,,Mindketten szörnyűek vagytok egymás nélkül…"

Sziasztok! Jó hosszú ideje már... két dolog az oka: időhiány, valamint nem is nagyon jött az ihlet. 
Nem ígérek semmit a következő résszel kapcsolatban, akkor fogom hozni, amikor tudom, de LESZ!! Kommenteljetek, lécci. :) 
Köszi, puszi, Vicky
 
… 3 hete történt, hogy megtudtam, Nick elmondta Delta-nak, hogy terhes vagyok, én Liam-et hívtam magamhoz, Nick meglátta, összeverekedtek, majd bocsánatot kért… én pedig időt.

Otthon, egyedül, visszaemlékszem az egészre…

,,- Időre van szükségem…

- Hogy érted?!

- Úgy, hogy… legyünk külön egy kis időre… - Nick nem szólt semmit. Felállt, és elindult az ajtó felé… Majd visszafordult, és ezzel a mondattal távozott.

- Nem akartalak megbántani, Miley, kérlek, ne haragudj. – és elment…”

Ez a néhány mondat van a fejemben 3 hete… Tudom, hogy én akartam a szünetet, és nem bántam meg, de… hiányzik Nick. Nagyon.

Ma este viszont nem fogok Rá gondolni. Vagy bármi másra, ugyanis Demi elhívott magához, egy csajos estére. Már nagyon várom, hiszen nem ártana egy kis kikapcsolódás…

Miután felöltöztem és elkészültem, kimentem a kocsival a házam elé, és elindultam Demihez.

Odaértem, és – meglepetésemre – Demi kint várt a ház előtt, valamint még 2 autó állt ott. Először azt hittem, hogy valami közbe jött Neki, de nem.

- Szia, Miles. Mizu? – kérdezte, hatalmas mosollyal az arcán, és összekulcsolta a jobb kezét az enyémmel.

- Hey, Dems. Ki van még itt? – mosolyogtam én is.  

- Hát… az úgy van, hogy nem teljesen csajos esténk lesz… - itt lefagyott a mosoly az arcomról. Nem értettem, hogy mit akar mondani…

- Miért is?

- Mert, itt van még Joe, és Nick… - mikor ezt kimondta én megfordultam, és elindultam a kocsim felé. Ő viszont megfogta a kezem és visszahúzott.

- Ne menj el, Miles! Figyelj, ez az egész csak azért van, hogy…

- Miért van, Demi?! Nagyon jól tudod, hogy az utolsó dolog, amit ma este akartam, az az, hogy Nickel találkozzak, erre idehozod Őt.

- Miley, Joe-val úgy gondoltuk, hogy itt az ideje kibékülnötök. Mindketten szörnyűek vagytok egymás nélkül… Bocsi, de ez az igazság. Ugyan már, Miley… Ne mondd, hogy nem hiányzik, mert tudom, hogy igen. És Te is Neki. Nah, gyerünk… - és behúzott a házba.

Mikor beléptünk ott ült Nick és Joe a kanapén. Mindketten felálltak, én odamentem, megöleltem Joe-t, majd odaléptem Nickhez. 

Megváltozott. A haját levágatta, és az arca enyhén, alig láthatóan borostás volt. De még mindig nagyon jól nézett ki. Legszívesebben a karjaiba ugrottam volna, de aztán magamhoz tértem, és csak annyit mondtam:

- Szia, Nick!

- Szia, Miles! – és közelebb dőlt, majd az arcomra adott egy puszit. Én, akaratlanul, becsuktam a szemeimet. Annyira jó volt az ajkait ismét a bőrömön érezni.

- Akkor szerintem nézzünk egy filmet… - szólalt meg Demi. – Mit szóltok a Notebook-hoz? – Joe és Nick egyszerre sóhajtott, mire Demi ezt mondta:

- Akkor szavazzunk… Ki szeretné a Notebook-ot? – csak én és Ő nyújtottuk a kezünket, Dems mégis ezt mondta: - Akkor, mivel én, Miles és Joe is ezt akarjuk, így marad ez. – és szó nélkül elindította a filmet. Én kuncogtam, majd leültem Demi mellé a kanapéra. Joe lelökte magát Demihez, Nicknek pedig csak mellettem maradt helye.

- Megyek, csinálok popcorn-t… - és kimentem a konyhába. Egy kis idő múlva hallottam, hogy valaki utánam jött. Nick volt az.

- Jól áll Neked a rövid haj… - törtem meg a kínos csendet.

- Köszi. – válaszolta, majd ezzel folytatta: - Te is… nagyon csinos vagy. – mosolygott. Kezdett nagyon kínossá válni az egész, ezért elindultam a szoba felé.

- Miles! – szólt utánam Nick. Arra gondoltam, hogy most fog végre megállítani attól, hogy elsátljak, de ehelyett csak ennyit mondott.

- A popcorn-t itt hagytad. – odamentem a pulthoz, de mielőtt elérhettem volna a tálat, Nick megfogta a kezem.

- Ne haragudj, Miles! Tudom, hogy ezt már mondtam, de… nem tudom, mi mást mondhatnék. Hiba volt elmondani Neki, belátom. De már nem csinálhatom vissza. Kérlek! Szeretnék veled lenni. Hiányzik, hogy reggel a Te mosolyodat látom meg először, hiányzik, hogy megnevettetsz, hiányoznak a Veled töltött esték. Hiányzol!

- Nick… ez bonyolultabb ennél. Most már nem csak erről van szó. Terhes vagyok. Néhány hónap múlva gyerekünk lesz. És tudom, hogy Te ezt nem akarod. Én pedig nem akarom elrontani az életedet.

- Ne mondd ezt! Te sose tudnád elrontani az életemet, és ez a gyerek sem. Volt időm át gondolni az egészet, és most már biztosan tudom, hogy Veled akarok lenni. Veletek. E felől semmi kétségem vagy félelmem nincs már. Higgy Nekem!

- Nem tudom… - nem szólt semmit, csak mélyen a szemeimbe nézett. Majd egyszer csak megcsókolt. Csak akkor tudatosult bennem teljesen, hogy mennyire hiányzik, és mennyire nem akarok eltölteni nélküle még egy napot. Ezzel a csókkal, ami szenvedélyes volt, és véget nem érő.

Néhány másodperc után éreztem, hogy Nick két kezével, a lábaimnál felemel a konyhapultra, miközben a csókunk egy másodpercre sem szakadt meg. Én sem tudtam elengedni, egyszerűen nem tudtam eleget kapni belőle.

- Okééé… - hallottuk Demi hangját, néhány fokkal fentebb a normálisnál. Erre abbahagytuk, és ránéztünk – Úgy látom, érzékem van ahhoz, hogy mindig ilyenkor nyitok be…

- Egyetértek. – vágta rá Nick egyből, és mindketten kuncogni kezdtünk Demivel.

- Folytassátok nyugodtan, csak, kérlek, ne a konyhapultomon. – még annál is jobban elpirultam, mint eddig, és gyorsan leugrottam.

- Szerintem itt az ideje hazamennünk. – fogtam meg Nick kezét, aki nagy szemekkel rám nézett.

- Úgy érted, hogy…

- Igen. Költözz vissza. – mosolyogtam Rá. Ő már dőlt volna, hogy megint megcsókoljon, viszont Demi hirtelen kettőnk közé állt, és ezt mondta:

- Ne itt!

- Jól van, megyünk már, nyugi! – mondtam Neki, nevetve. Nick már kint volt, köszönt Joe-nak, én pedig visszamentem Demihez.

- Köszi, Dems. Te vagy a legjobb!

- Tudom, tudom. – mosolygott, majd megöleltük egymást, és kimentem.  

Miután hazaértünk, és beléptünk az ajtón, Nick felemelt, és megcsókolt. Később leestünk a kanapéra, és Nick a nyakamat kezdte puszilgatni. Én kuncogni kezdtem, mire Ő felnézett, közben mélyen vette a levegőt, és ezt kérdezte:

- Mi az?!     

- Semmi, csak… fel kéne mennünk… - majd elmosolyodott Ő is, aztán ismét felemelt, és felvitt a szobánkba….