, közös dolgot összehozni veletek. A rajongóknak, természetesen. A lényeg, hogy egy teljes napot együtt töltenétek, itt, párokban. Minden párt egy kamera követne, és bemutatnátok néhány kellék-raktárt, öltözőt, és ilyen fajta kulisszák mögötti helyeket. Ezzel együtt az új sorozatokat is bemutatnátok. Kellékeket, ruhákat, helyszíneket… stb. Mindent részletesebben megtaláltok az előtettek álló szerződésben.  Kérdés?         

- Meddig forgatnánk ezt az egészet? – kérdezte Kevin határozottan.

- Kb. egy hétig. Attól függ, kinek mennyi idő kell. De ez, alapjában véve egy egyszerű feladat, hiszen csak megmutatsz néhány helyszínt és mesélsz róla. Személyes történetet, vagy akármit. Mindezt egy kamerával a hátad mögött. Egyéb?

- Hogy leszünk párokban, ha öten vagyunk? – kérdezte Demi.

- Semmi baj, majd én leszek egyedül. – vágtam rá én.

- Erre semmi szükség, ugyanis Selena Gomez is csatlakozik ehhez, csak éppen vele később forgatjuk le, hiszen ma kezdődött a turnéja Európában. – ezután csend lett. Mindenki gondolkodott, lapozgatta a szerződést, majd egy kis idő múlva, Kevin:

- Mi benne vagyunk! – mosolygott a srácokkal együtt. Demi csak engem nézett, mintha azt várta volna, hogy menjek bele.

- Rendben, én is! – sóhajtottam, majd Deminek egy hatalmas mosoly kerekedett az arcára, és ezt mondta:

- D Lovato is benne van! – én is mosolyra húztam a számat rajta, de legbelül azt éreztem, hogy ezt még meg fogom bánni. - És a párokat mi szabhatjuk meg?

- Igazság szerint, mi arra gondoltunk, hogy úgy legyenek, ahogy a Send It On című videó klipben is voltak: Nick – Miley; Joe – Demi és Kevin – Selena. Van esetleg ellenvetés?

- Ami azt illeti – kezdtem bele, de Nick a szavamba vágott, legnagyobb meglepetésemre.

- NEM! Nincs semmi probléma. – majd maga elé húzta a papírt és aláírta. Aztán tovább adta, közben csak nézett engem. Én, szintén csak meresztettem rá fele a szemem. Nem értettem, hogy miért akar velem hirtelen egy párba lenni, amikor 20 perce még utált.

Mikor hozzám került a papír hezitáltam, de végül aláírtam.

Már mindenki indult. Joe-ék elköszöntek, és Kevinnel kimentek. Én és Demi is megindultunk. Nick csak ült a székben, és bámult előre, egyik kezével tartva a fejét.

Az ajtóban megálltam és visszanéztem rá. Demi látta ezt, elmosolyodott, majd elment.

Én csak álltam egy darabig az ajtóban. Majd vettem egy mély lélegzetet és lassan odamentem.

- Baj van? – kérdeztem, szinte suttogva.

- Nem. – válaszolta egyből, hidegen. Majd felállt, és egyre közelebb jött hozzám.– Úgy néz ki megint együtt fogunk dolgozni. – és egy büszke mosoly jelent meg az arcán, majd határozottan a falnak tolt. Először egy picit megijedtem, hiszen sose volt még ilyen, de legbelül élveztem azt, hogy az ajkaink csak néhány mm-re vannak egymástól. Már majdnem megcsókolt, de akkor, mintha meggondolta volna magát, és inkább az arcomat kezdte csókolgatni. Bár kellett volna, nem ellenkeztem.

Néhány mp múlva éreztem, hogy a kezével megfogta a hajam, és meghúzta azt, hogy elfordítsam a fejem, épp annyira, hogy ő rá tudjon térni a nyakamra. Én pedig csak becsuktam a szemem, és élveztem a pillanatot. Valami nem engedte, hogy megállítsam.

Ismét csak másodpercekkel később éreztem, hogy a két keze közül, amelyik mindkettő a csípőmőn volt, az egyik lassan felfelé halad, a pólóm alá, a másik pedig inkább lefele.

- N-Nick.... - mondtam halkan, szinte suttogva, de épp elég hangosan, hogy Ő hallja. Lassan felnézett. Le akartam állítani, de aztán a szemeink találkoztak. Két kezem az arcára helyeztem. -… Csókolj meg…